| | gabortoth.com | napló | fórum | guilthee.com |
HÍREK TÖRTÉNET KIADVÁNYOK FOTÓK, VIDEÓK, CIKKEK IDE
| SZÖVEGEK (lyrics) | SAJTÓ (press) | KÉPEK (photos) | VIDEÓK (videos) | SZAVAZÁS (poll) | LINK (link) |




D.I.M.

Rb

Menyegzőben csúcsosodva sikerrel járt ütközet.
Rablóbanda szárnyaival, íjászezred nyílzáporral,
Zsák a foltján felfércelve szakadt le a mennyezet.

Kékes-vörös villongással jajveszékel vesztében.
Égi tűzben felrobbanva tapsviharnak felajzója,
hajkoronát hátralökve tűnik el a semmiben.

A nedvesség az ellenség vagy jóbarát vagy feleség.
Vándorolva csimpaszkodik ebbe-abba, útitársa a sokféleség - sóféleség.
Nem bírja a magányát, így ötöt lépve meglódul, hogy megtalálja a párját.
Hisz egyértelmű, hogy egy meg hét az nyolc.


Cl

Nőnemű a szörnyeteg. Sárga színű boszorkánynak a
lélegzetben fennakadó, vért vágó és hólyagot húzó,
parancsára elfekvő, lövészárkot elhagyó,
holnaputánig szenvedő, de tervszerűen elhulló
közkatona vagyok.

Szakadék mellett él ez a halvany a biztonságba vágyik ő.
Tolvajlásban leli örömét és eszi ölebét, egy deli-keverék.
Teszi messzi, beleveszni az elemek harcába, bele eszi magát
a világot alkotó vázanyagoknak az arcába.

Fosztogató, gyors rabló...


As

Kis mértékben pokolfajzat, miniatűrben orvosság,
de nagymértékben függ attól, hogy háromszor vagy ötször vág.
Felbosszantva eltűnik, hogy sárgás arccal harapjon,
s kit megtalál az máshol ébred, sokkal nagyobb porondon.

Mi renyhe semmiségnek tűnt még tenyereimben tartottam,
mireny heveny hevületével hűlt helyemet találtam.
Mire helyette egy másik követ keresgélve elestem,
a túlélésre most már végképp megszűnt minden esélyem.


Hg

Ide-oda cikázik, az üvege nem ázik,
beszalad a pad alá a gödörbe
Fogamat húzza, kiszakad a csontból,
a gyomrom görcsöl, a testem gyenge.

A nehézfém úgy könnyedén,
kétrét hajt a féltekén
Ágyban fekve, lábam renyhe,
kiürült minden véredény

Mercurius!
Mercurius!

Láthatóan átható, mily állandó és kitartó.
Nem támadja jobbról-balról semmiféle kis rabló.
Királyoknak hatalma, az egyetlen mely megtöri
A tűz közelében élve, a bensőt erő jellemzi.

Kis köröket jár az égen, nagy köröket járt a Földön
Felfedeztük nagyon régen. Elneveztük őket rögtön.


Md

Nem tudjuk, nem ismerjük
mert nem látjuk és nem halljuk.
Mesterséges létformában,
elképzelt valóságában.
Elneveztük, dédelgetjük,
szeretjük és csodáljuk,
mert titkát őrző örök rejtély
ismeretlen fekete lyuk.

Százegy lépés, nyolc lóugrás,
titkok kertjén kapirgálunk.
Emberi gyarlónk tudományt épít,
ez a mi álmunk, ez a mi várunk.
Szántóföldünk nem ad termést,
de mindent tudjunk, meg nem állunk.


Po

Könnyebb lett most néggyel.
Lépett arrébb épp kettővel.
Eltűnt onnan négy kis tömeg.
Száznegyven napos lett az öreg.
Ólomba öntetett.
Rb

Combat mission well accomplished, impact ends in nuptial rite
Predators on wings go airborne, troops of archers, hail of arrows
Stuck together as the perfect match to help blow up the night

Rabid bluish-red commotion wails over a dire lot
Open dark sky, blasts with fire, hands applaud and eyes admire
A giant head of hair succumbs to fate to vanish like a shot

Humidity is the enemy, good friend or a bride-to-be
It hangs on to things while wandering, its companion is diversification – salification
Can’t stand solitude, swings five steps ahead to find its mate
As it’s obvious that one plus seven makes eight.


Cl

Monster with a woman’s face. A yellow witch asphyxiating,
blistered I am decumbent; breathing, chocking turns to bleeding,
thus collapsing on command, leaving trenches and retreating
suffering right until the end, neatly planned, a private ― dying ―
soldier is what I am.

This muriaticum lives by the abyss, safely clinging to the edge
Robbing, stealing, a thought to cherish, it finds relish in seeing all perish
Afar off and near, interferes with the elements’ interface. Shaking the fundament, attacking the reinforcing materials
in the face.

He must be swift, the depredator / He who is swift is the depredator.


As

In small amounts the beast is fierce, but tiny bits: medicament.
Whether three- or five-headed determines things to a great extent.
Disappears ferociously, returns with yellow face to bite,
If its bed is laid to you, prepare to see the afterlife.

Seemingly conventional and ordinary in my hands,
Yet I drew a blank while playing rough with this astute substance.
I touch the ground, no other stone will help my anguish assuage,
Chances for survival are all gone, it’s time to leave the stage.


Hg

Crawls off from where it’s set, its bottle never gets wet,
Rolls on, runs away, flees into a hole.
Pulls all my teeth out, breaks them right off the bones,
Thrown into convulsions, weakness, sickness.

The heavy metal, easy and gentle,
shrinks me to show its mettle.
Healing’s thwarted, legs are torpid,
It has drained each blood-vessel.

Mercurius!
Mercurius!

Noticeably immutable, pervasive and unshakeable,
Permeates through all without encountering a predator.
The only power’s that of kings to break this noble fiend at length.
Living close to fire is indicative to inner strength.

Small revolutions on the sky, huge revolutions on the Earth,
We gave them names to amplify the discovery of their birth.


Md
Unknown, inconceivable
As it’s imperceptible
Artificial, forced existence
Theoretical subsistence.
Has been baptized, has been cherished
Revered through its history
Like a black hole in the obscure
Still unexplored mystery.

Eight knight’s moves, a hundred-one steps
scratching in a secret garden
The fallible man’s building science
a noble dream, a will that’s ardent.
A plough-land with no crops to harvest,
but knowing all: our only target.


Po
It has got lighter by four
Moved aside with two steps more
Four masses: things of the past
A hundred-forty days elapsed.
Finally, lead has been cast.


Translated by: Szabó Roland




GLECCSEREK

Előszó

A gleccserek gyakorlatilag az összes földtörténeti korban jelen voltak a Földön onnantól kezdve, hogy a víz megérkezett rá. Bámulatos munkát végeztek a felszín formálásában, a hőszabályozásban, és vízzel láttak (látnak) el száraz területeket.
Bizonyos szempontból a bolygónk különböző életszakaszainak az összekapcsolásában segédkeztek. A lemez első négy dala új szerzemény, nem régebbiek egy évnél. Az összekötő darab pár éve készült, míg a záró szvit a Sailing at the Chilled Sea 6-7 éve parkolt és várta a kiteljesedését...
Bár úgy volt, hogy Nagaarum lemezen nem lesz angol szöveg, 2008 környékén ez még nem volt lefektetve, és szerettem volna, ha Bettynek az eredeti szövegei és éneke szerepel a kiadványon. Akkoriban a formáció még Pigbaloon néven futott, és a hetvenes évek Pink Floyd lemezei hatottak rám leginkább komponálás közben...
Köszönettel tartozom a Jóistennek, Bettynek, a családtagjaimnak és barátaimnak.

.....................

01. Rögökből bolygó

Ő mondta: Kövek. Ő mondta: Por s Köd…
Ő mondta: Együvé tartoztok. Ő mondta: Legyen ez a Föld!
Kozmikus utcaseprő körbe-körbe jár.
Búgócsiga a szőnyegen pörgő, mit kisded keze már
ötször pörgetett meg, és csak megy, csak megy…
Pörög-forog, zümmög-mozog.
Forog-kering.


02. Szaporulat

Réges-régen, a földön az égen
belepi az álom az ébrenlétem.
Magból csíra, a sejtből test nő,
csak a fény hajtja, a titkot rejtő.
Gyönyörű reggele harmata cseppen,
Sóhaja rebben, felébred éppen.
A titokba mágia furfang rejlik.
Varázsa fénylik, ereje sugárzik.


03. Jégkorszak és tavasz

Szívemet szántó szó,
vakító fergeteg, s hó,
Szívemet szántó szavak,
olvadó gleccserből tavak.
S ahogy a glaciál felenged lassan,
a hidegre meleg jő, s kikelet.
Eonok szaladnak halkan,
a víz hoz a partokra jó szelet.
Olvadásból áradás,
magból sarjadás.
Nyugvó lények ébrednek, jő a harmadik…
Zöldbe öltözik a komor vidék.
Lélegzet felfrissül, többet nem havazik.


04. Raptorok kora

Meleg a hús, mozog a szárnya,
de harap egy fog, véres a szája.
Roppan a csont és szakad egy ín,
utolsó mozdulat, múlik a kín.
Lapuló ragadozó lesi a prédát,
villan a szeme, és pattan a lába.
A patakon túl, ha időben ér át,
meglép a szelíd, és porontya várja.
Elátkozott létforma,
a természet rútja, a létezés gúnya.
Gyilkolva él, és élve fogyasztja
a neki szánt mézet, a lekaszált szépet.
Gyors rabló a fosztogató.
A gyors rabló a fosztogató.
Foreword

As a matter of fact, glaciers have been present in every age throughout the history of the Earth since water came into being. They have done an astonishing job in shaping the surface, regulating temperatures, and supplying dry lands with water.
In some respects, they helped in linking different life cycles of our planet.
The first four pieces of the album are new songs, not older than a year. The interlude track was made a few years ago, while the closing suite, Sailing at the Chilled Sea, has been dormant for 6 or 7 years, waiting for its evolvement...
Though I never intended to use English lyrics on a Nagaarum record, back in 2008 this was not yet established, and I wanted Betty’s original lyrics and melodies to appear on the album. At that time the project was called Pigbaloon, and I was mostly influenced by Pink Floyd while writing music...
I would like to thank God, Betty, my family, and my friends.

.....................

01. Planet Made of Stones

He said: Stones. He said: Fog and Dirt…
He said: You belong together. He said: Let this be the Earth!
Cosmic scavenger is roaming round and round
A spinning gyroscope whirls for the fifth time on the ground
By the toddler’s hand it just goes on and on…
Twirling-whirling, whirring-stirring.
Spinning-swirling.


02. Procreation

Once, long ago, high above, down below
dream falls upon my wakeful ego.
Seeds turn to sprouts, body grows out of cells,
light is the drive where the mystery dwells.
The dawn of delight drops its first morning dew,
The awakening sigh of all that is new.
There’s magic and art in the secret unfolded.
Its power is radiant, its charm undistorted.


03. Ice Age and Spring

Widening wounds with a word,
Blizzard blinding the world,
Widening wounds with words,
Lakes mothered by glaciers.
And as thaw sets in very slowly,
cold gives way to warmth and spring,
Eons run by quietly,
good wind comes that waters bring.
Thaw turns into rising tide,
seeds carry life inside.
Dormant creatures awaken, the third is on its way…
The barren land endues its green cloak.
More fresh air to breathe, snow is swept away.


04. The Age Of Raptors

Flesh still warm, wings still flapping,
A biting tooth and bone is cracking,
Bloodstained mouth, lacerating,
nerve snapped, last move, pain abating.
Lurking predator stalking for prey,
eyes flash, legs swing, pouncing on the quarry.
Cross the creek in time, the chase gets away,
younglings awaiting on safe territory.
Cursed life form, doomed subsistence
The malice of nature, the mock of existence
Survival by killing, consuming the living
hunters’ due reward, beauty fully ignored.
He must be swift, the depredator
He who is swift is the depredator.


Translated by: Szabó Roland




RABIES LYSSA

01. Körkép (Kr.u. 2019.: mozi jelenet)

Nyitva vagyunk...

A helyiség lassan megtelt
fiatal, szórakozni vágyó emberrel,
a függöny szétnyílt, s belekezdtek
a vetítésbe, hogy jól szórakozzunk.

A nagyszerűség tudatának
A mámora szédít, buzdít arra,
hogy elkészítsek egy filmet Önöknek,
szórakozzanak jó nagyot rajta.

Jó lét, de hol lét?
Jól élt, ki ott élt.

Szárnyakon lebegve, belefeledkezve,
belélegezve a kicsi élőlényt,
elkezdődik valami, ami
hosszú utazás végére tesz pontot.

A hasonlatosság az ókos és jelenünk
között szembetűnőbb, mint valaha.
A világi történelem meséit felidézni
csak egy gyötrelem maradt mára.

Hazatérve lefekszik,
holnap felkel,
harmadnap részeg,
negyedik napján,
bojt a kalapján,
idiótát játszik,
majd újra lefekszik.

Két kifejlett példány
két színtéren
színpadképpen
használ éppen.
Bábuhoz méltón
Bábel tornyát
belakja szépen
otthona képpen.

Még mindig nyitva vagyunk.
Mi mindig nyitva vagyunk.


02. Belépés (felébredés)

Ideges a belsőm,
éget a mellem,
szántja tüdőmet
akaratom ellen.
A város falakon
fekete a zászló,
középkor pestise
szélben szálló.

Újkori kórság
máshogy látszó,
de ugyanúgy játszó,
ugyanaz a zárszó.
Hasztalan immár
lúg és kékkő,
szürkül a város,
kifakul az ékkő.

A megoldás - feloldás.
A megoldás - feloldozás.
Megoldás - nincs.
A halál - a kincs.

Ha átértem, átéltem.
Megéltem, és megértem,
hogy jön értem egy értelem,
mihez felértem, s megtértem.

Háromszor elátkozott.
A fekete sötétből áthozott.
Alámerült, majd visszatért,
vezekelve cselekedeteiért.

Árnyak a fényben,
az alakok az égben,
szellem a szélben.
A szellem a székben.
Játszik a testtel,
sorvad az élő.
Utolsó napjaim hajnala kéklő.

Szárnyal az álom,
kiszakad a térből.
Tükörben látom,
mi marad a létből.
Hajnali napfény
oltja a fájást,
reggeli friss vér
festi a hányást.

Nem tudom, itt még
mit hoz a holnap.
Reggele ébreszt,
altat az alkonya.
Kínoz a nappala
lázzal az ágyban,
nyugtat az estele,
áltat a vágyban.




03. Embertornádó (hatalomátvétel)

Éget a vér, megeszi az idegeim,
darabokat hasít az agyamból.
Arcokat tiprok, kezeket taposok,
de mástól lestem, bűnbe nem estem.

Betört kirakatok városszerte,
szétesőben a társadalom.
Egy hónapja pusztít köztünk
a káosz, a téboly, a zavaros álom.

Felbújtónkat nem is látjuk,
kisebb, mint egy szempilla.
De nagyobb a hatalma, örök a hatalma,
egy felfuvalkodott jószág alma.

EMBERTORNÁDÓ!

Maholnap csak romokat látok mindenfelé.
A csúcsfaj szennye borít be mindent.
Darabokra tépett élettere temeti el.
A bolygó szíve feldobban, tüdeje felsóhajt,
elkerülte végzetét... megtisztult.

Ez - itt - egy
Embertornádó - a civilizáció gyümölcse.
A tudáshalmazát megérdemelten, pihentetően elköltse...


04. Kilépés (közös halál)

A bénulással szűnik a kínom,
a jóváhagyásom aláírom.
Kettős látás szertefoszlik,
végre elernyedek.
Látom a végcélt.
Belenézek a szemébe.
Ott áll a kapuban, látom a színét,
jöttének ívét, a sötétség fényét.

Mérhetetlen csend telepszik
a városomra harmadszorra...
Szakadék mellett tántorogva,
habzó szájjal támogatva...
Szíjjal lekötözött végtagjaimat
óvatosan eloldozzák...
Nem visz a lábam, nem tart a hátam,
leesik az állam, nincs már lázam.

MOST SZABADULOK!

01. Panorama (2019 A.D.: movie scene)

We are open...

The place is slowly filled with people,
young and eager for entertainment,
the curtains have been drawn, the projection
has begun so that we all have fun.

Elated with the awareness of this
splendor, I am highly inspired,
ladies and gentlemen, to prepare you
a film to enjoy to match your desire.

Being well, but being where?
Lived well who lived there.

Floating on wings, immersed and absorbed,
breathing in the diminutive creature,
something is about to begin that
puts an end to a prolonged journey.

Resemblance between antiquity and our
present time has never been more evident.
Recalling the tales of a worldly history
by now has left us with nothing but torment.

At home at his rest to
wake up tomorrow,
drunk on the third day,
the fourth is a wrestle
in a hat with a tassel,
playing the idiot,
then at his rest again.

Two fully-developed
specimens at two
scenes they uniquely
serve as stages.
Like puppets, completely
occupy beastly
the tower of Babel
to settle down neatly.

We are still open
We’re always open


02. Incoming (awakening)

Turmoil inside me,
burning sensation,
butchering my lungs,
it’s predestination.
Up on the town walls
black flags are waving,
medieval plague in the
wind madly raving.

New-age malady
differently treated,
but similarly heated,
epilogue repeated.
Lye and bluestone
now unavailing,
the town is fading,
jewels are paling.

Solution – dissolution.
Solution – absolution.
Solution – there’s none.
Death is – the one.

Reaching through is living through.
Got this far, and I’ve come through.
A higher force brings higher truth.
I’m converted as I’ve seen through.

Three times damned, three times accursed.
Brought back from being in blackness immersed.
Descended and then he returned,
atoning for his acts in the world.

Shadows in the light,
shapes in the air,
ghost in the wind.
The ghost in the chair
plays with the flesh.
The living is wasted.
In the grey of the dawn
my end is tasted.

Uprooted from space,
the dream in the distance,
I see in the mirror,
what’s left from existence.
Easing of anguish
on daylight is feeding,
vomit painted by
fresh morning bleeding.

Who’s to unravel
tomorrow’s mystery?
Its morning awakes me,
its dusk is drowsing me.
Its daytime
- an agony
with fever like fire,
its evening is soothing
in flattering desire.


03. Human Tornado (takeover)

Nerves on the edge, flaming blood on rampage,
tearing out pulsating chunks of my brain.
Stomping on faces, treading on limbs, it’s
sinless agitation, sheer imitation.

Vandalized storefronts throughout the town,
society on the verge to collapse.
Chaos, insanity, disarray, nightmare,
a month of ravage is about to elapse.

Our inflamer - slyly invisible,
a speck of dust would be that small.
Unlike its power, enormous, eternal,
the litter of a perturbed animal.

HUMAN TORNADO!

Sooner or later I’ll see but ruins everywhere
drowned in the filth of the top species,
buried under his shredded habitat.
The planet’s heart gives a leap, its lungs let out a sigh,
it has escaped fate and been purified.

This – is – a
Human tornado – by civilization, fruitfully
to spend his vast and extended knowledge meritedly,
refreshingly...


04. Egression (collective death)

Palsy takes over excruciation,
my signature on my confirmation.
Evanescent double vision.
Finally wasting away.
My ultimate purpose
stands before my very eyes,
awaits at the gate, colored in brightness,
I see it coming, the light of darkness.

Absolute silence is descending
over my town for the third time…
Chasm yawns at my feet,
staggering, foaming at mouth in the meantime...
My limbs, stiff and tied tight with belts,
are now carefully being unbound...
Legs giving in, back won’t straighten up,
head droops, no more fever to develop.

I AM NOW SET FREE!

Translated by: Szabó Roland




EVENTVM FATALI

Az utolsó földrengés

Utoljára láttam a Napot a temetés előtt.
A temetésre nem jött senki, híre sem volt.
Hogy lett volna híre, nem vagyok híve,
a felhajtásnak az életem körül.

De más volt az oka, hogy így alakult
A testem totálisan szét lapult
Mikor a tíz tonna kőzet a táncmulatságban
rám borult.

A rezgéshullám símogat, kőzet leszek magam is.
Összezúzott csontjaimból üledék lesz holnap.


Az utolsó becsapódás

Az égből jött a délutánba,
Ránk borult a félhomály.
Lángra lobbant hajunkba
kapaszkodott a hatszáz fokos táj.

Felperzselte a határt a hőség.
Mára már csak kietlen
folyómederben szédelegve
Botladozik a sok hitetlen.

Átalakult a tüdőm...
Ezernyi szilánk szabdalja.
Megvakult szememből vér szivárog.
Számból utolsó légvételem távozik...


Az utolsó járvány

Már negyven felett negyven felett.
Lázam s korom találkozik.
Együtt hagyjuk itt a poklot,
Lezárulnak régi sztorik.

Bőrömön át izzítom ki
lelkemből így tisztítom ki
Betegséget bűneimet,
Péppé folyó szerveimet.


Az utolsó tornádó

Négyszázzal száguldok a szántók felett,
Lábaimat már régen elhagytam.
Kinyújtom kezemet hogy megfogom az eget,
De a szembejövő bokrokban fel akadtam.

Számban érzek homokot és kormot,
Bőröm alá szögek fúródtak.
A ruhámat is letépi a haragos légkör,
A törzsem formája egy szögletes félkör.

Négyszázzal! Négyszázzal!

Szétszakadt szervek mindenfelé,
Önmagamat gyorsan kipótolom.
Hazaérve füleimmel ajtót nyitok,
De látom nincs már otthonom.

Szakadékba zuhanok a múltam odavan,
a jövőmet megette egy szélvihar.
Rájövök, hogy ez így kurva szar.
Körülöttem minden tiszta szar.


Az utolsó szökőár

Olyan magas volt, mint egy felhőkarcoló.
Olyan gyors volt, mint egy vágtató ló.
Vagy még sokkal gyorsabb...

Olyan hirtelen jött, mint egy szúnyogcsípés. Olyan gyilkos volt, mint egy húsz centis kés.
Légvételem lett a vétkem.
Sós víz lett a végső étkem.
Tengeri csillag amit láttam.
Korall meder lett már a házam, abban áztam.


Az utolsó hurrikán

Szárnyra kapottan,
esőben ázva,
csontra kopottan,
halálra fázva.

Levegőt keresve,
habokba merülve,
Közeleg a pont ami
sorsom szövetén
pecsétbe ütve,
a szabaduláshoz vezető utamat
megnyitja,
felnyitja...

...és testem hüvelyét
szétzúzza,
így béklyót tör,
majd ladikba tesz,
és elvezet oda,
hol minden kisimul,
békét lel és,
boldog lesz.

Csak ennyit még, csak tűrnöm kell,
A tenger mossa a testem fel.
A szél kap fel és szállít el,
S reggel lesz majd még egyszer.


Az utolsó korona-kidobódás

Három napja tudjuk...
De egy percünk van még...

A Sötét Űrben született,
tekergő amorf lény,
Hogy él-e a Jó Ég tudja,
hiszen csak puha fény.

Mostanáig...

Mint megannyi szép hullócsillag,
ragyognak fel a műholdak.
Lassan ballagva az égi tájon,
Miközben meg sem mozdulnak.

Fény villog az éjszakában,
az égbolt gyönyörű táncra kél,
Kinek esze használva van,
tudja, ez nem sok jót ígér.

Gépmadarak megdögölve bénán pihengetnek,
a számukra épített betonréten,
Gyárak konganak szerteszéjjel
Éteri drótvonalak nem felelnek sehol a vidéken.

Halálomat mi okozta?
Mágnes vagy áram?
Vagy a saját ágyam?
Vagy leghőbb vágyam,
hogy a sarki fényt lássam.
Így sírom megássam.
Egy leszakadó kábel alatt...


Az utolsó vulkán

Évezredekig csak hízott aljasul,
ott lent, alul
Ha majd egyszer úgy alakul
Feköhög és kiköszön egy jó reggeltet.

Lidércet nevel a hóna alatt tojásból,
Darazsaktól vibráló gennyes disznóól
Pokol tüzével fűtve ma délben feldalol.
Könnyet forral patak medrében hirtelen jó kedvében.

Hangosan dörrenve lángokat köpdösve,
koromból kikevert éjfekete téntával,
tőmondatokat formálva, atír korokat
Meggyötört népeket gonoszul folytogat.

A kínfolyam hűltével felrepedt bőrében,
új élet sarjad majd.
Feledett történet mítosszá váltában,
Új erő fakadt az óriás vállában.

Vesztőhely vagy átformál.
A katlanban az álmokban.
Zárszóval száz szóval.
Zászlóval száz korban.


Az utolsó gamma-kitörés

Azért ezt könnyebb volt elviselni,
mert nem kellett egyedül.
Igazából egyiket sem kellett egyedül,
de ez után így érezhetett az egész világ.

Megszűntünk létezni.
Oly gyorsan, hirtelen,
Ki sem tudtuk élvezni.
Álltunk ott értetlen.
Testtelen, fedetlen,
Pucér lelkünk megrendült,
fázva vonagló az éterben.

Tériszonyunk volt úgy emlékszem,
neuronjaimat átkapcsolta a Kéz,
valami szellemi síkon lógó szem
az megy belőlem most kinéz...

Mérőszám nincs arra
mint légyen írva
Mit ránk hagyott a karma
karma marva már ma.

Fényerő elnyelő,
forraló szétvető,
Mint fazékon a fedő,
Pattant fel velünk a felszín.

Ellökték a Földet.
Nincs már.
Oly közel történt,
hogy míg ide ért,
A kis ember sem nőtt fel
- s már nem is fog
Nem maradt belőlünk sem csont sem fog.

Ez volt hát a nagy terv.
Kíváncsian várom a holnapot.
De ellopták a Napot,
így azt már nem az írja
Meg volt írva...

Látom már mind a négyet.
Egyik fakó, másik éget.
Harmadik meg vakító
Vágtat hát a négy ló...

The Last Earthquake

I saw the Sun for the last time before the burial.
No one came, no rumor spread about the funeral.
How could there be rumor? I’m not in the humor
to make a big fuss.
And those who do, they are digging their graves just
to lie in the hollow, with sickness to follow,
in bowels to wallow, and sick eyes stare from the shadow.

But it was something else out there for my scalp,
my body was totally crushed to a pulp
when ten tons of rock at the ball unexpectedly
fell over me.

Cherished by shock waves, turning to rock myself,
my shattered bones will soon serve as sediment.


The Last Impact

It came from the sky smashing the day.
Dusk fell and turned into night.
Our blazing hair embraces
the landscape with its thousand Fahrenheit.

Land scorched and devastated by the heat.
By now all the unfaithful
are stumbling in the barren stream-bed
bewildered and disgraceful.

My lungs have suffered changes,
hackled by thousands of splinters.
Blood is oozing from my blinded eyes.
My last breath escapes me, and leaves my open mouth.


The Last Epidemic

Over forty, over forty
my age and fever overlap.
We are leaving hell together,
old stories end in a snap.

All my sickness, sins and ruing
through my skin they are transuding.
The liquid mash of my internals
cleanse my soul of the infernal.


The Last Tornado

Two hundred miles per hour over the fields,
sweeping along, legs left behind.
I stretch my arms to touch the sky, but oncoming bushes
got me stuck, entangled, and redesigned.

Sand and soot, the only taste in my mouth,
Nails penetrated under my skin.
Clothes ripped by mad blasts destined to hurtle,
The shape of my torso – a square semi-circle.

Sweeping along! Sweeping along!

Organs torn to pieces around here,
I replace my missing parts right away,
When I get home, I open the door with my ears,
but home is gone, nowhere to stay.

Falling into depths, my past went to waste, my future
devoured by tempest beyond repair.
This sucks big time, I’m aware.
Surrounded by shit everywhere.


The Last Tsunami

Skyscraper tall with a destructive force.
Fast and commanding like a galloping horse.
I have swallowed the bottom of the sea.

Irruption as sudden as a punitive raid.
With murderous traits like a nine-inch steel blade.
Breathing turned into self-slaughter.
For my last supper salt water.
Starfish the last sight my eyes had.
I repose myself on a coral bed.


The Last Hurricane

Drifting on wings,
soaked in the rain,
torn to the bone,
frozen in pain.

Gasping for air while
sinking to depths,
The time is near for the pact
to be sealed on the
tissue of my fate,
so the road that leads to escape could finally
open wide,
to take a ride…

...and crush my body’s
empty shell,
left unshackled,
then laid in a punt,
it leads me to the place
where all gets settled and
peace is found.

A little more I have to bear,
awash in the tide, aloft in the air.


The Last Coronal Mass Ejection

We have known for three days…
But there’s one minute left…

It was born in the Dark Space, but
God knows if it’s alive.
This sinuous, amorphous thing
is, after all, soft light.

Up to this point…

Like myriad graceful falling stars,
satellites glitter and dazzle,
wandering on the heavenly landscape,
yet they do not even travel.

Light glows well into the night,
the empyrean joins a luring dance,
those with lucid mind, they know
it augurs ill, and cause mischance.

Numbly resting iron birds lie perished, ill-begotten
on the purposely built concrete meadow.
Factories are hollow everywhere,
Mute lines in the ether keep all answers in the shadow.

How did I die? Magnet?
Or electric shock?
Or the bed to which I’m stuck?
Or my dearest wish
to see the northern lights
and dig my grave tonight
under a fallen power line...


The Last Volcano

Vilely, foully thriving for millennia,
deep down under
to greet us one day with thunder.
A good morning cough, ready to break asunder.

Laid eggs for breeding incubus under his arm,
Purulent pigsty swarmed with wasps to cause harm,
Heated with hell’s fire, today he’ll boast of his charm.
He’s boiling tears in a watercourse - purely out of joy, of course.

Flames spitting, pouring, he’s rumbling and roaring.
With ink, a concoction made of soot as black as night,
he forms sentences to rewrite eons and nations,
while viciously suffocates doomed generations.

As the floods of torment run cold, new life will spring
in the cracks of his skin.
When story turns myth and falls into oblivion,
the giant will rise again under obsidian.

Scaffold or scars within.
In the hollows among dreams.
Afterword in thousand words .
Glorious in thousand worlds.


The Last Gamma-Ray Burst

This time it was easier to suffer
since we shared the pain with others.
As a matter of fact, there have always been others,
but the whole world must have felt the same that day.

We have ceased to exist
So quickly, so suddenly,
Stood there puzzled in the mist
Frustrated and sullenly.
Vaporized, uncovered
Our naked soul shaken
freezing and staggering in the ether.

We all seemed to be afraid of heights
My neurons have been reset by the Hand,
ethereal eyes in transcendental space
look out of me trying to understand…

No index to record
what the claws of karma
have bequeathed us based on
pro forma followed dharma.

Absorbed luminosity,
boiling, exploding,
like a lid on a pot,
the surface burst open with us.

The Earth was pushed away.
There’s no more.
It happened so close
that there was no time
for the little man to grow up.
- too late to make a fuss.
No teeth, no bones - nothing’s left of us.

So this was the great plan.
I’m eager to witness tomorrow,
but the Sun is hollow,
it has no word in what’s next.
It’s been written…

I can see all four of them.
One is pale, the other’s scorching.
The third is blinding white.
The four horsemen ride the night…


Translated by: Szabó Roland




BELAJA TAJGA 2.

Az észak-szibériai telephelyre 11 kutató érkezik. Besorolásuk: mentés és kutatás. Elsődleges cél a korábban érkezett és folyamatos megfigyelést végző személyzet hollétének felderítése. Miután senkit nem találnak, elkezdik a minták begyűjtését, annak reményében, hogy ez magyarázattal szolgál a történtekre.
Pár nap múlva megmagyarázhatatlan események kezdődnek, és kevesebb, mint 10 nap után az egység megbomlik, majd két hét után a káosz uralkodik el a helyszínen, s a küldetést delegáló csoportnak már arra sincs lehetősége, hogy a munkatársait visszahívja. Hamarosan az életjeleket regisztráló munkaállomás sem kap több adást. A 11 távadóból kettőnél azonban a szignál eltűnése zavarba ejtő.
.
.
A kettes doboz...

- Igen? Hallgatom...
- Uram, ezt nem egészen értjük. A dekóderek megfejtették az üzenet egy részét. A legfurcsább az, hogy a nyolcadik napon a bioszignál távadók egyidejűleg több helyről jeleztek. Mintha egy személy egyszerre több helyen lett volna.
.
.
342-es jelentkezem!
.
.
Szeretnék hinni benne. De úgy érzem, hogy csak a csönd van utána... és a szél... a kopárság... üresség. Valami megrágta a lelkem. Olyan lettem, mint egy porban fekvő gólem. Ami már soha többé fel nem kell.
.
.
Jövök... Jövünk...! Már itt is vagyunk, mind a sokan.
.
.
Aztán tulajdonképpen az idő is megállt.
Amikor kinyitottuk, felhajtottuk, egyszeriben minden nyilvánvaló lett. Minden annyira letisztult. Mintha mindig itt lettünk volna. De tulajdonképpen itt is voltunk. Fejest ugrottunk a kettes dobozba. Befértünk mindannyian.
De mint mondtam, benne is voltunk mindig és mindannyian... vagy ha mégsem, hát mindig ide vágytunk... süketen és vakon... süketen és vakon..., de nem némán. Ennyi elég, több nem kell. Az idő megállt. Az idő megállt. A tér megszűnt. A világ pedig kifordult, vagy átfordult, kifordult. Újjászületett.
CSAK AZ A BAJ, HOGY EGYBŐL AZUTÁN, HOGY IZGALMASSÁ VÁLT, MÁR FÁJNI KEZDETT!

Fátyolos köddel telt.
Jó pár nap már eltelt.
Rettentő távolból,
jéggé tört távolból
a színdarab megdermedt...
És az egész rohadt világ belezuhant valamibe, aminek nincs alja.
Csak zuhan, zuhan, és ennek már soha nem lesz vége...

Eleven explorers arrive at the North-Siberian site.
Their mission: rescue and exploration. Their primary goal is to locate the whereabouts of the formerly arrived and continuously reconnoitring crew. As they cannot trace anyone, they start collecting samples in the hope of finding explanations that will account for what happened.
After a few days, inexplicable events occur, and within ten days the union splits, then in only two weeks, chaos prevails on the site. The delegating team does not even have the chance to withdraw the crew in mission. Very soon, the station in charge with recording life-signs will have no reception. In the case of two transmitters out of eleven the complete loss of signal is perplexing.
.
.
The second box...

- Yes? I’m listening…’
- Sir, we don’t quite understand this. The decoders have cracked a part of the message. The weirdest thing is that on the eighth day the biosignal transmitters signaled from several places simultaneously. As if one person had been at more places at the same time.’
.
.
Calling 342, over!
.
.
I wish to believe in it. But I feel that there’s only silence afterwards… and wind… barrenness… emptiness. Something has bitten into my soul. I’ve become a golem lying in the dust, which could no longer be lifted.
.
.
We’re coming… We’re coming…! We’re here now, the whole lot.
.
.
Then, in fact, time stopped too.
When we opened it and bent over it, there was this moment of clarity. All of a sudden everything was so obvious. As if we had always been here. Actually, we were indeed here the whole time. We dived into box number two. We could all fit in.
But as I said, we’ve always been in it. All of us. And if not, we have always longed to be in this place... deaf and blind… deaf and blind…, but not dumb. That’s enough, no need for more. Time has stopped. Time has stopped. Space has disappeared. The world has turned inside out, or upside down... It has been reborn.
THE TROUBLE IS THAT SOON AFTER IT GOT EXCITING, IT STARTED TO HURT!
.
.
In a thick blanket of fog Many a day have passed. From extremely far away A frozen distance, vast. The play has turned to stone... The whole bloody world has plunged into something with no bottom. Just falling, and falling, and there’s no end to it...


Translated by: Szabó Roland




BELAJA TAJGA

Mit is mondhatnék, ez egy gyönyörű hely. Egyszerre gyönyörű és ijesztő... mindent hó fed... minden nagyon szép... hideg van... jól érezzük magunkat, remélem nem jöttünk hiába.
.
.
.
Most érdekes dolog veszi kezdetét...

...Felállítjuk a rendszert és elkezdjük tesztelni. Bizonyos szempontból ez legalább annyira izgalmas, mint a lényegi munka. Ha minden rendben van akkor behatolunk és felderítünk amint lehet.

Itt lent a pincében nem éppen azt találtuk, amire számítottunk... megpróbálom leírni a dolgot... Van itt például egy...

Előző kísérletünket, hogy kijussunk a területről meghiúsította... valami... amit egyikünk sem ismer. Azt sem tudjuk, hogy megtörtént-e... Olyan furcsa volt... Mintha... mintha osztódnánk... vagy micsoda. Remélem, a hangjegyzetek eljutnak önökhöz. Amennyiben igen, mentést kérnénk a 61-07... ponthoz. Odamegyünk. Megtaláljuk a módját. Egyelőre mind a kilencen megvagyunk. Négy dobozt pakoltunk tele vizsgálati anyagokkal. Az egyik fölöttébb bizarr...

Most már határozottan kezd hideg lenni... nem tudom, hogy mi fog még történni ezután. Ha nem találnak meg mindket mondjuk egy napon belül, akkor már mindegy is hogy mikor találnak meg. A kettes dobozban találhatóak érdekes anyagok, hogyha... ha valaki majd szeretné esetleg őket megkukkantani. Kérem nézzék át a csomagot, és ügyeljenek arra, hogy rendesen legyen kezelve. Köszönöm.
Vége van már, elmúlt.

What can I say…? This is a wonderful place. Both wonderful and frightening... Everything is covered in snow... It’s a beautiful sight... It's cold... We feel good. I hope we haven’t come in vain.
.
.
.
Something interesting is about to begin...

...We’re going to set up the system and start testing it. From some angles this is at least as exciting as the substantive work itself... If it goes well, we move in and explore whatever we can.

We’ve found something down here in the basement, but it’s not exactly what we were expecting... I’ll try to describe... For instance, there is a... Well… that’s about it. I have no idea what all these were collected for, but the one who did this must have had a screw loose.

Our previous attempt to leave the area was thwarted by... something... unknown to all of us. It was so weird... We don’t even know if it really happened... As if... as if we were self-replicating or something. I hope these voice records are getting through to you... If they are, we demand rescue at point 61-07-C... We’re going there. We’ll find a way... For the time being all nine of us are OK... We’ve filled four boxes with test materials. One of them is particularly bizarre...

Now, it’s definitely getting cold... I don't know what else is going to happen after this... If you can't find us in a day or so, then I don’t think it matters anymore… You’ll find interesting material in box two if... if, by any chance, someone wants to take a look at it. Please look through the packs and make sure you’ll handle them with care... Thank you.
It’s all right. It's over now.


Translated by: Szabó Roland




KUIPER

A peremnél

Vakságomat betöltő,
gondolataim falát képező,
az időszakadékot szegélyező egérúton,
üstököscsapdákat lerakó,
csóvavadász barátommal nekivágunk a mélységnek.

Amikor azt hittük, a semmibe tartunk,
tévedtünk, hiszen itt csak feléledtünk.
Ha már a peremet lehagytuk,
oda már egy lélek sem jön értünk.

Az időbe zuhanva,
örök lénnyé válva Bowmant fogjuk meglátogatni,
s vígan veregetjük meg
nem létező, de egykoron volt vállát -
most már fényéveket lát át - tisztán és zavartalanul.
Lám, az anyag mivé alakul,
vagy talán sosem volt?

Most világlott csak fel végre,
a vaksötét semmibe érve,
hogy hol voltunk, s mi végre.
Ki kellett ezért jönni a végre.
Az anyag nem alakul át soha,
nem ez a sorsa.
Mert hogy lenne sorsa?
At the edge

With blindness saturated,
my wall of thoughts created
in the void, at the edge of the time-chasm,
where I set off on a ride into the deep
with my dust-tail hunter friend, laying comet traps.

We were mistaken thinking there’s only
emptiness ahead, as we’ve been awakened here.
Once the edge is left behind,
we’re out of reach, no one comes near.

Falling into time,
becoming eternal, enchanted to meet Bowman
to merrily pat him
on the ethereal back of yore –
Now he sees through light-years – purely and peacefully.
Behold, what matter changes into!
Or has it never existed?

Finally illuminated,
in the void, elucidated,
where we’ve been and why created,
at the edge it’s clearly stated.
Matter never ever changes
as it’s not its fate.
How could it have fate?



Translated by: Szabó Roland






ŰRKERT

rmWdtk

Átjárókból átjáró vagy felvillantott gerjesztő
Érfalakról felszálló és neuronokban megszálló
Fáziskésés megbotlás, mert áramkörben kóborlás
Eltüsszentett pillantás, pár megcsonkított éberség

Még viszket-fáj ahol belém talál az a tű, ami annyiszor várva vár
Egy biopszia csak orrból fel vagy tarkómból, s majd az agyam felel
Egy kérdésre, melyet ő tesz fel, mikor enni ad, inni ad, s ébreszt fel
S végezetül majd nyávogok egyet, kettőt, hármat, amennyit kell

Ködös folyosókon
A piramisok mélyén
Nagada kultúra
Alszik eonokon át
Balzsamozott testem
A kötések mélyén
Ébredezik holnap
S a történet ismétli magát

De végre csend van a ketrecemben
Ez jó a helyzetemben
Leteszem a fejem a tálkám mellé
És boldogan tekintek a jövőm felé


A manipulált

Csábít, éltet, ígérget, lám!
Hogyan állhatnám?
Dicsfény vár ma rám.
Ha mégis féltem mikor tör rám,
Te elringattál,
Mert ismét becsaptál.

Kezeimbe szervült domborzati viszonyok
És 101 dobókocka írja a sorsom
Kiszárad a torkom, rövidesen hányok
Ha beledöglök akkor is a tudásra vágyok

Tépd le éveim három szirmát,
Ugyan ne sajnáld,
Hivatkozhatsz rám,
Látod, illik hozzád,
Miért titkolnád?
Álmokat loptál.


A manipuláló

Hamarosan belekezdek az első tézisek felvázolásába
Nekifeszülök a táblának, hogy lenyűgözzem a hallgatóságot
Idefigyel az az összes szempár, ki beült hozzám a gondolataim
Beszippantására, csodálására

Imádom!!!

De csak én tudom, hogy a Tudományom a virágom
Öntözöm szépen mert Ő a világom

A manipuláció mestere vagyok
Mindörökké fennmaradok
Ahogy a történelem nagy nevei
Nyughelyükről felszálltak
Úgy emelkedek ki a tömegből
Ritkítom az indákat
Mik kapaszkodnak, és könyörögnek - hogy ne feledjek
De én nem feledek, hanem hazudok
Mert már tudom előre - egyedül utazok
Mit utazok, repülök!
Szárnyaimmal vitorlázok
Fényes egómmal messze szállok
Mostanra már hat lábon állok - SENKIRE NEM VÁROK!
S aki azt kéri, nézzek le rá
Majd köpök egyet, hatalmasat
És nem érdekel, hogy mit létrehoztam
Csak nagy üresség
Mert senki sem érti


A peptofób

Felépül, majd beépül
Kitágul, és kitárul
Szépen lassan erőt gyűjt
S ráfeszül arra, ami tartja

Sok éven át elkísér
Segít bár igaz, hogy enni kér
Néha fáradt vagy nyöszörög
De mindig újra éled

Rengeteg tudás, tapasztalat
Gyűlik most már a bőröd alatt
Ha odaérsz egyszer
Belőled, s abból csak annyi marad

Kicsit fanyar és ijesztő
Agresszív, támadó
Elmegy, és sosem felejt ő
Nélkülözhetetlen, éltető

rmWdtk


Passages through passages or some energized inductor
Rising from arterial walls and settling, dwelling in neurons
Electric circuit wandering induces phase lag, blundering
Glance sneezed off into nothing, and mutilated vigilance.

The prick itch-hurts on the back of my neck, a needle lying in wait to attack
A biopsy through my nose or my nape, my brain is trained and responds like an ape
to a question he asks insistently when watering, feeding, and waking me,
and once or twice or as many times he wants me to, I’ll miaow faithfully.

On misty corridors,
In the depths of pyramids,
Nagada culture
for eons has retreated.
Behind the bandages
my mummified body
will soon awaken,
and the story is repeated.

Finally, there is silence in my cage.
This is pleasing at this stage.
I put my head down right next to my bowl,
my future is bright and I’m happy for all.


The Manipulated


Luring, hooraying, flattering.
I can’t help being taken in.
Today glory is closing in.
And if I was gripped by fear within,
cherished I used to be,
so you kept deceiving me.

Terrain features are organized in my hands,
One hundred one dice are destined to write my fate.
My throat goes dry, and I’ll soon throw up,
But I crave for knowledge, no matter what!

Tear off the three petals of my years.
Don’t you be sorry!
You may refer to me,
See, it becomes you.
Why would you hide it?
You’ve stolen dreams.


The Manipulator


Before long I will engage in delineating the first theses,
I’ll put my shoulder to the wheel at the board to enthrall my audience,
All eyes are focused on me, they have come to be absorbed
and filled with admiration by my thoughts.

I love it!!!

No one knows except for me that my Knowledge is my flower
I water it properly as it’s my world, my power

I am the master of manipulation,
A legend for next generations.
As the great names of history
who have risen from their rest,
I emerge from the crowd to thin
the offshoots of these pests
who cling to me and plead with me – so that I won’t forget
But I do not forget, I lie to them all
I’ll travel on my own – I’ve known before
I say travel, but I mean soar!
My wings are spread so I can glide
I’m flying off with my glorious pride
Standing on six legs grown high – FOR NO MAN WILL I STAND BY!
And those who ask me to cast an eye
will see me spit on the ground instead
and I don’t care that whatever I created
is just vast emptiness
for no one understands.


Peptophobic

Develops, then permeates,
It expands and then extends,
Slowly it gathers some strength
Tightly stretched and well-attached.
Companion for years on end,
Helps, but it’s a hungry friend,
Wearily it groans sometimes,
But reawakens every time.
Vast knowledge under your skin,
Experience clusters within,
And if you ever reach the peak,
That’s what’s left of everything.
A bit acrid and appalling,
Aggressive and assaulting,
Unforgetting on departing,
It’s essential, vitalizing.





ŰRERDŐ

Űrbögre

Behoztuk a Harmincnégyest. Szeretném úgy érezni, hogy nem osztottam meg a legénység tagjait, bár az már most nyilvánvaló, hogy Laura, Borisz és Bertalan másképp döntött volna. Jay és Brian egyetért velem abban, hogy a Harmincnégyesnek a Nut-on a helye. Agnetha-nak szemmel láthatóan mindegy. Legalább lesz egy kis dolga. Bár még én sem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt-e. Mindenesetre a többiek nem tudhatnak róla, hogy ezen rágódom. Most még nem. Egyelőre megosztom a papírral a gondolataimat. Egyszer talán hasznos lesz.
Közvetlenül a bepakolása után, a hálóba, amibe beletettük beakasztottunk négy kampót, majd négy kábel segítségével rögzítettük, hogy ne úszkáljon a súlytalanságban. Laura megkért rá, hogy takarjuk le, mert meg van győződve róla, hogy a „szemével” lát. Hogy megnyugodjon letakartuk egy alumíniumponyvával.
Előtte azonban alaposan szemügyre vettük. A zsilipajtó lezárása után feltöltöttük levegővel a helyiséget, majd levettük a sisakokat. Csak hárman maradtunk a helyiségben, Jay, Brian és én. Bertalan a kapitányi teendőket látta el helyettem, Borisz és Agnetha a kertet ápolta. Laura a karantén negyven centis polikarbonát üvege mögött figyelte a fejleményeket, különböző biztonsági és elsősegélynyújtó eszközökkel felfegyverkezve – szkafanderben.
Mintegy két méter magas objektum volt, még Borisznál és Brian-nél is magasabb. A színe sötétszürke, mint a jódé, viszont nem annyira matt. A felszínén látható szőttes többrétegű, nem látjuk, hogy mit is borít. Egyetlen lyuk van mindössze rajta, az sem túl nagy, éppen csak, hogy Jay mutatóujja belefért. Mire rájöttünk, hogy mire készül, már vigyorgó arccal kotorászott a lyukban pucér kezével. Azt mondta, hogy a lyuk belülről kiszélesedik, szóval nem egy cső. A fémszálak a lyukba is befutnak, szóval, ha elfogadjuk, hogy a Harmincnégyes belül üres, mint egy labda, akkor annak belső falát is ez a szövet kell, hogy borítsa. Mikor hozzáértünk, mi is tapasztalhattuk, amint azt már Jay említette, hogy a burkolat langyos tapintású. Nem tudjuk, hogy a kinti 2,7 Kelvines hőmérsékletben milyen volt, mert elfelejtettük megmérni. Nemsokára tehát mi is rászántuk magunkat Briannel, hogy hozzáérjünk.
Délután mégegyszer tárgyaltam a Földdel. Pokoli botrány keletkezett belőle, hogy mégis behoztam a fedélzetre. Nem szándékozom leírni, hogy milyen párbeszéd hangzott el, de nem is fontos. Miután lenyugodtak a kedélyek megkértem őket, hogy derítsék ki, lehet-e a Harmincnégyes földi eredetű. Azt már biztosan tudták, hogy a Harmincnégyes azonos azzal a parányi égitesttel, ami 2011-ben lett felfedezve, ahogy rója köreit a Jupiter körül, és két napja tűnt el. Azt hitték, meteorral találkozott. Ez egyezik azzal, amit Jay vett észre, és amiből arra következtettünk, hogy a gömb ugyanazt a pályát követi, amit a Jupiter XXXIV. Csak akkor még senki nem sejtette Jay-en kívül, hogy ő maga az, mivel az óriásbolygó másik oldalán kellett volna éppen tartózkodnia. Egyelőre mindenki azt várja, hogy melyik csillagászati megfigyelő intézet fogy bejelentkezni, azzal, hogy a Jupiter XXXIV. Felgyorsult olyannyira, hogy majd fél pályahosszal lehagyta hivatalos tartózkodási helyét. Félek, hogy erről sosem szerzünk adatot lévén, hogy a holdakat nem figyeljük a nap huszonnégy órájában (el tudom képzelni, hogy ezek után fogjuk).
A Földdel folytatott beszélgetés után konzíliumot hívtunk össze, ahol megbeszéltük a további teendőket. Ez jóval éjfél utánig eltartott. A megbeszélést tulajdonképpen Laura szervezte és ő is vezette le. A hang-, és képanyag az N20751103/34-es jelű memóriaegységen található.


1068 bar

A nyomásmérő a fülem mögött
Már hajmeresztő irányba állt
Rázkódások jobbról-balról
Az inába inába inába szállt

A bátorsága a potyautasnak
Ha felfogja, hogy megfogja
A kintről sötéten bevillanó
Fogsorokról elillanó
Jéghidegről tűzforróra
Átcsapongó érintés

Így süllyedünk a bíborkéken
Napsütésben fürdőző
50 métert áthidaló
Biztonságos szféránkból
A sötétségbe, a mélységbe
A rémületbe, a nagy csendbe

S majd aprópénzen vásárolt
Bádoglemezből épített
Lélekvesztőnk életvesztőnk
Halálosan átölel

De már félelmet nem ismerő
Élelmet megkívánó
Bomlott agyú útitársam
Kiszáguld a kabinból

Csak tép csak cincál
Őrjöng vibrál
Fogsorával fogsort tép
Megrökönyödve, fejét vesztve
Elmenekül a nyomott nép

Kihalt lett az árok
Csak egyetlen lény szeli vizét immár
Saját csapdájában vergődve unatkozik
Sosem napozik

Talán felveszi egyszer egy arra járó
A feneketlenségben bóklászó
Vízalatti holdjáró

Spacemug

We’ve brought in nr. Thirty-Four. I’d like to be safe in the thought that I haven’t divided the crew members, but it’s conspicuous that Laura, Boris and Bertalan would have decided differently. Jay and Brian agree with me that nr. Thirty-Four has a place on the Nut. Agnetha is apparently reluctant about it. At least, she’ll have things to do. Though, I must admit that I have my own doubts about this being a good idea. Anyway, the others mustn’t know what I’m brooding on. Not yet. As for now, I’m sharing my thoughts with this piece of paper. It might be useful one day. Immediately after boarding it, we put it in a net hanging on four hooks, and then we fastened it with four cables not to float in weightlessness. Laura asked us to put a cover on it because she’s convinced that its “eyes” can see. So we covered it with an aluminium canvas to comfort her. Only we gave it a thorough check before doing so. After locking the hatch, we filled the place with air, and then we took off our helmets. There were only three of us in the cabin, Jay, Brian and I. Bertalan was seeing to captain duties in my stead, and Boris and Agnetha were taking care of the garden. Laura, dressed in her space suit and armed with all sorts of first-aid and security equipment, was watching the developments from behind the 15-inch thick polycarbonate glass of the quarantine. The object was over six feet tall. Actually, way taller than Boris or Brian. It had a dark grey colour, similar to iodine, but not as dull. The layered folkweave-like material on its surface covers something we can’t see. There’s only one hole on it, a quite small one, but wide enough for Jay’s forefinger to fit in. By the time we realized what he was up to, he’d already been searching with his naked hand inside the hole while grinning at us. He said the hole widened from the inside, so it’s not a tube. The metal strands also run into the hole, so if we agree that nr. Thirty-Four is empty like a ball on the inside, we must believe that the inner wall is also covered in the same fabric. When we touched it, we could also feel what Jay had mentioned, that the integument was pleasantly warm. We don’t know what it was like outside in 2.7 kelvins because we forgot to measure it. So after all, Brian and I made up our minds to touch the thing. In the afternoon I made some arrangements with the Earth once again. Boarding the thing turned out to provoke a huge scandal. I have no intention to go into details about our conversation; there’s no point in it, anyway. When they all calmed down, I asked them to find out whether nr. Thirty-Four could actually originate from the Earth. It was already clear that nr. Thirty-Four is identical with that tiny celestial body discovered in 2011, orbiting Jupiter and lost for two days. It was assumed that it had been hit by a meteor. This confirms what Jay had noticed, leading us to conclude that the globe revolves on the same orbit as Jupiter XXXIV. That time nobody supposed, except for Jay, that they were one and the same thing, as it was expected to be located on the opposite end of the giant planet. Therefore, astronomical observatories are bound to announce any time that Jupiter XXXIV. has accelerated in such a way that it’s half its orbit ahead compared to its officially established location. I’m afraid we won’t be able to collect data on this, given that we do not observe moons for 24 hours on a daily basis. (But I can imagine that we will from now on.) After the conversation carried out with the Earth we convened a council, where we discussed further duties. This went on until way after midnight. The council was, in fact, held and prosecuted by Laura. The audio and video files are stored under the code of N20751103/34.


1068 bar

The barometer behind my ears
now measures our falling apart,
Jolts from the right, and jolts from the left,
The stowaway has his heart, his heart

in his boots if he ever perceives that
he’s led astray and carried away
by the hollow from above and beneath,
vanishing, steaming off from teeth,
once ice-cold and then turned scorching
omnipresent, gripping touch.

Floating high on the crimson blue,
leaving our comfort zone
with a hundred-yard-long, sunlit
living space to sink like stone
into the depths, into the darkness,
into the horror, and great silence.

Something built of battered sheet-tin,
bought with coppers will be our
Moses-basket, coffin, casket,
clasping us in the final hour.

My moonstruck fellow passenger, who
knows no fear and craves for food,
flounces out of the cabin with
a distempered mind and mood.

Just shredding, ramping
and pulsating,
using teeth for teeth to rip.
Taken aback, panic-stricken,
deliriously he leaves the ship

The trench is desolate,
there’s only one left to cleave through its water.
Wrestling in his own trap, bored to death and done.
No basking in the sun.

Perhaps once he will be taken by a passing
underwater mooncraft wandering
in the fathomless abyss.