| | gabortoth.com | napló | fórum | guilthee.com |
HÍREK TÖRTÉNET KIADVÁNYOK FOTÓK, VIDEÓK, CIKKEK IDE
| SZÖVEGEK (lyrics) | SAJTÓ (press) | KÉPEK (photos) | VIDEÓK (videos) | SZAVAZÁS (poll) | LINK (link) |




KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A Homo Maleficushoz (4)


NO CLEAN SINGING - 2017. ÁPRILIS 6.

Clear your head. Don’t attempt to focus on other activities for about 7 minutes. Do some exercises to get your neck loose. When the time comes to listen, close your eyes.

These are a few words of advice from your fiends friends here at NCS about how to prepare for the song we’re premiering in this post. The track is called “A befalazott” and it comes from Homo Maleficus, the new album by the one-man Hungarian band Nagaarum. The album will be released on May 3 by GrimmDistribution (Belarus) and NGC Productions (Hungary).

Nagaarum has been a prolific creator — this is his 14th album since 2011 — but the music has changed over time, moving from mostly ambient, electronic music to the hard-to-describe intersection of styles reflected on this new song. The shorthand description Nagaarum now uses is “Hungarian eclectic dark music”, which is accurate but not precise.

It’s possible to listen to the song and later tick off stylistic elements you might have noticed as you listened — post-metal, black metal, doom, ambient, and others. But making a mental checklist of this kind isn’t necessary, as interesting as the exercise might be, nor would it succeed in capturing the way in which Nagaarum has used these ingredients in the composition and performance of “A befalazott”.

Yes, it is eclectic and it is dark. It builds tension with pulsing tones, a febrile shimmering sound that rises and falls, and ominous bass notes. A compulsive drum rhythm enters the picture, one that will get your head nodding as the music continues to surf on astral planes — and dark, heavy riffs deepen the rhythmic push. When the jagged, strangled vocals and shrieks appear, they give the rough sheen of black metal to the experience.

The tension eases (but doesn’t completely disappear) as the song seamlessly morphs into a more expansive and entrancing melodic flow (though the sense of gliding on an unsettling cosmic journey persists). Through it all, the drum rhythm maintains its grip on your pulse, and your neck. This may not be a headbanger of a track, but it’s definitely a head-mover. The music won’t make you feel comfortable, but it’s mesmerizing nevertheless.

The album’s artwork consists of photographs by Nagaarum taken in the Hungarian village Kolontár in October 2010 after an industrial accident at an alumina plant released 35 million cubic feet of toxic red mud, flooding nearby communities.

Below we’ve included not only the song we’re premiering for you but also two previously released tracks — a video for “Vassal nevelt” and “Az elvhű“. For information about how to acquire Homo Maleficus, go here:

Islander

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A ...MIZANTRÓPIÁHOZ... (4)


ROCKBOOK - 2017. FEBRUÁR 27.

Mint említettem, kedvelem a megosztott kiadványokat, mivel így rengeteg érdekes zenét fedezhet fel az ember. A második split, ami most eljutott hozzám, két igen érdekes hazai formációt rejt. Úgy vélem Nagaarum-ot nem kell részletesebben bemutatni olvasóinknak, mivel több anyagáról is értekeztünk már az oldalon. A másik előadó az Astru nevet viseli, eddig még nem találkoztam vele, de sürgősen pótolni fogom eme hiányomat, ugyanis sajátos zenei univerzuma több, mint ígéretes.

A gyári csomagolású kazetta szép monokróm színekben pompázik, van hangulata, igényes. Nagyjából olvashatóak a szövegek belül, annyit hibádzik a dolog, hogy a számlista az 5. track-ig oké, utánna meg sutty, minden beleolvad a háttérbe. Ez eléggé idegesítő, mert még erős fénynél sem tudtam jól kivenni a dalcímeket. Sebaj, nézzük hát, mi van legbelül.

Astru oldalával kezdtem, ez az első találkozásom zenéjével ebben a formában. 8 track, kb. 20 percben, ami elég tág felfogásban értelmezett black metal, az a fajta, amit a norvégok szabadítottak a világra a Millennium után, lásd Thorns, DHG és társaik. Némi rokon-szellemet vélek még felfedezni a Spektr munkásságából is, hazai viszonylatban meg talán a Vortex volt ilyen kísérletezős cucc. Szóval nem sok hasonló magyar előadó van, mint az Astru, sőt szerintem az egyetlen, aki ebben a felfogásban alkot és bizony elég sajátos világ az övé. Nem tudom szétbontani, egyben van, rideg, látszólag élettelen képek sorozata, halálvágy jellemzi ezt a 8 kompozíciót. Mintha valahonnan előkerült volna valaminek a fekete doboza vagy egy háttértár, aminek aztán megnézzük, mi van a memóriájába vésve. Az indusztriális elemek, ipari zörejek vegyülnek a kétséget és zavart okozó, savas black metal témákkal, a károgós ének kellően torzított és néhol noise-ambient részek bontják meg a folyamatot. Beugrott egy-két helyen a Blut Aus Nord neve is, mint támpont, de az Astru még ennél is másabb spektrumban alkot, lásd és halld: „Spiritus In Machina”. Astru kiváló munkát végzett, mely a sötét, zenei experimentalizmus kedvelőinek igazi csemege lehet.

Nos, Nagaarum-mal mindig kicsit bajban vagyok, ugyanis ő szintén hasonlóan termékeny, mint a fentebb tárgyalt Astru, viszont sokkal bekategorizálhatatlanabb zenét játszik. Maradjunk egy ambient space metal „címkénél”, ami a mostani 2 új szerzeménynél sincs másképp. Maradt nagyjából az előző lemezen (D.I.M.) megismert sound, a gitárok felismerhetőek, és ahogy TG pengeti, van egyfajta karaktere az egésznek. A „Sarjadó” dal egy Mütiilation-re emlékeztető témával nyit, ami aztán egy Nekromantik-szerű filmzene-betéttel folytatódik, majd a harmadik perc után megérkezik Nagaarum személye. Elég kemény ez így, baljós hangulatot áraszt. A hangulatos gitártémákkal operáló „Erjedő” szintén érdekesre sikeredett, lassan építkezik, az első track-ben hallott vonósok (hegedű talán) színesítik, már amennyire lehet színes egy ilyen reménytelenséget sugárzó dal. A végére kiteljesedik a Káosz.

A hazai NGC Prod égisze alatt megjelent kazetta beszerezhető a kiadótól, illetve a zenészektől is.

Súlyos kiadvány!

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




ROCKSTATION interjú - 2017. FEBRUÁR 15.

Történt tehát, hogy a közelmúltban két teljesen öntörvényű, ráadásul sokrétűségében hasonló, de stílusát tekintve eltérő zenei megközelítésben alkotó, Astru (Mazarine) és Nagaarum …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… címen megjelentetett egy finoman szólva is ritkaságnak számító, összesen tíz tételt tartalmazó közös split kiadványt, méghozzá kazettán... Nos, ez az apropó már bőven elegendő egy alapos beszélgetéshez, ám az alább olvasható interjú az anyag hangról hangra történő boncolása helyett egy igen rendhagyó, néhol filozofikus hangulatú eszmecserébe fordult át.

Milyen tényezők hoznak össze két teljesen egyedi megközelítésben alkotó magányos farkast egy közös kiadvány publikálására?
Nagaarum: Ez elég egyszerűen alakult. Régóta figyeljük egymás ténykedését, és tavaly Mazarine megkért, hogy írjak az Aenigma című lemezéről. Pár nap hallgatás után nálam az az év lemeze lett. Korábban kilátásban volt egy In Vacuo - Astru split, csak mivel az In Vacuo most inaktív, úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle, hogy mehetne-ez a közös kiadvány a Nagaarummal.
Astru: A béke, a szeretet és az internet ilyen csodákra képes... Komolyabbra fordítva a szót: a generációs egyezések, a felfogás/hozzáállás sokat segítettek a dolgon. Az egész teljesen zökkenőmentesen és könnyedén zajlott le.

Felmerülhet a jövőben akár másfajta Mazarine / Nagaarum alkotói fúzió is?
N: Közös zenekarra gondolsz? Nem tudom... Projectezgetni mindketten szeretünk, de konkrétan kétszemélyes projectről nem volt még szó.
A: Ha valamelyikünk fejében pattan ilyen szikra, akkor lehet róla szó, de egyelőre elvagyunk magunk egyedül. Ezt mi választottuk, nem a kényszer vitt rá, szóval ráfeszülve szerintem egyikünk sincs ilyesmire.

Honnan az ismeretség és, a közös nevező?
N: Az In Vacuoból Emp hívta fel a figyelmemet az Astru projectre. Idehaza ez az industrial black metal nem annyira elterjedt, úgyhogy számomra elég üdítő élmény volt hallgatni a kiadványokat a Bandcamp oldalon. A közös nevező nem tudom mennyire illik ránk, mert a zenénk egyetlen hasonlósága a különcsége talán. Én nem tudok annyira elvetemülten nyomasztó és sötét lenni, mint Mazarine. Másrészt az Astru project sem köti magát semmi szabályhoz. Ha belehallgatsz a számos kiadványába, láthatod, hogy nála is előfordulnak olyan anyagok, amik még csak hírből sem hasonlítanak a metalra. Talán ez még egy közös pont...
A: Érdekességként hozzátenném, hogy személyesen még nem találkoztunk, ebben az értelemben nem ismerjük egymást. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy nekem nagy kedvencem lett az In Vacuo, aztán Naga is rendesen rákattant az Aenigma anyagomra - meglepően nagy, egyben kölcsönös a zenei tisztelet közöttünk, ami szerintem a közös nevező alapja volt.

Ha már említésre került a tisztelet, beszéljünk kicsit az emberi értékekről, vagy akár azok hiányáról. A mizantrópia kiváltó oka véleményetek szerint az általános kiábrándultság, vagy inkább a tömegek felé irányuló egyfajta kétségbeesett nevelőszándék mellékhatása? Vagy teljesen máshol keresendő a megfejtés?
N: Szerintem ez lesz az a pont, ahol végül is előjön a Mazarine világnézete és az enyém közötti nagy különbség. Felekezet nélküli kereszténynek tartom magam, vagyis nincs vallási elöljáróm, semmiféle liturgika nem érdekel, csak a Szentírás. Tulajdonképpen nem is lehetnék mizantróp, ez ellenkezik a hitemmel. Egyfajta sajnálatot érzek inkább a fajtársaim iránt. A mizantrópiából és az elidegenedésből inkább annyi marad, hogy egy szűk körön kívül nem óhajtok bensőséges kapcsolatot teremteni senkivel. A nevelő szándék részemről megvolt-megvan, de szerintem nem rendelkezem annyi intelligenciával, hogy képes lennék átadni fontos dolgokat. A keresztények feladata a térítés is, de eddig mindig kudarcot vallottam.
A: Az embergyűlöletet egyszerűen a tapasztalat váltja ki belőlem, a múlt és a jelen egyaránt. Az elidegenedést egyrészt a máshogy gondolkodás - másrészt rám is hatnak azok a mesterségesen generált hatások, amik ezt általánosan előidézik. De ahogy Naga is mondta: "egy szűk körön kívül nem óhajtok bensőséges kapcsolatot teremteni senkivel". Az igazi baj azzal a többséggel lehet, amelyik egyáltalán nem képes bensőséges kapcsolatot kialakítani.

Azt hiszem, hogy most jött el az a pillanat, amikor a kedves olvasónak homlokközépig csúszik fel a szemöldöke. Nagaarum személyében adott tehát egy sötét atmoszférájú zenéket alkotó művész, akit nagyban Black Metal zenekarok és zeneszerzők inspirálnak, és kiderül, hogy valójában keresztény értékrendek szerint él. Személy szerint nagy tisztelője vagyok az ellentmondásos karaktereknek, ám ezzel együtt is nagyon érdekel, hogy fér meg egymás mellett a vallásod és a vele ellentétes oldalt képviselő zenekaroktól származó ihletés?
N: Aki hisz Istenben, az hisz a sátánban is, és fordítva is. Aki önmagát sátánistának tartja, az elfogadta a kereszténységet. A kettő nincs meg egymás nélkül. Vagyis tulajdonképpen a sátánistákkal egy felekezetbe tartozon, csak a másik pólushoz vonzódom. Dante, Madách és Tolkien is keresztény volt, mégis írtak mindhárman a sötét oldalról, a pokolról, a mocsokról...
A: Kénytelen vagyok itt tisztázni pár dolgot, alapvetően csak a LaVey "féle" sátánizmus "sátánizmus". E nézet szerint a sátán nem egy létező dolog, hanem az ellenállás szimbóluma, és Istennek ezért nem is lehetne ellentéte. Istennek - mint egyfajta ősakaratnak - nincs ellentéte, alfa és omega egyben. Amit, az önmagukat sátánistának hirdető zenekarok képviselnek, általában merőben ellentmond magának a sátánizmusnak. Gyakorlatilag pont a kilenc sátáni bűn az, amit folyamatosan elkövetnek, ilyen megközelítésben közelebb állnak a dogmatikus kereszténységhez, mint a sátánizmushoz.
N: Igaz is. A Sátán Bibliájáról megfeledkeztem. LaVey individualista ateizmusáról. Hivatalosan a követőit szintén sátánistáknak hívják.

Az In Vacuo kapcsán mi az inaktivitás oka? Ideiglenes leállásról van szó?
N: Túl sok tervszerűséget nem kell keresni a bandáink működésével kapcsolatban. Őszintén szólva erre február 18-a után tudok válaszolni. Nagyon vicces helyzet állt most elő, nyilvánosban nem magyarázhatom el. A dátum NEM érinti az In Vacuo menetrendeket... annyira... csak kicsit. Mindenesetre az a project számomra nagyon fontos... Emp nagyon különlegesen tudott inspirálni a dobolásával. Tudni kell, hogy abban a projectben minden a dobból indul ki.

Bármennyire is furcsa szóhasználat egy ennyire súlyos underground kiadvánnyal kapcsolatban, mégis számomra üde színfoltot jelent, ha az alkotók figyelmen kívül hagyják a stíluskorlátokat. Kérdés, hogy az ínyenceken túl mennyire nyitott és befogadó a hallgatóság? Tapasztalataitok szerint idehaza is van „piaca” az egyedi és az átlagos hallgató számára nehezebben befogadható zenéknek, vagy a nemzetközi színtéren jóval jelentősebb az érdeklődés?
N: Egyáltalán nem nyitott és befogadó a hallgatóság, és én ennek őszintén örülök. A zenémet egyfajta szűrőnek tartom. Természetesen nem vetek meg senkit, akinek nem tetszik, pusztán úgy érzem, hogy velük nem kell, beszéljek a munkáimról. A közeli barátaim közül is sokan hallgathatatlannak tartják a zenéimet.
A: A nagy számok törvénye miatt nyilván nagyobb lehetne külföldön az érdeklődés, de ez országonként változhat. Egy olyan országban például, ahol a nemzeti operaházban lép fel az Ulver teltház előtt - bizonyára elfogadottabbak a kísérleti zenék. De összességében itthon és külföldön egyaránt hanyatlóban van a nem konvencionális dolgok befogadóképessége.'94-ben jött ki az Amon Hen G.L.A.S.S. demója, sokunknak meghatározó a mai napig - most, 2017-ben nem hiszem, hogy a többség tudna vele mit kezdeni, ez is egy apró, de egyértelműen visszafejlődésre utaló jel.

Mit érdemes tudnunk az anyagok megszületéséről? Mi volt a fő inspirációtok?
N: Astru koncepciója a téma. Nekem meg megtetszett. Az én inspirációm kb. az emberi hülyeség volt. Ahogy kisarjad, majd megerjed, aztán az egyedek elfogyasztják és bebasznak tőle.
A: Az a mindent átható és mindent irányító erő és technológia inspirált, amit az ember alkotott, de az irányítás észrevétlen kicsúszott a kezei közül.

A kontrol feletti elvesztés végül akár totális megsemmisüléshez is vezethet? Az is előfordulhat, hogy ezen a nyomtávon haladva a következő anyag posztapokaliptikus megközelítésben íródik?
A: elég sok minden vezethet akár a teljes megsemmisüléshez, sosem lehet tudni. Az ember a teljes megsemmisülésen a saját teljes megsemmisülését érti, pedig attól, mert esetleg az uralkodó faj kipusztul, még maga a szerves élet fennmaradhat. Maga a kontroll elvesztése meg sosem vezet jóra, semmilyen értelemben - mindig katasztrófával végződik. A következő anyag viszont a második világháborúról fog szólni, Budapest bombázásáról és arról, hogy milyen lehet ezt megélni - átélni, milyen maradandó hatása lehet egy ilyen traumának egy gyermeknél, és hasonlók.

Nagaarum, már az ismeretségünk hajnalán feltűnt, hogy komolyan vonzanak az egzakt tudományok. Honnan ez a nagyfokú érdeklődés?
N: Részben a szakmáim miatt van. egészségügyi iskolát végeztem, aztán végülis vegyész lettem Veszprémben az egyetemen. Ez megint csak elég tervszerűtlen tulajdonképpen. Úgyhogy az egészségügy és a kémia már adott némi rálátást az egzakt tudományokra. De sok minden más is foglalkoztat, és hajlamos vagyok darabjaimra is hullani időnként. Nálam megfér együtt a teremtéselmélet és az Ősrobbanás. Sőt, véleményem szerint a bibliai teremtés az ősrobbanás utáni másodpercek - évek - évmilliók spontánnak hitt folyamatát írja le.

Mivel régóta követem a munkásságod nagyjából sejtem, hogy a következő anyagod várható témájáról hiába is kérdeznélek, hisz ha nem egyenes ági folytatásról van szó, mint a Belaja Tajga 1-2. esetében, akkor szinte biztos, hogy valami teljesen kiszámíthatatlan témával leped meg a hallgatóságot. Honnan ez a rengeteg inspiráció?
N: Inspiráció bármi lehet. A világ zenél. Árposz

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




FÉMFORGÁCS - 2017. FEBRUÁR 5.

A zenei alvilág remetéi lakta egyszemélyes szigetek között néha megépül egy-egy ideiglenes lengőhíd, azaz nézetek és elképzelések találkoznak, és elkészül egy split anyag. Logikus lépésnek tűnt, hogy Nagaarum és az Astrut létrehozó és működtető Mazarine közös lemezt készítsen, hiszen mindketten kísérletező kedvű underground figurák, és mindketten szokatlan, nehezen beskatulyázható zenét játszanak, amely csak kevesek számára emészthető. További kapocs, hogy évente több lemezt is megjelentetnek, ezért diszkográfiájuk igen nagy léptékben bővül. Az már más kérdés, hogy lépést lehet-e tartani az ilyen gyakori megjelenésekkel, van-e ideje egy-egy lemeznek igazán megérni… de megítélésem szerint ezek a kérdések egyáltalán nem foglalkoztatják a szóban forgó alkotókat, hiszen továbbra sincs szándékukban az égvilágon senkit sem kiszolgálni.

…A mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… címen nyolc rövid Astru szerzeményt és két hosszabb Nagaarum tételt ismerhetünk meg 40 percben. Akik rendszeresen búvárkodnak az altalaj mélyebb rétegeiben, alig észrevehető kincsek után kutatva, azok minden bizonnyal már régóta fejtegetik, tanulmányozzák e két projekt rendhagyó viselkedését. Akik most olvasnak róluk először, azoknak javaslom, hogy hosszabb ideig ízlelgessék az itt hallható zenét, amelyet ennél szűkebb besorolásba nem is érdemes helyezni, sőt, itt-ott még ez a tág fogalom is magyarázatra szorul.

Az Astru név mögött álló egyén különös fenomén. Én még mindig úgy vagyok vele, mint a kiskutya, aki rácsodálkozik az orra előtt elhúzott mozgó tárgyra. Ha a Nagaarum anyagokról nehéz írni, akkor ez az Astru kiadványaira hatványozottan igaz. Mazarine magáról kialakított képe nem áll távol Csihar Attila személyétől és szélsőségességétől, de nem a külsőségekről beszélek. Van valami Mayhemes abban, amit csinál, van valami rettenetet keltő ridegség és groteszkség az iszonyúan embert próbáló lemezein, és a különc szerepe is Attilát juttatja eszembe. A hétköznapi társadalomba beilleszkedni nem tudó és nem akaró zenész körvonalait csak még inkább kihangsúlyozzák a dalokba foglalt hangok, amit nevezzünk zenének, jobb híján. Ezt korántsem pejoratív módon kell érteni, de szokatlansága okán óvatosan kell fogalmaznom, nehogy félrevezessem a gyanútlan zenehallgatót.

Mazarine mély, fojtott torokhangon szavalja el a sorait, ami indulásból megnehezíti az ismerkedést azok számára, akiknek az Astru ezzel a splittel mutatkozik be. Sejtettem, mire számíthatok, bár a tavalyi nyolc (!) Astru kiadvány (négy EP és négy nagylemez) közül csupán kettőt ismerek. Az egy álmaival kezdtem az ismerkedést, ami nekem annyira idegen volt és furcsa, hogy nem tudtam vele igazán megbarátkozni. Az Aenigma azonban teljesen mást váltott ki bennem, a nyitó 22 perces tételnél nyomasztóbbat és nehezebben befogadhatót keveset ismerek, mégis telitalálat. Az Aenigma kapcsán azt éreztem, hogy a kietlen, tüskés gonosz erdő fáinak idegtépő korgását, morgását, torz énekét hallgatom. A split anyagáról viszont teljesen más vízióim vannak.

Először is hadd emeljem ki a bőbeszédű számcímeket. Olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek lényegének felismerése máris a világtól való eltávolodással jár. Ez a gondolkodásmód vagy rálátás egyenes utat nyit a címben is szereplő mizantrópia felé, és minél távolabbról tekint vissza az ember, annál több undorral teszi ezt. Minderre a zenei aláfestés is reflektál, igencsak nyomatékosan. Nincs benne múltba révedés, nincs benne nosztalgia letűnt idők után, nincs benne romantikus elvágyódás, és megoldásokat sem kínál. Az eszképizmust a romlott, megtévesztett, elfajzott gondolkodás táplálja, és megnyilvánulása nem kevésbé torz a társadalom szemszögéből nézve, mint maga a társadalom az ellenkező nézőpontból. Hogy ez Astru zenéjében hogyan ölt testet, azt leginkább a David Lynch rendezte Radírfej című filmjével és Lars Von Trier A Birodalom című sorozatával tudnám szemléltetni. (Az utóbbi a legbetegebb sorozat, amelyet valaha láttam.) Egyébként érdemes elolvasni, hogyan vélekedik Mazarine a zenéről és a világról ezen a linken.

Torzított gitár riffek, disszonáns hangok, blackes tekerések, lassúbb, elvontabb részek, ipari zajok és egyéb nyugtalanító, gyötrő hangok mind szerepet kapnak a nyolc szerzeményben és felépítik ezt a post-apokaliptikus hangulatot, de az összkép leírásában ez semmit nem segít. Ahogy a Radírfej látszólag megmagyarázhatatlan eseményei, szimbolikus képeinek egymásutánja kiváltja az emberből azt, hogy ne a történetre, hanem a rá gyakorolt hatásra, az azok által kialakult érzésekre összpontosítson, ugyanúgy az Astru zenéjének is inkább az impulzusaira érdemes figyelni. Ez a nyolc tétel mindenkiben mást fog kiváltani, ha hagyja az ember, hogy hasson rá. Csak egy példát említek: a Spiritus in Machina kulcsszavainak ismétlése (pl.: transcendence), azok hangszíne, maga a gépies közeg engem az említett Lars Von Trier film félelmetes és lepusztult kórházának vízióktól terhes folyosóira száműz, ahol orvosi készülékek közé rekedt halott betegek szellemei tengődnek a tovahaladásra várva.

Nagaarum szereti időzíteni a szerzeményeit, a Rabies Lyssa-hoz hasonlóan 59 másodpercre végződik a két dal, aminek a szükségességét nem értem, hiszen így olyan érzése lehet az embernek, mintha az idő korlátokat szabna a kreativitásnak, bár az anyagot hallgatva erről aligha lehet szó. A többnyire lassú, de blackes tekerésektől sem mentes atmoszférikus post hangulatot nagyzenekari elemek csavarják különböző irányba, az első dal szimfonikus jellege különösen meglepő. Nem minden eleme illeszkedik organikusan a közegbe, de a dalszerzés atipikus megközelítése nem újdonság Nagaarumtól. Igazság szerint a hallgatótól is megkívánja a két dal, hogy amennyi ajtó és ablak létezik, azt mind nyissa tágra, és hagyja, hogy beáramoljon minden zugból valami. Egyik résen dongóraj, máshonnan filmzenébe illő zörejek, olykor hömpölygő, lassú torzított gitár, amely néha drone-os zajfalat állít az arról lepattanó, csilingelő, csillámló egyéb hangoknak, mindez sejtelmes, nyugtalan közegbe ágyazva. Nem biztos, hogy a dalokban felhasznált elemek helyükre kerülnek az idő elteltével, ahogy az sem, hogy eleve a „helyükről” kerültek ide, mert szinte biztosra veszem, hogy ösztönszerűen, magyarázatok nélkül, érzésből születtek a dalok. Éppen ugyanez az ösztönösség szükséges annak befogadásához is. Mintha nem fülre és agyra lenne szüksége a hallgatónak, hogy közelebb kerüljön az anyaghoz. Mintha csak hagyni kellene, hogy a vegyület beszivárogjon a gazdatestbe, hogy ott sarjadjon ki, erjedjen tovább, anélkül, hogy kérdések és válaszok merülnének fel.

Vokál terén újdonságokat is hallhatunk. Nagaarum néha megpróbálkozik az Astru-ra jellemző hangfoszlányokkal is, amelyek kevésbé acsarkodóak, inkább morbidak, félelmet keltőek. Ezt és a tiszta éneket (utóbbi itt csak egy-két szó erejéig érhető tetten) sokkal gyakrabban is elviselném.

A hagyományos elemzésnek nem látom értelmét, de az ennyiből is kiderül, hogy nem konvencionális zenét rejt a Nagaarum és az Astru közös kiadványa. A megismerés mértéke nagyban függ a zenét hallgató egyén hozzáállásától és fogékonyságától. A splitet kazettán lehet beszerezni, de a Nagaarum weboldaláról ingyen is letölthető.

Farrrkas

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




HANDS OF DOOM - 2017. JANUÁR 25.

Már maga a címében is érdekes csemegének ígérkezhet a napokban megjelent, hazai viszonylatban is meglehetősen egyedi, sajátságos és leginkább rendkívül öntörvényű zenei irányzatokat képviselő két alkotó, Astru és Nagaarum közös split albuma. Munkáikat ismerve mondhatnám, tudom, mire számíthatok tőlük. De azt is tudom, hogy mindig ott van bennük az alkotó sajátos én kihívása, aminek köszönhetően mindig tudnak egy kicsi újat, meglepőt, és vagy a tőlük megszokottól mást is mutatni. Ez a valami más tapasztalható a mostani, 10 dalos közös lemezükön is.

...a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései... Nagaarum két monumentális, összesen 20 percnyi játékidejű nyitótételeiben bizarr mód mossa össze a poszttraumatikus, idegleléses funeral doom, az avant-garde, ambient black metal és a neo-klasszikus kamarazene határait. A Sarjadó rövid nyitányú neurotikus sikálása után egy gyönyörűséges klasszikus zenei (zongora, hegedű, cselló, stb.) etűdöt kapunk. Amiből mély torok énekek kíséretében áriáznak ki a nehéz atmoszférákat hordozó, öngyilkos, temetői gyászmenetekkel és az előbb hallott klasszikus hangszerekkel tovább színezett post-black, valamint a hozzákapcsolódó Erjedő még fájdalmasabb, a sáros földig hajló doomos bánattal végig kísért kozmikus, álomszerű lebegései. A két meglehetősen merész megoldásokat tartalmazó dal testesíti meg az album nyugodtabb, egyben depressziósabb vonalát. Míg az album további részében Astru posztapokaliptikus ipari hatású, nyolc tételes ridegségének lehetünk fültanúi.

A legnyersebb formákat birtokló erő eretnekeinek üldöztetése című tétele a tőle klasszikus értelembe vett veszett módon száguldó black metal éráján indul pusztító útjára, majd válik egy dob-centrikus, vibráló riff-szálra, ami pulzáló jelenlétével folyamatos lüktetést biztosít az őt követő, a Feledés az idő hasadékában dalának hipnotikus zaj-ambient terápiájában. A meglehetősen hosszú címemmel ellátott A nyersesség reményéért örömeiket feláldozók tudatlanságától való fokozódó viszolygás elektronikus fémes vijjogásai, valamint elmét kínzó sikolyszerű, a rideg kiüresedés hangjait kongató futurisztikus monotóniája valami perverz koncepcióval kapcsolja magához az őt követő négy dal közel 8 perces, a G.G.F.H. és a hazai Amon Head egykori 64 bittes kísérletezős minimal-elektro-dark anti-harmonikus dallamait megidéző ciklusát. A záró, Árvák karácsonya című tétele Astru puritán, lecsupaszított, lassan vánszorgó tempóit hozzák. A vánszorgó doomos tempóiból viharszerűen kitörő post-black metalos váltásai egy belső depressziós én monológ megfogalmazás üzeneteit hordozzák, amiknek figyelemfelkeltő hangsúlyt adnak a drámai hatásként bevillanó nagyzenekari szólamok.

A diszharmónia és a szokatlan megoldások kedvelőjeként annyit mondanék, hogy egy bizarr, de egyben összetett és audiovizuálisan kifinomult, post-black elektro ambient zaj katarzisban lehet részünk. Bátran tegyetek próbát vele. vagy mondhatnám úgy is: Kíváncsi fületeket …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… nem mindennapi diszharmonikus hangjai felé fordítsátok.

Armand

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A PULZÁRHOZ (1)


FÉMFORGÁCS - 2016. SZEPTEMBER

Első találkozásom Nagaarum ötletgazdag, és nem utolsó sorban kreatív zenéjével egy véletlennek köszönhető. Zenebolondként folyamatosan keresem az új irányzatok, illetve bizonyos kedvenc stílusaim új képviselőit. Amikor Naga 2014-es Rabies Lyssa albumára ráakadtam, akkor is épp egy olyan stílus jelenlegi, hazai képviselőire vadásztam, ami a ’90-es években jóval nagyobb népszerűségnek örvendet, de mára sajnos inkább csak vegetál. De most nem erről szeretnék rekviemet írni. Szóval ezen kutatásom közbe találtam rá a fentebb említett anyagára, amelynek mély depresszióba hajló ambient témái, akár egy örvény ragadtak magukkal.

Utána néztem, ki is ő! És csak ekkor bizonyosodottam meg arról, hogy egy bőven termő egyedi zenei projekthez van szerencsém. Elkezdtem hát ismerkedni olyan korábbi anyagaival, mint például a monster csillagközi space-doomos utazást adó Oort album párosával (ami a mai napig nagy favoritom), vagy a piszchedelikus ködben úszó Gleccserek, a Belaja Tajga 1-2., Űrerdő, majd ez évben jött a legutóbbi D.I.M. albuma, ami egy zseniális experimental post-black metalos megemlékezés a híres orosz tudós, Dimitrij Ivanovics Mengyelejev tiszteletére.

Időközben virtuális világunk előnyeit kihasználva kapcsolatba kerültünk, beszélgettünk, eszmét cseréltünk, stb. Egy ilyen beszélgetésünk alkalmával említette, hogy készülő új albuma, a Pulzár, ami merőben más lesz, mint eddigi zenei anyagai. Tudós emberként továbbra is a tudomány, és a tudományos megközelítések állnak koncepciója középpontjában. De zeneileg elmegy a synthesizers, space ambient kozmikus világába, ahol is albuma tudományos zenei utazás során kísérhetjük figyelemmel, ahogy egy távoli csillag kialakul, betölti életét, terét, majd elpusztulva egy újabb csillagot teremt.

"A történetünkben szereplő csillag egy a Napnál mintegy 10-szer nehezebb óriás. Élete rövidnek mondható, és halálát látványos égi jelenség az úgynevezett szupernóva állapot fogja jelezni."

A kozmikus hullámokként egymásnak lökődő, és egymást generáló, ezáltal egységes hangulati atmoszférát teremtő Köd légies, de mégis sűrű textúrájú szintetizátor, és egyéb kütyük keltette pulzálása egyfajta magvázát adja az albumnak. Amire fúziós kapcsolatként épülnek fel az Utcaseprők ridegen vibráló rezonanciái. Miközben „A napszél a közeli régiókból kifújja a könnyű elemeket” hangulatilag is letisztítva, lecsupaszítva azokat a Stabilitás „Ezt hívhatjuk egy naprendszer fénykorának” biztonságos menedéket adó nyugalmi lebegésszerű kompozíciójáig.

Az óriás felfalja a gyermekeit üvegszerű pulzálásai alól recsegően kitüremkedő, zord hang-energiái egy olyan napkitörés képét sugározzák, amely pusztulása tudatában is kozmikus nyugalmat sugároz. Lassú súrlódásokkal generálják magukat „a szupernóva robbanást megelőző állapot”-ába, az Összeomlás elektronpályáin vibrálva végigfutó haragjátékok sikolyai, hogy az elkerülhetetlen robbanás bekövetkeztével Szülővé válva lökjenek ki magukból egy új élet lökéshullámaitól feltöltött, szelíden, de mégis energikus neutroncsillagot, vagy is pulzárt.

Megfoghatatlan az a 40 percnyi kozmikus töltés, bizsergés, és relaxációs nyugalom, amit a Pulzár hallgatása közben éreztem. Előkerülnek gyerekkorom futurisztikus béketábor, és USA sci-fi filmjei, filmklubos emlékei, valamint az egykor méltán kedvelt Robur újság történetei, s olvasásukkal töltött percei… és mindeközben rájövök, hogy az egykori nosztalgia és a XXI. század valósága már korántsem ugyanazon naiv-gyerekkori látomás ábrándképe.

"Észre sem vesszük, hogy a világ tele van boldog szürkeséggel."

És akkor a további ábrándozás helyett egy kis adalék:
Nagaarum - Pulzár című ambient, synthesizers űrutazás lemez mintegy exkluzív árucsatolásként jelent meg; NUT - A néma vendég című sci-fi könyvének második kiadása mellé (Underground Kiadó).

T.G. Nagaarum: NUT - A néma vendég (tartalom)

A XXI. század második felében fénylő pontot vesz észre egy űrszonda egy sötét hold felszínén, ami furcsa, néha zavaros, ellentmondásos eseményláncolatot indít el. Az egyik legijesztőbb dolog, amikor nem tudunk különbséget tenni képzelet és valóság között. Ilyenkor kiléphetünk testünkből, kívülről szemlélve az eseményeket, esetleg fordítva, más idegen jelenlétet érzünk bensőnkben. A fordulatokban gazdag, örvénylő, időnként filozofikus témákat súroló sci-fi fő kérdése, hogy mi a megismerés, mi annak a menete, valamint hol lehet az a pont, ahol az emberi mivoltunkat meghatározó kíváncsiság már beteges jellemrajzokat formál meg.

A Pulzár, valamint a könyv pdf. verziója szabadon letölthető a szerző web-oldaláról, illetve meg is vásárolható.

Armand

9/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A D.I.M-HEZ (11)


NO OBLIGATION FANZINE - 2016. SZEPTEMBER

A veszprémi Nagaarum azon formációk sorát erősíti, melyek nem elégszenek meg a black metal nyújtotta hagyományos keretekkel, és egy egészen más megközelítést alkalmaznak a műfaj művelésekor. Jelen esetben az ambient, a dark, a doom és az experimentalis fémzene eszközei ugyancsak szerepet játszottak a komponálásban, nem is beszélve az elektronikus elemekről.

E mögött egyetlen személy, Tóth Gábor áll, aki többek között a GuilThee és az In Vacuo csapatokban érdekelt, de számos más kisebb projectben működött már közre, továbbá ő a Fémforgács metal webzine egyik szerkesztője, tehát igazi önmegvalósító. Nagaarum néven 2011-ben kezdett zenélni, mikor is úgy döntött, hogy a korábbi, Pigballonként működtetett formáció zenéjét kultikus black metal elemekkel is színesíti (vagy inkább feketíti).

Az új irányvonal termékenységét mutatja, hogy Gábor mindössze 5 év leforgása alatt nem kevesebb, mint 12 nagylemezt készített. A legfrissebb, D.I.M.-re keresztelt művet az orosz Endless Records adta ki 300 példányban, egyszerű mégis igényes külsőbe öltöztetve. (Itt jegyezném meg, hogy számomra rendkívül szimpatikus Nagarum csináld magad hozzáállása, mely ez esetben nemcsak az ének és az összes hangszerre, hanem a felvételekre továbbá a borítótervezésre is értendő.)

Az album címe a periódusos rendszert megalkotó orosz kémikus, Dmitrij Ivanovics Mengyelejev előtt tiszteleg, akárcsak a maguk a dalok, melyek egy-egy kémiai elemről szólnak, sokszor igen találó megfogalmazásban (pl. a Cl esetében a klórgáz, mint a vegyi hadviselés eszköze is megjelenik.) Sok esetben viszont nem árt utána olvasni a témának, hogy a művészi megfogalmazás ne csak úgy legyen érthető, ha történetesen vegyész végzettségű az emberfia. Ilyen ismeretekkel felvértezve már kevésbé tűnhetnek elvontnak Gábor szövegei, melyeket akár megzenésített versekként is fel lehet fogni.

De nézzük inkább magát a zenét, annál is inkább, mivel az album 40 percét túlnyomóan az instrumentális részek teszik ki. A D.I.M. igen eklektikus összképet mutat, bár a sötét pszihedelikus hangulat minden egyes tételben tetten érhető, hol merengő (Ar), hol feszesebb (Md), hol pedig fájdalmasan elnyújtott (H) formában. A lemez legerősebb dala a már fentebb említett Cl (klór), melyben egyszerre van jelen a primitívizmus és a progresszivitás, és mely dal a legnagyobb hangulati változáson megy keresztül. Bár a hangszeres játékban is megjelenik a kísérletezési kedv, a legszokatlanabb megoldások mégis inkább Gábor énekdallamaiban hallhatók, mikor épp nem a károgást vagy a narrációt választja gondolatainak tolmácsolására.

Amellett, hogy Nagaarum szándékosan kerüli a hagyományos dalszerkezeteket és zenei megoldásokat, egy nagyfokú spontaneitást is érzek művészetében. Mintha a D.I.M. tételei mind 1-1 pillanatnyi ihletett állapot megörökítései lennének. Ez a megközelítés hordozza magában egyben a lemez legfőbb erényeit és hátrányait. Egyfelől biztosítja az alkotás valódi természetességét és ösztönösségét, másrészt bizonyos részek így kidolgozatlannak tűnhetnek, amitől a dalok sem egységesen erősek. Mint ahogy azt fenti soraimmal is érzékeltetni próbáltam, a Nagaarum zenéje nagyon, de nagyon is rétegzene, mely kellő nyitottságot és többszöri újrahallgatást kíván majd a vele barátkozni vágyótól. Ennek ellenére remélem, hogy sokan lesznek, akik próbát tesznek majd vele.

Busó

7/10




ROCKSTATION - 2016. SZEPTEMBER 01.

Mi is, vagy pontosabban ki is az Nagaarum? Nagaarumról sok mindent állíthatunk, de azt semmiképp nem, hogy populáris. Nagaarum egy igen sokoldalú, mára már nemzetközi szinten is elismert alkotó jelenség, aki sokáig kínosan ügyelt arra, hogy véletlenül se értesüljön a nagy nyilvánosság arról, hogy polgári nevét tekintve ki is Ő valójában. Nagaarum nem egy kiszámítható alkotó, hisz lemezenként más és más arcát mutatja, kivéve persze, ha az adott album által felskiccelt „keretek” megtartása a koncepció szerves részét képezi, mint a Belaja Tajga 1-2. esetében. Az általa feldolgozott témák egy átlagos érdeklődésű hallgató – bár jelen esetben nem hiszem, hogy ők alkotnák a többségi halmazt – értelmezésében leginkább elvontnak nevezhetők, a nyitottabb egyének számára viszont határozottan érdekfeszítők.

Az Endless-Winter gondozásában megjelent D.I.M lemez egy mindannyiunk számára ismert, az Univerzum létének szerves és szervetlen alkotóelemeit rendszerező tudós alakjának állít igen rendhagyó emléket.

A koncepció adott, hisz minden egyes tételt egy-egy elem ihletett, zenei stílusok szerint kategorizálni ezt a lemezt elődjeihez hasonlóan igen hálátlan feladat lenne, hangulatát tekintve viszont leginkább az avant-garde felfogású black metallal rokon, súlyos, kaotikus és szállósabb hangulati elemekkel bőven ellátva.

Mindezekhez egy természettudományokért rajongó elme egyedi megközelítésében íródott dalszövegei társulnak, melyek a már említett kémiai elemeket felismerhető személyiséggel ruházzák fel. És ha már a kémiánál tartunk, ebben a kiadványban elmerülni, pont olyan akár egy savas fürdőben, hisz egyszerre nyújt a hallgatónak fájdalmat és feloldódást.

A D.I.M. nem egy könnyed hallgatnivaló, az elemekkel való küzdelem komoly összpontosítást igényel. Ha az ember képes áthallani a nyers, néhol kifejezetten sorjás zajfüggönyön és eljut hozzá a dalok összetett mondanivalója, igen érdekes tapasztalatokkal gazdagodhat. Néha az üzenet az alig érthető szövegfoszlányokban rejlik, így érdemes elmélyedni a hallott tartalmon túl a szövegkönyvben is.

Árposz

4,5/5

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





INTERJÚ A ROCKBOOKONnál - 2016. AUGUSZTUS 5.

Olvasóink előtt nem csenghet ismeretlenül a Nagaarum neve, viszont tudom, hogy más formációban is érdekelt vagy. Mióta tevékenykedsz aktívan a honi undergroundban?
Üdv mindenkinek! 1997-ben kezdtem el járni zeneiskolába Veszprémben dobolni, de abbahagytam pár hónap után. Sokat kiabált a dobtanár, meg mikor szólt, hogy hibázok, azt magamtól is észrevettem... Azóta mindent magamtól tanultam meg, vagy mástól lestem el.
Ha csak húsz évre nézünk vissza, akkor sem volt ennyi csapat, mint ma. Rengeteget próbáltunk, és két bandával nagyon sokat koncerteztünk a régióban, így viszonylag hamar elég sokan megismertek minket. A koncerthelyzet is más volt, mint ma. Jöttek nézők is szép számban időnként. Majd a tagok szétszéledtek, páran családot alapítottak, és az egész megmaradt iskolai emléknek. Azóta a GuilThee aktív, az In Vacuo szintén, és vannak az egyéb elfoglaltságaim, mint pl. a Nagaarum, aminél egyetlen szabály van, hogy a női éneken (ha éppen bejön a képbe) kívül mindent nekem kell benne csinálni.
Minek vagy kinek a hatására kezdtél el zenélni és honnan ered a Nagaarum név?
Nem volt konkrék „mi” vagy „ki”. Csak úgy akartam. A név meg egy nekromanta karakterem neve volt a Diablo 2-ben. Előtte egy Metal Hammerben olvastam a Borknagarról és az Arcturusról. Egyik csapatot sem ismertem még akkor, de a nevük valami torz kereszteződésként leképeződött az agyamban, amiből a rövid távú memóriát sikerült a teremtés zavarában eléggé kihagyni. Szóval a Nagaarum név tulajdonképpen nem jelent semmit.

A bandcamp oldalad alapján, tucatnál több saját kiadvánnyal rendelkezel, mind más és más témakört érint, szövegileg és koncepciók alapján is. A facebook oldaladon olvastam egy találó gondolatot: „psychedelia in a cosmic forest – pszichedelia a kozmikus erdőben”. Honnan szeded azt a sok inspirációt, ami a lemezeiden megjelenik?
Ez szerencsére sosem esett nehezemre. Az utcán mászkálva képes vagyok dalötleteket kitalálni, amiknek a nagyját természetesen hazaérve azonnal el is felejtem, az előbb már említett okból. A téma tehát mindenhol ott hever, és a világ rezdülései, illetve az engem ezekből elért rezdülések kerülnek a lemezekre. Szerencsére elég sok időm van anyaggyűjtésre, már ami a témát nem pedig a zenei részt illeti. A kiadványaimon tárgyalt dolgok egyben a szakmáim / hobbijaim is.

Melyik a dominánsabb és miért? Az Oort felhő, a fraktálhálózatok vagy a tudatalatti?
A fraktálok semmiképpen, mert a matematikus gondolkodás nagyon nem ment soha. A megérzéseim vezettek mindig, sosem a tudatos gondolkodásom. A fraktáloknak legfeljebb a vizuális megjelenése ejt rabul oly módon, ahogy egy impresszionista festmény, de ez szerintem mindenkinél így lehet. Amúgy pont az Oort című lemezem volt egy kiemelkedő élmény, már ahogyan készült. Két hét kellett hozzá, és én végig csak egy közvetítő közegnek éreztem magam. Mintha más írta volna meg, valami rajtam kívül álló entitás, és az ujjaim csak a fizikai átértelmezéshez kellettek volna. Egy ilyen dolog azért is nagy élmény, mert a munka végeztével a saját zenémet is kvázi ismeretlen füllel tudom élvezni. Az, ott tudatalatti kivetülés volt.

Legutóbbi anyagod „D.I.M.” címmel jelent meg 3 orosz kiadó jóvoltából. Kérlek, mesélj pár mondatban a lemez megszületéséről, illetve arról, hogy miért pont Mengyelejev és nem Nikola Tesla.
Na, ezt a lemezt meg 3 hét alatt vettem fel (a nulla pillanattól – vagyis az alapötlet kipattanásától számítva). Pirisi Ákos barátom (Octobersun, ex-To-Mera) küldött pár fotót a téli tanyájáról. Annyira vidéki, ködös, és egyszerű és mégis nagyszerű életképek voltak, hogy azonnal éreztem a black metal potenciálját bennük. Ahogy haladt a dalírás, akkor villantak be a kémiai elemek, és mivel Mengyelejev egy olyan tudós volt, aki kereste az egyszerű és vidéki emberek társaságát, eldöntöttem, hogy egy neki állított emlékmű lesz a D.I.M. Tesla is figyelemre méltót alkotott, ráadásul ő eléggé elfeledett volt egy ideig, és viszonylag szegényen is halt meg. Érdekes alapja lehetne ő is egy lemeznek. Meg az elektromosság közelebb is áll a hangkeltéshez, mint a vegyészet, valóban. :-)

Volt szerencsém beleolvasni a „D.I.M.” szövegeibe és nagyon érdekesek. A dalok mondhatni kémiai elemekként funkcionálnak minden tulajdonságukkal együtt. A Periódusos-rendszerből mi alapján és miért pont ezeket az elemeket választottad ki, hogy zenei formába öntsd?
Fontos volt, hogy eltérő fizikai és kémiai tulajdonságokat jelenítsek meg. A rubídium egy alkálifém, a levegőn azonnal lángra lobban, a vízzel robbanásszerűen egyesül. Ionvegyületeket képez, a természetben elemi formában nem jelenik meg. Ezzel szemben a klór az ő ellentéte. Elektronrabló, „fosztogató”, aki szívesen egyesül a fémekkel egyfajta „házasságban” él velük. Harcigázként szolgált az első világháborúban, innen a klip is a dalhoz. A szén az élők vázának építőköve... A legváltozatosabb kötéseket képes kialakítani más elemekkel, ehhez a dalhoz nem is írtam szöveget, mert hát a testünkben, egy csomó ásványban, a fehér törpék magjában a kipufogógázban, a kőolajban, műanyagokban is találkozunk vele. A szén egy teljes lemezt kívánna. Az arzén félfém, háromértékű vegyületei brutális mérgek, de kis mennyiségben testerősítő (roboráló) hatásuk van. A lemez névadója az egyik elem névadója is egyben, de ezt a természetben maximum nyomokban találhatjuk meg. A mendeléviumról van szó. Talán erről tudunk a hét közül a legkevesebbet, mégis ehhez írtam a leginkább összetett nótát (Md). A polóniumot tudtam már az elején, hogy nem fogom kihagyni. Egy veszedelmes radioaktív elem. Elvileg ilyennel ölték meg az orosz titkosügynököt Alexander Litvinyenkót. Ha valaki radongázt lélegez be, az alfa bomlással polóniummá alakul a tüdőben, ami újabb alfa részecske kipattanásával „ólomba öntetett”. Négyszeres dózis egy helyen, ugye?
A levegő egy százaléka argon, ami egy teljesen inert anyag. Nem reagál semmivel. Ő egy „készen van” elem. És végezetül ott a hidrogén, ami a legősibb, legnagyobb mennyiségű és legegyszerűbb elem a világon. Még a szénnél is több dologban található meg.

Ha már a szövegeknél tartunk, tudom, hogy írtál egy sci-fi könyvet még évekkel ezelőtt, „Nut – A néma vendég” címmel. Kérlek, mesélnél erről egy kicsit? Mennyi példányban jelent meg anno?
Igen, a Novum Verlag multikiadó adta ki, de nagyon nem tetszett a munkamódszerük, így mintegy egy éves együttműködés után eldöntöttem, hogy nem is hirdetem tovább, hanem kivárom a három éves szerződésünk lejártát, és az első adandó alkalommal keresek egy hazai kiadót. Nem jut eszembe a módszer neve, amivel készült a kiadás, de annyit gyártottak mindig, amennyit rendeltek. Ma már nagyon jó minőséget (mármint időt állóságot) tudnak villantani a digitális nyomdák is, egyre inkább elterjedt ez a módszer.
A történetről magáról nem nagyon tudok mondani semmit anélkül, hogy valamit ne kellene elárulnom belőle, így inkább azt ajánlom mindenkinek, akit érdekel, hogy töltse le az ingyenes .pdf verziót a honlapomról.

Mi indokolta az újrakiadást? Tervezed-e a folytatást vagy ez egy lezárt történet?
Nem tudom, talán a régisulis látásmód. Simán maradhatott volna az ingyenes .pdf, de ha valakinek kell fizikaiban, az Underground Kiadó hamarosan elérhetővé teszi. A folytatást írom, de nagyon lassan megy. A zeneírással teljesen ellentétesen írok prózát. Nagyon aprólékosan, nagyon sokszor átolvasva, sokat javítgatva. Sci-fi írók közül ki a kedvenced?
Több is van... A.C. Clarke gondolom, nem meglepő, hogy megemlítésre kerül. Az Űrodisszea-sorozat vagy a Gyermekkor vége nagyon maradandó élmény volt számomra. A kelet-európai szerzők közül Stanislaw Lem és Nemere István lehengerlő. Nemere mellesleg más stílusokban is írt, ott van például a Láz című könyve, ami egy krimi. Hernádi Gyula A nagy fogamzásgátló című rettenetén behaltam. Az már annyira perverz, hogy attól lesz varázslatos. Umberto Simonetta, Arthor Herzog, Asimov szintén sokat volt a kezemben. Mondjuk pont nem az Alapítvány. Az kifogott rajtam.
Végére hagytam az általam olvasott legpörgősebb, legeszementebb sci-fit, Alfred Bester remekművét a Tigris! Tigris!-t Nem azt mondom, hogy az volt az általam olvasottak közül a legjobb, de az tényleg egy adrenalinlöket. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Gyerekként engem mindig is érdekelt az asztrológia és a csillagászat. Mikrokozmosz és makrokozmosz. Csillagok születése és halála. Mire ide ér a csillag fénye a bolygóra, lehet, hogy már rég halott. Mit gondolsz erről?
Itt inkább egy Nemere idézettel élnék: "A természet még számtalan meglepetést, sőt kelepcét rejt, de legfőképpen az ismeretlen dolgok, jelenségek, hatások és képességek kozmikus méretű raktára, amelynek a jelek szerint még az ajtaját sem nyitottuk ki."
Teljesen egyetértek Nemerével, hiszen a tudományunk csak egy váz, egy séma, ami a Világegyetem működésének egy lehetséges verzióját írja le. Hiszem azt, hogy halálunk után, amikor remélhetőleg megkapjuk a tudást, óriási meglepetések fognak minket érni.
De értem, érzem azt, amit te. A Világegyetem anyagi része olyan szinten tud meglepni minket embereket, ami már pont az anyagi mivoltát cáfolja. Nemrég értettem meg például, hogy miért nem lehet soha rázuhanni egy fekete lyukra. A gyorsuló tágulást is ötletesen-elegánsan bizonyították. Pont felhasználták, amit mondtál az előbb, konkrétan a fény terjedési sebességét.

Olvastam nemrég egy könyvet Grandpierre Atillától – Az Élő Világegyetem Könyvét – és a rengeteg érdekfeszítő gondolatmenet mellett, egy nagyon fura megállapítást tett az Atilla, miszerint a Napunk az egy élőlény, saját frekvenciával, rezgéssel, belső áramlatokkal. Mintha élne, lélegezne. Sokkal több, mint gondolnánk. Mi a véleményed erről?
Ezt a könyvet nem olvastam, viszont pont anyukámnak adtam egyszer ajándékba.
Simán lehetségesnek tartom, hogy a természetben létezhetnek olyan élőlények, amiket nem észlelünk, vagy amiket élettelen tárgyaknak látunk. Ami folyamatos tévútra vezeti a nagy tudósokat az az, hogy nem valószínűségekkel, hanek „bizonyított” és „kizárt” tézisekkel dolgoznak. Stephen Hawking például azt vallja, hogy Isten nem létezhet, mert az idő az Ősrobbanással együtt született, így előtte Istennek nem volt ideje teremteni. Bravó... És ha Isten az idő felett is áll? Szeretem Hawkingot, nagy tudósnak tartom, de amikor ilyeneket mond visszaváltozik a materialista ember végpontjává.

Lehet kicsit elkanyarodtunk a témától, de úgy gondolom az ambient/drone zenék egyik szerves része a szürrealista zene-képfestés mellett, a Kozmosz és a Világűr. Van egy rituális, természet közeli változata is az ambient zenéknek, sőt több is, de érezhetően a Nagaarum az előzőbe sorolható. Magyarországon nem sok hozzád hasonló művész tevékenykedik, kikkel tartod a kapcsolatot? Most jelen esetben csak a Forest Silence, a Remete formáció és a Mare Frigoris neve ugrik be. Szerinted miért van ez, hogy idehaza ennyire kevesen ismerik és művelik ezt a műfajt?
A Remete szerző Madura Jani pont az egyik barátom. Korábban ő is a Fémforgácsnál írt cikkeket, illetve ő volt ott a fő korrektor. Neki nagyon mély és hatásos lemezei vannak. Az előbb említettem Pirisi Ákost is, aki szintén a barátom, és jelenleg a színvonalához képest nagyon alulértékelt Octobersunban dobol. Ez a banda tulajdonképpen a kedvenc ma is működő magyar együttesem. Pszichedelikus rockzenét játszanak. Szóval Ákos működteti a Müon nevű ambient / elektro / szintetizátor projectet. Aki igazán színvonalas és mesterien megírt elvont zenét keres, annak tudom ajánlani. A magam szerény módján úgy próbálok neki segíteni, hogy a Nanoverzum című lemezemhez a honlapról való letöltéskor csatolom az ő Hét ég című lemezét is.
A következő ambient szösszenetemet megjelentető Rotten Crowz UG distro-t és minikiadót üzemeltető Sápi Miki is alkot, de ő inkább a noise – drone vonalon mozog. Az ő projectje a Sachs Patera.

Kik most jelenlegi kedvenceid a hazai és külföldi dark-ambient, space-drone szcénából?
Lehet, hogy most meglepődsz, de tök ritkán hallgatok ambient lemezeket. Leginkább csak akkor, amikor promóban kapjuk a Fémforgácsnál őket.

Mik a jövőbeni terveid? Esetleg egy élő Nagaarum koncert megvalósítható lenne?
Tervem rengeteg van. Már egy jó ideje készen van a tizennegyedik Nagaarum lemez. Ez pont egy ambient mű, egy naprendszer, egy csillag evolúciója a történet benne. Tudod, ősköd, összehúzódás, kigyúlás, bolygók, felfúvódás, összeomlás, szupernóva, pulzár. Kazettakiadvány lesz, ingyenes mp3 letöltéssel.
Emellett írok egy blackened sludge anyagot is, pont az előbb küldtem a Satanath-hoz az első kész dalt. Ez lesz az eddigi legfémesebb, legkeményebb zeném.
A GuilThee ötödik kiadványának az eszmei alapjait már hónapokkal ezelőtt lefektettük, ott egyelőre az e-mailezés zajlott eddig. Az első hangokat holnapután fogjuk rögzíteni Mr. Match-csel nálam, aztán húzunk át a nagy vidéki házukba, ahol ez folytatódik.
Az In Vacuo most pihen, viszont Emp átküldött egy demót, amit az Endless River dalszerző Montag Viktorral vettek fel. Ott egy dalom lesz.
Veres Gábor a Watch My Dyingból hívott vagy fél éve, hogy szerepeljek a következő szólóanyagán.
Végezetül Martyr Lucifer lemezén fogok megjelenni még gitárosként, ahol az ő általa írt témákat játszom plusz néhány saját szólót. ML az olasz Hortus Animae énekese, és ők eléggé ismertek odahaza. Nemrég forgattak egy klipet Liv Kristine-nel például, aki énekel is a dalban. A szólólemezen egyébként Adrian Erlandsson dobolására kellett gitározzak, ami egy nagyon valószínűtlen élményként hatott eleinte. Jelenleg zajlik a keverés, legalábbis a Domination Stúdió augusztus végére ígérte a végeredményt.
Itt egy hír ezzel kapcsolatban, mert olyan régóta húzódik a dolog, hogy már kezdek félni tőle, hogy sokan azt hiszik, csak linkelek. Nem linkelek, inkább linkelek.
Koncertet jelenleg kizártnak tartom. A lemezeim nagy részén ugyanis már arra sem emlékszem, hogy mit játszok, így gyakorlatilag újra meg kéne őket tanuljam. Másrészt abszolút nem vágyok a színpadra sem, átadom a lehetőséget a fiatalabbaknak, és nálam tehetségesebb élő előadóknak.

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





INTERJÚ A FÉMFORGÁCSNÁLnál - 2016. AUGUSZTUS 5.

Amikor Nagaarum új lemezét a lejátszódba teszed, melyet rejtélyes, ám mégis hívogató borító takar el, talán nem is sejted, de valójában egy jól körülhatárolható, költői köntösbe burkolt tudományos utazásra vállalkozol. Portálunk régóta aktív szerkesztője, lelkes underground művésze és zenei kísérleteiről (is) ismert tudósembere sötét légkörű dallamaival, filozófiájával igazán üde színfolt a hazai fémzene földalatti berkein belül. Az áprilisban D.I.M. címmel napvilágot látott új Nagaarum alkotás éppen elegendő okot szolgáltatott ennek az interjúnak az elkészítéséhez, amely ablakot nyit az interjúalanyom szellemi, filozófiai laboratóriumára. A képlet megfejtését ezúttal azonban nem a tankönyv utolsó lapjain, hanem az alább olvasható beszélgetésben találod...

Az elmúlt időszak egyáltalán nem volt eseménytelen számodra, hiszen volt olyan év, amikor több lemezed is megjelent. Mi az oka ennek a gyors tempónak?

Ez visszatérő kérdés szokott lenni, de én mindig csak annyit tudok erre mondani, hogy egyáltalán nem gyors ez a tempó. Ez egy természetes tempó számomra. Bár egyszer a Hammerben használták a sebességemmel kapcsolatban a „gyötrő kényszer” szókapcsolatot, de azt direkt bántásnak könyveltem el... Ilyent az mond, aki el sem tudja képzelni, hogy létezhet olyan zeneszerzés, amit nem menetrendek és menedzsmentek irányítanak, hanem a szerző puszta szabadsága. Minden lemezem és a könyvem is totális jókedvemben készült el. És pont akkor, amikor épp kedvem volt velük molyolni.

”Gyötrő kényszer”... Ez szerintem is sértő. Az egyik nagy kedvencem szintén ezt a munkatempót követi, de persze nem bánom egyáltalán! Haha! Mi az, ami ennyire megihlet konkrétan?
Amin mostanában dolgozom, ott egy naprendszer kialakulása és halála lesz a fókuszban. Az ősköd állapoton át az összehúzódás, kigyúlás, bolygók felépülése, vörös óriásság, összeomlás, szupernóva és pulzárig. Ezek lesznek a lemez témakörei. Ez így egy csillag egyedfejlődése illetve egy naprendszer evolúciója egyben. A tudomány mellett a vallásokból is sokat szoktam meríteni. Keresztény hitű vagyok, bár a templomok, a felekezetek és a liturgiák abszolút nem érdekelnek, az intézményesített vallás pedig nagyon sok népnek és embernek ártott már. Akár térített emberekről, akár leigázottakról legyen szó. Erről mondjuk nem hiszem, hogy fogok írni, inkább a hit szép és építő oldala érdekel, ihlet meg időnként.

Mint keresztény a kereszténynek, azt kell, hogy mondjam nagy szükségünk bátorításra, a hitünkben való megerősítésre. A zene erre kiváló eszköz. El tudod képzelni, hogy egy következő lemezed ezzel a témakörrel foglalkozzon? Természetesen mindenféle egyházi dogma nélkül!
Ez a téma gyakorlatilag folyamatosan jelen van a dalaimban, mivel nem tudom a világot nem a hiten keresztül szemlélni. A tudományos dolgok legtöbbjével is fedésbe hozhatók a Biblia történetei és a keresztény vallás alappillérei. Konkrétan viszont a témáról biztosan nem fogok lemezt írni. Nem vagyok hittérítő, vagyis úgy van, ahogy mondod. Csakis dogmák nélkül.

Alapvetően mi a véleményed azokról a metal bandákról, akik ilyen témákkal foglalkoznak a zenéjükben? A sátánista és az okkult szövegek teljesen magától értetődően jönnek mindenfelől…
Kicsit hasonlónak érzem őket a politikus szövegeket hozó csapatokhoz. Mellesleg a túl konkrét kinyilatkoztatást sem tartom szerencsésnek. Talán ezért szoktam átesni a ló túloldalára.

Idén új lemezzel jelentkeztél, ami a D.I.M. címet kapta. Miután ilyen dal nem szerepel az albumon, feltétlen meg kell kérdeznem, hogy mit is takar tulajdonképpen ez a cím? Mire utal?
Dimitrij Ivanovics Mengyelejevnek állítok emlékművet a lemezzel, aki egy XIX. századi orosz tudós volt. A dalok pedig egy-egy elemnek a vegyjelei. Mengyelejev alkotta meg a periódusos rendszer korai verzióit. Ami pedig különösen naggyá teszi számomra, hogy egész életét allűröktől mentesen, egyszerűen élte.

Te is ezt az életfilozófiát követed?
Hát én nem fedeztem még fel semmit :-) De az egyszerűséget üdvözlöm.

Ami késik, az nem múlik! Haha! Elég, ha a zenei kísérleteidre gondolok!
Zenében szerintem sok felfedeznivaló már nem nagyon van. De lehet, hogy csak én gondolkodom túlzottan a megszokott sablonokban.

Vissza a zenéhez! Az albumot leginkább a „blackened doom metal” jelzővel lehetne leírni. Mintha olvastam volna valami olyasmit korábban, hogy nálad a dalírás összefügg a felvételezéssel. Vagy tévednék? Erről mit kell tudni?
Igen, a dalokat azzal a módszerrel írom, hogy az első számnál belövök mindent, ami a hangzással kapcsolatos, utána meg, ahogy jön a többi tétel, azok egyből be is öntetnek a betonba. Vagyis nem demózok, nem ücsörgök a teraszon a gitárakkordokat kóstolgatva, hanem ami eszembe jut azt már fel is veszem. Egy-két díszítést, és a szintetizátorokat szoktam még utólag csinosítani, a gitárt nemigen. Igazából a gitárt tartom a legkevésbé fontos hangszernek a zenéimben. Sokkal inkább a basszus – dob – szintetizátor a mérvadó itt.

Ennek ellenére nem hallatszik elkapkodottnak semmi. Sokkal inkább egyenes, őszinte, érzelemdús. Gondolom ez a titka a zenédnek. Mondták már?
Inkább azt szokták kiemelni, hogy egyszerű. Szerintem is egyszerű, de mint mondtam, az egyszerűség általában szép.

Szerintem pont ebből fakad a nagyszerűsége, ettől van benne rengeteg érzelem. Nincs túlbonyolítva, nem mesterkélt. Te általában sok ilyen zenét hallgatsz?
Mindent hallgatok már mostanra, de ha éppen a fém megy, akkor igen, inkább az egyszerűbb, könnyebben befogadható dolgokra vadászok. Olyannyira, hogy a kedvenc bandáim hatása rendre meg is jelenik a lemezeimen. Nem áltatom magam azzal, hogy egyedi dolgot csinálok. Lopok rendesen, amennyit csak lehet. Ahogy majdnem mindenki.

Egyébként szerinted neked mik a legfőbb zenei hatásaid? Korábban beszéltük, hogy te viszonylag régen, 19 évesen kerültél bele a metal vérkeringésbe.
Igen, a black metallal meg 30 éves korom után találkoztam. A metal fűrészelős darabolós vonalát annyira nem éreztem soha, valószínű azért, mert a gitárt is akkor szeretem, ha inkább szőnyegezős-tremolós témákat játszik. Ha csak egy műfajt nevezhetnék meg kedvencként, akkor valószínű, hogy a korai pszichedelikus rock és a modern post rock jönne ki győztesnek, illetve egyetlenről volt szó: e kettőnek a keveréke. A metal műfajon belül meg egyértelműen a black metal és a post metal a befutó...

Míg a korábbi lemezeiden, mondjuk a Rabies Lyssa-n több black metalt véltem felfedezni, az új album határozottan doomosabb. Egyébként meg általánosan kijelenthető, hogy szeretsz kísérletezni, az összes alkotásodban van valami, amitől lényegesen más hangulata van, mint az előzőnek. Ezúttal miért pont a doom irányzathoz nyúltál?
Ez nem tudatos. Markos György mondta egyszer, hogy ha belekezd a színpadon egy mondatban, gyakran fogalma sincs, mi lesz a vége. Ezzel sokszor így vagyok én is. Egyetlen dolgot szoktam néha lefektetni előre, és azaz, hogy metal lemezt írjak-e vagy ambientet. Esetleg valami noise borzalmat, mint a Belaja Tajga és a második része.

Hogyan fér meg egy név alatt ennyi műfaj? Nem lenne esetleg célszerűbb több különböző nevű projektet futtatni?
A promóció során már sokszor kiderült, hogy de. Sokkal nehezebb így terjesztenem a műveimet, de így indult annak idején, úgyhogy most már nincs kedvem változtatni. Ugyebár van honlapom is, akkor abból is kellene megint egy új. Új Facebook, Bandcamp... Áhhh... Mellesleg, aki kíváncsi a kiadványaimra, az így összegyűjtve könnyebben meg is talál mindent.

Nekem eddig az említetted lemezed tetszett a legjobban, érdekes, hogy vannak benne folkos jellegű részek is. Az honnan jött?
Ezeket csak utólag veszem észre én is. Kiskoromban hallgattam sok Illést és Fonográfot, meg volt otthon pár népzenei lemezünk is. A pentaton elég hamar belém ivódott.

Miután vegyészmérnök vagy, előszeretettel nyúlsz a tudomány témaköréhez, így történhetett meg az, hogy mindegyik dalt valamely kémiai vegyjel után nevezted el… Érdekes gondolat! Nekem a kémia finoman szólva sem volt az erősségem de… azt hiszem, a dalszövegek mintha megszemélyesítenék ezeket a vegyjeleket és a „jellemükről” beszélnek. Igaz ez? Mi a helyzet a dalszövegekkel?
Helyesbítek, vegyész vagyok, ami úgy viszonyul a vegyészmérnökhöz, mint a villamos a villamosmérnökhöz. Á, nem ezzel csak a mérnökök ugrattak minket, mikor megtudták, hogy nem tanulunk technológiákat, meg géptant. Kutatóvegyész vagyok, nem mérnök. Ez azért jön vissza a dalaimban sokszor, mert a kémia az egyik legkedvesebb hobbim is. Viszont igazad van, itt tényleg az elemek megszemélyesítése történik, vagyis a jellemüket, jellegüket próbáltam kiemelni, de a szövegek őszintén szólva annyira burkoltak, hogy szerintem még egy vegyészetben jártas embernek sem esik le néha, hogy miről is próbáltam beszélni...

Közel négy hónap telt el a D.I.M. megjelenése óta. Elégedett vagy a visszajelzésekkel? Mi volt a legnegatívabb és a legpozitívabb, amit megjegyezted a lemez kapcsán?
A visszajelzések igazából indifferensek, már az a részük, hogy kinek hogy tetszettek. Persze nagyon örülök, mikor jó kritika születik, mert ez esetben tudom, hogy akinek elküldtem a CD-t, az jó kedvvel teszi be a gyűjteménye darabjai közé az „N” betűhöz. Konkrétumokat kiemelni nem tudok. Annak örülök, hogy a kiadóknál már egy darab sincs. Amit nem a rajongók vettek meg, azokat szétküldték egyéb helyekre, pl. megjelent a D.I.M. Az Epidemie és a Solitude webáruházában, de nemrég láttam egy japán kiadónál is belőle.

Szerintem az mindenképp téged igazol, hogy egy ilyen réteg zenének számító underground kiadvány viszonylag gyorsan elfogyott.
Most lehetnék kurvára karakán, és mondhatnám azt pökhendi módon, hogy nem érdekel az eladás, de ez természetesen nem igaz. Tényleg örülök neki, hogy nem égett be a kiadó miattam.

Egyébként itthon mennyire vették/veszik?
Egész jól. Ugyebár az oroszoknál (már, akikkel én kapcsolatban állok) bevált szokás, hogy bár nem fizetnek jogdíjat az eladások után, de a szerződéseik teljesen ingyenesek is. Nem is hinnéd, hogy ez mennyire egyedülálló. A legtöbb mai kiadó zenekarai fizetnek azért, hogy a lemezeik megjelenhessenek, ez így van idehaza is. Az Endless Winter, a GS Productions és a Frozen Light ehelyett a legyártott kiadvány egy részét átadja a szerzőnek, aztán ki-ki megy a maga útjára. Számomra ez a legkedvezőbb megoldás. Én hatvan darabot kaptam, aminek több, mint a fele már elment, és bőven kevesebbet küldtem promóra, mint amit megrendeltek. Mellesleg a D.I.M. kapcsán régebbi kiadványaimból is postáztam.

Hogyan jött össze a kapcsolatod az Endless Winter kiadóval?
A Satanath menedzsere ajánlotta. Mivel neki be volt telve az éves naptára kiadásokkal kapcsolatban, egyedül társkiadóval tudta volna megjelentetni, de nem akadt rá senki. Ő is és a Solitude is említette az Endless Winter-t, amin meglepődtem, mert ott azért eléggé szélsőségesen doom lemezek kerülnek kiadásra. De most már nem is nagyon foglalkozom azzal, hogy mi egy kiadó profilja. A jövőben minden lemezem menni fog mindenhová, és kész. Egyébként a kiadóknak csak mintegy 15-20 %-a válaszol. Viszont a Prophecy-vel konkrét levelezésem volt előtte, és még a Season of Mist is meghallgatta a promó dalt (Rb), válaszoltak is.

A GuilThee viszont utoljára 2013-ban jelentkezett lemezzel. Mi újság mostanában a zenekar háza táján?
Hárman maradtunk megint, vagyis VIII. és Mr.Match a tagság. Herr a családdal nyomul mostanában, és lassan készen van a háza is, amit évek óta nagy erővel épít. Pont három hét múlva jövünk össze komponálni a következő lemezhez. Nálam kezdjük Veszprémben, aztán leutazunk Celldömölk mellé, ahol Mr.Match családja él. Ők zenész família, és öten vannak testvérek. A családjukban mindenki zenél, és hangosítanak rendezvényeken is, az apukájuk épít erősítőket, hangfalakat. Szóval egy öt napos éteri alámerülés következik. Imádom ezt csinálni, ilyenkor egy másik tudatállapotba kerülök, és hosszú hetekig a hatása alatt szoktam állni a dolognak. Legutoljára az In Vacuo második lemezénél éreztem ezt. Az is mágikus élmény volt.

A bevezetőben már említetted, hogy könyvet is írsz. A NUT – A néma vendég címmel korábban már kiadott műved hamarosan ismét napvilágot lát az Underground kiadónál. Miért gondoltad úgy, hogy szükséges átdolgozni?
Nem lett átdolgozva. Szóról – szóra ugyan az, mint a korábbi, a Novum Verlag által megjelentetett mű. Csak mikor átolvastam a küldés előtt, vettem észre, hogy sok vesszőhiba maradt benne, azokat kijavítgattam. Sokan nem tartják lényegesnek a vesszőket, én viszont egy ideje nagyon, hiszen a magyar nyelvben nagyon pontosan körülírt, precíz vessző szabályok vannak. Nem kell őket elspórolni. Attól angolosan buta lesz egy mondat.

Még nem olvastam. Miről szól? Mi a fő mondanivaló?
Nem nagyon tudok róla úgy beszélni, hogy ne lőjek le semmi poént. Akik olvasták, azt mondták, hogy Nemere és A.C. Clarke stílusára emlékeztet, aminek nagyon örülök. Most megpróbáltam valami ajánlófélét összerakni, de tényleg, bárhol kezdeném el, már a történetből kellene megelőlegezzek valamit. Ebből már sejtheted, hogy afféle „kiderülős” sztori. A honlapomon, ahonnan letölthető a .pdf, ugyanaz az ajánlószöveg van, ami a könyv hátulján volt / lesz.

De azt írod róla, hogy filozofikus sci-fi. Ez mit takar? Netán a teremtéselmélet és a tudomány találkozik benne?
Tényleg nem szeretném boncolgatni, mert nagyon aprólékosan, és gondosan dolgoztam ki azt, hogy az olvasó először csak sejtsen dolgokat, aztán kiteljesedjen minden. Olvassátok el!

Naga, egy élmény volt! Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket az információkat! Legyen tiéd az utolsó szó!
Akasztják a hóhért... Szóval ilyen érzés. Köszönöm én is! SZÓ!

Pzoltan

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





DOOM-METAL:COM - 2016. AUGUSZTUS 11.

Nagaarum's latest is a dreamy sort of Stoner/Black Metal rather than Doom, but it's still a damn fine trip into what the underground has to offer.

Nah, I'm not even going to try to sell you Nagaarum as any sort of Doom project. It's one of those oddities that lives outside our particular world, sometimes flirting with it, sometimes taking elements of it, but generally doing its own thing. And still, we've had the Hungarian band on our books for a long old time, based perhaps, mainly, on the joint release with Funeral Doomsters Dreams After Death (before my time, to be fair, so I don't reallly know the motivation). But whatever else Nagaarum may be - or not be - it is, at least, consistently interesting to anyone with a passing interest in the underground. And so...

2014's 'Rabies Lyssa' gave us lengthy, cinematic Doom-infused soundtracks to a plague-ridden extinction event, and, true to the band's previous form, it's now been followed by something completely different. From a usual arc of influences that span everything from experimental Electronic/Ambient to full-on Black Metal, 'D.I.M.' is constructed more of the latter, but with a generous helping of psychedelic and post-rock textures along with some injections of dark ambience. You could almost call it Stoner/Black, if that's not a complete oxymoron: somewhat softer, dreamier and with more outright strangeness than other practitioners of prog/psych-influenced Black Metal, such as Nachtmystium.

Once again released through GSP - this time in conjunction with Endless Winter and Outer Line - it's still not an obvious attention-grabber. Trees silhouetted against different-coloured skies, a faded, almost-invisible, logo and title for the cover, and a booklet mostly printed in Hungarian make for an obscure and understated package. That extends to the track titles - obviously, chemical elements, but not an obvious list or combination, and with the lyrics being amongst the untranslated information, not easily decipherable as to meaning. I didn't want to guess (especially not incorrectly!), so I asked the band about their significance. So: the album is an homage to the 'D.I.M.' of the title - Dimitri Ivanovich Mendeleev, the Russian scientist who originally formulated the Periodic Table - and the tracks are representations of the different characteristics and qualities of various elements, representing each of the classic 8-period + transition metals model of the table. (Plus, of course, from the unstable Actinides block, 'Md' is Mendelevium). English translations of the lyrics are available on the Nagaarum website.

So, it's more of a loose-linked association than a full-blown concept, but one that certainly explains something of the "Stoner" idea - to be honest, if a musical exploration of chemical elements and their natures doesn't provoke memories of artificially-stimulated late-night existential musings, it's hard to think what would. Though, even then, it's not an entirely weird idea: there's clearly a certain correlation for each element, depending on how volatile, reactive and destructive it may be, that lends itself to a baseline for musical interpretation.

I don't say this very often, but, for my money this whole album would have been fine - possibly even better - as an instrumental. Not that the vocals, a pleasant enough mix of male clean and harsh voices, are bad. They're far from that, but - as ever - in native tongue, they simply add a layer of sound rather than meaning to non-Hungarian speakers. It's more that the real beauty of the album is in the surging dynamics of the music. Sure, it's best to know a bit of chemistry to get the best out of interpreting them, but if there's one thing Nagaarum does brilliantly, it's blend together their various diverse elements and instruments to create an eclectic, yet consistent, whole. The musicianship, as always, is top-notch - particularly the percussion: for a solo project, being an experienced drummer makes a huge difference to having to use programming. But there are also deft, spacy touches of keyboards steering the melodies, distinct basslines mingling with the layered and satisfyingly heavy lead guitar lines, and a crystal-clear mix bringing them all together, all of which turn the basic idea into a very solid and well-executed actuality.

At just over 40 minutes, 'D.I.M.' sticks very much to the point, wasting little time on build-up or fade-out, and transitioning quickly and smoothly between different passages within the longer tracks. There's a certain amount of doominess to be found on tracks like the solemn 'Ar', but the bulk of it steers a "Post-Black" path of ambience, atmosphere and aggression that actually deserves to have quite a wide appeal, sitting somewhere on the spectrum between Agalloch and Wolves In The Throne Room but without the long-windedness of either. Like all Nagaarum albums, though, it's a singular beast, once again occupying a very different niche to the rest of the discography - I recommend taking it entirely on its own merits, whether or not you've encountered other works by the band. It's not Doom, but - regardless of you want to call it - it's still a damn fine trip into what the underground has to offer.

Mike Liassides

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





ROCKBOOK - 2016. JÚNIUS 29.

Ha jól számolom, akkor ez már a 13. kiadványa a veszprémi Nagaarumnak, amely nemrég jelent meg a ruszki Outer Line, Endless Winter és GS Productions jóvoltából. Az egyszerűen csak „D.I.M.” névre keresztelt CD, 9 számot rejt közel 41 percben. Némi vizsgálódás után persze azonnal kideríthető mit, pontosabban kit rejt a korong: Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikusnak állít emléket, aki a Periódusos rendszer megalkotójaként vált leginkább ismertté.

In medias res módon kezd az első track (Rb): harmadik hullámos norvég black metal ridegsége keveredik az atmoszférikus, kísérleti területekre bátran átkalandozó Nagaarum dallamvilággal. A változatos énektémák miatt van egy érdekes space feelingje a dalnak, mely elsőre biztos furán hat egy idegen fül számára. A továbbiakban ez az érzés lesz jelen a lemezen, csak mindig kiegészül egy újabb gondolati elemmel, harmóniával. A beteg videoklippel rendelkező kettes nóta (Cl) is ezen a csapásvonalon menetel tovább.

Rövid elszállás-merengés a hármas (C), mely után a negyedik track (As) egy lassabb, doomosabb tétel és némi rituális íze is van a dolognak. A végén van egy olyan elgondolkodtató rész, amiért szerintem érdemes mindig megnyomni a repeat gombot. Jó a balansz, mint ahogy a következő dal (Hg) kezdése és úgy maga az egész, ahogy van. Ez szinte végig őrlés, nagyrészt grind elemek záporoznak, az ének a reszelős károgós fajta, melyben jellegzetes gitárriffek duruzsolnak. Az (Ar) a kedvenc nótám a lemezről, csipetnyi Neurosis van benne elrejtve, amolyan éteri repülés ismerős tájak felett. Eléggé elvont. (Md): ismét szerepet kap a gyorsaság grindok formájában, viszont valahogy azt kezdem érezni, hogy kezdi kiformálni magát az anyag és ez jó jel, mert valami történik… alakul. Létrejön. Az utolsó szám (H) egy lassú, hömpölygő zárás, itt hallatszik ki legjobban a magyar nyelven előadott ének mely által kiteljesedik a kép/let.

A D. I. M. egy ésszerűen felépített album, minden okkal történik rajta, nem esik szét, kémiai kohézió fogja össze, végig élvezhető és változatos. Az összes Nagaarum-i trademark megmutatja magát. Hangzásilag rendben van, minden témát kihallani. Ha lehet azt mondani idáig ez a legjobban sikerült kiadványa TG-nek, melynek külleme is végre szép lett és illik a zenéhez.

Beszerezhető és meghallgatható a zenekar oldalán, illetve a GSP-től és az Endless Winter, Outer Line kiadóktól.

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





INTERJÚ A FELVIDÉKI ROCKMAGAZINnál - 2016. ÁPRILIS 26.

A veszprémi Nagaarumot leginkább a négylemezes GuilThee alapító dobosaként/mindeneseként ismerhetjük, de a doom-blackes In Vacuo nevű formációjával is túl van már két soralbumon. Az utóbbi években viszont önállóan, saját nevén is alkot, mégpedig manapság elképesztőnek számító gyorsasággal és lendülettel: ennek eredménye friss, "D.I.M." című korongja (lemezkritika ITT). Ennek apropóján beszélgettem vele zenéről, a rockszíntérről, de az interjú végül rendkívül szerteágazóra sikeredett.
Szia Nagaarum! Köszöntelek a Felvidéki Rockmagazin olvasóinak nevében! Vágjunk a közepébe: most jelent meg tizenharmadik albumod, melyről recenziót is írtunk az oldalunkon. Szinte minden lemezed teljesen eltérő zenei és szövegvilágot képvisel, mely korántsem mondható szokványosnak. Mik inspirálnak a dalaid megírására?

Sziasztok, és üdv az olvasóknak is! A szövegek az a pontja a lemezeimnek, amivel a legtöbbet kínlódok. A Nagaarum projekt úgy indult 8 éve, hogy mindent nekem kell benne csinálni, beleértve a zenét, a szövegeket és a grafikai kivetülést, a honlapot. Hamar rájöttem, hogy a szövegelés megy legnehezebben. A zenei részek gyakorlatilag azonnal és szinte elsőre felvett ötletek, nálam nincs nagy agyalás meg tervezés. A szavak felett szoktam legtöbbet ülni. Nagyon szeretem az időmértékelést és a keresztrímeket. Van úgy, hogy egy órát is nézem a fehér lapot minden eredmény nélkül. Főként a tudományok mozgatnak, a vallás, a sci-fi dolgok. A hagyományosabb metal szövegeket meghagyom a ténylegesen metal csapatoknak. Ha olyasmivel próbálkoznék, még komédiának sem lehetne eladni.

A dalszövegek, illetve az albumaid koncepciója mindig egy adott tudományág (gleccserek-földrajz, Mengyelejev-kémia, adott kórokozó-orvostudomány, stb.) körül mozognak. Ez kapcsolódik esetleg a végzettségedhez, a szakmádhoz vagy egyszerűen ezek a témák érdekelnek?<
Részben kapcsolódik. Ápoló vagyok és vegyész. Aztán belekezdtem a PhD-be az MTA-n. Ott főként geológiával kellett volna foglalkozzak, de nagyon nem érdekelt, ezért otthagytam. A csillagászatba viszont nagyon beleástuk magammal pár jó barátommal. Csak én a matekhoz elég béna voltam mindig, ezért a kozmológia-elmélettel nyomultam, de volt, aki megértett pár dolgot az asztrofizikából is. Az "Oort" és "Oort II." lemezeim például a Naprendszert körülvevő 50-100 ezer CSE átmérőjű üstökösmag- felhőről szólnak.

A „D.I.M.” című új korongod borítófüzetében leírod, hogy az orosz kémikus, Mengyelejev az egyik személyes hősöd, példaképed. Mit gondolsz, szükség van még ma példaképekre egyáltalán? Létezik még a példakép fogalma és mit tud ez adni ma az embereknek?
Mengyelejev egy nagyon nagy tudós és egyszerű ember volt egy személyben. Képes volt arra, hogy amikor még semmit nem tudtunk a kémiai elemek periodicitásáról és az atomszerkezetről sem, már sorba rendezte őket (már amiket ismert akkor), és a hiányzó helyeket is bejelölte, valamint megjósolta az ott lévő elemek várható tulajdonságait. Példaképek ... Hát egy született géniusznak nincs szüksége szerintem példaképre, hiszen pontosan tudja, hogy milyenné szeretne válni. De ilyen géniuszok lehet, hogy csak történetekben léteznek. Persze, mindenképpen jó, ha tudatosan eldöntjük, hogy mivé akarunk válni, hiszen ez önfegyelemre tanít. Mellesleg érdekes dolog régen élt hírességek életét tanulmányozni. Ez a döntésben is segítségünkre lehet. Az iskolákból sajnos egyre inkább eltűnik az ilyen jellegű tanítás, az otthonokból meg az erre való nevelés.

Az új album három orosz kiadó összefogásával jelent meg. Mi az oka ennek és hogy találtál rájuk?
Mintegy 60 kiadónak lett elküldve a lejátszható verziója a lemeznek. Ebből olyan 15 válaszolt, és az orosz Satanath-tól kaptam egy nagyon jó ajánlatot. A Prophecy menedzserével, Stefannal is levelezésben voltam, de nekik nem ez az irány kell most (az lett volna a nagy fogás egyébként). Szóval Alexey a Satanath-tól kiadta volna, de csak egy másik kiadóval együtt, ami nem lehetett volna orosz. Gondban volt, mert tetszett is neki az anyag, ugyanakkor az idei tervei már kimerítették a költségvetését. Ekkor jött képbe az Endless Winter, akik a korábbi kiadómmal, a GS Productions-szel álltak össze, és sikerült még egy kis független céget, a Frozen Lightot is bevonniuk. Az Endless Wintert egyébként a Solitude-tól (szintén oroszok) ajánlották, és tudtam is róluk, csak azt gondoltam, hogy nem ez az irány fekszik nekik. Aztán mégis.

Igen, a Prophecy-nél talán a még inkább atmoszferikusabb meg a sima, nyers black cuccok mennek, a te zenéd viszont valahol félúton van a kettő között. Nehezen, de még a post-black vonalba is bele lehet szuszakolni a "D.I.M." korongot. Te minek neveznéd a zenei vonaladat vagy fontos ez még egyáltalán?
Ááá... nem.

Hihetetlen tempóban dolgozol, szinte átlagban félévente jönnek ki a Nagaarum-albumok, miközben több más bandában/projektben is érdekelt vagy. Ilyenkor éjjel-nappal ezzel foglalkozol vagy hogy képzeljük ezt el?
Néha még hamarabb is. De ennek a legfőbb oka csak az, hogy van otthon egy nagyon szolid kis stúdióm, dobom, gitárom, basszusgitárom, midi-billentyűzetem, mikrofonjaim, külső hangkártyám, hangfalaim. Meg jó tizenöt éve tanulgatom a keverést, a maszterelést, és hogy miként kell hangokat felvenni. Nem vagyok vagyonos ember, a cuccokra keményen spóroltam, a szabadidőm nagy részét meg fórumozgatással töltöttem egy időben, hogy megtudjam, mi micsoda az effektek, pluginok vagy a hangszerek világában. Meg pár barátom is segített ebben-abban, mikor már az következett volna, hogy átnyomom a monitort az ablakon.
Amúgy igen, ha belekezdek egy projektbe, az van, hogy akkor szinte csak azt csinálom pár héten át. Istennek hála, ihletválságom még sosem volt.

Valahogy az rajzolódik ki a dalszövegeid, témaválasztásaid nyomán, hogy nem vagy túl jó véleménnyel az emberekről, az ember által létrehozott világ mai állapotáról vagy tévedek?
Nem tévedsz. Az emberiség szerintem a saját megsemmisítésén dolgozik. Nagyon egyszerű dolgokkal meg lehetne állítani a folyamatot, de szerintem nem kell megállítani. A Föld utólag meg fogja köszönni azt, hogy ez a faj letűnt. Legalábbis letűnt abban a formában, ahogy most itt van. A Jelenések könyvének a beteljesedését várom.

Nem tudom, hallottad-e a Nadir friss, tavalyi albumát, igen hasonló állásponton vannak ők is.
Szerintem a tavalyi év egyik legjobb metal lemeze világviszonylatban is. A Fémforgácson én voltam az a szerencsés, aki írhatott róla. Maximális pontot adtam rá.

Nem titok, hogy nem pusztán zenészként, alkotóként vagy jelen a magyar rockszíntéren, hanem a Fémforgács underground webzine szerkesztőjeként is, ahogy most utaltál is rá. Valahol olvastam, hogy igen későn érkeztél a színtérre. Általában a rockrajongók elég korán megfertőződnek ezzel a zenével, szinte kölyökként, nálad ez hogy történt? Mi vonzott a metal/rockzenéhez?
A rockzenével nagyon hamar találkoztam, csak a metal jött későn. A szüleim nyomatták otthon az Uriah Heepet, a Pink Floydot, a Police-et, Supertrampet, Styxet, Illést, Fonográfot. Középiskolában jött a Depeche Mode láz, ami a mai napig az egyik kedvenc bandám. Majd a techno is elkapott. Az egyetem első két évében nagyon sok Deep Purple-t, Jimi Hendrixet hallgattam. Majd csak 20 éves korom után jöttek az olyanok, mint a Pantera, a Korn, a Dream Theater és effélék. Black metalt meg a jó ég tudja ... Szerintem 30 fölött voltam jócskán már, mire elért hozzám. Szóval, ha valaki megkérdezi, hogy mik a fő hatásaim, akkor egyértelműen a ’70-es évek zenéi. A Porcupine Tree nagyon lenyűgöz, mert ők nem nosztalgiagyárat üzemeltetnek, hanem megreformálják a pszichedelikus rockzenét. Vicces, hogy pont van egy Nostalgia Factory című daluk. Nagyon szeretem az "O.K. Computert" a Radioheadtől. Pár hete meg a Scooter második és harmadik lemezét pörgettem. Alapművek számomra.

Scooter? Ez elég meglepő azért, mert ennek nyomát sem találni a lemezeiden.
Majd egyszer talán …

Az FRM szerkesztőségének nevében reméljük, hogy erre nem kerül sor. Legalábbis a közeljövőben.
Ha sor is kerül rá, megígérem, hogy nem mutatom meg nektek.
Egyébként poplemezt szívesen csinálnék. Hallgatok sokszor Tears For Fearst, Duran Durant vagy Alphaville-t.

A Tears For Fears zenekart inkább rockzenének mondanám.
Lehet, hogy rockzene a Tears For Fears, igen. Nem vagyok túl jó stilizálásban.

Más: mind zenészként, mint pedig a Fémforgács stábtagjaként kifejezetten szereted/szeretitek megkülönböztetni magatokat az úgynevezett fősodorbeli iránytól, azaz felvállaljátok az underground jelzőt és színteret. Számodra mit jelent az underground mentalitás? Ki/mi az underground?
Az underground szerintem olyan, mint egy maja piramis. Lépcsőzetes. Bizonyos szempontból a hazai nyomtatott sajtó is az undergroundról ír, mivel azokat a bandákat egészen ritkán vagy pl. soha nem látni a tévében, vagy hallani a rádióban. Viszont azok a bandák általában már olyan kiadóknál publikálnak, ami miatt a szabad akaratuk valamilyen szinten el van törve. Így sérül az underground egyik fontos alappillére: "minden befolyástól mentesen". A Fémforgáccsal tudatosan többet foglalkozunk a nagyon ismeretlen csapatokkal, de vannak olyan szerkesztőink, akik simán lehoznak cikkeket, híreket médiabarát bandákkal kapcsolatosan is. A lényeg az egyensúlyon van. Egyetlen dolog zavar nagyon, mégpedig az, amikor egy médium (rockzenei vagy bármilyen más) szándékosan profittermelő magatartást tanúsít, sértve az objektivitás elvét. Ez az úgynevezett kapcsolati tőkére alapozott újságírás, aminek az alkalmazása erősen eltorzíthatja a képet egy színtérről. Az egyszeri olvasó előtt nem tárul fel az ország tényleges zenei palettája.

Szerinted a rockzenei újságírás nem lehet egy szakma, amiből meg lehet élni? Vagy csak Magyarországon nem?
Dehogynem, meg lehet belőle élni. Meg is él belőle világszerte sok magazin, meg idehaza is egy.

Úgy értem, hogy egy rockzenei tematikájú újságnál vagy webzinnél a piaci bevételek döntő többsége egyértelműen a zenei reklámokból érkezik (koncertekre, friss albumokra, stb. vonatkozóan). Ezek lehozása már sérti az objektivitást?
A reklámozással nincsen semmi baj. A profittermeléssel sem, hiszen egy újság működtetése nagyon nagy anyagi hátteret igényel. Mi a Fémforgácsnál könnyű helyzetben vagyunk ehhez képest, hiszen nonprofit az egész. A gond akkor kezdődik, amikor a versenyszellem sérül. Amikor egy országban van pár zenekar, akik kölcsönös szimbiózisban kell, hogy éljenek annak az adott országnak a rockzenei médiagyárával. Így az egész cirkusz átalakul egy házassággá, amiből nincs kilépési lehetőség. Rétegződés jön létre, melynek az eredménye az, hogy értékes formációk süllyednek el, mert képtelenek átugrani az eléjük húzott falat. Mondjuk, egyre inkább nem foglalkozom ezzel, mivel a rendszer megkerülhető a külföldi kiadók segítségével. Már az sem zavar, hogy sok-sok emberrel el van hitetve az, hogy a krém látható a hazai fesztiválokon. Ahogy öregszem, kezdek rájönni, hogy nekem nem ezzel kell foglalkoznom, mivel nincs anyagi kényszerem az alkotásra. Őszintén elkezdtem sajnálni egy ideje azokat az előadókat, akik muszájból írnak új meg új lemezeket, miközben talán már saját maguk is érzik, hogy nem megy a dolog... Ez szerintem groteszk.

A nonprofit jelleg azonban már nem csak az újságírást, hanem a zenekarok/előadók színterét is elérte. Mi a véleményed a zeneipar jelenlegi állapotával, főleg a magyar helyzettel kapcsolatban? Ma már a zenész fizet, hogy fellépjen, fizet, hogy megjelenjen egy kiadványa, stb. Ez hová vezet vajon? És te hová helyeznéd el Naagarumot?
Én nem is lépek fel. És bár ebben a világban előre determinálni dolgokat eléggé lehetetlen, de ha a helyzet így marad, nem is fogok. De nem csak anyagi megfontolásból, hanem azért, mert nem mozgat már a színpad. Rengeteg koncertet adtunk úgy '97 és 2008. között. Én úgy érzem, hogy negyvenévesen nem az a dolgom, hogy a színpadon bohóckodjak, mert van, aki jobban csinálja, mint én. Van, aki 50-60 évesen is otthon érzi ott magát, és vagány is a kiállása, de szerintem igen kevés az ilyen banda. Mindig is komponálásban voltam jó, a saját zenei elképzeléseimet papírra vetni, egy konkrét koncepciót kidolgozni zenével, és szöveggel. Mikor két éve megkérdezte tőlem az olasz Martyr Lucifer, hogy gitároznék-e a szólóalbumán (amin Adrian Erlandsson dobol), azzal kezdtem, hogy "hé, én nem vagyok gitáros". Ezt most azért meséltem el, mert a színpadhoz már a technikai tudásom is megkopott. Oké, nagyon gyorsan összeszedném magam dobon, vagy basszusgitáron, csak azt az energiát inkább egy új lemez megírására fordítom. A Martyr Lucifer lemezt viszont faszán felvettük, már a stúdióban vannak a sávok. Viszont színpadon nem tudnám most így hirtelen eljátszani azt, amit oda felgitároztam.
Szóval, hogy mi a véleményem a zeneiparról? Az, hogy kár, hogy iparrá vált. Én ebből az iparból szeretnék kimaradni, ki is tudok maradni, maximálisan elégedett vagyok a helyzetemmel.

Tehát a gondolatmenetedet folytatva: az általad említett '70-es évekbeli mesterművek mind-mind az adott kiadók által befolyásolt lemezek? A profit eleve kizárja a művészi értéket? Vagy fordítva: az ismeretlenség, az underground státusz garantálja a minőséget? Nem ellentmondás ez valahol?
Nem, ezt nem gondolom így. Az Uriah Heep meg tudta azt csinálni egy időben, hogy kb. félévente adtak ki lemezt, és közben nyomták a turnékat is ezerrel. Gyakorlatilag a turnék közben írták a dalokat. Ez egy végtelenül spontán folyamat volt, és a végeredmény bejött a kiadónak is. Érdekes, de a Pink Floydot eleinte utálta a kritika. Aztán mikor az EMI-hoz kerültek, akkor sem tálcán kínálták nekik a sikert. Waters, mikor egy koncerten a paravánról sörrel locsolták le őket, ennyit mondott: "Annyira nem utálhatták, mert a poharakat nem vágták hozzánk". Szóval akkoriban a kiadók még nem mertek mindent kiadni, de érezték azt is, hogy nyitniuk kell, és azt a bizonyos cérnát feszíteni. Az együttesek is máshogy próbáltak sokkolni, és az ő kísérletezésük irányította inkább a kiadókat, nem pedig fordítva. Harmadrészt meg technológiai fejlődés is végbement. Ez lehetett a rockzene mondjuk 1950-től számítható történelmének a legkreatívabb korszaka. Nem mondtam azt, hogy a profit tönkreteszi a minőséget. A kedvenc lemezeim között vannak jócskán szuperprodukciók is, melyek nagy pénzt hoztak a szerzőknek. Ezzel ellentétesen meg az underground magában hordoz egy rakás fos lemezt is, ezt kár lenne tagadni. Én csak azért tartom az undergroundot érdekesebbnek, mert nagyobb meglepetéseket tud okozni. A szuperprodukciók leggyakrabban unalmasak. Egyformák. Meg lehet mondani fül után, hogy ki volt a producer, a kiadó, stb...

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a GuilThee nevű zenekarod a lényeg, mert az csapatmunka, míg a Nagaarum egy szólóprojekt, ahol igazán kiélheted magad. Jövőre ígéritek az új albumot, mire számítsunk? Teljes váltás vagy folytatódik az „Eklektika” vagy még inkább a „Háromszögek” világa?
Nem titok, hogy nekem a „Szemantikai háromszögek” az eddigi kedvencem. Az egy nagyon misztikus hangulatban született lemez lett, ez hallatszik is. Akkor szállt be a munkába Mr. Match, aki rettentő sokat változtatott a zenénken. Előtte Roy volt a fő dalszerzőnk, aki nagyon értette a thrashes - lendületes dolgokat, csak éppen ezért őt sokszor fékezni kellett. A második album elkészülte után kiderült, hogy nem fogunk tudni együtt dolgozni hatékonyan. Mr. Match-csel viszont teljes az összhang. Szerintem megint váltás jön a GuilThee-vel. Éppen a fent vázolt okokból simán elmondhatom, hogy nagyon sokaknak nem fog ez a lemez tetszeni. Egy magunkfajta eklektikus banda megengedheti magának, hogy állandóan vált. Mindig a kedv és a hangulat határozza meg, hogy mi fog következni. A tervezés fontos, de nem ölheti meg a pillanat varázsát. A „Szemantikai háromszögek” esetében 100%-ban a pillanat lett belenyomva a viaszba. Most is erre készülünk.

Igen, nálam is a „Háromszögek” a favorit. Még egy kérdés, ami megfelelően klisés is, hogy az utolsó legyen: TOP3 magyar és külföldi album, kibicelni nem ér.
Ezzel az a baj, hogy lehet, hogy egy óra múlva is mást mondanék.

Pink Floyd: Ummagumma
Radiohead: O.K. Computer
Craft: Void
+1: Hipgnosis: Relusion

A magyarok pedig:

Európa Kiadó: És mindig csak képeket
Müon: Hét ég
Damned Spirit's Dance: Weird Constellations
+1: Fonográf: Jelenkor

Köszönöm a lehetőséget!

Mi köszönjük az átfogó interjút és sok sikert kívánunk mind a Nagaarum projekt, mind pedig a GuilThee zenekar kapcsán!

Kovenant

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





FELVIDÉKI ROCKMAGAZIN - 2016. ÁPRILIS 26.

A Nagaarum néven alkotó Tóth Gábor, akit leginkább a rendkívül egyedi, beskatulyázhatatlan GuilThee zenekarból lehet ismerni (mára ő maradt egyedül alapítótagja a 2006-ban létrejött csapatnak), még 2008-ban hozta létre egyszemélyes projektjét és hét- nyolc év alatt összesen tizenkét (!) albummal rukkolt elő. A tizenharmadik, "D.I.M." címre hallgató friss korong, mely fizikai formában mostanában jön ki három orosz kiadó összefogásával, de az Endless Winter szárnyai alatt, egy zeneileg letisztultabb elegye mindannak, amit eddig Nagaarumtól megismerhettünk. Ez természetesen önellentmondás: ezeknek a lemezeknek a spontaneitás, a szembenállás, a teremtő káosz, a zabolátlanság, a vállalt tökéletlenség a lényege és jellemzője, az egyediség érzete pedig pontosan ezek eredőjeként alakul ki a hallgatóban.

Manapság, amikor egy album felvétele egy laptoppal, a megfelelő programokkal, némi baráti segítséggel, no meg tettvággyal megspékelve tulajdonképpen a korábbi költségek töredékéért (ha nem ingyen és bérmentve) megoldható - főleg, ha egy személy felelős minden hangszer feljátszásáért, a feléneklésért, továbbá az anyag megírásáért és a kvázi-hangmérnöki feladatok ellátásáért, no meg a borítóért és az illusztrációkért is - és csak az alkotó időbeosztása szab határt ennek, akár rá is csodálkozhatunk, hogy miért telnek el hosszú-hosszú évek egy-egy lemez kiadása között számos zenekar esetében.

Nagaarum munkamódszere anakronisztikusnak tűnhet: valami megragadja a figyelmét, a fantáziáját (általában tudományközeli dolgok, természeti jelenségek), a pillanatnyi lendülettől hajtva nekiáll és szinte egy ültő helyében be is fejezi az aktuális anyagot. Mindeközben egy kézben tart mindent, a teljes művészi koncepciót. Hogy aztán ebből milyen zenei stílusú és témájú produktum kerekedik ki, az hallgatóként előre szinte megjósolhatatlan és egyedül tőle függ. A "D.I.M." album fenti alkotói folyamata mindösszesen három hetet vett igénybe, és jól illeszkedik abba a tempóba, amely már 2008 óta tart.

Kétféleképpen is kilóg ez a mai posztmodern esztétikából. Egyrészt ma már minden (élelmiszer, művészeti alkotás, iparcikk) elsősorban termék, mégpedig hosszas fogyasztói ízlésfelmérések és közvélemény-kutatások által alátámasztott, patikamérlegen kimért, gondosan megtervezett és kivitelezett, élcsiszolt, fogyasztásra előkészített, a végletekig tökéletesített termék. Nagaarum azonban mintegy hirtelen felindulásból, a pillanat megragadásának szándékából alkot: ami megfogja, azt nem ereszti addig, amíg ki nem írja magából. Ezt párhuzamba lehet állítani azokkal a reneszánsz vagy barokk alkotókkal, akik mai ésszel felfoghatatlan mennyiségű zeneművet, festményt, szobrot, színdarabot, verset vagy regényt (több száz vagy ezer művet) alkottak rövid életük során. Nagaarum felvállalja a tökéletlenséget, a hibákat, az esetleges feleslegességet is, mert fontosabb számára a megvalósítás ténye, mint a hibátlanság (ami egyébként tipikus emberi illúzió).

Másrészt pedig a XXI. század elejére megszűnt a polihisztorok, a reneszánsz emberek, a felfedezők szerepe és figurája: minden terület ezer részterületre bomlott, a tudományágak, az ipari folyamatok, az egyes munkakörök is oly mértékben specializálódtak, hogy mindenki csak az orra hegyén pár centire lát túl, a nagy egész felfogására vagy megértésére esélyünk sincs. Robert M. Pirsig írta A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című esszéregényében: "Most kezdte megérteni, mekkora volt az ember vesztesége, amikor hatalmat szerzett, hogy a világot dialektikus igazságai szerint kormányozza. Tudományos lehetőségek birodalmait építette, hogy a természetet hatalmi álmainak képére alakítsa - ezért azonban a megértés birodalmának éppen akkora hatalmát kellett cserébe adnia. Megértését annak, hogy része ő is a világnak, nem az ellensége." Ezzel az ipari forradalom óta tartó folyamattal, a technológia ördögének hatalmával szembefordulni csak tudatos döntés lehet: pontosan ezt teszi Nagaarum is, amikor mindent ő valósít meg a legkülönbözőbb stílusokban és tematikával megírt albumai készítése során.

A "D.I.M." korong Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, a periódusos rendszer megalkotója tiszteletére készült, a dalok pedig egy-egy kémiai elemről, azok tulajdonságairól, az ember által hozzájuk kötött mítoszokról, képzetekről szólnak olyan magyar nyelvű szövegvilággal, mellyel nem igazán találkozhattunk eddig, engem leginkább Tandori Dezsőnek Hc. G. S. Solenard álnéven írt A Stevenson-biazmagóra című fantasztikus agymenésére emlékeztetett játékosságával és szokatlanságával.

Zenei értelemben egy igen eklektikus elegyről beszélhetünk: a metal felől közelítve találunk itt death, thrash, post-black és hagyományosabb black elemeket, de Nagaarum gyakran hoz be noise/atmoszferikus/dark ambient összetevőket, hangulatokat, így egy rendkívül változatos anyagot kapunk negyven percben, ami pontosan az a játékhossz, amit ebből a nyers, szikár, sokszor igencsak barátságtalan, de mindenekelőtt különösségével mellbebökő zenéből egy ültő helyünkben be lehet fogadni.

Nem minden tételt érzek egységesen erősnek: a Hg című dalban például indokolatlan módon dominál a nyers black metal károgás, szinte egyedüliként a lemezen és egész egyszerűen már nem passzol ahhoz a hangulathoz, ami a korong sajátja. A Po című dalban pedig a hosszas narráció válik egy idő után öncélúvá.

A választott tematikából, zenei megközelítésből és az egész produkcióból azonnal kiderül, hogy Nagaarum szándéka nem a közönség áradó tömegeinek megnyerése, hiszen valljuk be, a post-black metal érdeklődésű, vegyész végzettségű, a XIX. századi orosz tudománytörténetben elmerülő zenehallgatók közös metszete igen szűk. Ez a zene az underground undergroundja, de pontosan létével bizonyítja, hogy ki lehet (sőt, kell) törni az egyenformák, a fröccsöntött késztermékek, a sablongondolkodás keretei közül, és igenis lehet művészi ambíciókkal (ha nem is hibátlanul) alkotni a rock/metal színtéren is.

8/10

Kovenant

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





HANDS OF DOOM - 2016. ÁPRILIS 14.

A veszprémi egyszemélyes projektként működő Nagaarum zenéjével először 2014-ben találkoztam. Akkori ˝Rabies Lyssa˝ albumának borongós depresszióval átitatott ambient black metal témái azonnal magukkal ragadtak. Elkezdem hát ismerkedni olyan korábbi anyagaival, mint például a csillagközi térbe utaztató 82 perc hosszú Oort és Oort II. post/space doom-jával, a Lombotómia, a Belaja Tajga 1-2., illetve a 70-es évek delejes, pszichedelikus hangulatát megidéző Gleccerek bámulatos zeneiségével. Nagaarum mindegyiknek albumának meg van a maga sajátságos arculata, hangulata, ami főként annak köszönhető, hogy albumainak főkoncepcióit, témáit általában a tudomány (csillagászat, természettudomány, stb.) oldaláról közelíti meg, ami alól nem kivétel a most megjelent 13. albuma sem. A D.I.M. ezúttal az experimental ˝avantgarde˝ post-black metal felé vette az irányt, amiről ő így beszél: "Zeneileg az eddigi anyagaim keresztmetszetére lehet számítani, csak sokkal letisztultabb hangzással. Túlcsiszolva természetesen nem lesz, a dohosság, és a nyers él megmaradt, csak minden jobban értelmezhető és érthető ezúttal. A szövegvilágban a szokásos tudományos témák jelennek meg, amiken keresztül a D.I.M. egy 19-ik századi nagy orosz tudósnak állít konkrét emlékművet. A lemez megírása és felvétele, keverése plusz a grafikai kivetülés kereken három hét munkát jelentett, és az eddigiekhez hasonlóan minden a saját műhelyemben készült."

Ahogy fentebb is említette a mostani lemezével egy orosz kémikusnak kíván emléket állítani. D.I.M., vagyis Dmitrij Ivanovics Mengyelejev, akinek a periódusos rendszerünket köszönhetjük. Ezért nem is csoda, hogy albumának számcímeit a periódusos rendszer egy-egy elemének vegyjele adja. Találhatóak itt alkálifémek, halogének, nemesgázok mondhatni egy komplett megzenésített post-black kémia óra az anyagok rájuk jellemző megszemélyesített tulajdonságaival, reakcióival, élettani és egyéb hatásaival. Ilyen elemi hatással robban arcunkban az album nyitó Rb heves redukcióktól fűtött sikálós post-black metal melódiái, vagy az őt követő Cl enyhén prog/thrash-t darálós, de egyben elszállós fojtogató lüktetése, ami után egy rövidke ideig alámerülünk a C rideg - instrumentális - mikrokozmoszában. A riffeivel lassan őrlő hipnotikusan tekergőző As egy igazi post doom eposz, a szóban forgó anyag gyógyító, és egyben gyilkoló tulajdonságaival csak úgy, mint az old-school black metal jellegű Hg toxikus, gyilkos kaszabolásai. Az ezüstösen csillogó kozmikus hangokat megszólaltató Ar egy hosszabb instrumentális suhanásra visz minket, amiből az Md rideg, agresszív meddősége szigorúsága tépnek ki. A zörejesen recsegő Po nehéz vákuumozott térbeli hangjaitól a szőr is feláll a hátamon, amin zárásként őserejét megmutatva emelkedik felül a legöregebb anyag, az életalapjait képviselő H depressziótól remegős doom vonaglása, s zajoktól keltett hangulati képe.

Az egyszemélyes, egyedi zenei projektekről már többször kifejtettem a véleménye. És továbbra is csak a legmélyebb tisztelettel tudok adózni azon alkotóknak, akik ötletgazdag, s egyben erősen öntevékeny emberként nem térnek ki az élet alkotásra ösztönző kihívásai elől. Ezek az emberek számomra - ha csak hétköznapi szinten is - mindig is olyan példaértékeket hordoznak, mint a hajdani korok nagy tudósai, feltalálói, vagy felfedezői. Így vagyok Nagaarum zenei alkotásaival is. Tiszteletem!

Befejezésül pedig álljanak itt az albumában található alkotását inspiráló, vagy épp összegző gondolatai: „A nagy felfedezések között van néhány, ahol a géniusz jelleme legalább olyan érdekes, mint maga a felfedezés. Sokféleképpen változhat az, aki nagy tetteket hajt végre. Vagy esetleg sehogyan sem változik. A lelki tartás az, ami közbeszólhat ilyenkor. Ez a kiadvány egy olyan embernek állít emléket, akire felnézek, akit becsülök, és egyik személyes példaképemnek tartok. Egy olyan korban tevékenykedett, amikor még a tudományterületek nem aprózódtak fel milliárdnyi kis szilánkra. Minden tudós értett még egy kicsit mindenhez. Nem tisztem becslésekbe bocsátkozni, inkább csak a véleményemet közlöm, amikor azt mondom, hogy a nagy felfedezések kora letűnt.”

Armand HOD

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





FÉMFORGÁCS - 2016. MÁRCIUS 26.

Nagaarum lemezről írni több szempontból is megmérettetés. Először is szeretném minél inkább elkerülni a Fémforgácsos kollégámmal szembeni részrehajlást, másodszor pedig Nagaarum zenei világa a művészi elme aktuális szeszélyeitől függ, nem ragaszkodva semmilyen bekategorizálható műfajhoz. Persze mindig van, amihez éppen közelebb áll az adott anyag, de annyira atipikus a végeredmény, hogy jobb, ha nem vesszük készpénznek a skatulyákat.

Ismerkedésem Nagaarum zenéjével a 2011-es GuilThee lemezzel kezdődött, és nem titok, hogy a Szemantikai Háromszögektől leesett az állam. Azt a korongot több tucatszor meghallgattam és máig nem tudom megunni. Az érdem nyílván többeké, de erről talán majd máskor. Később aztán megismerkedtem a saját művésznevén kiadott lemezeivel is, amelyek közül leginkább az Űrerdő, a két Belaja Tajga album, de mindenekfölött a 2014-es Rabies Lyssa nyerte el a tetszésem. A tavalyi Gleccserek viszont egy teljesen más Nagaarum arcot mutatott. A nagyszerűen sikerült előd után nekem személy szerint kicsit idegen volt a Gleccserek, de az is igaz, hogy a pszichedelikus 70-es évekkel nem mindenki tud és akar azonosulni. Ehhez képest a vadonatúj D.I.M. a black metallal rokon, és úgy érzem, ennek nagyobb visszhangja lesz, mint elődjének.

Aki ismeri Nagaarum korábbi lemezeit, az tudhatja, hogy a témaválasztás, a koncepció, maguk a szövegek messze elkerülik a közhelyeket, és legtöbbször valamilyen egzakt tudománnyal hozhatók kapcsolatba. A szóban forgó mű Dmitrij Ivanovics Mengyelejev (D.I.M.) orosz kémikusnak adózik tisztelettel, akinek a periódusos rendszert köszönhetjük. Meg is állnék egy pillanatra a szövegeknél, ugyanis szokatlanul ritka az, hogy az ember ennyire egyedi megközelítésű sorokkal találkozzon. Egy magamfajta laikusnak, és bárkinek, aki a természettudományok terén nem jeleskedik, nagyon nehéz megérteni, miről is szólnak pontosan a dalok. Én kaptam némi segítséget a megértésükhöz, utána is olvastam a számcímekben szereplő anyagok tulajdonságainak, így sikerült a tudomány ridegségét izgalmassá változtatni, és sokadjára rácsodálkozni a bennünket körülölelő matéria sokszínűségére. A szövegek gyakran megszemélyesítik ezeket az elemeket, így magányukkal, párkeresésükkel, elektronrablókkal éppúgy találkozunk, mint a vegyi hadviselés következményeivel, jelen esetben a klórgáz első világháborús szereplésével.

Nekem általában sok időre van szükségem, míg felfogok, átérzek egy lemezt, és addig nem is kezdek recenzióírásba, míg nem jutottam valamilyen meggyőződésre, legyen az bármilyen szubjektív. Nem kell feltétlenül valamilyen nehezen befogadható koncentrátum legyen, elég egy sajátos hangzás, mint jelen esetben, és csak keringek az anyag körül, mint valami elektronpályán, majd egyszer csak reakcióba lépek vele. Így történt ez most is. A Nagaarum lemezek nyers hangzását, ha tapintani lehetne, érdes, durva felületről beszélnénk. A gitár zsigeri, ráspolyos megszólalása révén azonnal felismerhetővé válik az elkövető, de én azért nem bánnám, ha vastagabban, teltebben szólna, mint ahogyan, például, a tavalyi In Vacuo lemez. Mivel nem vagyok zenész, a szakmai megközelítés előnyével nem élhetek, a fülem pedig nem azonosíthat be olyan beállításokat, megoldásokat, amelyeket nevén sem tudok nevezni. Megállapításaimat, tehát, a zenét kedvelő kívülálló hallásának írásos vallomásaként kell kezelni. Ebből kifolyólag, az album hatására kiváltott érzéseimet meg tudom osztani, a technikai paramétereket viszont meghagyom a hozzáértőknek.

A dalokat illetően viszont bátran elmondhatom, hogy ötletekért nem kell Nagának a szomszédba mennie. Az ambient, instrumentális lemezek hangulati molekulái remekül illeszkednek a vadabb témákkal, és a fekete (alkáli) fém részecskéivel. Az így keletkezett ötvözet katalizátora pedig a vokál, és annak dallamai. Rajtuk keresztül jut az ember igazán az anyag vonzáskörébe. A Rb kimondottan dúdolható melódiái csak a kezdet, a Cl már sokkal drámaibb hangvételű, nagyszerűen időzített sorokkal, rímekkel, de az Md vokáltémái is említésre méltóak. Az As című tételt azonban külön ki kell emelnem, mert a közepén hallható elnyújtott, beteg hangjáték az album csúcspontját jelenti. A felsoroltakhoz hasonlókból kellene több, úgy érzem. A tiszta énekre írt dallamvonalak annyira az erősségek közé sorolhatók, hogy nem is értem, mi szükség a Hg-ban hallható acsarkodó orgánumra, annak ellenére, hogy ez az album legvadabb és leggyorsabb szerzeménye. Narrációval több dalban is találkozunk, ami a Po esetében hozzátesz a drámaisághoz, megteremti a korábbi lemezeken domináló űrbéli atmoszférát, de a H zárótételnél már kicsit soknak érzem a szavalást, jót tett volna neki egy As-hoz hasonló megközelítés.

A black metal sodrások sosem tartanak túl sokáig, így amikor felzendülnek, az erejük sokkalta jobban érvényesül, főleg, hogy azok mögött is hangulati töltet található. Az azokat váltó űrben úszó dallamvilág rideg, sivár, és megőrizte a Rabies Lyssáról ismerős nyugtalan, világvége-érzetet. A Cl-ban, például, a végítélet-szerű zaklatottságot metalosabb, zakatoló riffek váltják, majd szép dallamok követik. Az As elején hallható vészharangkongatás-szerű gitár a Dead Congregation Promulgation of the Fall címadójához hasonlít, de ismerve az előadót, ez a pár másodpercnyi hasonlóság csupán a véletlen műve lehet.

Több átkötő elem is tarkítja a 40 perces albumot, amelyek közül az öt perc fölötti Ar sercegése kevésbé, a Po hangulata viszont sokkal meggyőzőbb. Az utóbbiban olyan hangokra is felfigyeltem, amelyek a régen vetített Delta című műsor zenéjére emlékeztettek. A lassan hömpölygő H zenei tartalma jellemzi talán leginkább az alkotót. Bizonyos szempontból az Inga című GuilThee dal ugrott be róla, nagyon hangulatos darab, öt perc ebből meglehetősen rövidnek tűnt.

Még mielőtt teljesen atomjaira bontanám az albumot, elmondanám, hogy a D.I.M. egy színfolt az általunk ismert és kedvelt zenei palettán, de csak az közelítsen hozzá, akit nem zavar, ha kizökkentik a komfortzónájából. Nagaarum nem azért zenél, hogy bárkit is kiszolgáljon, hanem azért, mert savként oldódik a vérében a kényszer, hogy hangszert ragadjon, és kiírja magából az ötleteit. Bár ez elvi kérdés is, de művészetről lévén szó, ez a hozzáállás mindennél előbbre való.

Farrrkas

8,5/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





GHGUMMAN INTERJÚ - 2016. JANUÁR 16.

What´s the name of your band?
Nagaarum, as me.

Can you tell something about your band?
This solo project was established in 2008. When we released our first album with my other band GuilThee, I felt that I hadn't issued some of my musical themes I wanted. So I started write musics on my own too.

Could you explain your music to someone that haven't heard you?
There is no preferred musical styles for me. I like a lot of bands from all the pallette. So I'm not thinking about the genre categories when I'm composing my themes. It is a big free flight...

Where was your first gig?
I don't perform live shows.

Who writes your songs?/ who writes the music who writes lyrics?
In the project Nagaarum I do everithing. All the themes from myself, and plays the instruments, vocals, album artwork etc...

Why did you pick that particular style?/What are your songs about?
My main influences are the nature, space, science, religions... I am a religious man, I can't believe that the trillion wonders what embrace us could came about from the nix. The science try to build a lot of frames to explain how the world works. These are good subjects for an album...

Do you write your own material or mainly covers?
I had never wrote covers. I will have never wrote covers.

Have you made any albums?/If yes what are they?
Yes, I released eleven albums in three-four years. Two of them were issued by the Russian label GS productions (Kuiper split with an other Hungarian one-man project Dreams After Death, and my last album Rabies Lyssa).

Do you have any clips on YouTube?
I made three clips so far. My first work was the Póküreg clip (póküreg means spider-hole in Hungarian). The idea was shot out from my mind and one day later the video was out on the YouTube. Afther that I worked hard on my second video for the rmWdtk track. This song tells a story about a man who live a sterilized world with citizens who have no brain. He is the only man who can re-use his mind, and when he recognize what happened commits suicide. And when I wrote my Lombotomia album, I decided that I would make a longer production... The video for Madarak a dolgozószobám párkányán suite (Birds on my work-room window sill) was bornt in the end of 2012. These clips are raw, unpolished performances, and this is so perfect.

At what age did you start playing?
I was 19 when I started to play the drums. And six years ago I decided I try to handle the guitars, bass and the manipulating songs by VSTi synthesizers.

Witch band is the best you´ve seen?
I am not really interested in concerts... In Hungary there isn't too vigorous scene for metal bands... The organizers of the festivals preferred the mainstream bands who can do big shows and party mood. And the little clubs are dying.

What are the plans for the rest of the year?
I'm going to rest.

What are your goals with your music?
Entertain myself... and some other person who are sensitive to this kind of psychedelia...

Is it easier to get your inspiration from older bands or from bands more modern?
I haven't got any standpoint in this context... I like the 70's music and I like 90's as well... But some of my favourites are from the contemporary bands.

What's the first step when making a new song?
I start to compose on the synthesizers as usuall. It's simpliest than everything method.

How do you feel about the downloading of music instead of buying albums?
I welcome this phenomenon. This thing helps the unknown projects like mine. I can spread my works to the audience easier.

What would be your dreams for the band?
I stand on my feets, I have no dreams really. You know... in my country is a weird place where the cances are cutted by the main and only metal magazine Hammerworld if you are not one of their favored money-maker bands.

What would be your greatest fears for the future?
I have no fears...

Have you been part of any other projects?
Yes. I am the only founder member of the eclectic metal band GuilThee. This band released four albums untill now. And I have an another project called In Vacuo. We are a two-man project. Emp - the another member of In Vacuo - is one of my good friends and one of my editor mates on the Fémforgács Metal Site (www.femforgacs.hu).

What would you do if there was no Music?
I have a lot of hobbies...

How often do you rehearse?
Never. I write all my albums without any rehearsals. I have a little studio in my room, so I can record all the sounds which fly out my instruments.

Name 2 of your own songs you like at the moment?
Uhhh... It's impossible.

What do you feel is the best live band you've seen?
Pink Floyd in the Live at Pompeii film.

Do you have any webpages?
Yes, and thank you for this question! You can find my webpage at the www.nagaarum.com address. You can download all of my albums free there. And I have Bandcamp, Facebook, YouTube page too. There are all the links on the www.nagaarum.com.

Any pearls of wisdom for all other bands out there?
I am not a wizard.

How do you view the music industry of today?
It is a big business... was in the past. Nowadays I would tell the "crumbling castle" phrase about it rather.

What are the biggest obstacles for a band?
The music industry.

How would you describe your sound in one sentence!
Dark, psychedelic, eclectic music. Thank you for the chance for this interview! And thank you for you help the underground!

Robex Lundgren

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK A RABIES LYSSA-RÓL (8)


Hands of Doom - 2014. NOVEMBER 30.

A Nagaarum, Tóth Gábor (GuilThee, Pigballoon, Sunset Shpere, ex-Krampüs, ex-Éjfény, és még hosszasan lehetne sorolni zenekarjainak neveit) dobos, basszusgitáros, gitáros, zeneszerző, elektronikus kütyü programozó ˝zenei géniusz˝ egyedi hangulatú elektric-ambient, avantgard, experimentál művészi black/noise metál projektje. A Nagaarum 2011-es termékenyen működő fennállása óta 11 albumot jelentetett meg a maga jellegzetes, nem mindennapi főleg ambient zenei témákra épülő, néha egyszerű, monoton, nyers sikálós dohos témáival.

Az ez év júniusában, az Oroszországi GS Production gondozásában megjelenő legutolsó 11. albuma, a Rabies Lyssa is ezeket a stílus jegyeket hordozza magán. Az viszont kétségtelen, hogy a korábbi Nagaarum albumokat hallgatva a Rabies Lyssa dalaiból most még jobban előtűnnek a lenyűgöző, szinte már légies dallamok, és a csökkentett monotonitás. Helyettük több szerepet kapnak a természeti hangok, a zaklatottabb, elnyújtott, komplex ritmusszekciójú dallamok. Mint, ahogy az hallható az album nyitó Körkép (Kr. u. 2019.: mozi jelenet) 15 perces opusában. Ami egy zenei Bábel toronyként épít egymásra a figyelemfelkeltő, komplex zenei és zajhatásokkal összerakott futurisztikus dallamait. A dal, mint ahogy azt a címe is mondja, egy jövőbeli (ami nem is annyira távoli) mozi jelenetben kalauzol el minket. Egy olyan moziba, ahol a modernkori bábuélet pillanatait nekünk programozott agymosott szerepben láthatjuk.

Következő dala szintén egy 15 perces tétel Belépés (feléledés) címmel. Berobbanó dallamosan sodródó ritmusainak valóban van egy felélesztő hatása, amikre remekül épülnek a népdalszerű, regélős, kántálós tiszta kidolgozott énektémái. Ebben a dalba is ott van a bábeli zenei komplexitás. Ezek megtalálhatók a sikálós, hipersebességű riffek, az elhajló space delejezések és lírai elektronikus futamok kozmikus hang-képeiben. Amik darálódva futnak tovább az Emebertornádó (hatalomátvétel) apokaliptikus gyilkos futurisztikus 100%-os pure black metálos rombolásában. Gábor énekéből kiűzeti a lírai dallamokat és helyettük torz torokhangokkal, hörgésekkel fokozza a tempók feszességét. Egy őrült mozi, őrült futurisztikus üldözési jelenete elevenedik meg a dalban. Mint egy zavaros lázálom, amiben megelevenedik a káosz, a téboly.

A Kilépés (közös halál) monumentális, 12 perces tétele egy misztikus didergető hangoktól átszőtt klasszikus zongorás introval indít, amihez egyfajta gyászindulóként kapcsolódnak a már doom-osnak mondható vontatott mázsás riffek és beteg dallamok. Gábor változatos használja vokálisan lírai és hörgős dallam témáit, valamint a gitár témák lebegős nyújtásai és akusztikus hangulatai egyfajta különös nyugodtságot is kölcsönöznek a záró dalnak.

Mesteri ez az album! Egyedi, steril, kísérletező. Nincs benne semmi giccs, semmi erőltetés. Minden hangnak meg van a maga helye, zaklatott, komor, de mégis fülbemászó harmóniája. Párhuzamot vonni, hasonlítgatni fölösleges… lehet mondani Phan-Thy-Monium, This Mortal Coil, Arcturus, raison d’etre, Atrium Carceri, vagy a Kátai Tamás nevéhez fűzhető Thy Catafalgue. Ez egyedi.

Armand HOD

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





HAMMERWORLD - 2014. OKTÓBER

Egy dolog biztos: Tóth „Nagaarum” Gábor színfoltot jelent a honi underground palettáján, s néhány havonta igyekszik is előállni valamilyen anyaggal, hogy ez a „paletta” minél gyorsabban megteljen. Valami kényszeresség lehet a mennyiségi szempont ilyetén gyötrő sürgetése mögött, és ez a végeredményen sokszor hallatszik is. Végül is, a lényeg, hogy az alkotó elégedett legyen művével.
Míg Nagaarum előző lemezén, az Eventum Fatalin minden szám 1-1 természeti katasztrófához kötődött mint szerinte az emberhez egyedül méltó halálnemekhez, addig a Rabies Lyssa a veszettség vírusával foglalkozik. Gábor elárulja, hogy mindig is vonzották a betegségek, kórok, mely lelkesedésében én egyáltalán nem osztozom (engem a halál, a pusztulás, az ember(iség) végórája eszkatológiai, spirituális értelemben felettébb érdekel, azonban ennek orvosi, biológiai, kémiai stb., vagyis materiális vetülete már korántsem, sőt viszolygok ettől).
Maga a lemez szokás szerint egy kísérlet, amelyben ötletszerűen kavarognak a különféle elemek. Ezek lehetnek: black metal, ambient, zajok, zörejek, effektek. A negyedórás nyitó Körkép kifejezetten jó blackes témákat vonultat fel, ahol meglepetésemre Gábor még dallamos énekre is ragadtatja magát. Azután viszont, mintha megijedt volna a metal túlzott jelenlététől, hosszú percekig hangokat, zajokat hallhatunk, majd a Belépés második felében újra visszatér a metal, de egy bizarr, furcsa formában.
A problémám az, hogy a CD-n számos ötlet található, de szerkesztési elvnek nem sok nyomát leltem (az Embertornádó blackes részei is kifejezetten jók). A kidolgozatlanságnak ez a szeretete Nagaarum egyik fő zenei mozgatója. Ha az ötleteknek lenne némi idejük az érésre, kibontakozásra, akkor nagy valószínűséggel egy sokkal összefogottabb, átgondoltabb eredmény születne. Azonban csaknem kizárható, hogy ez valaha bekövetkezik, ismerve az alkotó mély averzióját épp a kidolgozottsággal és az összefogottsággal szemben. Mindenesetre nem kap rossz pontot a lemez, mivel magam is szeretem a kísérletezős zenéket, legalábbis ezek bizonyos százalékát – részint a metalhoz kapcsolódóakat –, és van az anyagnak egy borult hangulata, ami szintén bír egy különös vonzerővel.
A Rabies Lyssa meghallgatható a Nagaarum bandcamp-oldalán, de fizikai változat is beszerezhető az orosz GS Productions kiadásában.

Milán Péter

7/10





Interjú: DOOM-METAL.COM - 2014. SZEPTEMBER 14.

Eclectic Hungarian solo project Nagaarum has a prolific output, some of which crosses into Doom territory. Following release of the doomy 'Rabies Lyssa', we wanted to find out a little more about this experimentalism.

Hi Mike! The pleasure is mine!

Nagaarum as a project was established in 2008, but the name changed two years later. After we released the debut GuilThee album Lustration I felt that I hadn't issued some of my musical themes I wanted. These themes were written only on the synthesizers... I couldn't play guitars and bass at that time. Then I had to go to the hospital to a treatment for my knees, so I was forced to learn handling other instruments as well. My main instrument was the drums, but I couldn't play on it with my injured knees.
No problem, I wanted to play my music - I thought this - and as the time flew, I moved on to play the axe and the bass. Since that time my knees healed, so I am a happy man.
It was God's hand I think. If I hadn't had knee illness I wouldn't have played these instruments.

(2) So, Nagaarum is the name you use both for yourself and for your solo band project. Does it have a literal meaning or translation? You changed the band name from its original 'Pigballoon': was that, by any chance, inspired by Pink Floyd's famous 'Animals' dirigibles?

There is not any meaning of the word "nagaarum". This word is an outcome of a mistake I made in the past. I read about two bands in a Hungarian metal magazine, Borknagar and Arcturus. The two bands' names merged in my mind (I forgot both of them and their names became "Nagaarum"). I didn't know the bands, I had heard nothing of their music (in the past)... But the non-existent word "nagaarum" burnt into my mind, and I started to use it. This was maybe in around 2000?!
The project name's was Pigballoon first because I had an idea to compose musics which are similar to early Pink Floyd... But I listened a lot of old-school black metal a year later and my mind was touched by this raw shit. I felt that the name Pigballoon would be to soft for a project which contains metal elements too, so I decided to change the name. Anyway, you are right. The name was inspired by the Animals album by the Pink Floyd.

(3) Aside from Nagaarum, you're also still an active member of GuilThee. Do you consider one to be a main band and the other a side-project, or do they both have equal weight?

It depends on the dates... When I work on my solo project, the Nagaarum becomes the focussed stuff... But when we start to make a GuilThee album, I feel that the work in the band is my real work in the music.

(4) I wouldn't describe Nagaarum as a Doom band, in all honesty, but rather one which sometimes crosses into Doom territory. It's covered plenty of other ground, too: from Dark Ambient and Experimental to Black Metal. Do you have a 'musical manifesto' that you are guided by?

Not really.
I wouldn't describe Nagaarum as a Doom band, either. I can't even enroll any genres for my works indeed, so it is not an intent. When I write music for an album I would like to move along only my instinct. For example... There was the Oort album. I can't tell so much about the working process, because I feel that the Oort composed by The Universe. I was only a tool, a hand, but not a mind. The mind was The Universe which shot the themes to my hands. That album was made over two weeks only from the zero to the stream.
What kind of music could be heard on next Nagaarum album? I have not the foggiest idea.

(5) What would you consider the essence of Doom? Can it be replicated in other forms of music?

Ohhh... I think my knowledge about Doom too incomplete for describing it. I have to learn much more before taking statements of the musical styles.

(6) You've released 11 albums as Nagaarum now, all since 2011. That's a lot of work in 3 years! Do you do it all yourself - composing, recording, mixing, mastering, packaging?

Yes. In the Nagaarum project I do everything except the female vocals in two songs - fortunately :-).

(7) And then you make it all available for free download. You're clearly not driven by commercial considerations: are you creating the music purely for your own satisfaction, or do you hope that it will find an appreciative audience?

All the musicians who say "I don't care for the appreciation", they lie. So all musicians are curious somewhat how the public think about their music. My main goal is self-amusement of course, but good criticism brings me pleasure as well.

(8) Of all your releases, there are two which could most easily be considered Doom - the split with Dreams After Death, 'Kuiper', and the latest full-length 'Rabies Lyssa'. Both of these have now had CD releases through GSP: was that an important step for you, to have a label behind them and a physical pressing?

I would like to add the Oort and Oort II. to my Doom-like albums too. I started to experiment with the dark- slow-loud sounds when I composed Oort.
But to answer to your question, yes, I was very happy when Vitaly sent me a mail from GSP. Previously GSP issued the Kuiper split, and when I put the Rabies Lyssa to my homepage, Vitaly downloaded it. GSP did a good job, maybe the cover art changed a little, but their version is not worse only different from the original.
Anyway I think there is not too much significance to physical releasing nowadays. The CDs, vinyls made for only the collectors and the magazines. I mustn't expect a review without physical promo. So If anybody works for me this obliges me to send physical promo. It is a gift as thanks.

(9) How did the 'Kuiper' project come about? Was it all jointly decided between you and Andras Illés?
To tell the truth I wouldn't have known the funeral doom genre If I hadn't met Andras' music. The first funeral doom music which I heard was the first Dreams After Death album. Maybe it is a weird story I think... After I wrote a review about this album on the Hungarian metal website Fémforgács, and I contacted Andras for an interview. His music is very impressive, loud and arcane. I found myself in another world, the funeral doom style was born for me.
Then we became friends.
Anyway I don't remember who had the idea-master of the split.

(10) What inspired the two bands to choose the Kuiper Belt as the subject matter? Is it related to your two Oort releases, presumably representing the Oort Cloud, with similar 'space' ambience and atmosphere?

Kuiper is not really related to Oort in subject. I'm interested in astronomy and sciences, and I felt that this atmospheric music similar to The Universe's flutters - vibrations... This is a common point in two productions (Oort - Oort II. and Kuiper), but only this is.

(11) In the end, the two halves of 'Kuiper' fitted together very well: it could be considered as a basically continuous work. Were you pleased with that result? How difficult was it to get to that point?

Haha! Very interesting opinion, but we feel the same. But we didn't expect that someone would agree with this. The two parts of the split fitted well despite that we didn't hear each others' work before the finish. I insisted with this method. It was a weird and gripping game and very inspirational.
When we worked about the track Kollidum, we dealt with which note collides interconnecting the end of Andras' part and the start of mine. This was the only coordinated moment on the Kuiper.

(12) Would you consider working together again? Have you any concrete plans to do so?

I told Andras that we could continue the joint work as a new split, but there are some point which should be solved before. Not a big deal but this plan would be delayed. But thank you for this question, this is a good reason to make a new pressure to Andras!

(13) So, after that, you did the two experimental 'Belaja Tajga' albums, and a Black Metal release ('Eventum Fatali'), before coming to 'Rabies Lyssa'. Where did the idea for that come from?
A thought that there are some styles which haven't presented in the palette by Nagaarum before, mainly the clear sounded and designed metal music. I very much like the raw sounds, the instinct-driven things, but not only those. No compulsion to conform or something... Maybe it seems that I would like to leave the raw sounds, but that isn't going to happen. There will be Nagaarum albums similar to Eventum Fatali in the future.

(14) We described it as "a work that offers a distinctly Doom atmosphere, without necessarily possessing a clear-cut Doom composition". Would you consider that a fair assessment, and was it what you intended for the album?

Usually I am in trouble, when somebody talk about musical styles, and I can't categorize my albums. I hear Doom elements when I listen to Rabies Lyssa, but as I said I need to gain more experience in the future for assessing such things.

(15) Is it in a style that you could consider pursuing further? Do you see Nagaarum as potentially covering more Doom territory in future?

No plans. Nagaarum is a free flight. No plans for the far future. Only that I drop out the themes from my mind and from my fingers... I am sure that I will compose new Doom albums, but please don't ask me when.

(16) At the same time, you were involved in the debut release of the 'In Vacuo' project. Is there anything you'd like to say about that work?

There is a good friend of mine at the Fémforgács metal site. Emp is one of my editor-mates, and he is a very talented drummer (educated musician, not like me), but his bands went on hold long ago. We both wanted to make some really heavy - aggressive black based album, and from this idea In Vacuo was started. We released our second shit called Experiment Today, which can be heard at our Bandcamp page. In this project Emp is drumming, singing, writing the lyrics, and managing the graphics. I pluck the strings, my vocal cords too, and one of our friends, Mr.Match (GuilThee), helped us with his saxophone when we recorded Experiment Today.

(17) As such an experimental and diverse musician, do you have any constant influences, musical or otherwise? And what inspires you to start composing a new set of works?

My main influences are Nature, Science and Space. I studied science in the Pannon University nonetheless I don't believe in evolution but Creation. I admire some of these tiny wonders day by day when I walk in the forest, under the sky, or if I only take a breath. These are unable to be self-created phenomenon I think...
Music? My favourite periods in music are the 70's psychedelic and the early 90' metal era. My greatest heroes are the Pink Floyd members maybe... I think what that five persons constituted between 67' and 77' is the high end of the (pop) rock music. In additional I listen a lot of Uriah Heep, Styx, Thin Lizzy and a Hungarian band Fonograf... In the contemporary field I would classify similar ones to these, for example the Porcupine Tree and the Australian band The Drones.
From early 90's came Darkthrone, Tiamat, Bathory... Or the young bands: Craft, Blut Aus Nord, Altar of Plagues, Valborg.
Sometimes I listen to softer music too, for instance Depeche Mode, Tears for Fears, Queen or some classicals like Beethoven.
And I would like to mention some of the brilliant Hungarian bands: Damned Spirits' Dance, Thy Catafalque, Mytra, Vad Fruttik, Burning Full Throttle, Remete, Velm, Kolp, Svoid, Müon, OctoberSun and Karst. Check them, If you have a little time!

(18) With such a busy release schedule over the past years, do you ever get time to relax? Are you considering any sort of break now, or have you more planned for the immediate and long-term future?

I don't really need to relax usually. I don't give live shows, so I have time to work on my albums. I have learnt what are essential for music productions, and I had experienced how I could work fast. Incidentally I don't like to polish an album too much... Maybe its originality gets lost by doing that...

(19) To close, I hope we've given you the chance to present a good picture of the band, but if there is anything you'd like to add, the last words are yours.

The band Nagaarum is equal to me. GuilThee consists four members. I am the last of the founders, but by the time we released our first album there was no founder members of the band, only me.
It is a hard burden to tell something about my bands... We are very very simple persons all four. So all that is interesting of us is the music only. :-)
This is a similar situation with In Vacuo, but there are two members in that band.
In Hungary it's nearly impossible to reach greater popularity, because the only metal magazine (Metal Hammer) puts forward the mainstream shit...
The exciting bands who look for the way of experimentation usually become better known abroad.

(20) Then allow me to thank you once again for your time and the opportunity to talk with you. It has been a pleasure, and I hope we'll be hearing more from you!
Oh, don't do this! I owe thanks to you! Salut to England!

Mike Liassides

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





DOOM-METAL.COM - 2014. SZEPTEMBER 14.

Hungarian project Nagaarum is a challenging one to define: in a comparatively short but prolific career (6 years, with 10 full-length albums released since 2011) it has covered a lot of quite eclectic ground, ranging from experimental Electronic/Ambient to full-on Black Metal. (Doom fans may be most familiar with the remaining album: the conceptual split 'Kuiper', with solo Funeral countryman Dreams After Death). And, as a founder member of GuilThee, In Vacuo, and a contributor to various other bands, multi-instrumentalist Nagaarum is actually no stranger to an even wider spectrum of Metal than that covered by this eponymous solo band.

So, is 'Rabies Lyssa' the album that finally marks a shift into outright Doom territory? Well, no, not exactly. In fact, it doesn't truly mark a shift into any definite genre: that isn't how Nagaarum works, each album melding together whatever elements seem to progress the mood best, irrespective of their origin. It's more analagous to the way Prog Rock unites diverse techniques and sounds from classical, jazz, folk and other sources - in this case, producing a work that offers a distinctly Doom atmosphere, without necessarily possessing a clear-cut Doom composition.

At times, it will seem the exact opposite, in fact, with prominent moments of Akira Yamaoka-esque ambient instrumentals, Black metal blastbeats, strains of melancholy Eastern European folk themes and off-beat, almost funky twists. Each lengthy track wends its way through several such progressions, unfolding the dark phases of the last days of a humanity infected with terminal rabies. A mixture of spoken-word, clean melodic and hoarser, snarled vocals narrate the tale in Nagaarum's native Hungarian. At the time of writing, a future full and contextual English translation has been promised, but is not yet available: nonetheless, the often-downbeat, melancholy tone and timbre of the voices - and accompanying samples - do a pretty good job of invoking the necessary imagery to carry that storyline.

As suggested by the opening track, 'Körkép', whose full title translates as Panorama (Movie Scene AD 2019), the album has plenty of parallels to a cinematic presentation. Not in resembling a score to an unseen movie, but in being the auditory equivalent: the different movements and passages within it functioning as changes of scene and camera to highlight and sweep between particular vignettes. And, for all the slickness of presentation and clarity of production, there's no hiding that it's a grim storyline. Whatever interludes of tranquility, or ambient softness, punctuate proceedings, they are never far from the relentless march of the guitar/bass/drum onslaught that comprises the backbone of the music. Somewhat reminiscent of The Fall Of Every Season in the way it slides into and out of these contrasting passages, they can carry more of a bassy, deliberate, blackened Death/Doom feel than anything else, but can also skip uptempo to a frantic Black metal standard (notably on 'Embertornádó'), or even take on a Post-Rock textural feel, as in 'Kilépés'.

Such disparate elements may sound awkward and ill-fitting on paper, but that's far from the case. Nagaarum's compositional palette has an excellent balance to it (even if there are moments when the ambient bridges could perhaps be a little briefer), and the execution of the work is equally good. Originally a drummer, his percussion is leagues above the traditional bedroom-drum-machine so often associated with solo projects, and provides a strong anchor for the riffs and leads - and flights of fancy - which weave through this opus. The overall mood is one of fatalism and inevitability, like a sombre shroud drawn slowly across a desolate landscape - and that, to me, is where its true Doom qualities lie.

This won't be for everyone, and the basic but acceptable CD package from GSP will neither leap out at you, nor add much to the experience (unless you can read Hungarian), but the plain presentation hides a complex and intriguing musical journey. Worth exploring, for those who want to invest some time and effort in absorbing the many and varied progressions within, and don't have a problem stepping into some very blurred genre boundaries.

Mike Liassides

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





ROCKBOOK - 2014. SZEPTEMBER 14.

NAGAARUM EDDIGI LEGERŐSEBB ANYAGA: RABIES LYSSA

Általában a legelső gondolatok a legjobbak. Veszprém levegőjében van valami. „Rabies Lyssa” – avagy lysszavírus - magyarul veszettség, jelen esetben a címe a soron következő Nagaarum anyagnak. A borítókép egy „lakatlan” kórházi ágyat ábrázol, az utca közepére helyezve, teljesen rendben van, kissé morbid. (Hol lehet ugyan a páciens? Tán elveszett?!?) Rövid internetes kutakodást követően részletes leírást kapunk a vírusról, annak tüneteiről, terjedéséről és gyógykezeléséről. Mindig halálos kimenetelű, többnyire az állatokat, de az embert is megtámadhatja, első körben gerinc- és agyvelő károsodást okoz. Az úgynevezett Milwaukee-protokoll kísérleti terápia segítségével az ember kigyógyítható belőle, ehhez az alábbi gyógyszerek hathatós kombinációja szükséges: amantadin, ketamin, fenobarbitál és midazolám.

A gyári nyomású lemez ismét a ruszki GSP Music égisze alatt jelent meg és szám szerint négy számot tartalmaz, 100 darab készült belőle, enyém a 29-es. Szokásos minimalista design, viszont most a szövegek viszonylag jól olvashatóan benne lapulnak a borítóban. A zene az ambient elemek mellett most sokkal inkább nagyzenekari képet mutat – a teljes hangszeres felépítést változatosan előadott énektémák színezik – a zene pedig valahol a szombathelyi Sear Bliss és a makói illetőségű Gire, illetve Thy Catafalque keverékeként írható le. Talán. Ezek inkább külső hatások, hangulati tényezők, nem pedig konkrét nyúlások. Ami mindegyik Nagaarum anyagon megfigyelhető az, az eredetiségre való törekvés, céltudatos progresszió. A lemez kettes dala különösképp jól megszerkesztett darab, van benne minden: szólószerű gitárharmóniák, tremolós (?) nyúzások, gyors/lassú/merengős részek, két-lábgép, kozmikus-űrfény hangulat, elszállós ének. Sőt még egy icipici grind is, a végén pszichedeliába torkolló billentyűfutamokkal. Kellemes kompozíció.

Hála a jó égnek s T.G. írói vénájának a 3 track „Embertornádó (hatalomátvétel)” - találó cím - is gyors témával indít, így nem fullad unalomba a lemez. Miközben az R.L.-t hallgatom, még két banda ugrik be valamilyen úton-módon, az egyik a Meshuggah (biztos vagyok benne, hogy T.G. művész úr kedveli az őrült svédek tekervényes fémagy-hálóját) a másik meg a mára már sajnos feloszlott kanadai Strapping Young Lad, amit ugyebár minden valamirevaló extrém metal rajongónak illik ismerni, már csak azért is mivel Devin Townsend zenekarvezető/dalszerző/énekes/gitáros/mágus/stb. nem akármilyen figura.

A „Rabies Lyssa” utolsó tétele, a „Kilépés (közös halál)” címet viseli és egyben méltó zárása a lemeznek, ha lehet azt mondanom, ebben a dalban még jobban kidomborodik az a vonal, ami a második, „Belépés (feléledés)” című trackben elkezdődött.

Úgy gondolom, ez idáig a legerősebb zenei alkotása a Nagaruum-nak, sőt azt vélem T.G. művész úr zenei tarsolyában sokkal több búvik meg, mint azt gondolnák, ezért kíváncsian várom a folytatást, hogy milyen irányba fog elmozdulni.

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





FÉMFORGÁCS - 2014. AUGUSZTUS 06.

Nem szeretném túlmisztifikálni a dolgot, de úgy érzem, egy csöppnyi szerepem volt abban, hogy Nagaarum kolléga "ittragadt” a Fémforgácson. Hiszen, amikor még nem volt kolléga, én voltam az, aki írt bemutatkozó szólólemezéről, majd be is ajánlottam az Űrerdőt a Hangpróbára. Aztán a folytatást is megkritizáltam. Közben persze elkezdtünk chatelni, ismerkedni, aminek eredményeképpen kezdett előttem körvonalazódni a zenész/ítész személyisége. Bár face to face csak egyszer találkoztunk eddig egymással, elég gyakran előfordul, hogy ráírunk a másikra. Ez alapján biztos úgy tűnik, hogy a személyes érintettség miatt elfogult vagyok Naga-ügyben. Pedig ez nincs így! Vagy legalábbis nem teljesen… :D

Az a helyzet ugyanis, hogy az első két korongot követően egy olyan irányt vett a Nagaarum Univerzum, amivel nem igazán tudtam/tudok mit kezdeni. Az ambient túltengésben szenvedő albumai, és a black metalos Eventvm Fatali is elment mellettem, pedig próbálkoztam velük tisztességgel. Ellenben a GuilThee anyagai rendre betaláltak.
Ezért igen megörültem, amikor kiderült, hogy a 10. önálló Naga kiadvány másabb, konkrétan giltisebb lesz az eddigieknél. Ráadásul a Rabies Lyssa az orosz GS Productions jóvoltából gyári CD-n is megjelent! Ők adták ki Nagaarum és a Dreams After Death Kuiper című splitjét is, és most már az ő nevükhöz fűződik az első önálló, gyári Naga korong. Amiből 30 darabot kapott a szerző. Én pedig tőle kaptam a 26-os sorszámú versenyzőt. A Nagaarum honlapjáról, ingyenesen letölthető pakkban található artworkhöz képest nem sokat variált a kiadó, egyedül a borító "színvilága” lett kicsit más. Egyes részei mintha negatívba fordultak volna… De ez semmit sem von le az élvezeti értékéből! Főleg, hogy a lényeg, mint mindig, belül keresendő. Kezdjük is el a keresgélést!

A lemez tematikáját a veszettség (tudományos nevén rabies lyssa) szolgáltatja. A szerző honlapján, az albumhoz fűzött megjegyzéséből kiderül, hogy miért választotta ezt a betegséget "múzsául”. A CD 4 szerzeményt tartalmaz, majd’ 51 percben. És talán az sem véletlen, hogy mindegyik tétel hosszánál a percek után 59 másodperc szerepel. Vagyis, épphogy nem ugrik át a játékidő a következő egész percbe.
A kezdő, negyed órás Körkép (Kr. u. 2019.: mozi jelenet) tengerzúgással és sirályok (?) hangjával nyit, amik kapcsán csak azoknak nem ugrik be Hitchcock klasszikus filmje, a Madarak, akik még sosem látták azt. Aztán átúszik a bevezető egy kis ambientbe, majd úgy 1 perccel később a rockhangszerek is beszállnak a buliba. Naga előzetesen azt nyilatkozta, hogy a Rabies Lyssa lesz az első kiművelt hangzású, kicsiszolt témákkal operáló műve. És valóban, érezhetően nagyobb figyelmet fordított ezúttal a hangzásra, a komponálásra. Régebben előfordult nála, hogy egyes helyeken túl lett vezérelve a sound, vagy épp nem hatott egységesnek. És a dobtémák is hallhatóan más módszer szerint lettek rögzítve, mint az Eventvm Fatalin. A Körkép kiválóan példázza a jelenlegi Nagaarumot. Fontos szerepe van a hangzásban a dob-basszusgitár kettősének, de úgy érzem gitáron sem volt még ennyire merész és meggyőző Naga, mint most. A leállós, pszichedelikus részeknél többször is felsejlik a Pink Floyd neve, a Körkép kb. 14. percénél beszúrt nevetős hangfoszlány különösen emlékeztet a brit Mesterek dolgaira. A Belépés egy tempósabb, metalosabb nóta, az ének, az időmértékes verselés miatt kap egy népdalos, mondhatni Kátais érzetet. Továbbá azt is sikerül a gigászi hosszúságú dalban bizonyítania, hogy nem kell ahhoz 7-8 húros gitár, hogy igazán mélyre hatoljunk. A hat húrt is lehet úgy hangolni, hogy brutál "zsék” szakadjanak ki a hangszerből!
Az Embertornádó, címéhez hűen még magasabb sebességre kapcsol, blackes témák uralják, és Naga is extrém vokalizálást prezentál. Ebből a szempontból is a GuilThee-re hajaz a Lyssa, ugyanis a károgástól, a dallamos éneken keresztül a narrációig, minden megtalálható rajta. Ha nem is olyan eklektikus, mint az anyabanda alkotásai, színesebb, több irányba terjeszkedő az eddigi Nagaarum lemezekhez képest.
Ami nálam mindenképp pozitívum!
Mint ahogy a Kilépés (közös halál) többszólamú éneke is.
A post rockos, lebegős középrész szintúgy finomra sikeredett! Majd az ebből kibontakozó végkifejlet hozza el a katarzist. Érdekes, de számomra valóban a lemez utolsó 5-6 perce jelenti a csúcspontot…
Erre mondják, hogy szép halál?
Vagy, hogy minden jó, ha jó (az emberiség) vége?
Nem tudom.
Mindenesetre Nagának sikerült egy kerek, hangulatos, emlékezetes albumot készítenie, ami saját értékítéletem szerint, művészi szempontból szólókarrierje csúcsalkotása. Hogy legközelebb mit húz elő a kalapból, meg nem tudnám mondani, de ha jól sejtem nem kell éveket várnunk arra, hogy megtudjuk. :)

Oldboy

8,5/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





ART MANIA - 2014. JÚLIUS 29.

Если говорить о Nagaarum, то далеко не сразу найдутся слова, чтобы описать это сумасшествие, которое то держит в напряжении, то удивляет своим мрачным спокойствием и перемены эти столь неожиданны, что скорее всего на протяжении "Rabies Lyssa" - нового альбома проекта, вы будете тщетно пытаться уловить гармонию, вас ждет мощнейший диссонанс. Невольно думается, уж не пытался ли этот загадочный субъект из венгерского подполья, скрывающийся под именем Nagaarum, изобразить симптомы бешенства таким нетривиальным образом? Беспощадно круша все клише, которые когда либо могли сложиться вокруг музыкальных жанров, он подчеркнул в этом своем безумном творении грань между dark ambient и эклектикой, хотя последнее явно превалирует.

Уже из первого трека становится очевидным, что альбом сам по себе сложен в своем построении, по мимо разнообразных музыкальных приемов, как вокальных, так и инструментальных, эмоциональное воздействие сего произведения искусства, если я могу так выразиться, не сравнится ни с чем. Как будто бы автор ставил себе первоцелью выбиться из общей музыкальной колеи, дабы с одной стороны его детище не имело аналогов в мире, а с другой стороны, - "не изобретать велосипед", если говорить о новых, кагбэ уникальных стилистиках, которые на деле совсем не есть таковыми.

Не хватит фантазии, чтобы описать это словами, так как и они вряд ли смогут выразить те невероятные горизонты, которые открывает перед нами "Rabies Lyssa". Слушая этот альбом несколько дней подряд, мне удалось разобраться в некоторых моментах, его характеризующих, например то, что песни построены на подобии матрешки (н-да....хорошее сравнение, ничего не скажешь! xD )... Kаждый трек будто бы разбит на несколько частей. Одна может заканчиваться не дожидаясь вступления другой, поэтому появляется такой эффект наложения одних звуков на совершенно другие. А иногда между ними есть небольшая пауза, капитально сбивающая с толку - где начало? Где конец? А стоит ли над этим задумываться вообще? По-моему, здесь гораздо больше, чем может быть оглашено треклистом альбома, просто это нужно послушать... и хотя все эти непредсказуемые повороты могут повергнуть слушателя в коллапс, эта работа имеет уникальную атмосферу и масштабы, а каждый звук проникает под кожу. В музыкальном плане здесь отсутствует какая-либо рациональность - если то, что состоит из звуков и есть музыка, то это явно не музыка, это не звуки – это полный хаос, водружающий в сознании свою полную и беззаговорочную власть.

P.S. Сложная, невоспринимаемая с первыми прослушиваниями, хаотическая структура песен, ввела меня в настоящее замешательство. Вроде бы встряска, после думовых ровных релизов капитальная, но в то же время слов никаких не шло на ум... наверно действительно есть такие вещи, о которых " не в сказке не сказать, ни пером описать ". Nagaarum это как раз тот случай. Мне стоило больших усилий вникнуть в этот материал, но всё равно, то что ты сейчас наверняка прочитал, это так, словесная диарея. Действительно, слишком сложная штука этот Rabies Lyssa!

Victoria Polshina

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





METAL ARCHIVES - 2014. JÚLIUS 24.

Nagaarum is among the most productive musicians I know of. Eleven records in only four years means we have to hurry up getting to know this album as another one might come up soon. Besides, there is his main band, Guilthee, and lately he has recorded a black metal album as well, under the name of In Vacuo. Despite being productive, Nagaarum does not seem to run out of good ideas when writing music.

With the previous record something changed. Being alone in the project, Nagaarum does as he pleases. Consequently, with Eventvm Fatali he left the ambient approach behind, and recorded a metal album. As much as I wanted to love that record, I couldn’t get passed the primitive sound and unwrought vocals. Although it contained some impressive rhythms, it lacked the professional approach, and so, my excitement eventually diminished.

When Nagaarum posted some information about Rabies Lyssa prior to its release, I knew this would be something different again. The brains behind the project managed to hit the nail on the head with this album. This time the record sounds professional and clear without the risk of becoming sterile and lifeless. I certainly did not expect the guitar to sound this thick and smashing. The atmosphere it projects is similar to Guilthee’s best moments, especially on Szemantikai Háromszögek, but Rabies Lyssa is clearer. Each instrument (including the bass!), noises, each melody in the background, the beautiful apocalyptic harmonies, and the tornado-like riffs can all be separately enjoyed.

My other huge surprise was the varied and well-worked vocals. Nagaarum's clear vocal style matches this music perfectly, but we have had access to that only in Guilthee so far. It was high time he had used it in his own project, too. There is something disconsolate about his voice that makes it so enjoyable. There is a tinge of fatality in his tunes, and you’ll find depth and character in his vocal performance, which give the songs authenticity. In the second song, Belépés, some vocal tunes remotely remind me of Hungarian traditional folk melodies. It’s a definite plus. Apart from that, Nagaarum uses his raspy, abrasive snarls as well, the way he does in Guilthee. There is the right amount of each style, and they are empowering each other. It is certainly one of the many virtues of this record.

There are four songs in roughly 50 minutes, and they tell the last days of mankind infected by the rabies virus. The lyrical concept is in balance with the atmosphere of the music. It is sinister and grim, but more fatalistic than depressing. As for the music, I must point out the ingenious, sombre guitar harmonies throughout the record. They are unsophisticated, unforced, and they set up a powerful mood, which is reinforced by breaking metal riffs and ruthless blackened strumming. The song Embertornádó is a proof of this congruent compound accomplished in a masterly way. The ominous piano intro of the last song, Kilépés, gradually develops into a brilliantly layered song, with moments of sick tunes and insanity.

The ambient past is evoked in every song, and in most cases it adds to the exterminative frame of the record, other times (the end of Belépés, for instance) it seems to serve as an interlude between two steps. Here and there I have the feeling that these parts are longer than they should be, but it’s quite insignificant since the album works wonderfully as a whole. It requires patience, attention and inclination for music that demands no other activity while listening to it. Once you are absorbed in it, you are in for a treat. This is Nagaarum at his best.

farrrkas9

90%

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK AZ EVENTVM FATALIRÓL (3)


FÉMFORGÁCS - 2014. MÁRCIUS 24.

Nem túl régen, amikor még csak lelkes olvasója voltam a Fémforgácsnak, feltűnt az a szakállas fazon a HP-n, aki általában védelmébe vette a meg nem értett, elmebaj zenéket, melyek nekem már csak hozzáállásuknál fogva is szimpatikusak voltak, de megosztó jellegüknél fogva nem arattak túl nagy sikert a többség körében. Aztán persze nem kellett sok időnek eltelnie és feltűnt, hogy ez az ember maga is nagy elszántsággal alkot, hasonlóan megosztó zenéket, melyeket ki is próbáltam nyomban. Akkoriban jóval kevésbé voltam vevő az ambient muzsikákra, mint mostanság, szóval ennek fényében nem meglepő, hogy az Oort lemezek által képviselt doomos-metalos hangulat jobban átjött, bár soha nem felejtem el A rovátkolt barmok végső győzelme dalcímet.

Jelen ismertető tárgya a 253-mas HP-n 7,1-es átlaggal negyedik helyen végző Eventvm Fatali, Nagaarum tízedik kiadványa, ami idei év február elején jelent meg, szerzői kiadásban. Mint az már a hangpróbán is feltűnhetett, kritikus pont a lemezzel kapcsolatban a stílus behatárolása. Ugyanis a szerző kommentje szerint mind szellemiségében, mind zenei elemeit tekintve színtiszta black metalt hallunk az albumon, de azt is olvashatjuk, hogy ezzel nem kötelező egyet érteni. Kihasználnám a dolgot: szerintem megtévesztő lehet ez, még ha nem is ortodox black metalként aposztrofált alkotás az Eventvm Fatali, de az én kategóriarendszeremben a true x országból származó black metal (temetőkkel, erdőkkel meg miegymással) azért kissé mást jelent. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt! Igazából szerintem Nagaarum van annyira tág látókörű, hogy egyszerűen képtelen egy adott műfaj szűk korlátai közé beszorítani műveit, még ha ezt is szeretné elérni alkalmasint. Az átlag black metal hallgató a hagyományos, vagy attól kevéssé eltérő, zenei és külsőségbeli klisékkel operáló zenéket tartja black metalnak. Én is ilyen vagyok. Sokkal inkább tekintek az anyagra egyfajta fúziós kísérleti zeneként, aminek alapja ugyan a fekete fém, de akarata ellenére is jóval túlmutat azon, hiszen van itt egyszerre black metal, punk, ambient, pszichedelia, stb. Ebben a megközelítésben hallgatva az Eventvm Fatali egy kiváló kísérleti anyag és hangulatában egészen egyedi. Sokszor előfordul szövegmondás az albumon, például az Utolsó korona-kidobódásban, vagy az azt követő Az utolsó vulkánban is, amely dal szerintem az egész anyag legblackerebb tétele, Darkthrone-t idéző hangulattal. Néha olyasmit éreztem, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején burjánzó alternatív-punk hullám egy itt felejtett képviselőjét hallom, black metal alapú zenével operálva. Fontos eleme a lemeznek, ami a borítón és a honlapon is szerepel, hogy az albumon hallható dobfelvétel gyakorlatilag improvizáció. Metronóm nem használható (hála Istennek és persze a Maestrónak), hiba esetén nem újravehető, nem lehet előre írott, stb. Ez igen szimpatikus hozzáállás és a végeredmény külön dicséretet érdemel, nagyon rendben van ez a fajta organikus dobjáték és ha időnként hiba is akad, hát kit érdekel, hisz a gépi dobbal pont az a gáz, hogy soha nem hibázik, ezért olyan embertelen és idegen sokszor a metalos füleknek. Valójában az egész lemezre jellemző egyfajta jóleső természetesség. Gitárok terén sincs ok panaszra, noha az már nem annyira kiemelkedő aspektusa a lemeznek, mint a fentebb tárgyalt dobjáték, de hát nem is vár Malmsteen féle maszturbálást az ember egy black metal anyagon. Gáz lenne. Az alapjában véve metalos hagvételű alkotás szerkezetét többször tarkítják pihentető ambient elemek, az utolsó járvány illetve az utolsó gamma-kitörés dalok teljes egészében ambient tételek, dalszöveggel megtámogatva.

Tematikáját tekintve az album, mint a címe is sugallja, természeti katasztrófák általi halálnemeket mutat be, szám szerint kilencet, háromnegyed órában. A szövegek szerintem teljesen rendben vannak, bár ez ízlés dolga, nyilván nem mindenkinek férnek bele az olyan részletek, mint pl. az első dalban hallható költészeti műremek: „A testem totálisan szétlapult, mikor a tíz tonna kőzet a táncmulatságban rám borult”. Ezek valóban nem segítik elő a téma és a zene sötét hangulatának elmélyítését, de szerintem nagyban hozzájárulnak az egészen egyedi íz kialakításához. Mert hát az egyediség jelen esetben elvitathatatlan és itt magam mögött is hagynám a kategóriák boncolgatását: átlag black metalból rengeteg van, Eventvm Fataliból csak egy. Mind szellemiségében, mind hangzásban, mind zeneileg, és a lemez fizikai megjelenésében. Pont.

Az Eventvm Fatali szokás szerint ingyen letölthető mp3 formátumban a projekt honlapjáról illetve a Bandcampen is fellelhető, én azonban mégis azt ajánlanám, hogy aki szereti az albumot és persze hallgat még hagyományos formátumokon zenét, szerezzen be egyet az igényesen elkészített, Kodak Gold Preservation lemezre írt, sorszámozott és pecsétes fizikai változatból, öt euró vagy more és 200 év múlva, a hibernációból felébredve is teljes pompájában hallgathatjuk az Eventvm Fatalit. Bár egy apokaliptikus méretű koronakidobódást még az sem élne túl. Vagy igen?

Mike666

9/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





MYMUSIC - 2014. MÁRCIUS 15.

A zene határán - Nagaarum

„A zene a hangok és a szünetek (csend) tudatos elrendezése, és az ez által kiváltott érzelmek művészete.” (Értelmező kéziszótár). Ez a definíciója, de ennek ellenére nehéz megállapítani, hogy pontosan mi is a zene, hogy hol a határa, mi a művészet utolsó bástyája. Ezek a kérdések már sokakat foglalkoztattak, több műfaj is született ennek a feltérképezésére, úgy, mint a progresszív rock, vagy az experimental metál. Utóbbi egyik legnagyobb hazai bandája a GuilThee. Ebben a cikkben nem róluk, hanem a dobosukról, Nagaarumról lesz szó, és az ő új lemezéről, az Eventum Fataliról.


Az első megdöbbenés a borító belsején ért, ahol az olvasható, hogy a dobnál nem volt előre írt téma, improvizáció az egész, valamint csak egyszer vették fel, nem volt több rögzítése az ütősnek. Itt már éreztem, hogy nem lesz egy egyszerű falat, nem hétköznapi lemezzel lesz dolgom. De ez még csak a jéghegy csúcsa.

A lemez berakása után a zene konkrétan a székembe szögezett: ilyen erőteljes, ugyanakkor szinte emészthetetlen anyagot nem hallottam még. Halottam már előtte is experimental számokat, de közel nem voltak ilyen jók, a maguk nemében. Az ember első érzése, hogy valami zajt hall, ami nem is zene. Aztán egy kicsit még hallgatja, és felfedez benne valamit. Egy belső utazás az agyunkba, legmélyebb betekintés önmagunkba. Ha sikerül találnunk egy fix pontot a zenében, akkor onnan már el tudunk indulni.

Az első szám, Az utolsó földrengés nagyon jó választás volt kezdésnek: 10-ből 6 ember itt ki fogja kapcsolni a CD-t, mondván ez borzalom. De a maradék 4-et a szám végére átjárja egyfajta pszichedelikus érzés, ami magával ragadja. Mintha tényleg egy illuminált állapot venné át a hatalmat a testünk felett, és megváltozna minden, ami körülöttünk van.

Az utolsó becsapódás már inkább az erőről szól: kemény riffek, erős dob, és a hörgés eszméletlen. Egyszerűen pislogni nem tudsz, és nem is érdemes, mert elveszi az időt az agytól, hogy szárnyaljon. Ez a noise/trash metál hangzás teljesen kiüríti az agyat, mintha ébren álmodnánk. Teljesen letörli az elmét, tiszta lappal tudunk továbbmenni.

A lemezre jellemző ez az éles váltakozás: hol nagyon kemény, gyaluló számok vannak, hol nagy lágy, letargikus dalok, a pszichedélia egy olyan formája, amely inkább a drog elmúlását idézi meg, mintsem a pörgését. Így az egész korong egy utazás lesz az illuminált érzésvilágok között: a meghallgatás után már nyitottabb szemmel tudjuk nézni a világot. Ez az egész hullámzás Az utolsó szökőár című számban jön leginkább elő, ahol magán a dalon belül nagyon erősek a váltások. A gitár torzítása egy alapérzést ad, amit követ a ritmus és minden más. Mégis a dob hallatszik ki a legjobban, érezni, hogy azon van a hangsúly. Ez ugyan ellentétes így, de az ambivalencia adja a szám eszenciáját.

Úgy gondolom, hogy erről a lemezről nem lehet mélyrehatóbb kritikát készíteni, mivel mindenkiben erős, nagyon különböző érzelmeket kelt, már aki be tudja fogadni. Aki nem, annak sajnos kimarad ez az élmény, de mindenkit ösztönzök arra, hogy próbálja meg: valószínűleg nem ez lesz a kedvenc albuma, sőt, lehet, hogy többször elő sem lesz véve, de az biztos, hogy el fog gondolkodtatni mindenkit. Arra a kérdésre pedig, hogy ez zene-e… magam se tudok válaszolni. Szerintem egy kicsit más: egy kísérlet, egy határképződmény a zene és a nem zene között. Ezt viszont a lehető legjobb értelemben mondom.

Stewie

7/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





METAL HAMMER - 2014. FEBRUÁR

Nyilvánvaló, hogy a black metal túl változatos műfaj ahhoz, hogy minden részletére kiterjedve körül tudjuk írni, de azért nem emberfeletti „dologról” van szó, hogy ne lehetne róla beszélni, ne lehetne meghatározni az ismérveit. Akárhogyan is, annyi bizonyos, hogy ha a befogadót egy black metalnak szánt anyag hallatán elfogja a nevetés, az nem a legjobb jel. Amikor az Eventum Fatali első dalában megszólalt Nagaarum éneke, elmosolyodtam a furcsa acsargáson.

Nagaarum G., aki a Guilthee-ben is játszik, már egy ideje tervez egy black metal anyagot (korábban ambient műveket jelentetett meg e név alatt), melyben az általa előzetesen lefektetett szabályok szerint nem lesznek előre megírt témák, csak improvizációk, és a feljátszás során elkövetett hibákat se korrigálja. Nos, ennek megértéséhez annyit érdemes tudni, és itt a magam tapasztalatait osztanám meg, hogy közel 30 évem alatt, mióta metallal és egyéb extrém/underground zenékkel foglalkozom, a metal műfajon belül bármilyen területen is ténykedő emberek között senkivel nem találkoztam még, aki ennyire furcsán, sőt, túlzás nélkül állíthatóan bizarrul állna a metal műfajhoz, s egyáltalán a zenéhez. S az Eventum Fatali tulajdonképpen e groteszk szemlélet kézzelfogható bizonyítéka.

Jómagam is számos penetráns hangzású demót kedvelek (Grimm, Bak De Syv Fjell, Carpathian Forest, Necromantia, Tormentor stb., stb.), de ez itt valami egészen más. Itt azt érzem, hogy nem csupán amatőr, amit hallok, hanem amatőr is akar lenni, mi több, az amatőrség (s itt nem pénztelenségről van szó) erénnyé magasztaltatik, az amatőrség vezérelvvé, követendő úttá, hovatovább minden más útnál hitelesebbé, autentikusabbá válik. Nos, ezzel a megközelítéssel kevéssé tudok mit kezdeni, de fentebb vázoltam, hogy nem a rossz hangzással van bajom.

A spontán jelleg átsüt az egész anyagon, amelyben vannak jó gitártémák, megoldások, de az eltúlzott ad hoc jelleg, a „lesz, ami lesz” átgondolatlansága ezeket nem engedi kellőképpen érvényesülni. Bármennyire is ragyogó egy aranyrög vagy egy termékeny, zsíros föld, ezeket előbb meg kell dolgozni, meg kell művelni, hogy értéket adjanak. A puszta nyersanyag önmagában nem ad táplálékot, se szellemit, se lelkit, se anyagit. Kell hozzá az ember átalakító tevékenysége, mely ha elégtelen, akkor az eredmény legalábbis visszatetsző.

Nagaarum G. eme nyersanyagán világosan látszik az alkotó zenei ars poeticája: s ez a kísérletezés, méghozzá kísérletezés a kísérletezés kedvéért. Ezt a szemléletet természetesen a metalba is bele lehet vinni, de egy ponton szétfeszíti a kereteket, s noha az se probléma, ha a végeredmény nem lesz metal, ám a veszély fennáll, hogy értékelhető sem lesz. Ide azért nem jut el ez az anyag, de a hányaveti kivitelezés erősen lerontja az összképet.

Ami a koncepciót illeti – a szerző szerint az ember számára az egyetlen elfogadható halálnem az, ha valamely természeti katasztrófa pusztítja el, s minden dal egy ilyen csapást beszél el, néha egészen vicces szófordulatokkal –, számomra teljesen abszurd, azonban kétségtelenül egyedi téma. Még hasonlóval se nagyon találkoztam (kivétel a Tornado a Voivodtól), és illik is egy szélsőséges zenéhez.

A bevezetőben már említettem az ének fogyatékosságát, ami szintén az improvizatív jelleg következménye. Extrém énekhang-kibocsátásoknál bizony vékony a határ, amelyen túl már parodisztikus lehet a végeredmény. Itt ez helyenként be is következett. Ugyanakkor hangulatos a 15 perces záró ambient tétel (Az utolsó gamma-kitörés).

Az elmondottakat úgy összegezném, hogy az Eventum Fatali egy érdekes kísérlet, s mint ilyen helye van az extrémitások világában, de értékei dolgában már bizonytalanabb vagyok.

Milán Péter

6/10



KRITIKA HÁROM AMBIENT LEMEZRŐL EGYBEN (4)


ROCKBOOK - 2014. MÁRCIUS 12.

NAGAARUM – "AZ AMBIENT SZÉLES SPEKTRUMÁBAN SZABADON ALKOTVA”

A „Nagaarum” elnevezésű projekt még 2008-ban alakult, erőteljes pszichedelikus rock zenék hatására, s mint máig aktív egy személyes formáció, közel 10 anyagot tett le az asztalra. Ezen albumok összesége meghallgatható a www.nagaarum.bandcamp.com oldalon és egyben letölthető is.

Jelen cikkünk tárgya 3 lemez – a „Belaja Tajga”, „Belaja Tajga 2.” és a „Lombotómia”; mindhárom anyag fizikai formátumban is megjelent és megvásárolható.

Egy bizonyos koncepció köré épült „B.T.” hangjai néhol a norvég Burzum ambient vonalú zenéjének a hangulatát idézik, sajátos stílusban tálalva. Ez keveredik különböző magyar nyelvű narrációkkal, torzított, „lebegős” illetve „űrhangzású” gitárnyúzásokkal, miközben furcsa szintetizátor loop-ok kanyarognak folyamatosan a háttérben. Eközben az alkotó személyisége végig jelen van. A zenét egészben figyelve, van valami éteri és egyben „vészjósló” kisugárzása. Helyenként, akarva-akaratlanul egy Carpenter klasszikus: „A Dolog” ugrott be, aki nem tudja, melyik filmről beszélek, feltétlenül nézze meg.

A „B.T.2.” egyenes folytatása az elődjének – továbbra is egy érdekes koncepció – egy szibériai kutatócsoport „történetét” mutatja be lemez, nagyon sajnálom, hogy nem bírtam elolvasni a borítóban a kézzel írott mondatokat a kivitelezési és nyomdai hibák miatt, pedig érdekesnek tűnik. A zene nagyjából itt is több rétegből épül fel: nem evilági dallamokra, közelítő-távolító szintetizátor loop-okra, kísérteties narrációk, letisztult ambient-szőnyegek meg a „space-gitár” hangzás keresztmetszetére. Az atmoszféra egységesebb és koncentráltabb, letisztultabb képet mutat. Jó példa rá a „Spirál” a „Kitörés” vagy „342k”. Az utolsó dalban egy komor zongoratéma tovább borzolja a hallgató idegeit.

Valahogy a második részt erőteljesebbnek érzem, jobban is tetszik. Egyetlen negatívumként a külcsínt tudnám felhozni, egy ízléses és „kivehetőbb” kivitelezése a lemez csomagolásának sokat dobna az anyagom. Nem a kézzel ragasztott, készített ún. d.i.y. anyagok ellen vagyok (sőt!) , hanem ha már ennyi időt meg energiát fektet az ember a zenei anyag létrehozásába és felvételébe, akkor igenis szánjon időt a designra meg a kivitelezésre is!

Kritikánk harmadik részét a „Lombotómia” című lemez anyaga zárja. Ez kicsit korábban jelent meg, mint a „B.T.” és a„B.T.2.”, normális cd-tokban foglal helyet a kb. 45 perces lemez, ám annál érdekesebb hangulatú zenét rejt.

A lemez cím eredetije egy görög eredetű szó, magyarul koponyalékelést, roncsolást jelent; konkrétan a homloklebeny eltávolítását. Elsőre kicsit furcsán hat a lemezcím, de így ezzel a szójátékkal élve elképzelhető egy fajta párhuzam az emberi agy és a természet fái közt.

Az első három dal egy hosszú kompozíció szétdarabolva, madarakról szól; az első rész elég elvont, dark ambient stílusjegyeket mutat, míg a második egyfajta hídként funkcionál a harmadik dalhoz. Bizarr, kitekeredett dallamok és furcsa zajok borzolják a kedélyeket, a harmadik tételben kibontakozó zenei világ egy viszonylag kellemes, nyugodt tájat vizionál felénk. Lebegős fél-akusztikus gitártémák dominálnak nagyrészt, miközben folyamatos madár-éneknek lehetünk a fültanúi.

A lemez aztán a lecsapódó ásó hangjaival folytatódik, majd egy meditatív jellegű szintetizátor téma gabalyodik össze a morajló tenger hangjaival.

Ez két részből áll – a szirénekről szól, akik énekükkel rabul ejtik a gyanútlan hajóst a görög mitológia szerint– jelen esetben pedig a hallgatót. Külön kapcsolódási pontként említeném meg a szirének ábrázolását, amely félig madár és félig női test házassága, egyfajta kettőséget szimbolizál – a szépség, a vonzás ereje majd pedig a halál, a vég, mint elkerülhetetlen dolog. (Mellékesen megjegyzendő később, aztán haltestű, tengeri lényeknek festették le őket, a határtalan emberi fantáziának köszönhetően.)

Ezután két tétel zárja a lemezt – ezek intenzívebb alkotások – talán az „ambient drone noise” kategóriába illenek, viszont ha körül akarjuk határolni konkrétan a dolgokat– elvont zajokkal, dobokkal, el és szétnyúló emberhangra emlékeztető részekkel; hangulatos és egyben gépies megoldásokkal, illetve komor zongora futamokkal tarkítják a Nagaarum féle zenei világképet.

Az alkotó személyisége ezen az anyagon jobban kidomborodik, s inkább emlékeztet valami megrendezésre kerülő film vagy egy már megtörtént „álom” zenéjére, mint amit szimplán a lemez címe sugall nekem.

Érdekes és egyben nyomasztó világot kapunk a Nagaarum által létrehozott zenei dimenziókban, illik belefülelni az ilyen zenék iránt érdeklődőknek, ugyanis nem sok hozzá hasonló alkotó él kicsiny hazánkban.

Lupus Canis





Interview in the Pest Webzine - JANUARY 31st 2014.

Please tell us about the history of your band and its members.
The Nagaarum as a band is the successor of the Pigballoon formed in 2008. That project was started for an idea "fill-a-hiatus" in the Hungarian musical scene. There was no bands which compose songs in the old school analogue sounding mixed with the metal or ambient. I am the only member of the project and this will not change in the future. For the handling of female vocals in one track I asked Varga Betty because I can't present female voices.

How would you describe your style? Which bands influenced your music?
I compose in absolutely mixed style. I have (doom) metal albums (Oort, Oort II.), ambient releases (Lombotomia, Belaja Tajga 1-2.), but I had composed in experimental electronic for example Nanoverzum. I do not have clear stylized work. All of them are mixed. I use to use the "eclectic dark music" mark when I have to stylize myself. My main influences are from the 70's. My biggest heros are the members of the Pink Floyd. I love the analogue effects, oscillators and the raw rough sounding. I don't believe that the good music is only the flawless-structured compositions when the musicians don't make mistakes. So I like the early black metal hordes for instance Burzum, Bathory, Darkthrone, Mayhem and the contemporary ones 1349, Craft, Necrophobic. Anyvay I listen black and funeral doom music not for a long time. Maybe I don't know the ambient and dark ambient genre like other styles. But I think it is not a problem, because I can compose free and without any influences. From the less hard music I like such as Porcupine Tree, Tiamat (old and new), Depeche Mode, Tears For Fears, Police, Cream, and the classical music.

Why should a metalhead buy your demos/albums?
No need to buy as they can download all of my musics from my official page free :-). But I will be very grateful if somebody buy some of my work in the Bandcamp, or order some CD from my releases. I working on burned discs, but the tracks are burned in the very expensive Kodak Gold Preservation discs for the long life.

What have you released so far and how were your releases received by the public/media?
I have nine releases. Two of these was released as a split album, but these splits were longest than the regular splits. So I take them full-length albums too. My first and second albums are maybe my studies but I don't think that these albums have lesser worth than other ones. Oort and Oort II. are the two experimental doom releases. The theme comes from the space. This albums tell a tale about the Oort cloud which is embaces the Solar system. After the Oort I-II. we worked together with Illés András who is the only member of Dreams After Death. He is a very talented funeral doom composer (the only funeral doom composer in Hungary), and one of my friends. So we released a split called Kuiper. We would had made an album about the Kuiper belt. This area in the Solar system contains the trans neptunian objects (dwarf planets, some of the comets, asteroids). The making process was very exciting and we were very glad in the finish. Lombotomia was made the winter of 2012. I think that the technology revolution and the telecommunication war will kill our spirit and we continuously poisoning our living space. I studied science in the university and before I graduated I felt the big answers for the questions of the Universe would have been elsewhere... I try to express this intuition in my works. Releasing is running continuously in my official page. I had no publisher for the time being (now I am signing with a russian label, but this story will run to the finish later), so if I want to publish some of my albums physically I burn Kodak CD-s and make cover by manufacturing.

Do you play live as well? How's your live activity so far?
No. There is no live shows. The atmosphere and spirituality of this music would be broken in a stage, and I would have a lot of problems to realize the special effects. So I am not interested in gigs. This project is a nameless concept without face. Nagaarum's main aim is for the music to be the absolute focus, the music should be in the limelight. Everything else is irrelevant.

What should labels/zines/promoters know about your band? Why should they be interested in it?
Because I feel that I make something unique. Maybe it seems an overacted self-confidence, but I think it is necessary for a music composer. Without the self-confidence it isn't worth to do this.

What plans do you have for the near future as a band?
I would like to find a label / publisher to release Oort and Oort II. These albums my main works in my metal side I think. Kuiper will release in a Russian label, as I mentioned. I would like to make more much albums, because I have a lot of musical idea which didn't born yet..

Where can we listen to your band and where can we buy your stuff?
I have a youtube channel: www.youtube.com/nagaarumhungary. In the Bandcamp all the Nagaarum matter could be listened in audio quality: nagaarum.bandcamp.com You can follow me in my Facebook site: www.facebook.com/nagaarumband And this is my official page for the .mp3 downloads, media (reviews, interviews, photos, videoclips), story, lyrics: www.nagaarum.com If somebody would like to order Nagaarum CD-s (only three of them released physically - Lombotómia, Belaja Tajga and Belaja Tajga 2.) please send an e-mail to nagaarum@gmail.com. Kuiper is coming soon in manufactured CD format! Follow us for the news! Thank you for the support!

Original article: here.





INTERJÚ a Blackbirden - 2013. AUGUSZTUS 20.

Nagaarum/GuilThee ~ "Nem szokásunk visszanyúlogatni régi dolgainkhoz..."

Még annak idején, lassan két éve, amikor elkezdtem a blogot, T. G. avagy Nagaarum volt az egyik első interjú vendégem. Azóta nem egyszer olvashattatok interjúkat az új anyagaival vagy a zenevilág viszontagságaival kapcsolatban. Lássuk mi újság a Nagaarummal és a Guiltheevel.

Üdvözöllek kedves Nagaarum itt a Blackbird Music Blogon sokadjára is. Elég sok minden történt veled mióta nem beszéltünk... Hogyan foglalnád össze az elmúlt egy évedet?

Hahó Len!
Egy év az nálam bőven rengeteg... Hol is kezdjem. Mi van most? Augusztus? Nos az utóbbi egy évet mondjuk tavaly júliustól számítjuk, akkor azóta megjelent négy szólóanyagom, egy split közreműködésem a Dreams After Death-tel, ami terjedelme alapján akár egy egész lemez is lehet, és javában készül az új GuilThee lemez is. Mellesleg a Washington államban élő Daniel Steven Oles is felkért, hogy a kisfilmjéhez írjak zenét. Ahhoz még csak egy promo video van, jelenleg az anyagi hátterét teremti elő a forgatásnak és színészeket próbál.

Leginkább a Dreams After Death split hátterére vagyok kíváncsi. Milyen volt együtt dolgozni Andrással?
Régóta készültem rá és volt pár akadályozó tényező, de nagyon élveztük. Leginkább azért, mert a splitünk két része úgy készült, hogy csak a legvégén mutattuk meg egymásnak, mikor már teljesen készen volt vele mindkettőnk. Az ő 35 perce nyitja, majd a negyedik dal közepénél van egy átfedés, ahol már én zenélek.

Na és mi a helyzet a másik négy szóló anyaggal? Volt köztük néhány érdekes darab. Ha jól emlékszem volt szó egy készülő improvizatív, élődobos anyagról is.
A másik négy szólólemezből kettő az Oort és az Oort II. Az Oort során éreztem életem eddigi legdurvább ihletét. Az a lemez két hét alatt készült el a nulláról a netes megjelenésig. Egyik nap úgy keltem fel, hogy az Oort felhő jutott az eszembe, ami ugye a Naprendszert körülölelő egy-két fényév átmérőjű üstökösmag - búra.
Fingon nincs, mi vezérelte akkor az ujjaimat, de leültem, és csak jöttek a témák a gitárból, aztán a szintetizátorból és már rajzoltam is meg a dobot. Utána jött az Oort második része, ahol egy kicsit időztem, főleg a Sedna dallal. Az egy nagy ötlet nagyon nehéz megvalósítása.
Utána két dark ambient cucc jött, amiket szintén nagyon élveztem csinálni, mivel nem kötöttek zenei szabályok. Az Oort-okat ugyebár eleve doomosra akartam, viszont a Lombotómián és a Belaja Tajgán irgalmatlanul elengedtem magam.
Az improvizatív, reccsent black anyag egyelőre várat magára, mert most a GuilThee-vel kell foglalkozzak. De ahhoz már fel van ütve a dob. A GuilThee-hez is, csak ez utóbbit profi stúdióban vettük, és kiművelt hangzása lesz, a nekroblack Nagaarum anyag meg nemhogy keveretlen lesz, de pontatlan is. Ugyanis nem fogom a hibáimat javítgatni rajta.

No igen, a Guilthee anyagot szerintem már sokan várják. Múltkor beszélgettünk a zenekarról és említetted, hogy a Lustration-t tartják az eddigi legjobb lemezeteknek. Visszanyúltok majd az ottani dolgaitokhoz, vagy valami egészen újat próbáltok hozni?
Nem szokásunk visszanyúlogatni régi dolgainkhoz, viszont valószínű, hogy akaratlanul is megjelennek korábbi jellemző dolgaink, hiszen ezt lehetetlen irányítani. Illetve lehet. Mondjuk producerrel, de a produceres lemezkészítés abszolút távol áll tőlünk. Nem sok dolgot jelenthetek ki előre, de ha valaha a GuilThee ismertebb banda lesz, akkor sem fogunk ilyent csinálni.
Szóval ez megint egy olyan lemez lesz, amilyent még nem csináltunk. Már eleve az élő dobok miatt is. Bár a mai dobszemplerek már olyanok, amiken nem hallod meg, hogy nem élő, és mi a GuilThee-vel nagyjából ezt meg is tudtuk így csinálni, mégis úgy érzem, hogy csak most tudtam ténylegesen megvalósítani azt a dobstílust, amit mindig is vissza szerettem volna hallani a banda anyagairól.

Koncertezni továbbra sem tudtok/akartok?
Nekem semmi kedvem. De hogy mit hoz a jövő, azt ezzel kapcsolatban nem tudnám előre megmondani. Bár gitározom és basszerozok is, és minden GuilThee anyagon énekeltem is többet - keveset, a hangszeres technikám egyedül a dobbal van olyan szinten, ami a színpadon is működik, így nekem jutna a dobos szerep. Imádok dobolni, de a dob pakolás a hisztériát hozza belőlem elő. Ezen kívül utálok szar helyen aludni, szarul kajálni, utálom azt érezni, hogy csak arra kellünk, hogy jöjjön valami közönség, és utálok a saját koncertemen pénzért inni a sört, mivel a csaposnak fingja sincs, hogy én lennék az a pöcs, aki az előbb a színpadon izzadt.
Tehát kösz, de erre nincs szükségem. A zenével kapcsolatban a kreatív rész érdekel. A színpadi bemutatás egy cseppet sem. Egyedül a GuilThee többi tagja tud rábeszélni.

Ez az a hozzáállás ami miatt szeretlek rendszeresen meghívni egy-egy interjúra. Kimondod azt, ami valószínűleg az összes zenész fejében ott motoszkál időről időre. Mert hát a zenélés sajnos nem csak az alkotás öröméről szól és nem mindig kapják meg a zenészek azt a figyelmet, amit megérdemelnének a sok gyakorlás, próba és munka után.
Talán másfél éve lehet, hogy készítettünk egy interjút a magyar zenevilágról. Mit gondolsz, azóta javult a helyzet?

Az egyetlen talpon maradt lap, a Hammer sem csinál semmit, csak tolja előre az évtizedes biztos befutók halál unalmas anyagait. No meg azokat a balek bandákat, akik belemennek a lappal együtt megjelenő CD-k kiadásába valamelyik kiadójukkal. Az egész lapnál néhány embert tudok tisztelni. Milán Pétert, mert van egy értékraedje és bár nem értek vele teljesen egyet ideológiai dolgokban, de azt kétségkívül tudja, hogy mi az érték a zenében. Lénárd Lászlót, mert működteti a hammerworld.hu-t ahol azért futtat kis bandákat is és fura zenei kísérleteket meglépni merészelőeket is. Ugyanez egyébként él Milánra és Uzsekára is, akik a Sokkoló Extrában rólunk is írtak már nem egyszer. De az olyan szintű baromságokat, mint a Hammergirl vagy mi a rák volt, egyszerűen nem tudom hová tenni. Valamint, hogy minden lapszámban a pofámba röhög valamilyen rovatból Paksi Endre. Köszmá...

Az előbb említettél egy filmzenés projektet. Egészen pontosan miről van szó?
Egy, a Seattle University-n filmezést tanult amerikai fazon ír és rendez egy rövidke kis filmet angyal/démon témában, és már egy ideje figyeli a Nagaarummal leművelt zenei kísérleteimet. Megkeresett, én meg örömmel elvállaltam a dolgot. (itt megtalálod a film trailerét: http://nagaarum.com/hirek.html)

Csak hogy a hangszermaszturbátor olvasók is kielégülhessenek... Készül neked egy nagyon különleges, egyedi gitár Sanyibácsinál. Mesélnél egy kicsit róla?
Haha! Nem bírod ki. :)
Hát legyen.
Nemrég kitaláltam, hogy érdekes kísérlet lenne, ha ötvöznénk a mélyre hangolt hangszerek orgánumát a világ legegyszerűbb felépítésével, a legósdibb hathúrossal.
Ezért felkerestem Papkeszin Kovács Sanyi bácsit, aki számos jó nevű zenésznek gyártott már speckó hangszereket. Pl Temesi Bercinek basszust vagy Bóta Balázsnak a Stonehenge-ből gitárokat.
Szóval szóltam neki, hogy kérnék egy Fender Telecaster kópiát, de olyant, amit H-ra lehet hangolni. Ehhez speckó szubszonik nyakat csinál. A test és a nyak ugyanabból az anygból lesz, mint az eredeti Telecasterek, annyi különbséggel, hogy nála a fa legalább 10 éve szárad, így azokat le is körözi hangban. Természetesen az elektronikája, a húrláb, a potik, kulcsok, mintden eredeti gyári Fender lesz rajta. Egyediségét növeli viszont a dolognak, hogy a stratókhoz hasonlóan hajlatokat kértem rá, hogy kényelmesebb legyen játszani rajta hosszú távon. Lassan el is készül. Már láttam a nyers kivágott fát és a kész nyakat.

Köszönöm ismét a válaszokat és jó munkát kívánok az új Guilthee és Nagaarum lemezekhez. :)
Mi köszönjük! Én meg jó fülezést hozzájuk! Meg kellő óvatosságot!

Kulutácz "Len" Lenhárd

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





INTERJÚ a Zenevilágon - 2013. MÁJUS 2.

GuilThee, Nagaarum: legyünk olyan banda, ahol a tagok kilétét totál homály fedi - interjú Té Gé-vel

Rég terveztem egy villáminterjút a veszprémi illetőségű GuilThee zenekar dobosával, Nagaarummal, ami a mai nap folyamán össze is jött. Volt miről témázni, hiszen egy újabb albumon dolgozik a brigád és mindemellett Nagaarum, Daniel Steven Oles újabb filmjéhez ír zenét.

Szia Nagaarum! Akkor kezdjük a legaktuálisabbal. A minap kaptuk a hírt, hogy egy amerikai filmes szakember, Daniel Steven Oles kért fel arra, hogy készíts zenét a filmjéhez. Mesélj, honnan az ismeretség? Mit tudhatunk a filmről?
A szokásos történet. Daniel hallotta pár zenémet, és úgy érezte, hogy ez kell neki. Ő trailereket készít, a Seattle Egyetemen tanulta a filmezést. Nem messze a lakóhelyétől forgatták annak idején a Twin Peaks sorozatokat, amiknek egyébként nagy rajongója vagyok. Kb. 10 perces kis történet lesz egy angyalról, aki eltéved valahol, valamikor. Harc egy démonnal... Mivel szeretem a vallási vonatkozású dolgokat, így nem sokat gondolkodtam...

Érdekesen hangzik. A Nagaarum videókért is te vagy a felelős? Értem ezalatt, hogy teljesen magad készíted őket?
Igen. A nyersanyagot magam veszem fel, és a vágást az effektezést is én csinálom. Értelemszerűen azon ritka pillanatokban, ahol látszódom valamennyire, ott barátok kezelték a felvevőeszközt. Nos, a legutóbbi Nagaarum album novemberben jelent meg -de javíts ki kérlek, ha tévedek... Készülnek újabb szerzemények? Igen, az a Lombotómia volt. Egy dark ambient anyag. Azóta a Dreams After Death-tel készült egy split. Illetve tekinthetjük a terjedelme alapján inkább két teljes anyagnak, mivel Andris és én is 35 percet zenéltünk még. Ez február tizedikén, Andris születésnapján jelent meg digitálisan. Most, hogy a térdeim rendbe jöttek a doboláshoz, tervben van egy dobra épülő black anyag elkészítése. Nulla zenei ötlettel indítva, a dobot véve először, megírt témák nélkül élesben. De általában eléggé heurisztikusan szoktak születni az anyagaim, tehát lehet, hogy beelőzi valami egészen más.

Így pontosabban mikorra tervezed a következő anyag megjelenését?
Ez most nagyon képlékeny, mivel a GuilThee-vel már elkezdtük a negyedik lemez megírását. Valószínű, hogy annak a befejezése nyárra tolódik, így az sem kizárt, hogy saját magamat is meglepem vele olyannyira mindjárt. Viszont a dobot élőben fogom rögzíteni, mint ahogy fentebb említettem, de arra meg még nincs módszer. Tervben volt ugyan, hogy meglátogatom Pallagi Atesz barátomat az Amp Stúdióban, ez ügyben, de akkor valamelyest ugrott a sufnituning összkép. Szóval teszek egy kísérletet arra, hogy két térmikrofonnal veszem fel. Ha annyira moslék lesz a végeredmény, amit még az én idegrendszerem sem tűr el, akkor jön Atesz.

Értem.:) A Lombotómia fizikai formában is kapható. Sokan éltek a megrendelés lehetőségével?
Huszon-egynéhányan rendelték meg... Szóval nem mondanám, hogy nagy lett volna a fizikaira a kereslet. Viszont a honlapomon a letöltésszámláló 320-on áll. Plusz megjelent egy rakás torrent oldalon, és direkt letöltős helyen is. Az első három tétele által alkotott szvithez készült videót meg már több mint 10 ezren megnézték a YouTube-on.

Azért ezek szép számok...:) A fentiekben szóba került, hogy készül a negyedik Guilthee lemez. Mire számíthatunk, esetleg egy újabb koncept albumra?
Most azt találtuk ki, hogy előbb lesznek szövegek, amiket megzenésítünk. Ez eléggé jól meg is valósult az anyag egy részére. Viszont a GuilThee-re is jellemző a nagyfokú rugalmasság, már ami a lemezeink megvalósulását illeti. Úgyhogy Mr Match-et valamelyik nap épp arról kérdeztem, hogy lenne-e kedve jamelni egyet, csak úgy... Amit kifőzünk, azt meg akár fel is vehetjük később... Most belegondolva hihetetlen, hogy mára már ez a módszer tűnik furának. Az meg, hogy koncept album lesz-e szerintem majd akkor dől el, ha VIII. jobban látja már az összképet. Neki mindig nagy szüksége volt arra, hogy a gyakorlatilag kész lemezt hallja még, mielőtt a szövegeket véglegesíti. Nekünk meg izgalmas azt figyelni, hogy a teljesen szöveg nélküli dalokat hogy változtatja teljesen meg az éneke. Ez különösen a Szemantikai háromszögek esetében jött elő. De most ugyebár szövegek már vannak. Némelyik még az eddigieknél is sötétebb...

Sötétebb?! Az nagyon jó! Nos, konkrétan miről szólnak?:)
Hogy miről szólnak? A jó ég tudja, mert VIII. nem magyarázta el mindet... Egy-kettő persze kibogozható. De az egyiket sikerült annyira megtekernie, hogy bár cselekményről szól, az sem derül ki, hogy egyes szám hányadik személyben zajlik az a bizonyos cselekmény, illetve, hogy a főhős az "én" vagy a "te".... Totál káosz.

Szerintem imádni fogom!:)
Efelől kétség nincs!:)

Tehát, a megjelenést kb. mikorra tervezitek? Szerzőiben gondolkodtok?
Ez attól függ, hogy mennyi időt cseszünk el a dobfelvételekkel. Mivel analóg dobokkal még csak egyszer dolgoztunk (analóg dobok - megőrülök, hogy a 21-ik század milyen baromságokat termel már ki kifejezések szempontjából...), így rendesen fogunk a hangzással szenvedni. Mr. Match eléggé ad a hangzásra velem ellentétben, aminek kimondottan örülök. Aztán a többi már gyorsabban fog menni szerintem. Herr meg második babájának a megszületését ünnepli pár nap múlva. Így az is kérdéses, hogy ő mikor tud pengetni. Azért még mindig ő az egyetlen valódi gitáros a csapatban. Match és én csalók vagyunk. Az, hogy szerzői lesz-e vagy kiadós, majd kiderül, de mostanra sikerült előkerítenünk pénzt egy szerzői gyári formátumra is. De ezzel kapcsolatban inkább nem mondok semmit, mert még az sem biztos, hogy akarjuk-e a kézzel fogható CD-ket. Vagy ez inkább attól függ, hogy rajtunk kívül is elég sokan akarják-e.

Persze, hogy akarjuk!:) Herrnek pedig gratulálunk!
Köszönjük!

Vannak tervek a negyedik album borítómunkáit illetően?
Aha. Ezt meg VIII. kérte most. Egy barátja festeget, és egy régebbi verse már megihlette egyszer. A Szemantikai háromszögeket az unokatestvérem festette, úgy érzem, hogy nagyon jól el lett találva a zenéhez. Egyébként nincs bajom a fotó alapú borítókkal sem. Köles Misi barátunk csinálta pl. a fotókat a Homunculus Paradoxonhoz, amit szintén telitalálatnak érzek. Viszont ha VIII most megint festetni akar, hát tegye. Általában nem szokott kijönni rossz végeredmény az ötleteiből.

És gondolom, majd az új lemezhez új promó fotók is fognak készülni. Azok is széteffektelt, felismerhetetlen formában kerülnek majd nyilvánosságra?
Természetesen. Szeretem a vizuális káoszt. Szerintem ehhez a zenéhez nem nagyon menne eleve a beállított csoportkép. A csoportképek valamilyen szempontból mindig viccesek. Nem a jó értelembe. Ha mosolyog a banda, azt mondják rájuk, hogy gügyék. Ha befeszülnek, akkor pózolnak. Ha semleges pofát vágnak, akkor meg elvontkodnak. Egy jól belőtt effektelés meg roppant izgalmas lehet. Legalább is a mi halálosan hétköznapi fejeinknél mindenképpen.

Értem, illetve próbálom megérteni…:) Már rég meg szerettem volna kérdezni, hogy miért volt szükség az álnevekre?
Még nekem volt egy olyan öletem régebben, hogy legyünk olyan banda, ahol a tagok kilétét totál homály fedi. Ez persze már el lett rontva, hiszen a két első lemezen még a saját neveinken nyomultunk. Aztán igazából annyi előnye maradt a dolognak, hogy mivel a szólóanyagaim is Nagaarum néven vannak, így könnyű a két projectet összekapcsolni. Nincs emögött semmi több, semmi misztikum.

Az újonnan érkezett érdeklődőnek van...:)
Neki talán, valóban.

Már talán kérdeztem valamikor, hogy tervezitek-e színpadra vinni, megmutatni a dalaitokat élőben is a közönségnek? Van rá esély, hogy majd egyszer legyen egy GuilThee koncert?
Hát ez pont most nagyon aktuális, mert Roy, aki Az Animid Effect főnöke és az Éjfény basszerosa vetette fel, hogy lehetne esetleg évente egy koncertet adni. Ő ugye az első két lemezen gitáros/énekes volt nálunk, és én afféle örökös tagként tekintek rá. Iszonyú sokat hozzátett a GuilThee-hez az első két lemezen, és ha koncertre kerül sor, ő mindenképp velünk lesz a színpadon. Viszont, ahogy számbavettem a megoldandó problémákat, kisült, hogy szinte csak problémákból áll az egész dolog. Tehát egyelőre biztosan nem lesz GuilThee koncert. A legkisebb probléma még csak az arctalanság. Ezen felül csak nagyobbak vannak. Én például lusta vagyok koncertezni. Ez azt hiszem nagyon sokat elmond.

Én azért bízom benne, hogy egyszer összejön! Tudom, hogy sietsz, de még végezetül annyit árulj el, hogy a GuilThee-vel lemezmegjelenés előtt ízelítőként nem terveztek esetleg egy klipet?
VIII felvetette az ötletet, viszont én nem szeretek dalokat kiszabadítani az éterbe megjelenés előtt. Így az csak akkor lesz, ha a többiek megszavazzák. Ez esetben fejet hajtok, pár percig utálom az egész világot, majd megvonom a vállam, és mehet a klip legyártása. Klipet már én is szeretnék egyébként a GuilThee valamelyik dalához. Kíváncsi vagyok, hogy mit főznénk ki együtt a többiekkel. Ezzel nem vagy egyedül…:) Köszönöm a válaszokat, további sok sikert a bandának! Én köszönöm az érdeklődést!

Pál Andi "Andóca"

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A KUIPERHEZ (6)


FÉMFORGÁCS - 2016. JÚNIUS 29.

Hajnali fél három. Olyan helyen lakom, ahol ebben az órában egy pisszenés sem hallatszik. Szinte űrbéli csend van. Kiváló alkalom, hogy a Kuiper-övről olvasgassak, és ideális időpont eme ismertető megírására is. Illés András (Dreams After Death) és Tóth Gábor (Nagaarum) közös splitjének megismeréséhez egyébként sem ajánlanék nappali időpontot.

2013-as anyagról van szó, szóval alighanem sokan megismerkedtek már vele, de hátha akadnak olyanok, akiknek ez eddig elkerülte a figyelmét. Két remete-projekt közös érdeklődése talál egymásra ebben a bő 70 percben, ami nem más, mint a hatalmasságában felfoghatatlan, és minden alkalommal ámulatba ejtő űr; pontosabban a Neptunuszon túl található, tőlünk 30 csillagászati egységnyire lévő kisbolygóöv (1 CsE = kb. 150 millió km). Ami a zenét illeti, a Dreams After Death a funeral doom oldaláról, Nagaarum pedig inkább a dark ambient felől közelíti meg a Kuiper-övben keringő égitesteket, de kisebb-nagyobb arányban mindkét alkotó él a két műfaj által felkínált lehetőségekkel. Atmoszférikus zenével van tehát dolgunk, amelynek befogadása nagymértékben függ a körülményektől és a hangulattól. Talán nem is érdemes a szokott módon közelíteni hozzá, még kritikaírás szempontjából sem, hiszen aki képes kiszállni a mindennapi rohanásból, hogy fülére tegye a Kuiper lemezt, annak úgyis kialakulnak majd saját érzései, gondolatai, és az itt hallható zene által kivetített képeket az egyéni képzelőerő határozza majd meg.

Közhely utazásként jellemezni egy zenei művet, a Kuipernél azonban kénytelen vagyok ezt akár ki is hangsúlyozni, hiszen nem akármilyen odüsszeiát foglal zenébe jelképesen a két zenész. Aki ismeri a 2001 Űrodüsszeia című filmet (abszolút kedvenc!), az pontosan tudja, miféle embert próbáló, jellemet és életfilozófiát újradefiniáló útról beszélek.

Dramaturgiai szempontból nagyszerűen felépített anyagnak érzem a Kuipert. Hangulat és érzések szempontjából szerencsés, hogy a Dreams After Death kezd és Nagaarum fejezi be a lemezt, de ezt igyekszem meg is magyarázni. Illés András zenéjében a kozmoszra való rácsodálkozás érzése mellett van még valami emberi, valami földi. Én ezt úgy tudom elképzelni, hogy ahol a Beyond the Planets-szel bekapcsolódunk a végtelen felé tartó útba, ott bár régen elhagytuk a Földet, mégis tapintható a hozzá való kötődés. Az ultralassú vaskos riffekben nyilvánul meg a Földtől mindörökre elszakadt, a saját világát az új megismerése érdekében feláldozó űrutas minden belső szenvedése. Az űrben töltött idő első néhány hónapja, amikor még minden az újdonság erejével hat, már a hátunk mögött van. Évek telnek el úgy, hogy az ingerszegény környezet, a monotónia és a vérfagyasztó csend az őrület peremére, a belső marcangolás kínjai közé sodorja az embert. Utasunk küzd a honvágy és a tehetetlenség érzésével, a lemez pedig ezzel a lelki agóniával indít. András hörgése az űrben bolyongó és a tudásszomj vezérelte asztronauta magányát fordítja le a hangok nyelvére. Időnként eltompulnak kínjai, elgondolkodik kivételes sorsán, rádöbben a kozmosz egyedülálló szépségére, de ugyanakkor ridegségétől megborzong.

A szemem elé kivetített képekben újabb évek telnek el, égitesteket hagy maga mögött, amikorra eltompul a szülőbolygó iránt érzett ragaszkodása, és lassan képes elfogadni misszióját. A Frozen Lightnál fogja fel először, amit lát. Olyan érzések rohanják meg, amelyekről ő maga sem tudott korábban. Ekkor eszmél rá igazán az űr valódi szépségére, a hatalmasságára, önnön helyzetére és szenvedésének hiábavalóságára. Szinte magába szippantja a végtelen, és ez euforikusan hat rá. Megtapasztalja az elengedés mámorító érzését és nem kapaszkodik többé a múltba. A fordulópontként is felfogható Kollidum dalnál járunk, amelyet a két zenész közösen írt. Ez képezi számára azt az átmenetet, ami visszafordíthatatlan folyamatokat visz véghez benne. Az új szemlélet teljesen alkalmatlanná tenné őt a földi életre, ha fel is merülne a visszatérés lehetősége, ezért abbéli vágyai és hiányérzete megszűnik. Bár az Impakt, amely már Nagaarum szerzeménye, még magán hordozza az elszenvedett sebeket és mellékhatásait, mégis, annak a világnak már semmi köze nincs a Földhöz. Talán betegséggel küzd, talán a közelről megtapasztalt Jupiter és Szaturnusz látványa okozta révület tör ki rajta, mindenesetre az űr újra igazi rögeszméjévé válik, erősebben, mint valaha, hiszen azzal ajándékozta meg őt, ami csak nagyon kevés földinek adatik meg, a valódi tisztánlátással.

Amikor azt hittük, a semmibe tartunk, tévedtünk, hiszen itt csak feléledtünk. (...)

Most világlott csak fel végre, a vaksötét semmibe érve, hogy hol voltunk, s mi végre. Ki kellett ezért jönni a végre.

(narráció a Peremnél című dalból)

Több mint egy évtizedes utazás után eléri a kezdeti célt, a Kuiper-öv törpebolygóit, a porladó fagyott égitestek ködét, az igazi cél azonban ekkorra már a Napnál is világosabb. A Null-dimenziónál című tétel már egy megbékélt, megvilágosodást elért, spirituális ember képét fedi fel, akinek az élete beteljesedett, aki már színről színre lát. Az ismétlődő „otthon vagyok” sor ezt a fajta boldogságot sugallja. A dal mély hangon előadott, nagyon szép énekkel is szolgál a hallgatójának, amelyből én sokkal többet is el tudtam volna viselni, de értem, hogy ezen a lemezen nem a vokálé a főszerep. Hangzás szempontjából pedig nem ártott volna még mélyebbre, még vastagabbra venni a torzított gitár lassan vánszorgó témáit, hogy fokozza a kívánt hatást, de majd legközelebb.

Pontszámnak itt semmi értelmét nem látom. Bár egyik projekt sem tett le korszakalkotót az asztalra a Kuiper című split anyaggal, már ami a funeral doom és az ambient zenéket illeti, a teljesítmény mégis átlagon felüli, és talán a témaválasztás okán is, de nagyszerűen érzik, mit kell sugallnia egy ilyen műnek. A megfelelő pillanat kiválasztásán és a kedélyállapoton sok múlik, a zajos hétköznapoktól kimondottan távol tartandó.

A magányos űrutas 2013-ban lépte túl a Kuiper-öv peremét. Vajon hol járhat most?

Farrrkas

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





ARTMANIA (Oroszország) - 2014. OKTÓBER 5.

Nagaarum is the individual project of Gabor Totam who is the multinstrumentalist and the generator of mad musical ideas by origin from the small Hungarian town the Tortel. Despite the modest the place in the European discharge Hungary doesn't cease to please with musical openings in the form of little-known performers who work on the underground stage day and night. And here one from them now will tell for us about own creative achievements and about the latest album is named the "Rabies Lisa" which became recent reveletion for the Moscow label the GSProd.

Hi, Nagaarum, I have for you one tempting offer - at me appeared a desire to talk with you concerning that you are engaging within the your "child" named is Nagaarum and to acquaint with your music our readers.

Hi, thanks for the interest!

I will begin with the general question - how was making this project? Do you participate in any collateral projects?
The Nagaarum as a project was established in 2008. But it's name was "Pigballoon", because in that time I would have liked to make a one-man band which composes music is similar to 70's of the Pink Floyd. But I was contacted an illness called black metal, and I decided to change the name. Pigballon sounded too soft for a harsch and raw musical concept. Anyway I have two other bands beside the Nagaarum. GuilThee is an eclectic/avant-garde metal band with four members founded in 2006. And the other formation is the In Vacuo which established 2013, and we are collaborating with my editor matein the Femforgacs Hungarian Metal Website . In Vacuo plays abstract/atmospheric black/death metal.

Within stage of your creative activity you have pretty extensive discography. 11 albums! To think only! I consider that for 6 years, in which current you work with Nagaarum, it is very much decently. Tell how may you work so fruitfully? Have you a good muse or simply have you a lot old materials, which you decided to realize in the albums?
Due to I don't give live shows I have more much time to compose new themes. Composing is in progress continuously in my musical lab. It is not a burden but a hard work. I have spent time in the past to learn how the electronic stuffs work, and I had to study the secrets of the mixing/mastering. And of course I practiced hard playing on different instruments. I haven't got a precise or very fast techniques nevertheless. I try to use simply ways to make mood.

Maybe have you a good muse or simply have you a lot old materials, which you decided to realize in the albums?
Both and neither. I don't really work with old materials. Generally all the Nagaarum albums contains new themes except in a few parts... And the muse of mine is the nature, and space. When I come home from the forest I am full of impressions...

And what about split the "Kuiper" with the Dreams After Death? As you got acquainted with Andras Illes and why you decided to show oneself with him on one opus?
Andras is a very talented young guy who has definite opinion about the music and the world. I am not really in the funeral doom genre before I met him. So despite the fact that he is younger than me, I think I learnt from him a lot of. So after I write the "Oort" and "Oort II". Albums the idea was born to do something together with him. I don't remember who shot out the idea anyway...

"Ambient, Noise, Electronic, Experimental Doom, Dark Ambient, Black Metal" - such tags i met on musical sites where there are links to your music. Everyone calls Nagaarum's style in own way, but in what direction do you relate your creativity?
Hmmm... It is a problematic question because I can't move away far enough emotionally from my songs to measure them. I use to say: my songs represent some of eclectic musical style.

Is it somewhere possible to find lyrics of your songs? It would allow to understand completely sense and to like your musical paradigm.
Yes, I will finish the upload the song lyrics to my website soon, and I aimed to translate them in English.

Now lets talk about your last release. As far the "Rabies Lyssa" differs from the previous albums in the conceptual plan, doesn't? And why you christened this work such name which designates the viral disease called by rage?
Maybe differs but there are some similar moments to the former ones. I very like to read about natural disasters, and I think the disasters as the category include the epidemics as well. My former album the "Eventvm Fataly" tells a short stories about nine natural disasters (hurricane, tornado, volcano, gamma-ray flash, earthquake, epidemic, tsunami, impact, sun crown eruption). I feel that the epidemic is a good subject for a concept story.

Album's design is interesting and unusual. I say about a horrible picture on cover, with the represented bed which has been thrown out on the middle of the street any gloomy small towns...maybe such cover has to inform something for listeners, supporting his imagination specifical image of any chaos or something like that?
The empty bed symbols the despondency which people feel when a rabies epidemic eradicates the mankind. The humanity disappears in the last days and this extinction is inevitably. The first track is an outlook - how does people live in the modern society day by day... In the second one I would like to show, how does the infected human feel itself when start the first symptoms of the rabies disease. The third part ("Embertornado hatalomatvetel" = Human-tornado) is the rage in the second stage of the rabies. The rabies is a fatal illness no one survives. And the final song on the album is the big close - the physical death. The death of an individual person and the death of the human race. Extinction.

As far as I know, split "Kuiper" and a latest album of "Rabies Lyssa" were not so long ago are published in Russia. What brought you on GS Production label?
I have some conditions when I look for a label: 1. I need that the mp3 versions of my songs can be downloadable because of the spreading and promotion. 2. If I offer the product of my mind to a label, I will expect the releasing on manufactured CDs, not on the burned discs. I have no problem with the burned CD-s but I can burn them in my PC so I don't need a label for this. 3. And of course the GS Production work with private budget. GS doesn't exploit the bands, the method is very correct, the fulfillment is precise.

Maybe these works were published earlier? If it so, that their re-releases differ from initial versions?
No. The "Kuiper" and the "Rabies Lyssa" have never released before the GS releasing. My albums use to release in electronic format first but as an author's edition. Both of this albums' first physical releasing managed by GS.

On your official page there are links for downloading of all your 11 albums. It that - such way of advance of your art?
I think that in the 21st century no one buys physical format but the collectors only. So I will increase my audience easier if I offer my albums free in mp3 format. Enhanced audience = more collector = more CDs sold.

Are you excited by sales of your releases and in general, what do you think of commercial aspect in creativity?
Commercial aspect in nowadays? Are you kidding me? :-) So I will be happy if I don't make deficit to my label...

Do you involve in record of the albums sessional musicians or you prefer to work independently?
I work unaccompanied. I do everything in the Nagaarum project (composing, recording, vocals, artworks, videos, homepage) and it will not change. Nagaarum is my lonely journey.

Are there any personal moments or have you any other sources inspiration in your music?
It is various, but not too specific. So I don't really share about anything of my personal struggles or problems. Nature, space and the science are more interesting.

Why Nagaarum created such mysterious image?
Because I would like to emphasize my music mainly and not the surface... My face or my personality is irrelevant and less interesting than you think.

Thanx!!!!
The pleasure is mine!

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




ROCKBOOK - 2014. AUGUSZTUS

Egy furcsa split, azaz megosztott lemez lesz a mostani recenzió tárgya, melyen két előadó művész, név szerint – a veszprémi illetőségű Nagaarum, illetve Illés András (ki egymagában alkotja a D.A.D.-t) mutatja be sajátos értelmezésben zenei elképzeléseit. A hazai underground körökben jártas emberek számára nem csenghet ismeretlenül a Nagaarum név, aki egyben a szintén veszprémi, pszichedelikus extrém metálban utazó GuilThee zenekar tagja is. Illés András munkásságával ez idáig még nem találkoztam, így hát, Nagaarumhoz hasonlóan (ahogy ezt a cd borítójából megtudtam) Ő is egymaga írta/szerkesztette és játszotta fel a részeit ehhez a közös anyaghoz.

A lemez első három dalát a Dreams After Death képviseli egészen a „Kollidum” című szerzeményig, ami egy közös zenei darab, de erről majd később. Lassú, málházós léptekkel indul meg a D.A.D. zenéje, atmoszférikus doom metálhoz közel álló hangulatokat megfestve. Néhol a My Dying Bride ugrott be, mint hatás, de közel sem annyira mélyen apokaliptikus, depresszív, mint a britek zenéje, a kísérletezős jellegen van inkább a nagyobb „nyomaték”.

A „Gate To The Unknown” hosszan elnyújtott, szinte drone-ba hajló gitár-morajlásai egyfajta furcsa transzba juttatják a hallgatót, miközben egy emelkedett hangulattal bíró szintetizátor téma visz egyre messzebb a kiindulási pontunktól. Nem a gyorsaságé a főszerep. Azért hozzáteszem, csak úgy, mint a Nagaarum, úgy a Dreams After Death zenéjének is szerves részét képzi az ambient és a drone stílus, tehát itt senki ne számítson szélvészgyors tempókra meg feszes tukatukára, mert inkább a merengésen - befelé figyelésen – meditáción van a fő hangsúly.

A fentebb említett „Kollidum” című szám egyik érdekessége, amellett, hogy zárja/nyitja a következő zenei szekciót (amit majd Nagaarum jegyez) ez egyfajta kollaborációs track, amelyben a két zenész által megírt ötletek olvadnak egybe egy furcsa történetté. Érdekes hangulata van.

Nagaarum az „Impakt” című dallal kezd, nem a tőle megszokott módon, viszont annál hatásosabban. Előtérben a teljes hangszerelés, dob-gitár-basszusgitár-ének, illetve szintetizátor összjátékára épülnek fel a nóták, melyek közé szépen integrálódnak a jellegzetes „nagaarumi” életérzést hordozó dallamok.

A lemez második szerkezeti részét teljes egészében Nagaruum dalai alkotják, ami érdekes az eddig általam hallott anyagai és e között, hogy itt sokkal kevesebb ambient-es merengés, filmzeneszerű zaj-szőnyeg van benne, több a „mozgás”, ha lehet ezt mondani. Gondolom szándékosan történt így minden, egy bizonyos zenei koncepció szerint és úgy, hogy kohézióban legyenek a lemez dalai egymással. Apropó zenei koncepció, a mű címe Gerard Peter Kuiper holland származású csillagász nevéhez fűződik, róla egy kisbolygók alkotta övet is elneveztek, az ún. „Kuiper-öv” -et, amely a Naprendszerünkben a Neptunuszon túl levő égitestek kozmikus gyűrűjének is mondható.

A kiadvány minimalista design-ja is ezt hivatott tükrözni, aminek nagyon örültem viszont, az egy kisebbfajta csillagászati „térkép” a belső borítóban. Kár, hogy ilyen kicsiny helyre kellett bepakolni ennyire sok és érdekes információt, szívesen elmerültem volna egy részletesebb és több oldalon szétterülő grafikon rendszernek, ami egyben „vizuális eleségként” szolgál a szemnek miközben a „Kuiper”-t hallgatjuk.

Maga a cd, kézzel számozott, 100 darab jelent meg belőle az orosz GSP-Music jóvoltából, beszerezhető a kiadó honlapjáról, illetve meghallgatható/letölthető a Nagaarum bandcamp oldaláról. Ambient és atmoszférikus doom metál rajongóknak ajánlott az anyag.

Lupus Canis





METAL HAMMER - 2013. ÁPRILIS

Két egyedül dolgozó hazai underground zenész egyesítette erőit ezen a megosztott anyagon. Eredetileg EP-nek indult a kiadávány, de aztán, ahogyan mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, és végül 70 perc fölé kúszott a terjedelem. Ez bizony nagy türelmet igényel a hallgatótól, de az irányzat, amelyben az alkotók mozognak, ritkán tűri az időbeli korlátokat, s valójában ennek a zenének a jellegétől sem áll távol az extrém hossz.

A Dreams After Death mögött Illés András játszik funeral doom metalt, amelyet már két saját albumán is hallhattunk. Mindkét lemez alapján világos, hogy ez a zene egészen közel áll hozzá, ismerője a műfajnak, értékeinek, és a színvonal is magasan felette áll sok kinti produkciónak. A funeral doom András esetében úgy értendő, hogy a sokszor a metalra sem hagyományos értelemben tekint – maga a funeral doom is a metal legszélén helyezkedik el –, hanem a gitár is egy eszköz egy vízió, hangulat lefestésében. A másik fontos, sokszor a gitárnál is fontosabb eszköz pedig a szintetizátor, amellyel András ambient hangképek, hangtájképek megfestését végzi. Aki ismer ilyen zenéket, tudja miről van szó. Ugyanakkor az ezen az albumon hallható első két tétel (Beyond The Planets, Gate To The Unknown) mindenképpen metal szerzemény, s mint ilyenek, az eddigi legnehezebbek a Dreams After Death-től. A Gate To The Unknown nagyon lassú és komor funeral doom kompozíció, amely már olyan formációkat juttatott eszembe, mint az Until Death Overtakes Me. Itt már dobok sincsenek, hanem a vaskos doom riffek elnyúló kúszását, vánszorgását véljük szinte látni, nem „csupán” hallani.

A három DAD-szám után Kollidum címmel jön egy közös tétel, amely András témájával kezdődik, majd Tóth „Nagaarum” G. (lásd még: GuilThee) fejezi be. Innentől kezdődik a lemez Nagaarum része, ami hasonlóan érdekes. G. Andrásnál is messzebbről tekint a metalra, ugyanis nála a szintetizátor a főszereplő, s a gitár ennek témáit csak kiegészíti. Ugyanakkor a két eltérő hangszer megoldásait sikerült egy nagyon jó hangulati egységbe kovácsolni, s ennek alátámasztására A peremnél című dal jó példa lehet. Itt doomos riffeket hallhatunk, de még gitárszólókat is, amelyekre nem számítana az ember egy ilyen jellegű anyagban. Doomos riffelés egyébként az Impaktban is hallható, ez súlyosabb, sötétebb szám az előbb említettnél, akár funeral doomként is aposztrofálható. Minden részét nem vesézem ki az albumnak; hosszasan megnyíló, sok hallgatást igénylő kiadvány ez olyanoknak, akik szeretnek belemerülni egy lemezbe.

Ami e közös anyag témáját illeti, az a világűr, mindkettejük szenvedélye, s erről elolvashatjuk gondolataikat a Nagaarum honlapján. Aki kedveli a súlyos gitárokat is felvonultató kísérletező ambient/metal zenéket, keresse ezt az anyagot, amely letölthető az említett honlapról. Tervbe volt véve a fizikai CD kiadása is, de ez végül nem valósult meg.

Milán Péter

8/10





ZWARE METALEN - 2012. MÁRCIUS 24.

Een dubbele opgave uit Hongarije van het eenmansproject Dreams After Death van András Illés, die atmosferische funeral doom maakt en Nagaarum, wiens gedeelte meer metal vertoont dan het vorig jaar besproken Lombotómia dat toch vooral in de ambientsferen geplaatst moest worden.

De eerste vier lange nummers zijn van Dreams After Death. Atmosferische doom metal met kosmische trekjes, lang uitgerekt met krakende scream/grunts. Het klinkt als een mix tussen traditionele funeral doom à la Krief de Soli en Esoteric, maar dan zonder de wazige hypnotica. Geen verrassingen hier.

Nagaarum brengt een gelijksoortige vorm van doom, zelfs nog instrumentaler. Het is minder dreigend dan Dream After Death en maakt een nog slomere indruk door het lagere gehalte aan actieve bestanddelen. Het ontbreek Nagaarum bewust of onbewust aan scripts en daardoor is het eerder geschikt als achtergrondmuziek met een slaperig relaxatie-effect dan een dromerig effect. Blijkbaar was dat ook bij het ambient werk ook wat het geval.

Voor de funeral doom liefhebbers is dit een kleine tip, met een beetje zoekwerk kun je deze ook gratis afhalen van het net (via onderstaande bandlinks). Geen dagelijkse kost maar wel een aangenaam tussendoortje.

Reager

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





DARK-WORLD - 2012. DECEMBER 12.

Не знаю, какие моменты побудили Dreams After Death и Nagaarum сыграть вместе, но то, что получилось, все-таки заслуживает своей отдельной рецензии. Вышло как-то два в одном, совместное творчество двух проектов немного разного уровня атмосферности. Хотя то, что получилось в итоге, угодит большему числу любителей, нежели выйди что-то одно и определенного жанра. Альбом состоит из трех частей. Выступления первого проекта, потом совместная композиция с переходом к музыке второго проекта. Явление нечастое, но и не редкое.

Так, Dreams After Death не изменяет своим традициям повествования в тягучих и мрачных тонах, основы музыки зиждутся на сплошном мрачном гуле, которая не обделена своего очарования, даже в злобном рыке и рвущих душу мелодий. Не обходится и без набивших оскомину болячек жанра, природной однотонности, когда никто не утруждает себя принести что-то свежее в этот мрак, еще что-то более темное. В любом случае, все композиции исполнены довольно качественно, с подобающей жанру манерой и вызывают восхищение слушателя, если тот осмелится погрузиться в эту пучину депрессивной реальности.

Ближе к середине, мы подходим к поворотному месту альбома, а именно совместно записанной песней Dreams After Death и Nagaarum, которая является ключевым фактором в изменении всего хода повествования. Плоды общих усилий выступают пограничным состоянием между двумя проектами и вбирают в себя частичку и первого и второго, что идет только на пользу исполнению. Лирика, смешанная с упадком и кризисом окружающего... ох, что не говорите, а слушать такое все-таки интересно. Не всем, но кому надо - послушают.

Другое дело, что последующая часть, которой владеет Nagaarum, как-то слишком резко меняет темп повествования, заменяя мрачность на более спокойные и гладкие тона. Определенная манера нагнетания страстей здесь имеет свою четкую структуру, но поначалу даже как-то настораживает слишком лайтовая лиричность. Как мне кажется, все-таки немного уступает этот проект своему предыдущему товарищу. В любом случае, кому не понравится, может вернуться к первой части и наоборот. В это хороший плюс альбома, тем, что спектр, кому понравится, здесь немного выше, чем у проектов, выпущенных в одном стиле, одной группой, например. Но это все интересно с точки зрения ценителя такого разнообразия. Кто хотел интересной музыки, не получит частичку оной из-за таких вот экспериментов.

Что сказать. Вышел хороший альбом, получилось довольно неплохое смешения жанров, позволяющий ознакомится с творчеством двух таких интересных проектов и их потенциалом. По моей субъективной оценке – это весьма неплохой альбом. Он имеет свои плюсы в разнообразии, в открытости новым веяниям, мрачности и доли лиричности. Имеет и свои недостатки в слишком большой упрощенности, медлительности и резкого перепада настроения, в принципе, всего тона рассказываемого здесь музыкой. С этим нужно быть осторожней и правильно расставить приоритеты. Но, считаю, что "Kuiper (Split)", выпущенный в этом году, хорошо справляется со своей задачей по навеванию различных дум и поглощению вашего внимания к себе. Пусть ненадолго и на чуть-чуть, но и этого хватит для начала.

Изгнанник

4/4

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK A LOMBOTÓMIÁRÓL (1)


ZWARE METALEN - 2012. DECEMBER 12.

Vroeger ging het project door het leven als Pigballoon, maar misschien is het niet slecht dat de man achter dit project gewoon zijn eigen nickname gebruikt heeft om deze ambient nu te benoemen. Nagaarum krijgt het kind als naam mee vandaag en vanuit de erg onduidelijke website van de band blijkt wel dat de man in kwestie al eerder wat materiaal vrij gaf, al blijft het wat vragen oproepen of dit nu zijn eerste of tweede album is.

Nou ja, album. Nagaarum brengt naar eigen zeggen iets dat te situeren is tussen dark ambient en eclectica, wat dat laatste dan ook mag betekenen. Verwacht hier zeker geen rillingen op je lijf van de grillen en de diepgang, deze Hongaar blijft behoorlijk op de oppervlakte met zijn geluiden. Hier en daar durft er even een lichtjes dreigende golf op te treden, en op de tweede song trippelt de man bijvoorbeeld weg met zijn oceaangeluiden. Zulke zaken kunnen voor extra sfeer zorgen, maar uitgezonderd de momenten dat Nagaarum echt de iets dreigendere, duistere kant opgaat, wordt echt teveel klemtoon gelegd op nutteloze zaken die het zaakje gewoon maar doen verwateren. Erg veel vogelzang en oerwoudgeluiden en over het algemeen ook niet teveel diversiteit in de effecten.

Een project dat goed staat als sfeerschepper op de achtergrond, al moet je dan eerder in oerwoudstemming zijn met hier en daar misschien een lichtjes spannender moment. Die momenten worden echter totaal niet opgebouwd naar climaxen binnen Nagaarum en op die manier blijf ik met een erg leeg en verward gevoel achter. Een te mager concept waar dus ook geen echte richting mee opgegaan wordt. Teveel rust en teveel vraagtekens, maar al bij al niet ondraaglijk.

Reageer

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK A NUT - A NÉMA VENDÉG CÍMŰ KÖNYVRŐL (3)


FÉMFORGÁCS - 2012. SZEPTEMBER 1.

„Miért kell mindig a dolgok miértjét kutatni? Miért nem tudjuk azt megtenni mi emberek, hogy lemondunk a tudásról, és az életet választjuk?”

Ezek a sorok lehetnének akár az elsőkönyves szerző, T.G. Nagaarum művének tételmondatai is. Természetesen onnan valók, egész pontosan a 198. oldalon, a lap tetején találhatók. De ha elárulom, hogy a Nut – A néma vendég egy sci-fi, akkor elég szokatlannak hat egy ilyen kijelentés, kérdésfelvetés, ami gyakorlatilag a tudomány, az empíria mindenhatóságát vonja kétségbe, kérdőjelezi meg. Hiszen a science fiction, azaz tudományos fantasztikus irodalom, ahogy a neve is jelzi, erősen támaszkodik a tudományra. Legalább akkora teret kapnak a sci-fi regényekben a tudományos vívmányok, mint a fikció, a képzelet.
Nincs ez másként a Nut esetében sem.
Csak éppen a történet végére a tudomány emberei a hit embereivé válnak, vagy legalábbis a nem minden áron való tudás "igéjét hirdetik”.
No de kezdjük az elején!
A történet 2075-ben, tehát a már nem annyira távoli jövőben játszódik, amikor is az emberiség már elkezdte a Mars és a Hold gyarmatosítását, de folyamatosan zajlik a Naprendszer összes bolygójának és azok holdjainak feltérképezése, vizsgálata. Egy ilyen rutinfeladat végzése közben a Dolbe IV jelzésű űrszonda, és a Tolvaj nevű kis holdjárója még 2069-ben váratlan felfedezést tesz a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon. Egy hatalmas méretű, földönkívüli jármű roncsaira bukkannak. De mielőtt elkezdenék a szerkezetek a tudományos elemzést, az érdemi munkát, a szonda aksijai lemerülnek.

Így nincs más hátra, mint előre, embereket kell küldeni a Titánra! Meg is kezdik hét asztronauta kiképzését, a Majory testvérek irányítása, felügyelete alatt. Igen ám, de az ikerpár egyik tagja, Andy egy ideje furcsa, megmagyarázhatatlan "jelenlétet” érez. Képzelődik? Vagy valaki, esetleg valami tényleg kapcsolatba próbál lépni a tudatával, az elméjével? És jó ötlet egy ilyen emberre bízni az űrhajósokkal való kapcsolattartást? Kérdések, amikre választ vár az olvasó, ha belekezd a Nutba.
Hogy kap-e rájuk?
Nem feltétlenül.
De nem is ez a lényeg!
A Nut-II fedélzetén megkezdi a hét asztronauta az 5 hónapig tartó útját a Titánra, és ahogy közelednek, egyre érdekesebb, fantasztikusabb eseményekben lesz részük. A csapat egyébként 7, különböző nemzetiségű szakemberből áll, akik közül a két kulcsfigura a kapitány Stanley Scott és első tisztje, a magyar származású Tímár Bertalan. Ők érzésem szerint párhuzamba állíthatók a Majory testvérekkel. Bár mindannyian tudós emberek, mégis Andy, az ikrek egyik "fele”, aki a "jelenlétet” tapasztalja, fogékonyabb az ösztönvilágra, míg testvére, Murty vaskalapos empirista. Stanley ugyancsak a tudomány embere, míg első tisztje Berci, egyre inkább a hit felé fordul, amiben a Nut-II útja során bekövetkező események komoly szerepet játszanak. Több időt tölt a Bibliája társaságában, mint társai körében… Utazásuk alatt fölszednek egy tárgyat, amit Harmincnégyesnek neveznek el, és nem kevés fejtörést okoz számukra, de a Titánra való érkezésük és ott tartózkodásuk sem nevezhető zökkenőmentesnek.

Ennyit a sztoriról, aki kedveli a rendhagyó, filozofikus sci-fiket, az feltétlenül szerezze be az eddig zenészként ismert T.G. Nagaarum könyvét!
Arthur C. Clarke fanok biztos díjazni fogják, de nekem olyan művek is beugrottak olvasása közben (inkább hangulati szempontból), mint Stanislaw Lem: Solaris és Éden című regényei. Filmek közül pedig (valószínűleg a Harmincnégyes miatt) a Gömb című alkotás.
A szerző ügyesen variálja a sztori sebességét, hol felgyorsul, hol lelassul, és ahogy közeledünk a végéhez, sőt a könyv második felétől, teljesen beszippantja az olvasót, aki már annyira kíváncsi a végkifejletre, hogy alig bír magával. Ha valakiben elsőre nem tudatosul, hogy az író magyar, akkor az utolsó lapon lévő ajánlásra vessen egy pillantást, vagy írja be a böngészőbe a feltüntetett linkek egyikét. De Berci se véletlenül lett ám Berci! Úgy gondolom ez egy nagyon szép gesztus a mi asztronautánk, Farkas Bertalan irányába! De Nagaarum nem lenne Nagaarum, ha nem építené be a Nutba kedvenc filmjét, a Donnie Darko-t is.

A regényt a Novum Publishing adta ki, 2012. június 12-én jelent meg. Azóta a kiadó nevet váltott, united p. c. néven működnek tovább, de megtartották azt a jó szokásukat, hogy az arra érdemesnek talált kéziratokat ingyen jelentetik meg könyv formájában!
A Nut is ilyen formában jelent meg, de engedtessék meg egy kis kukacoskodás: értem én, hogy nem egy multi kiadóról van szó és nem tízezres példányszámban gyártják le a könyveket, de a 4870 HUF így is elég irreális. Természetesen a belbecs "felbecsülhetetlen”, de egy 278 oldalas, puha borítású, fűzött könyv ritkán szokott ennyibe kerülni. És még egy anomália: a lapok jó minőségűek, szép fehérek, viszont az első és hátsó borítófedél alig vastagabb a lapoknál. Ezt sem tudom hová tenni…

Bár lehet, hogy ezzel is csak rá akartak erősíteni Naga könyvének mondanivalójára, azaz: nem kell mindig, mindent, minden áron tudnunk, megértenünk!
A Nut – A néma vendég megrendelhető INNEN!

Oldboy

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





EKULTURA - 2012. AUGUSZTUS 17.

A XXI. század második felében a rutinfeladatokat végző Dolbe IV jelzésű űrszonda váratlan és megdöbbentő felfedezést tesz a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon. A kicsiny, automatizált szerkezet leszállás közben egy hatalmas, minden kétséget kizáróan földönkívüli eredetű űrjármű roncsaira bukkan a fagyott hold felszínén. Azonban a szonda akkumulátorai lemerülnek, mielőtt még érdemben meg tudna valamit a titokzatos járműről.

Természetesen a világ űrnagyhatalmai nem hagyhatják ennyiben ezt a korszakalkotó felfedezést, rohamtempóban építenek egy addig soha nem látott méretű űrhajót, hogy fedélzetén hét asztronautával a Naprendszer egyik legtávolabb zugába küldhessék, ahova ember még soha nem merészkedett. Ekkor a Hold és a Mars gyarmatosítása még gyerekcipőben jár, így a leggyorsabb hajtóművekkel is öt hónapig tartó út minden fenntartás nélkül nevezhető forradalminak. Azonban már a Nut-II startja előtt baljós előjelek jelentkeznek. A program egyik magas beosztású vezetőjét egy furcsa, vissza-visszatérő láthatatlan „jelenlét” zaklatja, melyet leginkább ahhoz az érzéshez hasonlíthatunk, amit akkor érzünk, amikor egy lidércnyomásos álomból felriadva meg tudnánk esküdni rá, hogy valaki áll az ágyunk lábánál a sötét szobában. Ennél az idegen és titokzatos jelenlétnél csupán annyi a különbség, hogy nem tudjuk feloltani az ágyunk melletti kislámpát.

Azonban az emberiség történetének egyik legfontosabb küldetését semmi sem hátráltathatja, a Nut-II késedelem nélkül elindul a Titán felé. Bár a szupermodern űrhajó fedélzetén eleinte minden terv szerint halad, a Mars és a Jupiter között lévő aszteroidamezőt elhagyva – amit ekkor joggal tekinthetünk az emberi civilizáció határmezsgyéjének – megszaporodnak a furcsa incidensek. A legénység különböző tagjai szokatlanul kezdenek viselkedni, élen a magyar származású első tiszttel, Tímár Bertalannal, aki a minden asztronautában csillapíthatatlanul égő tudásvágyat és kíváncsiságot sutba dobva a legénység többi tagjától elzárkózva a Bibliába és a vallásba menekül. De az űrhajón utazókban annyira erős a küldetés teljesítésének vágya, hogy még maguknak sem hajlandók bevallani, hogy valami nincs rendben, nemhogy a földi irányítószemélyzetnek.

A küldetés ötödik hónapjában a széthulló legénység már csak abba a szalmaszálba kapaszkodhat, hogy a Titán fagyott és sötét felszínén majd választ kapnak millió kérdésükre. De mi történik, hogyha a XVIII. század óta bálványozott tudományos módszer csődöt mond a narancsosan derengő jéghideg metántavak partján? Mihez kezdhet a XXI. századi racionális elme Pandora szelencéjével, hogyha megfosztják a természettudományok arzenáljától?

T. G. Nagaarum regényére gondolkodás nélkül mondhatom, hogy nem tartozik a megszokott sci-fi regények közé. Igaz, nagyon sok tudományos fantasztikus történet született, melyben olyan idegenek szerepelnek, akiknek a technológiája annyira fejlett, hogy Arthur C. Clarke szavaival megkülönböztethetetlen a varázslattól. Azonban ezekben a könyvekben az emberek technológiája mond csődöt, és a történet végén az olvasó mindig kap egy kielégítő racionális magyarázatot, még akkor is, hogyha kérdéseinek egy része megválaszolatlan marad. Azonban T. G. Nagaarum írásában nem a technológia, hanem a racionális, empirikus megismerés teljes kudarcáról beszélhetünk. De akkor mi marad a vakon botorkáló emberi elmének a természetfeletti szférában? Hit? Tagadás? Bezárkózás? Téboly? Az író erre a filozofikus kérdésre keresi a választ Nut II fedélzetén a legénység különböző tagjainak reakcióiban.

A regény tempója zaklatott, hol felgyorsul, máshol lelassul, a párbeszédek rövidek és lényegre törőek, ugyanakkor gördülékenyek, a narrátor sokszor egy-egy tőmondattal löki tovább a cselekményt. Mindez egyre csak gyűlő feszültséget kelt az olvasóban, aki egyre nagyobb sebességgel rója a sorokat, hogy végre kielégíthesse felcsigázott kíváncsiságát. De persze a regény azért van így megírva, hogy az olvasó azonosulni tudjon a Nut-II fedélzetén utazó asztronautákkal, akik egyre őrültebb tempóban, egyre több szabályt és előírást felrúgva rohannak a Titán felé, hogy megkaphassák hőn áhított válaszaikat.

Azoknak ajánlom ezt, a magyar szerző tollából származó párját ritkító regényt, akiknek van idejük és kapacitásuk arra, hogy a könyv elolvasása után végiggondolják a sorok mögött rejlő üzenetet, mert ha nem emésztjük meg ennek a filozofikus történetnek a mondanivalóját, akkor értetlenül fintorogva fogjuk csóválni a fejünket.

Veres Kristóf György

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





AUTODAFE - 2012. JÚLIUS 9.

Volt már testen kívüli élményed? És azon belüli? Van halál az élet előtt? És végighallgatott már bárki is egy teljes Nanocyborg Uberholocaust-számot? Ezekre a fontos kérdésekre is válaszolhatna Thomas Gabriel Nagaarum új sci-fi regénye, ha akarna, de a mű sokkal fontosabb eszmeiséget tűzött zászlajára: azt igyekszik az olvasó diónyi agyába vésni, hogy ha egy sötét hold felszínén furcsán fénylő foltra bukkan valaki, ekkor élete hamar tébolyba fordulhat át – főleg, ha nem a Mézga Aladár Különös Kalandjait nézve fedez fel ilyen ismeretlen jelenségeket.

Nagi már volt bűnös basszeros egy veszprémi progresszivató dalárdában, adott ki saját álneve alatt zörgő-morgó lemezeket havonta, de amit Nagi még sosem csinált tudomásunk szerint, az a könyvírás! Legalábbis eddig az volt, mert most publikációra adta a fejét, és Kjell Månsson mintájára adott ki szerzői néven egy műalkotást: hogy vajon ebben aztán mekkora hatása érződik az elvakult Burzum-rajongásnak, azt nem tudjuk, de félünk, ha egyszer fény derül a nagy titokra, azt kívánjuk majd: bár sose jöttünk volna rá a szörnyű igazságra. Arra, hogy mi rejtőzik a tartalomjegyzék előtt.

A könyv már kapható a legjobb újpesti utcai könyvkiárusító helyeken (Moldova György és Paul Trent legújabb remekművei mellett), illetve szerkesztőségünk címére is várjuk a dedikált ajándékpéldányt, melyről aztán fantasztikus, agyondicsérő, színes-szagos criticát írhatunk.

Holden

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK AZ OORTRÓL (2)


MAGICORE BLOG - 2012. DECEMBER 10.

Over the last year or so I've really noticed a lot of black metal and related sounds coming out of the peculiar land known as Hungary. It seems, at least from a distance, like an unlikely place for a thriving black metal scene. Nevertheless, there is quite a bit of it going on. Additionally, the black metal scene in Hungary seems to be largely dominated by artists working with their interpretation of the blueprint for this sound, often coloring well outside the lines and liberally cross pollinating black metal with other genres and sounds - often more experimental things.

Nagaarum is one such band from Hungary. Psychedelic and doom laden black metal, a one man outfit it seems, Nagaarum crafts a pretty complex and in depth imagining of the black metal sound. Sticking its fingers in sort of gothic and post rock pies at times, there is a lot of genuine musicality going on here while keeping true to the finer points of black metal. I guess you could call it a sort of psychedelic post space black metal, if you wanted to. There's a lot of progression and ebb & flow through out the album, and the songs on their own. A whole listening experience, "Oort" is definitely an album that will either speak to you very directly and intimately or leave you scratching your chin wondering what the hell you just heard.

Oldschool style website that's still cool to experience, go cop this one from the "releases" page.

DCKR

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





BLACKBIRD MUSIC - 2012. AUGUSZTUS 8.

Úgy látszik tetszik nektek ez a lemezkritikás dolog, hiszen meglepően sokan olvastátok el a The Contortionist új albumáról szóló kis irományt is, úgyhogy most jön a folytatás. :)
A második választásom a GuilThee veszprémi mindenese által vitt Nagaarum új anyaga, ne hagyjátok ki! :) Akik régebb óta olvassák a blogot, azok valószínűleg ismerik már Nagaarum munkásságát, úgyhogy ők talán nem lepődtek meg rajta hogy ismét új anyagot kaptunk tőle. Alig egy év telt el azóta hogy megjelent első alkotása, de már a negyedik lemezről beszélhetünk. Ritka termékeny művészről beszélhetünk. :)
Az ember először csodálkozhat hogy milyen kevés nóta van az albumon, de első végigpörgetés után egy csöpp hiányérzetünk sem lehet. Hasonlóan előző kritika alanyomhoz, ez a lemez is egy utazás, viszont ez sokkal célirányosabb. Most a világűrbe tartunk, az Oort-ködbe, egy üstökös hátán.
Hogy Nagaarum miért választotta ezt a témát?
"Hogy miért megint a Világűr? Hát mi más legyen? Az mindenhol ott van. És mindig ott van. A "hosszú" életünk során szinte semmit nem változik, fagyos és végtelen, de izgalmas és változatos."
Pont mint az album maga. Hallgatás közben úgy érzed, hogy örökké szólhatna, megállás nélkül és akkor sem unnád meg. Magával ragad és beszív az űrbe.
Az előző anyaghoz képest sokkal többet hallhatunk gitárt is. A monoton doomost, néhol black-metalos riffek közt sok a gyönyörű fülbemászó harmónia, és megfordul néhány ambientes téma is. Érezhető hogy mostanság némi post-rock is megfordult a mester konyhájában. De természetesen a már megszokott, lebegős, atmoszférikus szintetizátor dallamok sem maradhattak el. Sejtelmes üveghangok, hátborzongató fémes zajok, vibrálás....
Nagyon magával ragadtak a dobtémák is. Ugyan, csak gépi dobokról van szó, nagyon kreatív, lüktető beateket hallhatunk a lemezen. Nekem nagyon tetszett.
Vokál nem igazán hallható a korongon. Néhol meg-megszólal néhány eltorzított, atrikukálatlan hang, de inkább hangszerszerepe van, mint mondanivalója. Mint egy üvöltés a távolból.
Így összességében érdekes, súlyos stílus született. Annak ellenére hogy két hét alatt készült el az album, roppant átgondolt és kiforrott munka lett.
A hangzás... mint ha Pink Floydot hallgatnék, pozitív értelemben. Talán mást nem is kell mondanom...

Len

9,3/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK A NANOVERZUMRÓL (1)


SHOCKMAGAZIN - 2012. január 9.

Sokat panaszkodunk mi itt a Shockon (de az is lehet, hogy csak én), hogy mostanában micsoda irtózatos lemezdömping ömlik az ember nyakába, és mennyire sok a megjelenő alkotások között a fércmunka. Ennek több oka is van, ám szerintem a legfontosabb mind közül az, amit talán a legkellemetlenebb bevallani: a rock, mint olyan, kifulladt. A fémzene már jó ideje nem tesz mást, mint önmagát ismételgeti újra és újra. Új, addig járatlan ösvényeket már képtelen vágni maga előtt, hiszen ebben a műfajban mára már mindent megtettek, amit csak a gitár-basszus-dob-billentyű szabta lehetőségek megengedtek. Itt már nincs új a nap alatt, a frissesség varázsa pedig nem egyéb, mint illúzió, amelyet a rajongói lelkesedés tart még életben.

Az igazság az, hogy a puszta szórakoztatáson túl a rock már aligha fog bárkit is ledöbbenteni, aki nem épp tegnap kezdett el ilyesféle muzsikákat hallgatni. A rajongó persze bennem is ott leledzik kitörölhetetlenül, s olykor egy-egy új lemezért csak azért lelkesedem, mert épp az egyik kedvenc zenekarom neve szerepel a borítón. De ha brutálisan őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam: rockzenében igazán innovatívat, vagy csak eredetit rég hallottam utoljára. Ezzel a gondolattal valószínűleg nem vagyok egyedül, hiszen itt van mindjárt két olyan zenész hazánk zaklatott berkeiből, akik a metal szűk kereteit fullasztónak találva olyan terepre tévedtek, amely véleményem szerint egyelőre az egyetlen megoldást jelenti az önmaga farkába harapó kígyóként vergődő zene számára.

Az elektronikus, ambient zene nem új keletű, ám a benne rejlő lehetőségek korlátlanoknak tűnnek. Valójában bűn ezt az irányzatot névvel illetni (mint ahogy mindegyiket, a primitívebbeket kivéve), a megnevezéssel ugyanis akaratlanul is alakot, ezzel pedig korlátokat szabunk neki. A Müon agya, a leginkább talán a To-Merából ismert Pirisi Ákos valószínűleg felismerhette ugyanezt, a Hét ég ugyanis maga az alkotói szabadság. Az album koncepciózus mű, mely ősmagyar teremtéstörténetet dolgoz fel hét tételben. Ennek ellenére a téma előzetes ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető az anyag. Magyaros motívumok egyébként a záró, csodálatos citerajátékot tartalmazó Teremburát leszámítva inkább csak elvétve bukkannak fel.

Ákos ezen az albumon annak mindenfajta kísérletezősége ellenére is a dallamok oldaláról közelíti meg a zeneszerzést, ami sokat könnyít a Hét Ég befogadhatóságán. Ilyen például az Ata-Isis, mely olyanoknak is ajánlott, akik máskülönben ódzkodnak az elvont zenéktől. A hagyományosabb megközelítés hívei pedig nyugodtan kezdhetnek akár a Szellemek Ege I. részével, ahol Ákos kellemesen eljammelget önmagával gitáron és dobon. A Tórem-trilógia ezekkel szemben már komolyabb odafigyelést igényel. Ezek jelentik a lemez igazán experimentalista oldalát, ahol hangulat és technika izgalmas fúziójának lehetünk fültanúi.

A dupla album második darabja attól a T.G-től született, akit eddig a GuilThee főnökeként ismerhettünk, az utóbbi időben azonban Nagaarum néven masszív szólómunkába fogott. A Nanoverzum G. harmadik szólóműve, és eddig ez a legnehezebb is egyben. Míg Ákos albumának témája a külső világ, addig G-nél a belső univerzum kerül terítékre. A Nanoverzum ennek megfelelően nehezebb anyag, mint a Hét ég. Dallamokat itt nemigen találni, melyek lámpásokként szolgálhatnának ebben a sötét, zaklatott világban. A Szem mondjuk hosszúsága ellenére is talán a legkönnyebben feldolgozható tétel, melyet tökéletesen ellenpontoz az Alvás, ami már-már dark ambientnek is tekinthető. Érdekes még a hangzás is, ami a Nanoverzum esetében kissé zajos, torzult, nem olyan tiszta, mint amilyet a hasonló stílusú lemezeknél megszokhattunk.

Bár a két albumban sok a különbség, az azonban mindkettőről elmondható, hogy csakis teljes odafigyeléssel érdemes hallgatni őket. Egyszerre a kettő talán túlságosan tömény, külön-külön viszont élvezetes és érdekes utazást nyújtanak. Tisztában vagyok azzal, hogy ez itt az undergroundon belül is az undergroundot jelenti, de talán épp emiatt juthat el minél több zenehallgatóhoz. A jövő pulzál ott ezekben a zenékben.

Oravecz Zoltán

9/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK, INTERJÚK AZ ŰRKERTRŐL (3)


FÉMFORGÁCS - 2011. október 1.

Napra pontosan két hónapja írtam a T.G.Nagaarum GuilThee-guru által életre hívott Nagaarum debütáló lemezéről, az Űrerdőről és máris itt a folytatás, ami már címében is jelzi a folytonosságot.
És ha minden igaz (márpedig az, mert magától G-től tudhatjuk) már a harmadik lemez zenei anyaga is elkészült, csak időzít ogre mágusunk!

Szóval úgy tűnik, hogy G. esetében még csak véletlenül sem beszélhetünk alkotói válságról, ami nagyon örvendetes!
A space-es, elektronikus, kísérleti zenék hívei számára legalábbis mindenképp.
De az Űrkert talán még azoknál is betalálhat, akik az előző opuszt túlságosan gitármentesnek tartották, hisz már a kezdő nóta a Gásatszit (Tisztaság) is egy gitárcentrikusabb, riffelősebb darab.
Még azt is mondhatnám rá, hogy post-rockos…
Egyébként a lemez egészére elmondható, hogy hallhatóan bátrabb, színesebb anyag lett a debütnél.
Ott sokkal nagyobb teret kapott az analóg szinti, míg ezúttal több rockos/metalos szerzemény került a korongra. De nem csak a gitárhasználat bátrabb, de az ének is!
Erre talán a rmWdtk a legjobb példa, ami a zenét, szövegvilágot, éneket tekintve is WMD-rokon. Az Oravecz Zoltán novellája ihlette dalszöveg is emlékeztet Gaobr dolgaira, de a ritmizálás is.

A Manipulált című dalban a GuilThee lemezen már bizonyított Varga Betty hangját is megcsodálhatjuk, és a dal első fele kimondottan populáris, de összességében is ez a legslágeresebb nóta a lemezen.
Az Űrerdőhöz képest azt érzem a legnagyobb különbségnek, hogy az nem dalokból állt, hanem témákból, hangulatokból, míg az Űrkerten vannak konkrét dalok is.
A szövegeket olvasgatva pedig úgy tűnik, hogy ezúttal mintha lenne valami koncepció. És valóban, G. a honlapján le is írja, hogy a debüt lemezzel ellentétben most van konkrét téma, ami nem más, mint a tudományos világ elfajulása.
A Manipuláló című tételben G. szavalása is hallható, aminek kapcsán kedvenc Black-Out lemezem a V.V.V. ugrott be, amihez anno csatolták Kowa egyik novelláját és a dalokban is többször hallható narráció.
Egyedül a záró, Tundra című szerzeménynél érzem azt, hogy bár építkezik, építkezik, de nem elég tartalmas ahhoz, hogy majd 10 percen keresztül csordogáljon a hallójáratokba.
Talán föl lehetett volna dobni némi itt-ott beúszó lebegős gitárjátékkal, a la David Gilmour…

Mindent összevetve elmondható, hogy az Űrkerten kb. hasonló arányban találhatók meg, váltogatják egymást a rockos/metalos éneklős dalok, és az ambientes, analóg szintis instrumentális szerzemények.
Amiket természetesen bárki letesztelhet, ugyanis G. jó szokásához híven ez a lemez is letölthető a honlapjáról!

Oldboy

8,2/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





BLACKBIRD MUSIC - 2011. december 29.

T.G.Nagaarumot a Guiltheeből és a Nagaarumból ismerhetitek már, hiszen még ősszel vele is készült egy interjú. Ha még emlékeztek, az előző kérdezz-felelek az Űrkert című lemezének megjelenése után egy nappal készült. G. nem volt rest és egy újabb albumot is elkészített azóta Nanoverzum címmel amely közösen jelent meg Müon Hét ég című lemezével. Most viszont újabb klip látott napvilágot, az őszi kiadvány harmadik dalához a rmWdtk-hoz. Erről kérdeztem az alkotót!

Üdvözöllek itt kedves G. újra! :) Miért pont ezt a nótát választottad a klipforgatásra?

Mert a második lemezről ez az a dal, amibe a legtöbb stíluselemet pakoltam bele, így szinte összefoglalja azt.

Valóban elég sokszínű a dal... Milyen elemekkel dolgoztál?
Tűz - víz - föld - levegő.
Stíluselemeket nem mondanék, mert túlságosan tisztelek egy-két úttörő bandát. Maradjonak csak a stílusok rájuk jellemzőek. Én a lábukig nem érek fel.

Mesélnél egy kicsit a klip koncepciójáról, történetéről?
Egy jó barátom, Oravecz Zoli, aki a Shockmagazinnál szerkesztő írt egy novellát. (Ez elolvasható a Nagaarum hivatalos honlapján a lemezeknél). A címe az, hogy Primitív jövő. Megérintett az orwelli hangulata. Érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek.

Milyen technikával dolgoztatok?
Mármint a forgatáskor? Egy nagyon egyszerű, és nagyon olcsó fényképezőgéppel vettünk fel mindent hozzá. Kimentünk az erdőbe Ákossal, és jöttek a videódarabkák. Előtte pár héttel már gyűjtögettem én is ezt-azt, így volt nyersanyag rendesen. Az egyedüli profi részek a videóban Kátai Tamás fotói. Tőle direkt olyan felvételeket kértem, amiket még sehol nem láthatott senki.

Milyen helyszíneken forgattatok?
A lesiklós részt Balatonfűzfőn csináltuk a bobpályán. A helyzet szülte abszolút. Afféle - majd jó lesz még valamire - felvételnek indult. A harmadik lesiklásnál már meg mertem csinálni, hogy nem használom a féket. Az utolsó kanyarban majd elhagytam az agyamat oldalirányba... A többi a Gulyadombon készült Veszprémben.

Te végezted az utómunkát?
Igen, az itthon készült.

Eléggé hangulatosra sikerült az effektelés. :)
Örülök, hogy így gondolod. Mivel nincsen semmiféle tapasztalatom a dologban, és nincsenek profi körülmények, csak arra hagyakozhattam, amit a természet ad. Igazából nem én vagyok a lényeg a videóban, hanem az erdő. A levelek, a gyökerek.

Köszönöm hogy itt voltál! Most lássuk a klipet! :)
Lássuk! :D Szívesen voltam itt.

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





BLACKBIRD MUSIC - 2011. szeptember 28.

G. tagja, pontosabban ősattya a már korábban említett GuilThee (http://blackbirdmusicblog.blogspot.com/2011/09/guilthee.html) zenekarnak. Tegnap adta ki második szólólemezét, ezért úgy döntöttem elkapom egy interjúra. A kora délutáni beszélgetésünket olvashatjátok.

Mióta vagy tagja a GuilThee zenekarnak?

2006 júniusa körül alakult a banda, én is az alapítók között vagyok, illetve mostanra csak én maradtam közülük.

Óhh...
Igen, vicces, hogy a dobos maradt egyedül, és talpra tudta állítani a bandát. :D

Eleinte kissé core-os zenét játszottatok, mi volt az oka a NAGY változásnak?
Igazából furcsa ez az egész, mert amikor megalakult a GuilThee, nagyjából Márton Péter gitáros (Without Face, Sunseth Sphere) volt a zenei arculat tervezője. Neki voltak korábbról megírt gitár témái egyben, egész számokká összeszerkesztve, és én a dobot csináltam meg rá zeneszerkeszővel, majd a próbateremben addig dolgoztunk, míg azok a témák pontosan le nem lettek játszva. Így akkoriban az ő dallamvilága dominált, de sosem zárkózott el a kísérletezéstől. Az, hogy az első demó eléggé hardcore-esre sikeredett, inkább Horváth Ádám énekesen múlt, hiszen az ő hangja miatt lett igazából HC, ritmikailag több volt az annál, gondolj csak a Seven Faces c. dalra. Tehát a változás oka részben az volt, hogy lecserélődött a teljes tagság, másrészt az, hogy erőteljesen rákattantam a kultikus zenekarokra. A harmadik ok pedig pontosan a Nagaarum 2008-as megszületése. Így hatott át a GuilThee-re.

Milyen elemeket használtatok az utóbbi két lemezen?
Igazából a gitárt hárman pakoltuk össze, Károly volt a legtermékenyebb ezen a hangszeren, neki a göteborgi és a klasszikus death fekszik. Balázs és én is írtunk két számot gitárilag, nekünk itt és most a doom és a trashes-rockosabb témák estek kezünkre. A következő GuilThee lemezre én csak blacket tervezek saját részről gitárra, majd meglátjuk mennyire sikerül. :D A szintin javarészt én dolgoztam, és nagy kedvenceimet a hetvenes évek hard rock bandáit és hangzásait próbáltam ötvözni a modernebb atmoszférikus megszólalással. Emil és a banda egyik barátja Gregorich Bálint rakták össze az Introitus Tragoediae-t. A szöveget négyen írták meg összesen. Varga Betty, Károly és Emil, meg a banda egy másik barátja, Pataki Zoltán.

A Homonculus Paradoxon lett legjobb lemezetek szerintem. Ti melyikre vagytok inkább büszkék?
Huhh... Ezt képtelen vagyok eldönteni, de szerintem mondhatom a többiek helyett is. Mindet szeretem, mindet másért. Inkább számokat tudnék kiemelni. Az első demóról a címadó, és a Seven Facest hallgatom jó kedvvel, de játszani a Cremation nagyon állat. A második demón csak két szám van, és nehéz lenne dönteni. A Lustration lemezen nagyon hatásos az Embarrassment of the... dal végén az akusztikus lecsengés, és Karcsi szólója. Nagyon szeretem az Enuma Elist. Vagy a keretes mű kereteit (az első tételnek ugyebár ugyan az a gitáralapja, mint az utolsónak). A Homunculus lemezről a legjobb dal a zúzdák közül talán a Chorion. A lágyabbak közül meg Betty dala, a Red-Hand Succubi Theory. Meg a lemezzáró Útban délnek.

Terveztek koncertezni a közel jövőben?
Nem, ez egyelőre nem megoldható. Sokfelé vagyunk az országban, és eléggé leterheltek.

Esetleg újabb lemez?
Az újabb lemez kb. egyharmada hangszeresen meg van írva, és jelenleg is dolgozunk rajta. Lesz egy-két körülmény, ami az előzetes terveinket be fogja lassítani (én szerettem volna már tavasszal kijönni vele), hiszen Balázséknál megszületik napokon belül az első GuilThee baba, ami miatt eléggé izgulunk mindannyian, és biztosra veszem, hogy pár hónapig ő kézbe sem veszi majd a gitárt, ha meg megpróbálja, elveszem tőle. Emil vajdasági magyar srác, jelenleg az állampolgárságot intézi, Roy pedig a másik bandájával (Animid Effect) turnézik rövidesen, hiszen új lemezt jelentetnek meg napokon belül.

Mióta megy a szólóprojekted?
A Nagaarum?:D 2008 óta, bár akkor még Pigballoon néven futott, mert nem gondoltam, hogy metál is lesz benne... hehehe...

Mit jelent a Nagaarum szó? :P
Semmit. Én találtam ki egy tévedés kapcsán. Létezik ugyan valami kígyóméreg összetevő, amit nagarumnak neveznek (egy a-val), de ezen kívül nem találtam rá semmit a neten. A tévedést a Borknagar és az Arcturus bandák nevének összemosódása eredményezte az agyamban.

Mesélj erről a projektről!
Amikor elkezdtem csinálni, akkor még alig-alig tudtam gitározni (tulajdonképpen most is csak annyira tudok, hogy feljátszom a saját cuccaim), viszont rájöttem, hogy a szintetizátor szimulátorok erősen lekötnek, akárcsak a dobgép, így valamelyest ki tudtam lőni a kreatív energiáimat. Aztán kiújult egy gyerekkori térdsérülésem, ami miatt valamelyest unalmamban (meg a GuilThee basszerhiánnyal küzdött) elővettem a basszusgitárt. Aztán onnan csak egy lépés volt a gitár is, és itt vagyunk, ahol vagyunk. Nagyon szeretem a Pink Floyd korai dolgait úgy 67 és 77 között. Talán az a banda inspirált leginkább eddigi zenei dolgaimban.

Ezzel a projekttel csináltál egy videót is. Tervezel újat?
Persze. Izgalmas dolognak tartom a videózást, bár szinte semmit nem tudok róla. A Póküreg videó az első munkám.

Szövegileg mi inspirál?
A GuilThee-ben semmi, mert ott nálam sokkal ügyesebb szövegelők vannak ugyebár. Emil a filozófikus, Károly a dramaturg beállítottság, Betty (mondjuk ő nem tagja a zenekarnak) meg a kettő keveréke. A Nagaarumban pedig pillanatképeket próbálok elkapni, és hogy a végén leíró lesz-e a dolog, vagy filozofikus, azt a helyzet és a zenei környezet határozza meg. Pillanatképeket, hangulatokat. Ütődott helyzeteket kb...

Milyen visszajelzéseket kapsz a projektekre?
A GuilThee az ami számít igazán, mivel itt egy csapat munkája a tét. Eddig pontosan 33 kritika jelent meg a bandáról különböző helyeken, és mondhatom, hogy eléggé pozitívak. Leginkább a sokszínűséget és a kísérletezést szokták az erősségek között megemlíteni. A gyengéit a csapatnak meg inkább a hangzás jelenti a kritikusok szemébe. Ami engem személy szerint egy cseppet sem ráz meg.:) A Nagaarumra meg nagyon vegyes, de ez a project nem olyan célból készült, ami a siker felé visz.:D Mondjuk a GuilThee sem. :D

Van valami egyéb amit szeretnél elmondani? :D
Ja. Amikor valami zenekart bálványozunk, kutatgassunk egy kicsit, hogy nincs-e jobb nála a műfajban! Mondjuk egy olyan banda, ami nem lett annyira sikeres, mert kevesebb pénzt adtak a menedzsernek. Ez egy bújtatott célzás pár embernek, érteni fogják, akiknek szól... :D

Köszönöm a lehetőséget! :)
Nagyon szívesen.

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.







KRITIKÁK AZ ŰRERDŐRŐL (3)


AUTODAFE - 2011. július 17.

Halálcsillag születik

2011 szeszélyes nyara Prince mellett egyéb sötétséggel is szolgált az arra éhes szittya harcosok számára: megérkezett a Nagaarum első nagylemeze, amely Űrerdő címre hallgatva igyekszik elvarázsolni a misztikus hangulatok iránt fogékony hallgatóságot, főképp azokat, akiknek még nincs elegük a galaxis éjsötét és fagyos világából. (Szegény szerencsétlen Palika most nem játszik.)

Pigballoon névre hallgatott T.G.Nagaarum ivadéka, azonban ő helyes döntésnek vélte ennek Nagaruumra változtatását, mert mint a világhálón azt kifejtette: beleszeretett a norvég black metalba, és mindenképpen olyan becenevet akart találni együttesének (illetve önmagának FémForgácson), ami -UM-ra végződik. Ezáltal is igyekezett hű maradni az általa ápolt zenekari hagyományokhoz (legyen a névben valami italmegnevezés, lásd: BűnösTea), illetve igyekezett kísérteties külsőt is kölcsönöznie progresszívra hajazó személyiségének, lássuk be, fölöttébb sikeresen. Így lett a rumos EGYüttesből (merthogy egymaga játszik minden hangszeren, mint például Johann Sebastian Bach) egy megátalkodott ambient projekt, melynek keretében GAOBR GABOR minél sötétebb és hidegebb atmoszférájú gépi zenét kívánt megteremteni, amolyan Thy Catafalque Junior-ként elfoglalva dicstelen helyét a honi palettán.

Az itt hallható számok közül a legrégebbi még 2004-ben készült el, a legújabb pedig idén májusban, úgyhogy a kettőt összehasonlítva bármely földi halandó könnyed összehasonlítást végezhet az akkori szocialista és a mostani nemzeti kormányzás között, helyes képet kapva egyúttal arról, hogy G. rosszabbul él-e, mint hét éve. És míg az első szám (Körtér) szomorkás és merengő dallamokkal operál (G. érzékeny lelke akkoriban nagyon szenvedett a kapitalizmus és a veszprémi Balaton Plaza kiépülése okán), addig az 1068 bar hörgést és metálos zúzást vonultat fel: G. dühös és elkeseredett, mert Veszprémben egy épeszű koncerthelyszín sincs, és Budapesten még a ZP-t is be akarják zárni.

A politikai vetület után nézzük, mit tartalmaz még a Zűr az Űrerdőben: megismerhetjük a világítótorony tetején szorongó lemmingek vészkiáltását a Tériszonyban; hallhatjuk egy harangtoronyba zárt téesz-elnök sanyarú hattyúdalát a Termelési szünetben; de még az esőerdők világába is elkalauzol minket G. a Gamma keretében. Ezen kívül minimálra vett zúgás- búgás, a végső határokig elvitt ijesztegetés és depresszív pókháló-szövögetés jellemzi a majd’ egy órás, ingyenesen letölthető anyagot.

Ugyan az Űrbögrében zavaróan hat az elszavalt galaktikus bölcsesség, és egyes helyeken feleslegesen sok a metal, de összességében elégedettek lehetnénk. Ha a borítóban nem fejezné ki a Zenész köszönetét Istennek is.

Legközelebb remélhetőleg már Sátán nevével találkozhatunk a hálarovatban is – G-vel pedig az érdeklődő a FémForgács hasábjain tehet így, ahol nemrégiben előléptették ördögi (isteni?) pontozónak és cikkírónak. Sok sikolyt, sok sikert!

Holden

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





SHOCKMAGAZIN - 2011. július 17.

Valószínűleg a GuilThee agya, T.G. megirigyelhette Devin Townsend hírhedt munkamániáját, mert az anyabandájának nem oly rég megjelent lemeze után máris itt van a veszprémi muzsikus/dalszerző szóló projektjének, vagy inkább stílusosan szólva agymenésének első fejezete. Aki ismeri a GuilThee-t, az tudhatja, hogy a veszprémi zenekar egy elég nehezen behatárolható, sajátságosan bizarr világban barangol már évek óta. Hasonló a helyzet a Nagaarummal is, ám az Űrerdő mégis egészen másként elborult.
Amolyan elektronikus / pszichedelikus / kísérleti zene ez, vagyis slágerességre, vagy hagyományos dalokra itt még véletlenül se számítsunk. A mintegy 56 perces anyagon található 11 tétel alapjai az elmúlt hét év során születtek meg, s ezeket az ötletkezdeményeket, nyers verziókat rántotta később gatyába G. Mindez érződik is a dalok többségén, vagyis, hogy születésüket elsősorban nem a hagyományos dalszerzői folyamatok ihlették.

Ennek megfelelően a dalok nagy részében egy-egy témára hallhatunk variációkat, játszadozásokat különféle hangeffektekkel, s bizony emiatt nem is lehet az Űrerdőt úgy hallgatni, mint egy szokványos zenei albumot. Utazás ez inkább az elektronika nyújtotta lehetőségek világában, ahol csak az egyén kreativitása szabhatja a határokat. Azért akadnak itt egész formás, kerek dalok is, mint például a Tériszony, amelynek spirális, Vangelist idéző futamaitól valóban olyan érzése támadhat az embernek, mintha egy felhők fölé nyúló torony tetejéről tekintene alá, miközben forogna vele a világ. A Póküreg is ígéretes, ám itt túl sok minden történik egyszerre, s kissé kaotikussá is válik a végeredmény. Ennek ellentettje a Termelési Szünet, amely egy szintetizátoros tétel, s bár az egész kissé céltalannak tűnik, a második fele már egészen hatásos ambientbe úszik át.

Másik kiemelkedő darab a Mjölnir, egyszerre kísérteties és pszichedelikus, mint valami bizarr számítógépes játék zenéje. Azért G. mégse hazudtolja meg önmagát, s a végére bekerült némi gitárzúzás is 1068 bar címmel. Ebben a 10 perces darabban még vokálozik is a szerző, s talán ez a leginkább „giltis" dal a lemezről, a dobgép hangzása pedig meglepően élőre sikerült.

A néhány kiemelkedő, vagy inkább rendes dalt leszámítva az Űrerdő inkább megfelel mondjuk egy Pink Floyd könyv háttérzenéjének, mint szokványos zenének. Hallhatóan G. kellőképp kitapasztalta az elektronika és az effektek nyújtotta lehetőségeket, így egy esetleges következő Nagaarum lemezre már mindehhez csak az arányok megfelelő betartása, és kerek dalok szükségeltetnek, amivel a GuilThee-t alapul véve nem lesz gond.

- Oravecz Zoltán -

-/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






FÉMFORGÁCS - 2011. augusztus 1.

A GuilThee neve valószínűleg a legtöbb rendszeres ’forgácsra látogató számára mond valamit, lévén az eddig megjelent kiadványaikról vannak ismertetők az oldalon, sőt a második nagylemezük úgy 2 hónapja a Hangpróbán is megmérettetett. Ezek után ha azt mondom, hogy a Nagaarum a GuilThee dalszerző/bőgősének, T.G.Nagaarumnak a szólóprojectje, akkor a legtöbben úgy gondolom valamiféle metal muzsikára számítanának.

Na ők nagyot tévednének! Ugyanis kb. az a helyzet a Nagaarum esetében, mint a Watch My Dying gitáros/dalszerző Bori Sanyi Innersightjánál. Vagyis az anyazenekar stílusától merőben különböző zenét rejt az Űrerdő. Mondjuk a cím viszont nagyon árulkodó! Ugyanis G. eme debüt albumán az utóbbi hét évben összegyűlt ötleteit tárja a hallgatók elé, a stílus pedig leginkább valami space-es, ambientes, kísérleti elektronikus zeneként írható le. Bár azért akadnak olyan nóták, ahol kapunk némi torzított gitárt (Póküreg, Gamma), sőt a záró, 10 perces 1068 bar egy riffelős/metalos dal, mégis alapvetően az elektronikáé a főszerep.

Tehát közelebb áll az Űrerdő zenei anyaga az olyan előadók dolgaihoz, mint pl. Vangelis, Jean-Michel Jarre, Mike Oldfield, vagy a Pink Floyd egyes dalai, mint bármelyik metal hordáéhoz. De akár megemlíthetném a kanadai őrült zseni, HevyDevy barátunkat is, aki a metal lemezei mellett csak elkövetett olyan agymenéseket is, mint a Devlab, vagy a The Hummer…

Az Űrerdő nem dalokból áll, hanem inkább témák, hangulatok folyama. Szinte végig instrumentális, bár az Űrbögrében mintha valami sci-fi novellából, regényből felolvasott részlet hangzana el, a záró tételben pedig G. effektezett hörgése hallható. Egyébként én folyamatosan olyan könyvekre és filmekre asszociálok a lemez hallgatása közben, mint pl. Asimov (Alapítvány, Birodalom, Robot történetek), Lem (a Solaris nagyon adja magát), de Tarkovszkij filmjeihez is nagyon illene ez a hangulati töltet, sőt a 2009-es, szerintem zseniális Hold című sci-fibe is simán el tudnék képzelni egy-két részletet!

De hogy Ti hová tudnátok elképzelni az Űrerdőt? Pl. a szobátokba! Ugyanis G. honlapjáról ingyenesen letölthető a lemez! A végére még egy jó tanács: ez tipikusan az a fajta zene, ami sötétben, fejhallgatóval fülelve tárja fel igazán értékeit! Szóval: just relax!

- Oldboy -

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.