| | gabortoth.com | napló | fórum | guilthee.com |
HÍREK TÖRTÉNET KIADVÁNYOK FOTÓK, VIDEÓK, CIKKEK IDE
| SZÖVEGEK (lyrics) | SAJTÓ (press) | KÉPEK (photos) | VIDEÓK (videos) | SZAVAZÁS (poll) | LINK (link) |


Cikkek / Articles: 88



KRITIKÁK ÉS INTERJÚK AZ APPLES-HÖZ (17)


88. ARISTOCRAZIA WEBZINE - 2018. OKTÓBER 27.

Con la bellezza di quindici album e due split pubblicati nel giro di otto anni — senza contare altri tre come Pigballoon — è abbastanza evidente che il progetto Nagaarum sembri non saper rimanere con le mani in mano. "Apples" è l'uscita più recente di questa one man band ungherese e — nonostante il titolo alquanto inusuale — dimostra che il musicista ha tanto da dire.

Lo stesso frutto comparve già nella copertina di "Homo Maleficus", ma questa volta c'è una motivazione piuttosto semplice per la quale Nagaarum ha scelto di chiamare così questo lavoro: si tratta di un concept album basato su Isaac Newton, Robert Hooke ed Edmond Halley, personaggi noti a chiunque abbia conoscenze scientifiche di base; a questo punto dovreste aver capito che le mele del titolo si riferiscono al momento in cui Newton iniziò a comprendere la forza di gravità. "Apples" è, a tutti gli effetti, un tributo a questi tre scienziati del passato e a un certo modo di pensare vicino a concetti spirituali, in contrasto con la scienza occidentale moderna, nella quale non c'è posto per entità superiori; lo stesso Newton usò la scienza per spiegare come Dio manovrasse l'universo, anziché sostituirla a esso.

Nagaarum omaggia questi studiosi del passato con quasi settanta minuti di musica, sperimentando tra Black Metal atmosferico e talvolta furioso e Doom Metal, intervallando il tutto con un numero importante di fasi Ambient; dei dodici brani, infatti, circa metà sono costituiti quasi esclusivamente da sintetizzatori, al massimo accompagnati da batteria o altre percussioni e da pochi altri elementi. Spesso è possibile percepire una certa psichedelia di fondo, in alcuni frangenti accompagnata da leggere tendenze Post-.

Il difetto maggiore di "Apples" è che è un album pesante, difficile da digerire interamente, tanto che già verso la metà della scaletta si inizia a percepire una certa difficoltà a mantenere l'attenzione; la durata non certo esigua è solo un'aggravante a un problema che risiede proprio nello stile del musicista, non proprio il più facilmente fruibile. Potremmo discutere di quanto la sua sia effettivamente una scelta, criticabile o meno; sta di fatto, però, che anche chi — come il sottoscritto — ha apprezzato il disco potrebbe faticare ad arrivare fino alla fine.

Sia chiaro, tuttavia, che Nagaarum dimostra di essere un abile musicista con ottime idee in più di un'occasione: basti pensare alla capacità di sfruttare diversi stili vocali che vanno da uno scream arcigno — non troppo presente, nel complesso — a pseudo-cori a tratti ahabiani, sfruttati in diversi passaggi; i due ospiti arricchiscono ulteriormente il comparto vocale, grazie alle narrazioni di Roland Szabó e alla voce angelica di Betty Varga. L'artista inserisce soluzioni peculiari anche sul fronte strumentale, ad esempio con lo scacciapensieri distorto di "New Tone" o con gli effetti applicati soprattutto alla chitarra solista; uno degli aspetti più notevoli, infine, è il senso di curiosità verso i misteri dell'universo apportato ai suoni dei sintetizzatori, particolarmente percepibile in "Celestial Mechanism" e "Royal Society".

Tutto sommato, non si può dire che "Apples" sia un brutto album, ha anzi il pregio di affrontare temi particolari in modalità altrettanto interessanti; superato lo scoglio della difficoltà di ascolto, scoprirete un disco assolutamente meritevole di essere approfondito. Non so se anche Newton avrebbe apprezzato questa musica, ma nel caso la sua previsione della fine del mondo nel 2060 si rivelasse vera, avremmo anche una colonna sonora adatta.

Vlakorados

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




87. THE PIT OF THE DAMNED INTERJÚ - 2018. SZEPTEMBER

After two albums reviewed here in The Pit of the Damned, we would like to meet the mastermind behind this monicker. Could you present your band, that although 17 albums released, was born relatevely recently, in 2011, am I right?

Ohh, many thanks but I am a simple guy only. Nagaarum is an artistic concept with dark, eclectic and technically simple music. When I started the project, I took some statements. I have to do everything from the composition to the publishing. Playing all the instruments, mixing, mastering, lyrics must be born by myself. In the past I wrote all the lyrics in Hungarian but now - the album 'Apples' - was translated to English by one of my friends, Roland Szabó. Not a big story anyway... I can work quicker than others, so I do not need partners in Nagaarum. This is the easiest way for me.

So, after 17 albums, how is possible that you are so inspired, considering that you are involved also in other projects - I think to In Vacuo for example? Where this inspiration was born?

The Universe is an inexhaustible source of inspiration. A tree, a rock, a flower, the air, the snow, the sunshine, stars and all what was created full of eternal sparks and give to me all the idea for composing the music... But in all creative works, a lack of inspiration can occur again and again. I am able to recognise this and handle it successfully over the years. I used to use a random sound method in such case, and this method produced some of the most interesting moments. Our method with In Vacuo works in a different way. Peti - the other member of the band - uses to start composing with the drums. Once all the drum patterns are recorded, I start to record the strings. And at the end, we perform the throat killing as usual. The subjects of In Vacuo albums and the lyrics always came from Peti.

It is also particular to see that your music was born as ambient sound, then it evolved into electronic, to arrive in the last works with also a predominant part of extreme sounds, even if played in an experimental vein. Could you explain such progression? And what about your influences?

I don't really feel this progression, because I always want to compose ambient, electronic and metal tracks as well. The main reason for the lack of metal parts in the early era was due to the fact I couldn't play the strings. Originally, Pigballoon (the first name of the project) would have been a psychedelic rock concept similar to early Pink Floyd materials - so I would have like to compose songs inspired by the works of those five masterminds. My main influences are rooted in 60-70's. The experimental rock of the 70's like Thin Lizzy, Uriah Heep or Pink Floyd maybe are my biggest idols. I am listening to many more pop music, like Tears For Fears, Duran Duran, Depeche Mode nowadays... I like very much ambient, funeral doom shits and black metal. In addition, I need some punk and other rat's music but this depends by my mood... And at the end - I like a lot the absolute silence too.

The last album is 'Apples', a concept album on science and its spiritual aspects, why such decision? Could you tell us much more about the writing of this album? Could you explain also the content of the lyrics combined with a music that is able to mix once again ambient, electro, black, doom, progressive? Have you read our review, do you agree with our analysis?

Yes, your review is profound, it seems you dig into the subject well. I think that Isaac Newton was the greatest scientist of the world all time. Spirituality was so clear to him, as the apple would fall when dropped. Two phenomena - religion and science - became one in his mind. He said: "God gives us signs to discover the rules of the whole world". There were two more scholars in the XVII century who worked in close contact with Newton: Robert Hooke became his main opponent when Newton explained his theory about the prism. Newton told that the white light contains all colours but Hooke who was an influential member of the Royal Society laughed at this statement, leading to a lifetime of hostility between them. The third scientist who appears in the album is Edmond Halley. He tried to be a mediator between Newton and Hooke, helping Newton finishing his masterpiece 'Philosophiae Naturalis Principia Mathematica'. The appearance of these three different persons needs therefore different styles to generate and interpret the music.

Nagaarum is a one-man-band, this means that it is not possible to see you on stage, is it true? But how would you imagine a concert by Nagaarum, do you have any particular idea?

No, I have no any idea. :-) I am not interested in live shows. I think this music can't be performed in the stage flawless form.

You live in Hungary, where we know your colleague of Thy Catafalque that in some way has a similar experimental approach to the music, do you like them? Are there other particular bands in your country you would like to suggest us? You have also your own label, do you want to recommend us some of the bands of your rooster?

I think that Thy Catafalque is not really similar to Nagaarum in this moment. On the former TC album, Tamás used elements which was used by me too, but the new releases turned to another style, I don't really like it. Beside that, the new project of Kátai Tamás, called Neolunar, is one of my favourite material in the last couple of years. He is better in electronic stuffs than metal. About other bands, there are many brilliant bands in Hungary, you can check these: Kolp, Veér, Oaken, Karst, Pagan Megalith, Sear Bliss, Witchcraft, October Sun, Sheep in Wolves' Clothing, Astru, Tomusz, P.F.A., Grrrmba, Nadir, Mytra, Blind Myself, Watch My Dying, Aseroe, ék, Skullthrone, Müon, Hamvak, Shum, Mare Erythraeum, Burning Full Throttle. Sorry if I forgot to mention any worthwhile.

17 releases in 8 years, shall we expect more things from the future? Are you working on new materials? Which is your ambition in Nagaarum?

Yes, I have been working on the new material. Future is flexible and I don't really know to plan as usual. My only aim is to blow my brain day by day or year by year. My energies couldn't deflated without composing. 1-2 albums in one year is a comfortable speed for me. I am a lucky guy, because I have a lot of free time.

My last question: during my face-to-face interviews with bands in my radio show, I am used to ask the "Desert Island List": three books, three records and three movies you can’t live without, what about yours?

This is the hardest question dude.
Three Books: Stanislaw Lem - Eden, Artur C. Clarke - Childhood's End, Vaszary Gábor - Ketten Párizs ellen & Hárman egymás ellen
Three movies: Mad Max Trilogy, Donnie Darko, Interstellar (+1 Bridget Jones' Diary)
Three albums: Pink Floyd - Ummagumma, Dodecahedron - Kvintessens, Radiohead - OK. Computer

Now, your last message to the readers of The Pit of the Damned.

Go out to the nature! Don't let die the spiritualism!

Francesco Scarci

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




86. AVE NOCTUM - 2018. SZEPTEMBER 24.

The whole concept of this is unusual. This album is a tribute to three scientists – Halley, Hooke and Newton, hence the “Apples” presumably and their relevance of the discovery of gravity. It is explained further that these scientists operated in a framework of philosophical thought, religion and spirituality, the relationship with which lies in this work. As for Nagaarum, this is a solo project from Hungary, and almost unbelievably his fifteenth album since 2011. We are told to expect “experimental ambient metal with progressive and drone elements” to go with “the scientific inner narrative”.

The scene is set. A constant industrial sound can be heard to the accompaniment of a wavy cosmic drone. This is part of the spiritual birth. Nagaarum summarises his interest as “psychedelia in a cosmic forest”. Broadly it’s four and a half minutes of nothing, so I was looking for more. What comes is an unhinged vocal on a doom base. The vocal has melancholy as you’d expect in this setting. A spoken voice makes pronouncements in what seems to be endless space, before it breaks out into cosmic, dynamic musical experimentalism. That was “Isaac”. Dark cosmic forces bestow themselves upon us under the title “Celestial Mechanism”. We then go off into … well, nightmarish cosmic chaos, really. It’s deep, dark and intense. “Mr Newton, you shall be no scientist as long as I’m here”, announces a sinister voice. This is “Robert”, presumably the philosopher, architect and scientist Robert Hooke. A volley of fuzzy black metal breaks out, eventually giving way to those cosmic waves and then an obscure soundscape replete with the shuffling of feet, twangs and more waves. So ends the “Spiritual Birth” section.

“I know that I know … I am the one to solve it”, speaks the voice. Well I certainly don’t know but we continue this journey with the dark gloom of “Nullius in Verba” at the start of the “Become a Savant Section”. We float about in space. The drone resounds. After four and a half minutes of nothing really, “Edmond” begins with an angelic female voice before a crusty, sludgy instrumental line joins her. Surprisingly the atmosphere heightens, and it becomes tense and even epic. We then return to the harsh cosmic world for “Revelations”. What follows is still more obscure and intense. A harmonica-like sound and a heavy, dull, progression without pattern are my impressions of “New Tone”. The whole soundscape seems to get more and more warped and psychedelic, like a frantic journey through someone’s confused consciousness. That consciousness is captured in “Modern History”, which ends with another spoken part reflecting Newton’s prediction of the Apocalypse descending in the year 2060. Unsurprisingly what is left is cosmic gloom in the form of “Royal Society”. To the accompaniment of strange yet familiar sounds and echoes, we sail away into the ether. Fittingly the album ends with a near quote from the film 2001: A Space Odyssey”

I admired the experimental creativity of this work but whilst understanding this is a themed work and not an action adventure, I found there was too much contemplation time, which equated to nothing. “Apples” is too obscure to be comprehensible, is hard to digest and is a difficult album to enjoy or appreciate.

6/10

Andrew Doherty

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




85. POWERMETAL.DE - 2018. SZEPTEMBER 20.

Gesteinsbrocken driften durch den Weltraum.

Siebzehn Alben in zehn Jahren sind eine stolze Zahl, was jedoch nicht heisst, dass man NAGAARUM nun kennen muss. Hinter diesem Pseudonym steckt ein ungarischer Musiker, der - zumindest auf dem Promozettel - seine Identität nicht preisgeben will.

Das passt irgendwie auch zur Musik auf "Apples", anzusiedeln zwischen düsteren Soundscapes, Ambient, Post und Black Metal. Das Ganze hat dazu noch eine intellektuelle Hintergrundgeschichte und beschäftigt sich mit drei großen Denkern, Isaac Newton, Robert Hooke und Endmond Halley. In vielen Passagen schweift NAGAARUM dann auch ähnlich des Halley'schen Kometen durch den Weltraum und im Planetarium wäre die Musik sicher auch recht wirkungsvoll. Auch unterm Kopfhörer kann man dazu schön seine Gedanken verlieren, doch für den Tagesgebrauch wird es dann doch schnell zu waberig und langatmig.

Das ist schade, denn die avantgarde-metallischen Passagen sind teilweise richtig gut gelungen und erinnern mich ein bisschen an NAGAARUMs Landsmann Tamas Katai und sein THY CATAFALQUE. Die im zweiten Teil des Album etwas häufiger auftretenden schwarzmetallischen Passagen haben auch durchaus ihr Flair und erinnern in ihrer Umsetzung and die coolen deutschen Avant-Blackies KLABAUTAMANN. Nur bis es zu solchen Hinhörpassagen kommt, vergehen immer halbe Ewigkeiten, in denen irgendwelche Gesteinsbrocken durch den Weltraum driften.

Zeit, die sich der gestresste Alltags-Deutsche nur selten nimmt, möglicherweise genauso selten wie für einen Besuch im Planetarium. Das heißt aber auch: NAGAARUM ist eher ein Sound für Nerds und Spezialisten für eben diesen bestimmten Sound und insgesamt ist es bei aller Liebe zum Detail nicht gut genug, um es für eine breitere Hörerschar zu empfehlen.

6,5/10

Thomas Becker

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




84. RATTLE.INC INTERJÚ - 2018. SZEPTEMBER 10.

Nemrég jelent meg Nagaarum legújabb nagylemeze, az Apples, ennek az eseménynek az apropóján Zozzie faggatta ki Nagaarum-ot.

Üdvözöllek a Rattle Inc. olvasói nevében is! Kezdjük a legelején: milyen céllal hoztad létre a Nagaarum együttest? Vagy nevezzük inkább projectnek?

Nagaarum: Köszönöm a lehetőséget – sziasztok! Én projektnek szeretem nevezni, mivel egy együttes többtagú, és amennyiben lehetősége van rá, koncertezik is. Már a legelején lefektettem magamnak, hogy nem fogok koncertezni, és én leszek az egyetlen tag. Utóbbi annyiban módosult, hogy mivel a női énekre képtelen vagyok – szerencsére –, így vendégénekesnőként időnként megjelenik Betty V., illetve most az Apples szövegeit angolra fordító Szabó Roland narrációival egészült ki a végeredmény.

A Nagaarum név viszont a névváltoztatás utáni állapotot jelzi, ugyanis a projekt eredeti neve Pigballoon volt. Akkor még azt hittem, hogy a Pink Floyd 1967-77 közötti stílusvilágának a nyomvonalán fogok haladni, csak közben véletlenül összetalálkoztam a kult black metal-lal. Ezen kívül egyéb cél nem nagyon volt. Csak sodródtam rendre… Most is sodródom.

Miért döntöttél úgy, hogy egy egyszemélyes bandát működtetsz?

N.: Azt, hogy a Nagaarum egyszemélyes lett, az indokolta, hogy sokkal gyorsabban dolgozom, mint mások, és nem volt kedvem senkire sem várni. Így kényelmesebb. Komponáláskor szeretem a pillanatot elkapni, éppen ezért kikukázott témáim sincsenek. A legtöbbször az első hangsort használom, ami csak eszembe jutott. Az életben sem nagyon jellemző rám a túlzott tervezés.

Voltak előtte rendes zenekaraid? Ha igen, volt-e bármi problémád ezekkel?

N.: Volt rendes zenekarom, több is. Az első, ami már tényleg kiforrott volt zeneileg, az a GuilThee. Jelenleg nem tudom, hogy létezünk-e… Négy lemezt jelentettünk meg, és azt a csapatot egy tényleg különös együttállásnak érzem onnantól, hogy VIII. csatlakozott hozzánk. Majd Mr. Match érkezésével váltunk azzá a bandává, amire mindig is vágytam. Emellett alapító tagja voltam a Krampüs-nek, ami Kovács Tomi bandája. Az In Vacuo-t kell még megemlítsem, amit ketten csinálunk Szabó Petivel. A Fémforgácson ismerkedtünk meg – mindketten szerkesztők voltunk -, és eddig három anyaggal álltunk elő. Ő az ellenpólusom ideológiailag. Ő a realista mérnök, én pedig az idealista kutató. Ő logikus, én intuitív.

Különösebb egyik bandával sem volt problémám. Csak a Krampüs-ből jöttem el rossz szájízzel, de időközben azt is megbeszéltük már Tomival.

Ja, és az olasz Martyr Lucifer utolsó szólólemezén gitároztam, ami az ő irányukból együttes, számomra részvétel egy kiváló dalszerző lemezén és tulajdonképpen trófea is, hiszen Adrian Erlandsson dobol rajta.

Írtam az Apples lemezismertetőmben, hogy az egyemberes projekteknek megvannak az előnyei és a hátrányai. Te hogy látod ezt? Könnyű vagy nehéz így alkotni, és a lemezkiadást övező munkákkal kapcsolatos teendők is megterhelők?

N.: Számomra sokkal könnyebb. Még a lemezkiadással kapcsolatosan is azt kell mondjam, hogy könnyebb. Persze nem anyagilag, hiszen itt teljes egészében én fizetem a gyártást, nincs kivel összedobni rá a zsetont. De vita sincs a zenét illetően, és a próbák, megbeszélések hiánya is nagy könnyebbség. Magammal pedig nem szoktam tipródni azt illetően, hogy mikor van kész egy dal. Valahogy csak érzem. Ha meg nem, Betty V. rám szól, és gyúrom még egy kicsit.

Az említett helyzetből adódóan minden hangszert te játszottál fel az albumokon. Melyik instrumentum okozza a legtöbb fejfájást a felvételek során? Vagy esetleg az énekkel van a legtöbb feladat?

N.: Az énekkel. A szövegek megírása általában nem szokott gond lenni, de az énekek kivitelezése annál inkább. Az üvöltős részek gyorsan fel szoktak menni, de a dallamokat sokat kell masszírozzam, mivel nincs túl jó hangom. Muszáj, hogy sok szólammal játsszak, mert akkor ez nem nagyon derül ki.
Gitárosnak sem vagyok túl jó, de ami kell, az szokott menni, mellesleg kisebb hibákkal én nem foglalkozom. A dob sosem jelentett gondot, lévén az alaphangszerem, és azzal van színpadi rutinom is. Tulajdonképpen egész jó dobosnak tartottam magam, hogy most milyen vagyok, azt nem tudom, mert sok éve nem ültem a cuccomhoz – sőt, már el is adtam. Az egyetlen Nagaarum lemez, ami dobverőkkel felütve, az Eventvm Fatali. De azon is csavartam egyet, ugyanis „full impro”, és hiba esetén nem volt szabad újrakezdenem. A metronóm használata is tilos volt. Azt kivéve minden kiadványom gépdobbal készült.
Szintetizátorként ma már jóformán csak analóg szimulátorokat használok, és akkor meg is érkeztünk ahhoz a hangszerhez, amit a legtovább tanultam, tanulmányoztam, nyúztam. A Nagaarumban nincsenek loop-ok, netről leszedett hangminták, kizárólag oszcillátorokkal, szűrőkkel, effektekkel és szekvenszerekkel, LFO-val dolgozom, vagyis én magam építem fel a hangokat. Sikerült eljutnom oda, hogy nem az “ez a hangszín jó lesz valamire” módszerrel, hanem a “na, ezt a hangszínt képzeltem el” metódussal dolgozom. Gyakorlatilag ki tudom tekerni a szintetizátoron azt, amit szeretnék, és amikor ez tudatosult bennem, akkor éreztem, hogy a Nagaarum szintet lépett.

A dalszövegeket könnyen kipréseled magadból?

N.: A koncepciózus lemezeknél igen. A többinél meg, ami jön. Van olyan anyagom is, amelyik végig halandzsa (Oort – Oort II.).

Honnan merítesz a témáidhoz?

N.: A Világegyetem kifogyhatatlan inspirációforrás. Csak Newtont tudom idézni: „Az Isten úgy teremtette meg a Világegyetemet, hogy kellő mennyiségű jelet hagyott, amiből megismerhetjük.” Bár néha írok emberekről is. Rosszakat. Mert gonosz vagyok.

A koncertezés nem hiányzik?

N.: Nem. Átadom a terepet a nálam fiatalabbaknak és a színpadon tehetségesebbeknek.

A keverést, maszterizálást is te végzed. Tanultad ezeket valahol, vagy autodidakta módon sajátítottad el a dolgot?

N.: Teljesen autodidakta folyamat volt. Ha a sírógörcs kerülgetett valami miatt, felhívtam Pirisi Ákost, az OctoberSun dobosát, aki sokkal jobban keni nálam a témát. A hangzás nagyon fontos számomra, de teljesen mást tartok jónak ahhoz képest, ami ma modern vagy versenyképes. Ha etalon hangzást kellene mondanom, az mindenképpen valami ’70-es években született analóg felvétel lenne. Mondjuk, valamelyik Pink Floyd vagy Uriah Heep lemez.

Nem is gondoltál arra, hogy megbízz ezekkel a feladatokkal valakit?

N.: Az Apples kiadása előtt az Aesthetic Death főnök Stu megkérdezte, hogy nem akarom-e újrakevertetni a cuccot, mert Greg Chandler, az Esoteric főnöke ingyen megcsinálná a saját stúdiójában. Megköszöntem, de nem éltem a lehetőséggel. Nem lett gond belőle, mert Stu-nak tetszett, amit csináltam, csak jelezte, hogy volna egy ilyen lehetőség.

Az Apples lemezen kívül csak a Homo Maleficus-t ismerem, de a két lemez között elég nagy különbséget tapasztalok. A korábbi munkáid is ennyire eltérnek egymástól?

N.: Igen. Sőt! Csak azok különböznek igazán. Ha akarsz valami zsigerből elbaszott dolgot hallani tőlem, akkor ajánlom a Belaja Tajga 1-2-t. Imádtam azokat csinálni, és a mai napig nagyon kellemes hallgatnivalók számomra. Vagy ott van a Gleccserek, ami teljesen mellőzi a metalt. Lényegében egy rocklemez. A Pulzár pedig full ambient, azt is sokat pörgetem.

Melyek azok az irányzatok a metal-on belül, amelyek szerinted a leginkább jelen vannak a korongokon?

N.: Post, black, doom…

Gondolom, olyasmi zenéket hallgatsz, amelyek hasonlóak a tiédhez. Felsorolnál néhány konkrét kedvencedet?

N.: Hát, elég sok minden van. Mostanában nagyon sok popzenét hallgatok: Duran Duran, Tears For Fears, David Bowie, Radiohead, Depeche Mode. A hetvenes évekből minden kísérletező cucc jöhet. Az összes Pink Floyd, Uriah Heep anyagok vagy az első Thin Lizzy. A Cream Disraeli Gears-e is nagyon ott van, jó beteg cucc. Az amerikai Styx-et is csípem, ők Európában eléggé ismeretlenek, miközben odaát stadionkoncerteket adnak. Na meg rengeteg ambient cucc megy nálam, post rock, funeral doom, amelyeknek a megismerését Illés Andris barátomnak (Dreams After Death) köszönhetem. Ha pedig kell egy kis pörgés, akkor punk, black metal vagy Scooter. De a csendet is sokra tartom.

Az új nagylemezen történt néhány változás: egyrészt angol nyelven szólalnak meg a szövegek, másrészt nem csak te szerepelsz a korongon. Hogy alakult ki ez?

N.: Angol tudósokról énekelek, ehhez passzol az angol nyelv. Énekben tudom valamelyest tartani a helyes kiejtést, de a beszédben nem mindig. Roli viszont angoltanár, neki ez zsigerből megy, ezért a végeredmény érdekében az ő eredeti sávjait hagytam meg a narrációkra.

Jól gondolom, hogy zeneileg is megújultál? Úgy vélem, néhány új elemet beillesztettél a muzsikádba, bár, mint említettem, csak két lemezt ismerek a Nagaarum-tól. Ennek az okairól mesélnél?

N.: Ezt belülről nehéz felmérni, de szeretném azt hinni, hogy igen. Időnként lefektetek magamnak egy tervet, hogy az új lemez ilyen vagy olyan lesz, és ezt nagyjából tudom is tartani. Most ebben a 70 percben egy összegzést szerettem volna készíteni azt illetően, hogy merre jártam az első 10 évben.

Az Apples egy teljes sztori. Nehéz volt összerakni a történetet?

N.: Nem, mivel ennek a három tudósnak az életét régóta ismerem, szóval csak azt kellett kijelölni, hogy melyik dal melyik résztörténetet mutassa be. Inkább az volt a nehezebb, hogy kitaláljam, a dalkezdemények melyik részhez passzolnak.

Honnan jött az ötlet, hogy három régi tudósról írsz egy teljes lemezt?

N.: Nagyon szeretem Neil DeGrasse Tyson Történetek a világegyetemről című tudományos ismeretterjesztő sorozatát. Az egyik részben pont ez a történet jelenik meg, így az nagy lökést adott ahhoz, hogy én is elkészítsem a magam verzióját. A D.I.M. lemezem Mengyelejevről, illetve a periódusos rendszeréről szólt. Valamilyen szinten annak a megalkotása is egy prófécia volt. Először megint a nevekkel akartam játszani, de hülyén hatott volna lemezcímnek az, hogy I.N., E.H., R.H.

Milyen üzenete van Newton, Hooke és Halley életének, munkásságának a mai kor felé?

A legfőbb üzenet az, hogy nem kellene hagynunk a spiritualitást kihalni, mert ha az életünk során csak a technológiánkra hagyatkozunk, az a lelkünk halálához is vezet. Einsteinnek volt egy nagyon jó mondása: „A képzelőerő fontosabb, mint a tudományos ismeret. A megismerésnek határai vannak, de a képzelet leírja az egész világot.”

Betty V. énekesnőt hogyan sikerült meggyőzni, hogy szerepeljen a lemezen? A későbbiekben is számíthatunk rá, hogy felbukkan valamelyik Nagaarum albumon?

N.: Sőt, már korábban is szerepelt. Rendszerint amellett érvel, hogy nem kellene női ének, mert az felpuhítja a zenét. De mivel engem sosem érdekelt, hogy a zeném mennyire kemény, rendre elengedem a fülem mellett ezt az aggályát. Eleve nem is tartom magam metalzenésznek, így nem kell megfelelnem semmilyen keménységi korlátnak. A zenéim legalább fele teljesen mellőzi a metalt. Semmi bajom a metallal, de nem tartom többre más műfajnál.

Énekel valamilyen zenekarban, formációban?

N.: Mármint Betty? Több helyen is feltűnt már, de ő ezt nem tartja annyira fontos dolognak, mint én. Mármint a szereplést. Egyáltalán nincs tisztában vele, hogy milyen istenadta tehetsége van, és velem ellentétben nagyon kritikus is magával szemben.

Igaz, hogy nemrég jött ki az új lemez, de vannak-e már terveid a következő albumra?

N.: Ez általában így szokott lenni. Bevált szokásom, hogy egy lemezt grandiózusra tervezek, finoman kidolgozok, sok dallamos énekkel, és „szép dolgokról” szól, aztán a következő anyagban kiüvöltöm magam egy évre, vagy „elvontkodok” egy sort valami ambient ötlettel. Most is félig megvan már egy következő kiadvány zeneileg, de az egyáltalán nem lesz „futtatva”, kivitelében, megszólalásában is koszlott lesz, és kazettán jelenik majd meg.

A saját projected mellett az NGC Prod. lemezkiadót is te viszed. Honnan van ennyi időd mindezekre?

N.: Nem több idő egy kiadót működtetni, mint más kiadóknál a kiadásért házalni. Mondhatnám úgy is, hogy mindkettő iszonyatosan időigényes dolog. Viszont így nemcsak saját magamra hívhatom fel a figyelmet, hanem más tehetséges underground produkciókra is.

Miért vágtál bele a lemezkiadóba?

Mert elkeserített, hogy száz kiadóból kb. nyolc válaszol, ha jelentkezem náluk egy anyaggal, azokból is hatnak már betelt a naptára arra az évre, további kettő pedig csak társkiadóval vállalja a lemez megjelentetését. Ekkor jutott eszembe, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Persze a pénzügyi rész időnként sokkoló, és természetesen NULLA haszonnal működik az NGC Prod. Az egyedüli cél, hogy ez a nulla meglegyen, vagyis visszajöjjön a befektetett összeg. Amint ez megvan, adom ki a következő anyagot, és jön az újabb izgalmas időszak – a megtérülésé.

Az NGC Prod. hazai underground együttesek lemezeit jelenteti meg. Mi alapján választod ki a bandákat? Te keresed meg őket vagy fordítva?

N.: Ez változó. Nem csak metalzenéket adok ki, ott van például a Mare Erythraeum, ami ambient /drone cucc, vagy a P.F.A, ami tróger punk. Van, akiket én kerestem meg, de a Mare Erythraeum-mal kapcsolatban Zoli jelezte, hogy volna egy ilyen anyaga 2009-ből, és kiadatlan.

Van kedvenced a saját kiadódon belül?

N.: Még ha lenne is, nem lenne egyenes dolog, ha ezt leírnám. Csak olyan anyagokat adok ki, amelyeket hibátlannak, de legalább 9 pontosnak érzek. Nem tudok dönteni. A magaméit sem tartom jobbnak, mint bármelyik másik banda anyagát, ami NGC Prod. név alatt jött ki. Mindegyik esetében öröm volt a kiadást intézni.

A kiadóval kapcsolatban van valamilyen nagyszabású terved?

N.: Rendszeresen eljátszom a vinyl kiadás ötletével, de még nem mertem elhatározni magam. A CD-gyártás sem egyszerű téma, de a nagylemez tényleg megfontoltságot igényel.

Köszi szépen az interjút, a legjobbakat kívánom minden tevékenységedhez!

N.: Én köszönöm, hogy kíváncsiak voltatok ezekre a dolgokra! Sus Scrofa!

Zozzie

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




83. METAL.HU - 2018. SZEPTEMBER 06.

Alighanem önmagában is komoly kihívást jelentene bármely rajongónak, ha arra kérnénk, számolja össze (esetleg tegye időrendi sorrendbe) a NAGAARUM kiadványait. Bizonyára sokan lennének, akiknek bicskatörő feladványt jelentene, hiszen az idén tíz éves, TÓTH GÁBOR vezette projekt eddigi fennállása óta szinte ipari gyorsasággal dobálta a rajongók kezébe az újabbnál-újabb anyagokat. Ha egy zenekar, vagy projekt háza táján ekkora “tömeggyártás” észlelhető, akaratlanul is megfordulhat a fejünkben, hogy mindez a minőség rovására megy, és olyan elnagyolt anyagot kapunk, ami meglehetősen híján van a finomra csiszolásnak. Szerencsére a NAGAARUM nevet soha nem lehetett ilyen jelzővel megbillogozni, hiszen mindig tudatosan felépített, nagyszerű tematikájú anyagok hallgatói lehettünk, ráadásul az utóbbi időszakban valamelyest lassabb üzemmódra kapcsoltak lemezek terén, és ez így teljesen rendben is van.

Bár bevallom, nem feltétlenül követtem alaposan nyomon a projekt alakulását az elmúlt időszakban, így nem voltam túl naprakész, az új lemez megjelenésének híre azonban engem sem kerülhetett el, ez a hír pedig jó apropóul szolgált, hogy felvegyem az elvesztett fonalat. Abban nem kételkedhettünk egy pillanatig sem, hogy tizennégy nagylemez után is kellő kurázsinak, és energikusságnak lehetünk a fültanúi, sokkal inkább az érdekelt, hogy ezúttal mit sikerült felhozni még az ötletek -valószínűleg- kimeríthetetlen kútjából. Mindezeken felbuzdulva vettem kézbe az immáron tizenötödik nagylemezüket, az APPLES-T.

A lemezt kézben tartva már a külsőségeken elidőzik az ember tekintete legalább néhány perc erejéig, hiszen roppant igényes, digipack köntösben pihen a CD. A borító grafikája ezúttal sem hagy kivetnivalót maga után, sejtelmes, talán valamelyest minimalista koncepció, semmi fölöslegesség, de ezt már a NAGAARUM esetében abszolút megszokhattuk (az előző, HOMO MALEFICUS-T külsőségekben azt hittem, nehezen lehet felülmúlni a jövőben, azonban az APPLES-t meglátva azonnal visszavontam).

Szintén nem tekinthető újkeletű dolognak, hogy a szövegek most is nagyon mély mondanivalóval operálnak, jelen esetben pedig tudományközpontúak: a XVII-XVIII. századból merítkezik, egész pontosan három, ekkor élt tudóséletművéből: ISAAC NEWTON, EDMOND HALLEY, és ROBERT HOOKE pályáját, karrierjét, eredményeit, és hatásait boncolgatja, mindezt rendkívül tudatosan egymásra építve, érdekes párhuzamokat, néhányszor ellentéteket kialakítva, így egyfajta konceptalbumnak is tekinthetjük, hiszen az album bő hetven perce kimondottan, és kizárólag erre a témára épül.

A Middle Age című intro már az első másodpercektől a középkor sötét hangulatába kalauzol minket, és nagyszerűen ráhangol a későbbi folytatásra. Első hallgatásra talán némileg hosszúnak tűnhet valamivel kevesebb, mint öt perc hosszúságával, azonban ez csak a legelső meglepetés. Ezután szinte elemi erővel, nem kevés doomos hatással indul az Isaac tétel, ahol először találkozunk az egyébként egész anyagra jellemző karakteres énekhanggal, és narrációval, majd szinte észrevétlenül, a dal második felében kezd elemi magaslatokig vinni, ám a Celestial Mechanism névre keresztelt harmadik nóta gyorsan vissza is hoz a talajra, mivel itt egy könnyedebb instrumentális kalandnak lehetünk a részesei. Tény, hogy beleillik az album koncepciójába, ám sokadik hallgatásra is ez az egyetlen rész, melyet személy szerint nyugodt szívvel kihagytam volna. Ha a bő hetven percben valahol gyengébb pontot kell említeni, akkor gondolkodás nélkül ezt választanám. Az ezután következő Prism azonban már sokkal szigorúbb, masszívan reszel a gitár, kemény a dob ritmusa is, az ének pedig abszolút felteszi a koronát a szerzeményre, a lemez első feléről már első hallgatásra is abszolút kedvenccé avanzsálódott, ráadásul nyolc perces hosszúságával maximálisan jut idő átélni kimondottan ennek a számnak a mélységeit. Az ezután következő Robert, és Hermit szintén a keményebb csapásirány mentén halad, előbbi kétségtelenül felülmúlja a Prism reszelését, talán az egyik legacélosabb szerzemény a korongon. Ennél a pontnál érezhető legjobban a lemez ambient/black metalos kötődése, így ha valaki eddig ezt hiányolta volna, most sokszorosan megkapja ebből is a szükséges “dózist”. A Hermitet akár méltó lezárásaként is titulálhatjuk az első résznek, hiszen ismét csak zörejek hallhatóak, hasonlóan a kezdő Middle Age-hez, így szép kerek egésszé válik.

A lemez első, és második fele között számos párhuzamot, hasonlóságot zenei megoldást vehetünk észre, azonban a Nullius In Verbával induló második etap ha úgy tetszik, még nehezebben emészthető, a lemez ezen felénél teljesedik ki igazán, és éri el a hallgatóságnál a totális eufória érzését. Sokkal több érzés, benyomás áramlik, a kísérletezős elemek a tetőfokára hágnak. Ha példát kell hozni, egyértelműen az Edmondot kell említeni, ahol legelső ízben kapunk női vokált, VARGA BETTY személyében. Az eddigi NAGAARUM-életműtől ez a húzás messze elüt, ám annál üdébb (ha egyáltalán lehet ezt a kifejezést használni ebben a kontextusban) színfoltja nem csak a lemeznek, hanem az egész munkásságnak. Szintén doomos, kissé vontatott témákra épül a szám, ám a percek előrehaladtával remek kiteljesedésnek lehetünk a részesei, a női vokállal pedig aligha lehet a hat percben betelni.

A fennmaradó négy tétel (Revelations, New Tone, Modern History, Royal Society), inkább az elmerengős, kísérletező vonalat erősíti. Ezek közül egyedül a New Tone-ban éreztem ismét némi üresjáratot, ám a doromb első ízben való megszólalása a lemezen ezt némileg kompenzálja, így ez is okoz némiváltozatosságot, anélkül kissé félve ugyan, de ezt is egy kihagyható nótának aposztrofálnám.

Aki eddig is nyomon követte/szerette T.G (TÓTH GÁBOR), és a NAGAARUM munkásságát, annak ez a lemez sem fog csalódást okozni, hiszen túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az egyik legsokoldalúbb, leginkább kísérletezős lemez lett, mely az elmúlt tíz évnek az egyik csúcspontja, ám ezzel karöltve az egyik legnehezebben emészthető anyaga, a maga monumentális hetven percével. Egy meglehetősen nehezen emészthető, többszöri nekifutást igénylő alkotás, mely iszonyú mélységekkel rendelkezik, és tökéletes lenyomata az elmúlt tíz évnek. Ahogy írtam, nem egyszerű szoros barátságot kötni vele, de ha egyszer ráérzünk az “ízére”, akkor valószínűleg nem fog sokat porosodni a polcon az elkövetkező időben, mert egy gyakori hallgatni való lesz. Szívem szerint a maximális, tíz pontot vésném rá, azonban objektívnek kell maradnom, így egy nagyon erős 9-es a végeredmény részben az előzőekben leírt miatt, részben pedig motivációs szándékkal a női vokálra nézve, mert az most bizonyosodott be, hogy mennyire illik hozzá, és talán nem vagyok egyedül, aki szívesen hallana még ilyen megoldásokat a későbbiekben. Nagyszerű lemez, remek kivitelezéssel, nincs is ezen mit tovébb ragozni.

9/10

Tancsik Mátyás

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




82. HAMMERWORLD - 2018. SZEPTEMBER

Link hamarosan...

9/10

Milán Péter




81. THE PIT OF THE DAMNED. - 2018. SZEPTEMBER 3.

Nagaarum atto diciassette: tanti infatti sono gli album del mastermind ungherese in soli sette anni. Dagli esordi ambient elettronici di 'Űrerdő', passando per pulsioni sperimentali più orientate al versante black con album quali 'D.I.M.' o 'Homo Maleficus' che mi hanno fatto avvicinare a questo ecclettico musicista, fino ad arrivare a quest'ultimo 'Apples' (un concept sugli aspetti spirituali della scienza dalla mela caduta in testa a Isaac Newton a qualcosa di assai più profondo), una sorta di compendio di tutti i generi musicali concepiti da Mr. Nagaarum. E l'inizio noise della prima parte del disco ("Middle Age" che apre la sezione identificata come "Spiritual Birth") lo dimostra. Si sprofonda successivamente in territori doom sperimentali con "Isaac", ove fa la sua comparsa la voce assai convincente (in versione pulita) del factotum originario di Veszprém, coadiuvato anche dalla narrazione di Roland Szabó, in una song che ha da offrire una seconda metà maestosa, tra stacchi black e fughe sinfoniche che possono ricordare un'altra realtà ungherese, i Thy Catafalque. Suoni dronico celestiali con "Celestial Mechanism", ma con un titolo del genere, cosa pretendevate? Altri sperimentalismi sonori forse? Beh, "Prism" vi potrà sicuramente accontentare con soluzioni delirante tra bordate in stile ultimi Fleurety, linee di chitarra sghembe, suoni psichedelici, vocalizzi urticanti che si intrecciano a voci lisergiche, in un pastone sonoro di difficile catalogazione. Che goduria per le mie orecchie, visto anche un imprevedibile finale ambient. Folgorazioni estreme per "Robert", dove le chitarre si avvitano su se stesse in deflagaranti esplosioni sonore che ci conducono in territori quasi brutal death, qui il caos regna sovrano, dove il growl e il clean si sovrappongono in modo bizzarro prima di disinnescarsi a vicenda e riprogrammarsi in territori electro-post rock. Chi è in cerca di emozioni forti, qui ne troverà a bizzeffe. Giusto il tempo di riposare le membra con un altro fuori programma sintetico ("Hermit") ed entriamo nella seconda parte del disco ("Become a Savant") con la narrazione in apertura di "Nullius in Verba" e le ambientazioni lugubri e decadenti del brano che ci accompagnano fino a quando una soave voce femminile (quella di Betty V.) si prende la scena in "Edmond", una song che potrebbe evocare i Green Carnation più delicati che si miscelano con i The 3rd and the Mortal o i Tristania degli esordi, ancora i Within Temptation o i Trial of Tears, in una song che mi ha davvero conquistato, cosi come tutto il resto del disco d'altra parte, che ha ancora voglia di inglobarci nelle maglie ambientali e cibernetiche di "Revelations" (attenzione che anche qui le sorprese sono sempre dietro l'angolo) o nella tumultuosa tempesta cinematografica di "New Tone". Difficile catalogare questo disco con un genere, visto il suo essere un caleidoscopio di suoni più unici che rari. Fatto sta che 'Apples', nel suo essere lungo e complicato, affascina non poco e il prog rock di "Modern History" è lì a dimostrare che nulla è scontato al suo interno, nemmeno l'oscuro epilogo ambient di "Royal Society". Nagaarum atto diciassette: approvato alla grande! (Francesco Scarci)

80/100

Francesco Scarci

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




80. RATTLE INC. - 2018. AUGUSZTUS 30.

A Rattle Inc. heavy metal magazin abban is különleges, hogy többnyire olyan kiadványokról írunk benne, amelyek elnyerték a tetszésünket. Vannak más metal oldalak, sajtótermékek, ahol szinte minden újdonságról ismertetők jelennek meg, de nálunk ez nem jellemző – már csak hely- és időhiány miatt sem. Ha megkeres bennünket egy zenekar a legfrissebb lemezével, benne van a pakliban, hogy a szerkesztőség egyik tagjának sem tetszik a zene, így egy kicsit kínos azt mondani, hogy „Bocs, nem írunk róla, mert senkinél nem talált be.”, annak viszont nem látom értelmét, hogy negatív kritikával illessük az albumot.

Nagaarum is jelentkezett a szerkesztőségünkben legújabb lemezével, és egy kicsit tartottam is attól, hogy nem fog bejönni a zene, és aztán majd mivel indokolom a mellőzést, de szerencsére nem így lett, mert szívesen gépelek az Apples-ről néhány sort ajánlás gyanánt. Már az első pár szám meghallgatása után tudtam, hogy érdemes beleásnom magam a lemezbe, mert színvonalas muzsikát rejt a korong. De őszinte leszek, mert ha mégis érzek olyat, ami nekem nem egészen nyeri el a tetszésemet, említést teszek róla. Szerintem a legtöbb zenész azt várja el, hogy egy „egészséges” kritikával találkozzon, a lemez minden pozitívumát és negatívumát korrektül kihangsúlyozva.

Nem vagyok mélyen benne a magyar underground metal-ban, sőt, azt is mondhatom, hogy alig ismerek együtteseket, pedig érdemes lenne kutakodnom, hiszen most is egy nagyszerű kiadvánnyal ismerkedtem meg. Nagaarum-mal kapcsolatban sajnos egyelőre csak az Apples-ről nyilatkozhatok, mert a korai albumokat még nem hallottam, de ennek ismeretében vissza fogok ásni a múltba.

Tisztázzuk gyorsan az „együttes” összetételét. Az időzőjel nem véletlen, mivel egyszemélyes formációról van szó: a Nagaarum név Tóth Gábort takarja, így gyorsan megkaptuk a választ erre a kérdésre. Ez a téma is megérne egy cikket, konkrétan arról, hogy mitől más egy „rendes” zenekar, és mitől más egy egyemberes projekt – és itt most a szólólemezeket mellőzöm. Mindkét felállásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Az egyszemélyes zenekar előnye a sokkal szabadabb kreativitás (nem kell zenei és szövegi kompromisszumokat kötni), de az élő fellépések lehetősége leredukálódik. Hátrány lehet még, ha a zenekarvezető úgy gondolja, hogy minden hangszerrel biztos kézzel bánik, de a végeredmény mégsem erről tanúskodik. További nehézség a kiadványokhoz kapcsolódó rengeteg meló, ami egyetlen zenész kezében összpontosul. Ám az egészen biztos, hogy aki ilyenformán alkot, az tudatosan választja ezt az utat.

Nagaarum is ebbe a folyóba lépett, az összes nagylemezen minden hangszert ő játszott fel, és egymaga énekel, a zenén és a szövegeken kívül az albumborítókat is ő készíti, valamint a keverést és a maszterizálást is bevállalja, de erre a lemezre egy kicsit szakított az eddigi hagyományokkal. Korábban magyarul szólaltak meg a szövegek, de most angolra váltott, valamint szerepel Betty V. énekesnő (aki társproducer is), narrátorként Szabó Roland, ami ez idáig szintén nem volt megszokott dolog.

Ha már a munka oroszlánrészét Nagaarum végezte, érdemes úgy végigmenni a lemezen, hogy minden hozzá kapcsolódó részét megvizsgáljuk. Az album borítója egyből nagyon megfogott; amikor az ember meglátja, kapásból arra gondol, hogy ha a zene is felnő mellé, akkor nagyszerű élményben lesz része. És ez így is van, remekül harmonizál a kép és a beltartalom.

Mindig is támogattam azt, hogy a metal zenében legyenek értelmes szövegek (a gagyi sorokat hagyjuk meg más stílusoknak); különösen azokat a konceptlemezeket tartom nagyra, amelyek tartalmas üzenetet közvetítenek. Az Apples is egy olyan mű, amely egy teljes sztorit ölel fel, mégpedig visszamenve az időben, egészen a XVII.-XVIII. századig. Főszereplői Isaac Newton, Robert Hooke és Edmond Halley, az akkori kor nagy tudósai, és egyben egymás vetélytársai. Érdekes felidézése ennek a korszaknak, amelyben a tudomány, a vallás, az eltérő személyiségekből adódó kapcsolatok rejtelmei a központi téma. Akit érdekel részletesebben a történet, itt elolvashatja Nagaarum saját szavaival.

És most rátérhetünk magára a zenére. Amikor először olvastam a Nagaarum nevet, úgy véltem, hogy black metal-t rejt az együttes zenéje. Ez annyiban igaz, hogy fellelhetők benne ilyen jegyek, de más stílusok is ötvöződnek Nagaarum muzsikájában. Az Apples borítóját vizsgálva már azt gondoltam, hogy ambient, doom metal is benne foglaltatik, ami valóban így is van, de sok egyéb olyan zene is nyomon követhető, amelyek nem tartoznak a könnyen emészthető kategóriába. Rétegzene, amit Nagaarum előad, ami a vájtfülűek számára okozhat örömet. Tény, hogy nem kevés meghallgatás kell ahhoz, hogy az ember befogadja ezt a fajta muzsikát, de megéri időt szánni rá.

Az album hangzásával sincs probléma, arányosan szól minden, még a basszusgitárt is jól lehet hallani. Az évek alatt Nagaarum megtanult egyre magabiztosabban mozogni a stúdióban is.

Jómagam már többször végigjátszottam az albumot, de még nem tartok ott, hogy egészen magába szippantson, viszont elindultam ezen az úton, és végig fogok rajta menni. Nem könnyű menet; aki nem kedveli a fentebb említett stílusokat, inkább ne is próbálkozzon a lemezzel, de feltételezem, hogy Nagaarum korábbi munkái sem tucatzenét rejtenek. Felróhatnám negatívumnak, hogy nehezen adja meg magát az anyag, de ez nem egészen van így, mert az igazán nívós muzsikát sokszor kell meghallgatni ahhoz, hogy kiteljesedjen.

A nagylemezt átjárja a komor, sötét hangulat, de ha az ember jobban odafigyel, más dolgokat is észrevehet. Sokszor inkább merengő, gondolkodásra serkentő kedélyállapot terül szét, ami a lemez legnagyobb erénye. Ha nem tudnám, mi a szövegi koncepciója az Apples-nek, akkor is ezt mondanám, de így a kettő együtt valóban ezt a benyomást kelti. Gyakoriak az ambient-es betétek, időnként lassú és vontatott a zene, és ezek mind-mind az említett érzést erősítik. A gyorsabb, vadabb részek jól illeszkednek ezek közé, mindig az adott dal mondandójához passzítva kerülnek elő a különböző zenei részletek.

Az embernek érdemes éjszaka, fülhallgatóval átadnia magát a muzsikának, úgy jön elő a legjobban a lemez üzenete. Szerintem sikerült egyéni módon megszólaltatni a dalokat, amelyek Nagaarum világát egyértelműen tükrözik.

Nekem eddig az Isaac, a Prism, a New Tone (ebben doromb is van) és az Edmond a kedvencem. Utóbbi szerintem toronymagasan a legjobb nóta, ebben hallható Betty V. Nos, Nagaarum hangjával sincs semmi gond, úgy vélem, jól helyt áll, de Betty V. éneke csodálatos, és emiatt a dal kiemelkedik a többi közül. Nem szeretnék okoskodni, és beleszólni Nagaarum dolgaiba (ez távol áll tőlem), de én még jobban kiaknáznám az énekesnőben rejlő lehetőségeket a következő nagylemezen. Akár arra is kíváncsi lennék, hogy az extrém énektémákkal hogyan bánik a hölgy, nem csak a dallamossal. De ez tényleg csak szívből jövő jó tanács.

Gratulálok Nagaarumnak, minőségi munka az Apples, csak így tovább!

Apples runs the span of 12 tracks, altogether adding up to almost 70 minutes. The composition on this record is great throughout, don’t get me wrong, but maybe after “Robert” get up for a few minutes, have a cup of tea and then come back. Apples is worth listening to the entire thing, but give yourself an intermission for this one.

4/5

Zozzie

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




79. PERMAFROST - 2018. AUGUSZTUS 21.

Nagaarum is a one-person Hungarian experimental ambient metal project that has been around for a decade and has now put out a staggering 17 albums with the release of Apples. The eponymous Nagaarum takes care of all the composition and plays more or less every instrument and takes care of all male vocals. Aside from a session narrator and a session female vocalist, everything here is the work and vision of one person, so the ambition and complexity is incredible.

Nagaarum’s command of texture is incredible, with the intro track, “Middle Age,” lulling you into a meditative state with ticking clocks and ambient noise before we’re brought into “Isaac,” the track that really tells you what Apples is all about. This is a concept album following a story built around three prominent scientists and thinkers: Isaac Newton, Robert Hooke, and Edmond Halley.

There are narrative sections and ambient interludes to tie everything all together and there’s an extremely wide range of styles showcased and combined to keep things interesting. “Prism” chugs along back and forth between an older-sounding progressive style and heavier black metal-influenced sections.

Nagaarum’s use of analog synthesizers over digital or even emulated analog are part of what makes these ambient sections so appealing. The variety of floating textures achieved add to the music without distracting, and also mix in some ‘70s flavor to create a nice juxtaposition to the more modern styles.

“Robert” is heavy as hell, slamming into you with roaring black metal immediately after a narrator tells Newton he will never be a scientist. Unfortunately, the middle of this track is where the first hints show up of this album feeling a little bit bloated.

“Edmond” ramps things back up, featuring vocals by Betty V. Loops and delays create a sort of “round” effect for both the vocals and guitars. “New Tone” features some of the most interesting sounds and composition, with jaw harp, an already fairly distorted instrument, that sounds like it was put through a filter as it was recorded, and then crunchy guitar, then the combination of everything back into an ambient sound, but a darker, grittier ambience.

Apples runs the span of 12 tracks, altogether adding up to almost 70 minutes. The composition on this record is great throughout, don’t get me wrong, but maybe after “Robert” get up for a few minutes, have a cup of tea and then come back. Apples is worth listening to the entire thing, but give yourself an intermission for this one.

4/5

Ben Srena-Grey

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




78. PERMAFROST - 2018. AUGUSZTUS 21.

Since the start in 2012 the metal band Nagaarum has with this year’s release Apples delivered 10 album. That is an impressing quantity of music, and the most of the music is fascinating in addition. Nagaarum started out in the beginning as a Ambient/Noise/Electronic metal band but later the music changed to experimental doom/dark ambient/black metal. Nagaarum is a one man band and the themes are often about science, space, nature and mankind.

The Nagaarum is born from the ashes of the band the Pigballoon. The Pigballoon was formed in spring 2008 of one musicians from the band Guilthee. The only member of the band chose to change the name when he decided to applying cult black elements for composing the songs. Then the name Pigballoon lost its reason to be used and Naggarum was the new name.

The first tracks was mostly ambient style. The album Űrerdő is very simple in musical aspect, monotonous and gloomy. It sounds raw, frowzy, or rough. The original idea was that the guitars, bass and the vocals could be handled by other persons, but the problem was solved by Nagaarum’s knee-illness. When his knees started to indicate arthritic symptoms he started to practice bass for the band Guilthee.

He had about one year to reach an acceptable level, and since it was successful he decided that the strings and the vocalization he would handle himself. The titles and the lyrics was English initially but they was translated to Hungarian later, and this method will stay this way. The songs are recorded at home mainly about zero budget for free distribution (digital versions – mp3). All the images, artworks, videos and the homepage are own work as well.

Apples is a natural continuation of Naggarum earlier works with even more ethereal voices and ambience and mysticism than ever before.

Ulf Backstrom

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




77. BREATHING THE CORE - 2018. AUGUSZTUS 17.

I believe that Isaac Newton was the greatest scientist of all time. Spirituality - was so clear to him, just as the apple would fall when dropped. Religion and science are two phenomena which became one in his mind. He said: "God gives us signs to discover the whole world".

The first track "Middle Age" represents the darkness of the Middle Ages. Isaac Newton lived in an era which still had many thoughts and ideas rooted in the middle age. These industrial noises in the track were recorded in my workplace.

The next song sparks reflection through the course of Newton's life. The theme towards the end of the track was created with the help of Betty (female vocalist). The original idea was that I would do all narrations on the album as well, but when I started to record them it felt that something wasn’t right. The speech was full of pathos or sounded too apathetic...so, Roland (the translator of the album text) had recorded the narration parts earlier to help me create the right accent for my own speech. After a while I decided that Roland’s recordings fitted better to the music. I thereby sacrificed my principle of being the one and only role through all Nagaarum albums (except female vocals).

Celestial Mechanism perceives the physics of both sky and space. I did some experimentation with the harmonic effects to give these impressions in our ears and through our souls.

In all creative works a lack of inspiration can occur sometimes. I am able to recognise this and handle it positively over the years. I used random sound method in this track, with this method producing some of the most interesting moments. The starting theme of Prism was created in this manner. Following this I felt that I could make further experimentation with my vocals. Sometimes I am on thin ice with my vocals, because my vocal-tones are not strong enough for individual parts, it needs to be polyphonic. But in this track the unusual melodies seem to work. My aim was to demonstrate Newton's fight with the glass prism, the times they believed that the prism could create colours from white light. But Newton discovered that the prism defracts the white light to all colour. He was the first scholar to conceive that white light contains all colours. Robert Hooke who was an influential member of the Royal Society laughed at this statement, which would lead to a lifetime of hostility between them both.

This hostility is displayed in the track Robert. Nagaarum's first death metal song. Roland opens it with his dramatic tone: "Mr. Newton, you shall be no scientist as long as I am here." I re-constructed the structure many times, and couldn't avoid the emerging ambient themes during the ending of the track.

The song "Hermit" portrays how Hooke, the scholar, moved away from the world following this resentment. Hooke helped Newton unwittingly, because this isolation gave Newton an opportunity to write his Theory of Gravity and the precise laws of planetary motion. He needed a new method for calculating this so he created the differential calculus, which remains the cornerstone of modern science now. These type of tracks are important for consideration and contemplation - relaxation for my ears between two harsher parts.

During this time the British Royal Society was the scientific centre of the world. Their slogan was: "Nullius in Verba" meaning "we don't believe the words". So when anybody made a scientific statement he had to find evidence for its publication. Hooke declared that he now knew how the planets moved within the Solar System but he didn't have any evidence. Edmond Halley asked him for the calculation but there were none. Newton then formulated that the elliptical form of planetary orbits would result from a centrifugal force which was inversely proportional to the square of the radius vector. Halley was surprised and started to encourage Newton to write down all of his statements to a book. Philosophiae Naturalis Principia Mathematica was born.

Originally there were no drums in this track but I felt so empty without them.

Edmond tells a story about Edmond Halley which was touched upon in the last track and Betty's magnificent vocals guide the listeners. Halley was a noble-minded person, contrary to Newton and Hooke, so I had to compose a song containing more classic elements than the other ones. Halley was given command of the Paramour, a 52 feet sailing-ship, so that he could carry out investigations in the South Atlantic Ocean into the laws governing the variation of the compass. The star chart of the south was created by Halley. The constellations narrated in the middle of the track are some of the constellations which were explored by Halley. The Royal Society didn't have any money to publish Newton's masterpiece, so Halley did it at his own expense. He computed the orbit of Halley's Comet, which was named after him as a result.

In the 1690s, Newton wrote a number of religious tracts dealing with the literal and symbolic interpretation of the Bible. He would have preferred to be remembered mostly for his biblical predictions. He used science to explain how God manoeuvres the world, instead of eliminating his existence. He predicted the apocalypse to take place in 2060. This track was among the first written for the album.

The most stressful and amusing song on the album is the New Tone. This track demonstrates a changed protagonist after a conflagration which destroyed part of his work, informed by a transient mental disorder for Newton. I have played the jew harp on previous recordings, but this is the first I gave it a main role in a composition. The narration by Roland and Betty is perfect. The end of the track is a black metal tornado which highlights the unstoppable advance of a scientist.

Modern history is the next track. I wanted to compose a song about modern science, which is a glory and bitterness at once. As we go ahead with advanced technology, we step backwards in our spirituality. Our endeavour makes for a godless world.

The final track the Royal Society is an ode to joy, Newton's inaugural. He can't beat his own demons and clears away all the thoughts about his early opponent Robert Hooke.

Apples is fundamentally a story of three masterminds, with the word "apple" making the connection between the human genius and God, between curiosity and sins. A strong connection and a symbol throughout these 70 minutes.

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




76. ROCKSTATION - 2018. JÚLIUS 26.

Az underground útvesztőiben kevés olyan alkotóval találkozik az ember, mint Nagaarum, aki idén már egy évtizede zavarba ejtő mennyiségben árasztja el hallgatóságát minden korlátot figyelmen kívül hagyó projektjének gyöngyszemeivel. Emberünk 10 év alatt összesen 15 lemezt és 2 split anyagot tett le az asztalra, azaz, ha az átlagot vesszük, évente - több mint - 1.5 kiadványa látott napvilágot.

Ám szó ne érje a ház elejét, emberünk nem ész nélkül szélnek eresztett ötletrohamokkal dobálódzik, épp ellenkezőleg. Nagaarum rendkívül változatos eszköztárral és átgondoltan dolgozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy egyre komolyabb kiadókkal dolgozik, és bizony a nemzetközi underground is jelentős érdeklődést mutat a munkássága iránt. Ez egyébként nem is csoda, hisz Nagaarum minden egyes anyagát igen átgondoltan építi fel és az aktuális koncepcióval mindig képes meglepni az embert. Ahogy egy beszélgetésünk alkalmával fogalmazott, "kimeríthetetlen az innspirációforrás".

A brit Aesthetic Death és NGC Prod együttműködésében kiadott Apples nem csak megjelenésében, tartalmát tekintve is komoly előrelépést jelent a projekt életében.

A szokásos kritika helyett ezúttal rendhagyó módon egy "saját szavakkal" lemezismertetővel lepjük meg kedves olvasóinkat.

Nagaarum: Mivel 10 éves lett a project, így szerettem volna megadni a módját. Ezért az exkluzívabb kivitel, és nagy örömömre szolgált, hogy az Aesthetic Death beszállt a kiadásba is.

Már a címválasztás is igen beszédes...

Isaac Newtont tartom minden idők legnagyobb tudósának. A spiritualitás számára olyan kézenfekvő volt, mint az, hogy az alma leesik, ha eleresztjük. A vallás és a tudomány számára két teljesen egybefolyó jelenség, a bibliai számfejtései révén vágyott hírnévre elsősorban, nem matematikus/fizikusként.

Part I. (Spiritual Birth)

Az első dal - Middle Age - a középkor sötétségére próbál reflektálni, az ipari csattogást a munkahelyemen rögzítettem mobiltelefonnal.

Az Isaac című szerzemény Newtont mutatná be zanzásítva. A dal végén lévő kicsúcsosodásnál Betty olyan szinten vasalt ki belőlem még drámaibb hatást az eredeti verzióhoz képest, hogy muszáj volt utólag producerként feltüntessem. Eredetileg én mondtam volna fel a dal közepén hallható narrációt is, de korántsem tudtam azt a hatást elérni, mint Roli. Ő fordította a szövegeket, és a jobb kiejtés érdekében úgy döntött, hogy fel is veszi őket. Mivel ezt nagyon jó minőségbe tette egy barátja segítségével, úgy döntöttem, hogy a Nagaarum project hármas számú alapelve oltárán (váratlan hatás keltése) feláldozom az egyes számú elvet (csak én szerepelhetek a lemezen), ha már a kettes számú (csak magyar szöveg lehet) eleve sérült.

A Celestial Mechanism egy átkötő tétel, ami az égi mechanikát zenéli meg. A harmonizáló effektekkel való kísérletezés eredményeként sikerült ezt az atmoszférikus hatást elérni gitárral.

Minden alkotómunka során bejön az pillanatokra, hogy megreked az ötletfolyam. Szerencsére én ezt az évek során megtanultam kezelni, és ilyenkor jön a "véletlen hang" módszer, amikor talán a legérdekesebb dolgokat tudom lehívni. Így született a Prism eleje is. A káoszkeltés után hirtelen csap át a kompozíció az éneklős részbe. Itt mertem egy kicsit kísérletezni az egysávos énekkel is, ami nálam általában vékony jég, mert ehhez nincs elég jó hangom. Sok szólammal meg tudom oldani azt, amit egy jó énekes egyel. A vokáldallam szokatlansága viszont tereli a figyelmet. A prizma rejtélyeit vizsgáló fiatal Newtonról szól egyébként a dal, aminek végülis ő tárta fel a titkait. Előtte azt hitték, hogy a prizma megszínezi a fényt. Ő jött rá, hogy valójában a fehér fényben ott van minden szín, a prizma azt csupán részeire bontja. Robert Hooke, a Royal Society egyik nagy tekintélyű tagja ezt az ötletet egyszerűen kinevette, és ezzel egy életre szóló ellenségeskedés vette kezdetét.

Ezt az ellenségeskedést mutatná be a következő dal, a Robert. A Nagaarum első death metal szerzeménye. Roli kellő dramaturgiával nyitja: "Mr Newton, önből nem lesz tudós, ameddig én itt vagyok." Többször átírtam a szerkezetet, és itt sem bírtam ki, hogy a végén ne oldjam fel ambient levesben a dalt.

A Hermit a sértettségében elvonuló tudóst mutatja be. Tudtán kívül Hooke jót tett Newtonnal, hiszen a remeteszerű több éves elvonultsága adott lehetőséget neki, hogy kidolgozza a gravitációs elméletet. Eszközként pedig csak úgy hirtelenjében megalkotta a differenciálszámítást, ami minden modern tudomány alapköveként funkcionál azóta is. Sokan töltelékként vagy üresjáratként tekintenek ezekre a darabokra, én nagyon szeretem őket, igazi felüdülés a füleimnek a dara után.

Part II. (Become a Savant)

A brit Royal Society volt akkoriban a tudományos központja a világnak. Jelmondatuk: Nullius in Verba, vagyis nem hiszünk a puszta szavakban. Innen eredeztethető az a dolog, hogy a tudományos életben mindent bizonyítani kell, és a puszta tekintély elve nem lehet elégséges ahhoz, hogy géniuszokat avassunk. Hooke azt állította ekkoriban, hogy sikerült megfejtse a bolygók mozgásának titkát. Ez nem volt igaz. Edmond Halley hiába kérte tőle az erre utaló matematikai írásokat. Azokat végülis Newtontól sikerült beszerezze, miután meglátogatta. Legnagyobb meglepetésére ő már elkészült az elmélettel. Halley noszogatására végülis megírta a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica-t. Eredetileg nem volt a dalban dob, viszont már nekem is túl sok lett volna a merengésből, a minimál ütem segít.

Az előbbi tételben bemutatott Halleyről szól az Edmond, amiben Betty nagyszerű éneke vezeti a figyelmet. Mivel a másik két szereplővel szemben Halley egy kiegyensúlyozott, nemes lelkű ember volt, itt egy klasszikusabb darabot kellett írjak. Kinevezett hajóskapitányként nagyon fiatalon hírnévre tett szert azzal, hogy megalkotta a déli égbolt csillagtérképét. A középrészben elsorolt csillagképek hozzá kötődnek. A dal végén a felesége méltatja, hiszen a tudományos társaságnak nem volt pénze kinyomtatni Newton remekművét - ezt végülis ő szervezte meg - saját pénzen. Az időközben már róla elnevezett üstökös pályáját ő számította ki, és megjósolta, hogy 76 év múlva újra feltűnik az égen.

A Revelations Newton bibliai jövendüléseire utal. A tudományt nem Isten létének a kizárására használta, ahogy a mai kutatók nagy többsége. Ő azt mondta, hogy Isten ad annyi jelet, hogy a világ teljesen megismerhető legyen. Egyike a legelőször megszületett daraboknak a lemezről. Akkor még azt hittem, hogy full ambient lemez jön. Nem így lett.

A legfárasztóbb, legkikészítőbb, és számomra egyik legélvezetesebb pontja az Applesnek a New Tone. Ez már egy megváltozott főszereplőt mutat be. Sok szempontból, hiszen Newton időskorában egy tűzben megsemmisült több írása is, ami miatt egy rövid időre átmeneti elmezavarral küzdött. A doromb már szerepelt korábbi anyagaimon, de ennyire előretolva még nem szólaltattam meg. A narrálás Roli és Betty részéről telitalálat. A dal vége blackes dara, a tudós megállíthatatlan előretörését jelzi.

A Modern History a modern tudományunk és történelmünk színrelépését írja meg, ami egyszerre dicsőség és keserűség, hiszen a technikai tudásunk fejlődésével előjött az elistentelenedés jelensége is. Anathema-s ütemezés az alap, és sokszólamos énekkel prezentálom ismét a mondanivalót.

A levezetés a Royal Society egy ünnepóda, amikor is Isaac Newton beül az elnöki székbe. Viszont problémás jellemét nem tudja levetkőzni, eltüntet minden képi ábrázolás korábbi riválisáról Robert Hooke-ról. Három lángelme története az Apples, ahol az alma szó összekapcsolja az emberi géniusz hajlamot Istennel, valamit a kíváncsiságot a bűnbeeséssel. Erős szimbólum, ami kell is ehhez a hetven perchez.

5/5

Árposz

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön



75. MERCHANTS OF AIR - 2018. JÚLIUS 26.

You might be thinking, "what a strange title for an atmospheric metal album". 'Apples' is indeed not an everyday title but it does cover the load quite well, especially if you know what lies behind it. It was an apple that made Isaac Newton discover his laws of gravity. That Isaac Newton, along with his fellow scientists Robert Hooke and Edmond Halley are being tributed here. Yes, this album is a tribute to science, but not your everyday Western science, the one that merely analizes. This album is dedicated to the spiritual aspect of science, where scholars investigate the natural world to come closer to a god, not to further distance themselves from one.
You can read all about that in the accompanying text on bandcamp. For now, let's dive into the music because that is as unusual as it is interesting. Nagaarum is an Hungarian one-man project, for this album aided by Betty V. on female vocals and Roland Szabó who does the narrations. The music is an eclectic mix of ambient, metal, post rock and noise. The latter makes up the majority of the opening track, 'Middle Ages', reminding me of acts like Gjöll or Genocide Organ. Nagaarum quite often descends into the power noise pit but for the most part he seems to be rooted in the metal scene.
'Isaac' comes up with the guitars, drums and everything else that nudges the sound towards the doom metal scene. The cold, harsh atmosphere of black metal is present as well, but mostly without the screeching vocals. Those first appear in 'Prism', a strange blackened noise rock tune that seems to be influenced by Vinterriket and The Melvins alike. 'Robert' might be one of the most black metal related tracks here, fast, relentless and driving on piercing riffs. This chaotic tune brings back memories of those old 'World Domination' compilation series by Osmose Records, but again in a headstrong and unusual manner.
Then there are the gloomy ambient passages, eerie field recordings and meandering soundscapes like 'Hermit'. These don't just function as intros or intermezzos. They complete the overall concept. 'Nullius in Verba' seamlessly follows with a deep drone and a funeral doom atmosphere before melodic doom metal once again takes over in 'Edmond'. Needless to say perhaps, but this album comes with heaps of variation. It also comes with enough atypical elements to drag this album into the avant-garde corners of the metal scene. Negură Bunget came to mind a few times, which I guess is not a bad reference.
In all, this surely is an interesting album. Fans of ambient black metal can easily trust this one to satisfy but I'm not sure who else to recommend this to. I'm not sure if die-hard black metal fans, or even doomers, will be happy with the synth passages like the militaristic 'Revelations'. But perhaps those people should give this album a chance too. It's not a perfect extreme metal record but it definitely is a unique and compelling addition to your collection. So check it out, you'd be pleasantly surprised more than a few times.

Serge

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön



74. OCCULTBLACKMETALZINE - 2018. JÚLIUS 23.


Nagaarum are a solo project from Hungary that has had music reviewed before in this zine and on this recording plays a mixture of black, doom metal, progressive, ambient and post rock and this is a review of his 2018 album "Apples" which was released by Aesthetic Death.
Avant garde sounds and ambient soundscapes start off the album while the second track shows the music getting a lot of heavier along with some clean vocals and spoken word parts being utilized as well as the slower sections of the songs also bringing in a great amount of doom metal elements.
Atmospheric sounding synths are also mixed into the heavier sections of the songs while the solos and leads are done in a very melodic style along with all of the musical instruments having a very powerful sound to them and when the music speeds up a great amount of tremolo picking and blast beats can be heard which also gives the songs more of a raw black metal feeling.
At times the music gets very progressive and experimental while a couple of the tracks are instrumentals along with some of the songs also being very long and epic in length as well as some tracks also adding in grim black metal screams and as the album progresses elements of post rock are added onto the recording and a couple of later tracks also introduces acoustic guitars, drones and female vocals into the music.
On this recording Nagaarum takes experimental, progressive, black, doom metal, ambient and post rock and mixes them together to create something very different, the production sounds very professional while the lyrics are a concept album that covers the history of 3 scientists Isaac Newton, Robert Hooke and Edmond Halley and their contributions to t he scientific world and thinking.
In my opinion this is another great sounding recording from Nagaarum and if you are a fan of experimental, progressive, black, doom metal, ambient and post rock, you should check out this album. RECOMMENDED TRACKS INCLUDE "Isaac" "Robert" "Edmond" and "Modern History".

8/10

Occultblackmetal

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön



73. ROZSDAGYÁR - 2018. JÚLIUS 19.

Tízéves lett idén a veszprémi Tóth Gábor által működtetett egyszemélyes kísérleti zenei projekt, a Nagaarum. Az ezen időszak során kiadott tizennégy (!) stúdióalbum szinte mértani pontossággal osztható ketté: vannak egyrészt az egyértelműen metalosabb anyagok (elsősorban doom, post-black metal hatásokkal tarkítottan), másrészt a főleg a korai érát jellemző ambient/szintetizátoros elszállások.

Bevallom, az elképesztő tempóban és gyakorisággal alkotó Nagaarum ambient dolgai teljesen távol állnak tőlem: ez leginkább magának a stílusnak tudható be, de önálló tevékenységként nehezen tudom elképzelni, hogy leüljek és hatvan percet szánjak egy leginkább a gyermekkorom Planetáriumban megtartott csillagászati műsorainak aláfestőzenéjéhez hasonló muzsika meghallgatására. Nem kertelek: unalmasnak és céltalannak érzem ezt a fajta zenei megközelítést, pedig Mike Oldfield, Isao Tomita, Jean-Michel Jarre vagy éppen jobb pillanataiban Vangelis is kiváló lemezeket készített a hetvenes-nyolcvanas években, melyek mintegy előfutárai is voltak az ilyen jellegű anyagoknak.
A metalalbumok azonban más tészta: magyar, de talán nemzetközi underground szinten is az egyik legfurcsább alkotói koncepcióval dolgozik Nagaarum, melyből aztán hasonlóan furcsa és szokatlan végeredmény szokott rendszeresen kikerekedni. Mert ez természetesen az underground, annak is az experimentális része. Ez a koncepció pedig a tudatosan (sőt, büszkén) vállalt amatőrség és spontaneitás egysége.
Nagaarum nagyon komolyan veszi az egyszemélyes projekt fogalmát: gyakorlatilag mindent maga ír, játszik fel, kever, rögzít, hoz létre, jelentet meg időközben létrehozott saját kiadója révén, korábban a borítókat, a klipeket is maga készítette, sőt, a promóciót és a forgalmazást is egy kézben tartja. Saját bevallása szerint a profizmust, a tökéletesre törekvő művészi hozzáállást unalmasnak és az önkifejezését korlátozónak tartja, ráadásul igen gyakran első blikkre veszi fel dalait, stúdiós korrekció és rásegítés nélkül, továbbá a felvételek közbeni improvizációnak is igen nagy szerep jut a hanganyag rögzítése során.
Ha ehhez hozzávesszük még, hogy Nagaarum lemezeinek témái javarészt a természettudományok körébe esnek (valamely természeti jelenség, katasztrófa, tudományterület vagy éppen tudománytörténeti korszak vagy személy a korong tárgya), valamint hogy a zenei önkifejezés területe az amúgy is igen verejtékes munkával befogadható black/doom metal, akkor képet is kaphatunk a produkció milyenségéről.
Az előző két metalalbum (a 2016-os "D.I.M.", mely az orosz kémikus, Mengyelejev életének és munkájának állított emléket /lemezkritika ITT/, illetve a tavalyi "Homo Maleficus", mely pedig a bolygót és a természetet tönkretevő embernek mutat görbe tükröt /lemezkritika ITT/) kifejezetten jól sikerült, de mivel Nagaarumot a kiszámíthatatlanság vezérli, ezért a tízéves jubileumi lemezen a fentiekben bemutatottakhoz képest több változás is történt.
Mintha csak a szűk hazai hallgatói/befogadói keretek közül történő kitörés vezérelné, Nagaarum a július végén megjelenő "Apples" című korongját a patinás brit underground kiadó, az Aesthetic Death és saját istállója, az NGC Prod együttműködésében tárja a nagyközönség elé, ráadásul pályafutása során először angol nyelvű dalszövegek formájában. Több segítőtárs is szerepet kapott a felvételek során: Varga Betty énekel egy dalban, illetve a dalszövegek fordításért is felelős Szabó Roland a narráció terén működik közre. A csodaszép lemezborító pedig Somogyi Zoltán fényképészi teljesítményét dicséri.
Az "Apples" témája három XVII.-XVIII. századi brit természettudós, Isaac Newton, Edmond Halley és Robert Hooke pályája, egymással való kapcsolata, konfliktusaik, illetve a tudománytörténetben betöltött szerepük. Konceptalbum ez tehát, mely a természettudományok azon időszakát veszi górcső alá, amikor a tudósok még igazi polihisztorok voltak, illetve azok lehettek.
Nagaarum a kiadvány promóciós szövegében egyfajta hőskorszakként, aranyéraként tekint erre a periódusra, a mai tudósokat pedig lélektelen számfejtőként jellemzi. Szerintem ez teljes félreértése az elmúlt évszázadok vagy évezredek eszme- és tudománytörténeti fejlődésének: az ismeretanyag exponenciális mértékben történő felhalmozódásával egyenes arányban nő a specializálódás. Még Szilárd Leó is megtehette a XX. század első felében, hogy elméleti fizikusból átlényegüljön elméleti biológussá kutatói pályájának végén. Ma már ez (gyakorlatilag) lehetetlen: maguk a tudományterületek is annyira végletesen szakosodtak, hogy egy-egy részdiszciplina megismerése, befogadása, az abban való elmélyülés egy teljes életet igényel (legalábbis kutatói szinten mindenképpen). Nagyon igazságtalan tehát a holisztikus megközelítést számon kérni a ma genetikusain, asztro- vagy részecskefizikusain, sejtbiológusain vagy éppen klinikai pszichológusain.

A zenei tartalom egyfajta keresztmetszete a tízéves pályának, azaz gyakorlatilag egyharmad arányban szerepel azon metal, szintetizátoros elszállás és (nem tudom másképp kifejezni) eszement agymenés. Ezzel párhuzamosan szorult vissza az ének, ezen belül is az extrém (blackes) vokál, Nagaarum főleg tiszta hangján szólal meg. Tizenkét tételes, hetvenperces, irtózatosan masszív korongról beszélünk, azaz mindenkinek alaposan fel kell tűrnie az ingujját, ha neki akar veselkedni az "Apples" megemésztésének.
Kezdjük az agymenésekkel: három szerzemény, a nyitó Middle Age, a középtájon érkező Hermit, illetve a lemez vége felé található New Tone tartozik ebbe a kategóriába. Zörejek, narrációk, zajok, csikorgások, zenei kísérletek, "vajon mire gondolhatott a költő" típusú, rendkívül céltalannak és már második hallgatásra is frusztrálónak tűnő instrumentális darabok ezek, mindösszesen tizenhét percben. Úgy vélem, hogy ezeket minden szívfájdalom nélkül ki lehetett volna hagyni, hiányuk elvenni nem, inkább hozzáadni tudott volna a befogadás élményéhez.
A második kategória a szintén instrumentális, szintetizátoros (vegytisztán ambient) cuccok: ezek kellően ellenpontozzák a szigorúbb, riffelős darabokat és kellően atmoszferikusak is, így valóban el tud varázsolódni az ember a hallgatásuk során. Négy dal húsz percben: nyári éjszakákon csillagos égboltbámuláshoz, elmerengő gondolkodáshoz tökéletes aláfestőzene, a záró Royal Society pedig tényleg maga a varázslat, az ide sorolható nóták legerősebbike.
A fennmaradó öt tétel sorolható be a rockzene címke alá, bár talán az eddigiekből is kiderült már, hogy az "Apples" valóban eléggé nehezen adja meg magát mindenféle elemzésnek vagy élveboncolási kísérletnek. A hagyományosabb metaldalok hallgatása során most először éreztem azt, legfőképpen az angol nyelv használata miatt, hogy talán Nagaarum vokális teljesítménye már inkább gátolja, semmint segíti a gyakran disszonáns dallamokba történő belefeledkezést. Ez leginkább a Robert című dalban ütközik ki, melyben az ének szinte már-már parodisztikusan amatőr jelleget ölt (remélem, hogy ez tudatos választás volt). Úgy érzem, hogy jobban áll minden szempontból a produkciónak az anyanyelv használata, nem utolsósorban azért, mert Nagaarum kifejezetten érdekes, meghökkentő és elgondolkodtató szövegeket ír, melyekhez eddig tökéletesen passzolónak is éreztem az előadását. Most ez valahogy nem így volt.

Mindenképpen ki kell emelni az egész korong legnagyobb meglepetését, az Edmond című tételt, melyben Varga Betty női éneke található. Nagaarum egész eddigi diszkográfiájában sem található nyoma az ilyen daloknak: post-metal, post-doom riffeléssel indul a nóta, majd szépen átmegy az egész egy, az ezredfordulós The Gathering dallamait és megoldásait idéző zenei vonalba és mi csak bámulhatunk ki a fejünkből, mert ez bizony váratlan húzás a javából. A kontraszthatás tökéletes: az agyőrlő zajok, illetve a disszonáns metalszerzemények között tökéletes kakukktojásként hatnak a csodaszép melódiák.
Nagaarum most már védjegyszerűen kitekert dallamai, jellegzetes riffjei persze kilométerekről felismerhetőek, azaz akinek tetszett a korábban említett "D.I.M." és "Homo Maleficus", az most is ismerős és szerethető zenei birodalomba fog bebocsátást kapni.
Tudom, hogy az alapkoncepció eleve lehetetlenné teszi, de bizony egy külső társat (félve mondom ki, producert) nagyon igényelt volna ez a lemez is, mert igen sok üresjáratot, céltalan, illetve kifejezetten zavaró elemet találtam itt, melyek eltávolításával egy sokkal kompaktabb, izmosabb és jobban ütő produkciót kaphattunk volna. De tisztában vagyok vele, hogy maga a projekt önkifejezési formája sérülne ezzel.
Aki eddig is nyomon követte az elmúlt tíz év Nagaarum-történéseit, az tényleg egy összefoglalást kap, melynek minden másodpercét imádni fogja. Aki viszont a veszprémi zenész rockos oldalát kedveli, annak számtalan fejvakarós, homlokráncolós pillanatot is fog okozni az "Apples".

8/10

Kovenant

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön



72. FÉMFORGÁCS - 2018. JÚLIUS 18.

Tizenötödik nagylemezénél tart a veszprémi Nagaarum projekt, és azt kell mondanom, kimondottan jót tesz a lemez fogadtatásának, hogy mostanában legalább egy év eltelik két album között. Kivitelezés és terjesztés szempontjából sem mindegy, mennyi időt szán az ember egy-egy kiadványra. Úgy néz ki, hogy a projekt gyeplőjét kézben tartó T. G. is belátta ezt, mert egyre komolyabb kiadókhoz kerül, ami lehetővé teszi, hogy zenéjét az underground szélesebb köreiben is megismerjék. Már a Homo Maleficus is sokkal igényesebb booklettel jött ki, mint a korábbiak, de a brit Aesthetic Death és NGC Prod együttműködésében megjelenő Apples hatpaneles digipak verzióban kapható, ami újabb előrelépés.
Az Apples fordulópont lehet a Nagaarum diszkográfiában, legalábbis a több szembetűnő változás erre enged következtetni. A női ének felbukkanása az egyik ilyen üdítően új szín a palettán, bár amennyire eklektikus és széles skálán mozog a Nagaarum zenei világa, nem is annyira meglepő a dolog. Nem úgy ismerem T. G.-t, hogy bármi is korlátot szabna az elképzeléseinek. Ha szerinte valami jó ötlet, akkor azt meg is valósítja, és egyáltalán nem foglalkozik műfaji besorolásokkal vagy bármilyen nemű elvárásokkal. A másik fordulat az, hogy ezúttal angolul szólalnak meg a dalszövegek, ami nyilván nyitásként is értelmezhető a globális underground szféra felé, de nem akarnék túlzottan belemagyarázni semmit. T. G. Nagaarumnál sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, neki sokkal fontosabb a spontaneitás, ezért messzemenő következtetésekbe nem bocsátkoznék.
A Bandcamp oldalon McFrost HP-s kolléga Nagaarum eddigi életművének esszenciájaként emlegeti az új anyagot, amivel magam is egyetértek. Sőt, szerintem a GuilThee-s időszak is visszaköszönni látszik a dalokban. A dorombot is felvonultató New Tone akár az Eklektikán is helyet kaphatott volna, akárcsak a Varga Betty énekével előadott Edmond. Azért azt ne felejtsük el, hogy a Nagaarum kísérletezős, ambient zenét játszó projektként kezdte, és még a metalközpontúbb lemezeken is jócskán akadtak ambient betétek. A majd’ 70 perces Apples pedig bizonyos értelemben egyensúlyt teremt az ambient korszakos és a metalosabb Nagaarum között. Az utóbbin belül is inkább a doomhoz áll közelebb, de a tempósabb, fémesebb riffelés (Robert) is ugyanúgy belefér a repertoárba, mint a cirkalmas dallamok, hangok, zajok vagy akár a szabadon áramló hangfolyam. A GuilThee-hez még annyiban hasonlítanám az új korongot, hogy itt is szinte dalonként változik a műfaj (na jó, nem épp annyira, mint a GuilThee-ben.) Először az Isaac című szerzeményt volt szerencsém hallani hónapokkal ezelőtt, ám a végtelenül lassú tétel semmivel sem készített fel a lemez többi részére. Nincs két egyforma dal, minden szám újabb kihívás, azonban a Nagaarumra jellemző nyers gitárhangzás, és a rögtön beazonosítható dallamvilág egyetlen összefüggő szálra fűzi fel a lemez összes tételét. Ennek a formációnak ugyanúgy megvan a saját világa, mint például a Doomednak, ami hatalmas erény! Legyen szó zenéről vagy szövegekről, azonnal hallani, hogy ki készítette, kiszámítani mégsem lehet, milyen elemek bukkannak fel legközelebb.
Az Apples koncepciója ugyanúgy a tudományon alapszik, mint a D.I.M. lemez. Volt szerencsém a szövegeket eredetiben, magyarul elolvasni, és továbbra is az a véleményem, hogy az underground mezőny teljes egészét figyelembe véve is roppant egyedi megközelítésű sorokról van szó. T. G. Nagaarum egzakttudományok iránti szeretete töretlen, az alma nyilvánvalóan a tudomány szimbóluma, a címben lévő többes szám pedig több tudósra utal. Isaac Newton, Edmond Halley és Robert Hooke élete, munkássága, felfedezései és törekvései köszönnek vissza a dalszövegekből, meglehetősen tömören. Íme a Halley-üstökösről tett jóslat az Edmond című dalban, magyarul:

„Megmondom nektek felebarátim
hosszú emberöltő, s újra jő.
Hetvenhat év lesz mindössze,
de visszatér a hideg kő.”


Egyáltalán nem vokálközpontú a lemez, de ami hallható, az sokrétű. Az acsarkodós, recsegős hangnem háttérbe szorult, csak a Prism két sorában és a Robert című dal egy részében hallható. Mindez a tiszta ének malmára hajtja a vizet, de másképp, mint azt gondolnánk. Senki se számítson egyértelmű, harmonikus, „otthonosan” csengő énektémákra. Többnyire atipikusak, szokatlanok, elég csak a Prism első néhány sorát meghallgatni. De vannak egészen meglepő húzások is. Például a Robert című tétel második szakasza. A szándékos amatőrséggel előadott néhány sor hallatán az embernek az az érzése, hogy T. G. neurotikus antiéneke valamilyen mélyről fakadó ösztönös primitívség megnyilvánulása. Az Isaac ennek az ellentéte, T. G. hangjában rengeteg az érzés, és itt-ott olyan árnyalatokat is bemutat, amilyeneket még sosem hallottunk tőle. Maga a dal pedig hibátlan! A fájdalmasan lassú, szívbemarkolóan vontatott első részben a zene remekül kihangsúlyozza a vokál drámaiságát. A narrációkkal kiegészített űrbéli, hangulatos középrész pedig gyönyörűen torkollik egy szép szólóba, magas tónusú, fülbemászó dallamokba, és ezzel egyidejűleg mély, forgószélszerű gitártémába, amiből sokkal többet el tudtam volna viselni. Végigfut az ember hátán a hideg! Egyedül azt nem értem, miért kellett azzal a vibráló hanggal lezárni, szépen egybefolyhatott volna a Celestial Mechanism című ambient lebegéssel.
A New Tone-ban (A Newton áthallás nem lehet véletlen…) hallható kalapáló dobolás tovább erősíti bennem T. G. zsigeri, ösztönös erők iránti kötődésének feltételezését. Mégis, a doromb abszurditása és a furcsábbnál furcsább hangok közepette valahogy összeáll a kép, és működik a dolog. Ahogyan működik a lemez ambient oldala is. Aki lélekkel hallgat zenét és nem boncolja a hangokat atomjaira, beazonosítva minden effektet (ami mellesleg kiöl minden varázst a zenéből), annak képek jelennek meg csukott szemei előtt. A tanulmányaiba révedt Newton választott magánya és tudásszomja, a sötét tengeren hajózó Halley égboltja, Hooke megrögzöttsége, mizantrópiája, számításai fölött görnyedő háta. A különböző zajokkal megtűzdelt postos, atmoszferikus ambient dalok, dalbetétek, hangulati elemek, instrumentális részek a rejtélyekkel teli középkor hatalmas sötétségébe kísérnek, amelyben az ének, a dalszövegek, a fémes, karcos riffek a sötétségben felgyúló fényeknek felelnek meg. Az egyik legragyogóbb ilyen fény az Edmond című üstökös és azon belül is Varga Betty varázslatos éneke. Ahogy másoknak is, nekem is rögtön Anneke jutott eszembe Betty mennyei hangját hallgatva. Éteri, selymes hangszíne, csodás dallamai nemzetközi szinten is a legnagyobbakéval veszi fel a versenyt. Csak remélni tudom, hogy a jövőben több szerephez jut a Nagaarumban.
Bár több dalban hallható narráció, ezekről nem szeretnék szót ejteni, ahogyan a szövegek angol fordításáról sem, mivel ezekhez nekem személy szerint is közöm van. A borító azonban megérdemli, hogy külön megemlítsem, mert egyértelműen a legszebb a Nagaarum gyűjteményben.
Annak, aki most ismerkedne meg a Nagaarum világával, mindenképpen az Apples lemezt adnám a kezébe, de óva inteném, hogy kemény dióval lesz dolga. A hagyományos megközelítés nem vezet sokra, lennie kell egyfajta nyitottságnak a metalon túlra, fogékonyságnak a pszichedelikus hangulatokra, befogadóképességnek a szokatlan, a nem egyértelmű felé, a lemez bármilyen aspektusára vonatkozóan. Mindennemű elvárást félre kell tenni, és fejhallgatóval többször is neki kell vágni ennek a rögös útnak. Newton egy tengerparton játszadozó gyermekhez hasonlította magát, aki előtt „az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el”. Felületes meghallgatással ez a lemez is felfedezetlen óceán marad. El kell mélyedni benne, hogy az ember ráleljen a szép kavicsokra…

9/10

Farrrkas

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A Homo Maleficushoz (18)


71. ROCKAROLLAZINE - 2018. OKTÓBER 31.

Nuevamente es Hungría el país que nos convoca a esta reseña, y en este caso es el muy fructífero proyecto de Gabor Toth, quien ya lleva con su banda la increíble cantidad de quince discos (!!!!) desde su formación en 2011.

Según su Facebook, lo que ofrece Nagaarum es una mezcla de musica psicodélica, ambient, noise y metal, y de verdad es imposible hablar de un solo género para describir “Homo maleficus”.

El álbum consta de siete canciones con voces cantadas en húngaro, y ya desde los primeros minutos de la música son bastante post metal mezclado con black metal y algo de rock psicodélico. Algunas de las canciones son más dinámicas y tienen un toque más melódico inclusive, pero siempre hay una niebla de black metal que rodea todo el álbum.

Señores, esto es música atormentada, triste y negra, con atmósferas extrañas y lúgubres.

Nagaarum jamás ha tocado en vivo y está claro que no es un proyecto con ese sentido. Esto es musica pensada y hecha en estudio. “Homo maleficus” no es perfecto ni mucho menos, pero en este caos experimental hay una dirección clara y precisa.

Javier Salaverry

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




70. CONCRETEWEB - 2018. AUGUSZTUS 03.

Earlier this year I published a review for 2016’s full length album D.I.M. (http://www.concreteweb.be/reviews/nagaarum), and soon I will also write and update one for the newest one, called Apples, but this review deals with the former recording, Homo Maleficus, which was actually released fifteen months ago. It got released via GrimmDistribution (a sub-division of Satanath Records) and, once again, NGC Prod. in an edition of 500 physical compact discs, which include a folded eight-page booklet. Everything has been created and developed by Gábor ‘Nagaarum’ Tóth himself, being song writing, instruments + voices, recording, production, mastering, mix, lyrics, and even the (bizarre yet unique) artwork. As usual, everything exists in this guy’s mother tongue (Hungarian), but the texts and information have been translated too on the booklet.

As you might know, this project is a very productive one, and this album got released less than half a year after Pulzár, which was an independently digitally released full length. There was also a compilation in the mean-time, and a grandiose split with Astru, by the way…

As it was in the past, Homo Maleficus is an album with many levels, permanent changes and interactive play. It collects elements from different musical styles, brought together into a weird gathering of melodies and structures. Everything from Extreme Metal to progressive Post Rock, as well as electronic and ambient section, pass by in a sometimes weird yet cohesive and fluid way. There are no restrictions, except for pathetic exaggerations, resulting in one grandiose coherent spectacle (it actually goes for the aural side, the visual one, and the textual one, spawn from the brain of one single entity).

Every part is differing in atmosphere, tempo, style and so on. When talking about the first, the atmosphere, there is a wide range of emotions going on: from integer and introvert over open-minded to brutal / angry and eccentric. A couple of time, you’re bewitched by mesmerising ambience, then again you get suddenly confronted with a nasty and all-devastating outburst. Which brings me to the second thing, the tempo. There is, once again, a certain focus related to ‘Doom’ in general. Many slower riff parts are like the funereal core of the Doom scene. Yet then again, occasionally everything gets nastier, with faster excerpts. It gives an energetic groove and a persuasive dynamism to the album when it’s needed, nicely in equilibrium with other moments: progressive and almost scientifically perfected experimentation, subtle ambience or the bleak outlet of disgust and perverted hatred. Though the use, separated from each-other as well in a fine symbiosis, of a huge number of sonic styles and genres, the whole trespasses any form of narrow-minded limitedness. Of course, this makes everything quite complicated from time to time, yet attractive as long as you’re willing to plunge into this turbulent bath filled with untameable waves and unpredictable hooks and breaks. Homo Maleficus is, like about every former Nagaarum release, something that needs several listens, assisted by endurance and perseverance, but it might be worth the effort.

80/100

Ivan Tibos

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




69. ARISTOCRAZIA WEBZINE - 2018. MÁJUS 07.

Il progetto Nagaarum era già stato nostro ospite in occasione dello split "Kuiper", che lo vedeva coinvolto con gli interessanti connazionali Dreams After Death. A distanza di tre anni, lo ritroviamo con la quattrodicesima uscita di lunga durata intitolata "Homo Maleficus".
Se avessi dovuto giudicare il disco dalla sua copertina, allora lo avrei saltato a piedi pari, essendo davvero brutta. Fortunatamente ciò che ci interessa è il contenuto musicale, che si rivela di tutt'altra pasta, a dimostrazione che l'artista ungherese riesce a coniugare quantità e qualità, combinando più generi con diligenza, pur essendo un iperattivo.
"Homo Maleficus" è un racconto, o se preferite potete definirlo un concept, ambientato nella terra natia di Nagaarum, presso la fabbrica di alluminio di Ajka. Nel 2010 un vasto bacino di decantazione di fanghi cedette improvvisamente, liberando una massa imponente di acqua e fanghi rossi di quasi un milione di metri cubi, che devastò le campagne circostanti. Il fiume Torna esondò e la sua piena, unita a quella del fiume Marcal e del Győr, finì per immettere le acque anche nel Danubio, alluvionando il piccolo centro abitato di Kolontár, per poi riversarsi a valle sulla cittadina di Devecser.
Il titolo del disco può essere interpretato come il richiamo nei confronti di un atto malvagio, causato dalla noncuranza umana verso il Creato. La furia delle canzoni è espressa attraverso il black metal, ma non mancano nemmeno sensazioni drone e una linea melodica di tutto rispetto. "Vassal Nevelt" e "Dolgunk Végeztével" mostrano un lavoro ritmico vario, puntando i piedi e discendendo in territori doom, mentre "A Befalazott", "Az Elvhű" e "Mens Dominium" anelano emozioni post-metal. "Cipelők" sposta invece il tiro in area psichedelica, con un'atmosfera tetra stemperata infine dalle sonorità ambient della conclusiva "Kolontár".
In definitiva, "Homo Maleficus" è un disco appassionante, cangiante, schizofrenico e malsano; un'opera che ti mette alla prova, modificandosi costantemente ma non perdendo mai di vista il (tragico) filo conduttore narrativo. Nagaarum dà prova di essere in piena forma e di avere acquisito la capacità di mischiare gli elementi con sapienza e dosi corrette, realizzando probabilmente il capitolo discografico più maturo ed entusiasmante. Un artista tutto da scoprire e del quale certamente non manca il materiale. Godetevi l'ascolto.

Slawek Migacz

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




68. MONARCH MAGAZINE - 2018. JANUÁR 03.

I am invaded by one-man projects!!! But I am not tired of them. If you believe in theory that every man on Earth is a different from each other then you never going to hear the same music ever again. Nagaarum hails from Hungary and this album has wide spectrum of influences. It`s impossible to talk about just one genre of music he dragged his album with.

The record consist 7 songs with Hungarian vocals but CD version has translated text if you want to jump into lyrics. All graphics, pictures and design of the album are all done by Nagaarum to welcome you to the realm of his album.

First minutes of music are pretty much post metal mixed with black metal and some psychedelic rock. Vocals on the album are pretty enjoyable. If you remember legendary band Tormentor from Hungary then you possibly can find some comparisons to vocals of Atilla from that band. Some of songs are more dynamic and has death metal edge to it but there is always a mist of black metal that surround his songs. Even if I can`t tell that sound of Homo Maleficus is distinct and harsh as in typical black metal album, atmosphere of music often is. There is some ambient music going on, tormented and haunted vocals as in fourth song which sounds almost like black thrash metal song if you listen with attention. There is some change of mood as it is in fifth song where guitars are ugly primitive and vocals more barbaric. The song is dismal and black metal but with several weird, ambient, atmospherics towards the end. I still want to convince you to vocals the guy put in his songs with underground charisma and vigor if it makes sense. Except, he sings it black metal way, there are few clean vocals that reminds old Norwegian black metal albums, like A Blaze In The Northern Sky(I mean that type of clean singing that sounds like a howl of the Wolf-man in frozen forest). I think last song is a little downfall but overall it is good record.

Homo Maleficus is home-made music but sounds OK and I have no reason to complain about that. The album is really diverse, tries to find a bridge between old metal and modern influences. It`s not perfect by any meaning, lacks consistency to where he actually wants to go with music, more directly. But album just has so many good moments to ignore it.

Slawek Migacz

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




67. BATTLE HELM - 2017. NOVEMBER 08.

Looking through this lots discography I realize that I am very late in discovering them. But better late than never as they say. This Hungarian lot have that post rock vibe going that seem to be so hyped lately. I have nothing against that. I have had some bloody nice experiences with post rock-ish black metal and hope to have even more in the future. Not being familiar at all with NAGAARUM I did not know what to expect from this album but it surprised me in positive way. When I listened to this I could not help myself from thinking later day Satyricon. Not that it sound like a rip off but it does have that same kinda vibe as Satyricon have today. And since I love Satyricon I have no problem with NAGAARUM.

7,5/100

Anders Ekdahl

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




66. DÖGVÉSZ FANZINE - 2017 #1.

Nagaa egy valóságos zenei alkimista, aki az otthoni zenelaboratóriumában kotyvasztja a legkülönfélébb hangvegyületeit, már igen hosszú ideje. Rengeteg féle-fajta zenei elegyet termelt már ki a kezdetben Pigballoon nevű, de mára Nagaarum néven futó egyszemélyes megnyilvánulásával, mely néven ez már a tizenhatodik. Akit bővebben érdekel a művész úr jelene és múltja, az egy igen gazdag leírást olvashat el a weboldalán, ahol az eddig megjelentetett albumainak véleményezése mellett megtalálja még zenei pályafutásának történetét is, ezért most nem írnám le, hogy milyen utat járt be 1997 óta, ugyanis egy kisebb regényt lehetne iderittyenteni. A zenélésen kívül foglalkozik még kiadó üzemeltetéssel, disztrózással, olvashatjuk kritikáit illetve interjúit a Fémforgács nevű webzine oldalain, írt már könyvet és klipeket is készített. Elnézést ha kihagytam valamit.
Bevallom eddig nem igen követtem a lemezeit, de hébe-hóba belehallgattam egy két kiadványába, melyek között találtam pár kedvemre valót is, de olyan mély ásatásokat nem végeztem. Viszont mikor megjelent az Astru-val közös kazettája, akkor az valamiért pont betalált nálam és úgy gondoltam megrendelem tőle. Mire odáig jutottam, hogy írjak neki, már ez a lemeze is megjelent és hát megkértem, ezt is küldje el nekem a postakocsival.
Nos a Homo Maleficus nem másról szól, mint az emberi gyarlóságról, melynek ékes példája a ajkai, kolontári vörösiszap katasztrófa, melynek a zenén és a kiadványban látható fotókon kívül egy fiolala por állagú iszapmaradvánnyal állít emléket, melyet a korong mellé kapunk mementóként bónuszba, valamint egy igazolólapot a limitált 33 példányos diehard verzióhoz. Ezúttal a Nagaanál megszokott rendkívül összetett zenei orgia helyett most egy könnyebben befogadható produkciót hallhatunk, melyre azt lehet mondani, hogy igencsak metalosra sikeredett. Azért ne gondoljunk egy könnyed hallgatni valóra, mert természetesen megőrizte a rá jellemző dalszerkezeteket, amelyben sok féle stílus képviselteti magát. Hét dalt hallhatunk a korongon negyven perc fölötti játékidővel. Post-os elszállásokból nincs hiány, ahogy sludge-os, doom-os riffelésekből se, de azért vannak itt black-es gyorsulások és ambient-es lebegések is. Az utolsó tétel, a Kolontár című, némileg kilóg a többi közül, mely egy lassabb instrumentális darab, ami remekül zárja le a lemezt. A hangzás jó vaskosra sikerült, jól megdörren a füles, de nekem azért jól esne, ha kicsit még retkesebb lenne, bár így is elég nyers. Az ének igen változatos, sok féle orgánumot hallhatunk, természetesen akár egy számon belül is és nem csak szöveg formájában, hanem mindenféle elborult vernyákolásként is. Ja igen a szöveg. Nagaa a ügyesen él a magyar nyelvre jellemző szó-rakózással, rímfaragással, de nem csak úgy hűbelebalázs módjára, hanem mély értelmet társítva hozzájuk. A szövegek egyébként angol és magyar nyelven is olvashatóak kihajtható szövegkönyvben, a technikai infok és a köszönetnyilvánítás mellett.
Szerintem remekül sikerült ez a lemez és ha jól tudom, akkor már itt van a kanyarban a következő. DöG

DöG




65. INSANE VOICES LABIRYNTH - 2017. OKTÓBER 20.

I Nagaarum si formano a Veszprém in Ungheria del 2008 con il nome di “Pigballoon" e poi cambiarono il nome nel 2011. Nagaarum rappresenta una one-man band che considera il progetto, fondato dopo aver completato il primo album con GuiltThee, come parco giochi per i suoi esperimenti musicali. "Urerdo" è stato il titolo del primo disco pubblicato nel 2011 sotto il moniker Nagaarum. Il progetto ha realizzato 13 album e una divisione, due dei quali sono stati rilasciati da GS Production e uno dalla collaborazione di etichette Endless Winter / GS Productions / Outer Line.

Per quanto riguarda la musica, il lavoro creativo nello studio NGC di Nagaarum non è limitato ai generi. In termini di stile, i record spaziano dall'ambiente al post-rock con il doom e il Black Metal che è il notevole altro estremo. Il criterio di base è che tutta la musica suonata nell'album (strumenti, vocali, mixing e mastering), tutti i testi e la progettazione grafica debba essere autentica. "Homo Maleficus" è il 16 ° album di Nagaarum, il 14° album a tutto tondo. Interpreta anche in altre due band, GuilThee e In Vacuo. Nagaarum - tutti gli strumenti, le voci, i testi e le opere d'arte

Album sperimentale ed elettronico con passaggio proto-black ed elettric con tendenze fusion. il musicista amalgama bene tutti questi elementi in un sound particolare e personale e sperimenta con synth e campionamenti vari. I suoi testi parlano di scienza, spazio, natura e umanità.

“Homo Maleficus" è il titolo della sua ultima fatica, contiene 7 tracce e ha una durata di 45 minuti e 42 secondi; la particolarità di questo album è che sia le tracce che i testi sono scritti in ungherese.

L'album si apre con “A befalazott": intro di synth e batteria ai quali poi si aggiunge una linea di basso e chitarra con effetto delay. Il ritmo è prima lento e cadenzato, con la voce in uno scream ben messa e non distorta, poi seguito da un aumento di ritmo dopo la prima strofa e il ritorno alla cadenza precedente. La voce si sente bene ed è molto pulita. La canzone scorre piacevolmente e il ritmo cadenzato alla “doom" portano l'ascoltatore in un viaggio spaziale con la parte elettronica ben amalgamata agli altri strumenti.

L’album continua con “Az elvhű": intro di chitarra distorta con la batteria di accompagnamento, la voce entra prepotentemente e scorre piacevolmente con un ritmo medio alto. Segue poi un rallentamento e un ritorno al ritmo precedente. Si ha un bridge di chitarra appena accennato e un aumento della velocità con ingresso dell’elettronica. Si ha un altalenarsi continuo di ritmi lenti e veloci. La traccia scorre piacevolmente e l'ascoltatore rimane sorpreso dalla bravura dell'artista nell'amalgamare elementi così differenti.

La terza traccia è “Vassal nevelt": intro di basso, chitarra e batteria e un ritmo velocissimo che viene sparato insieme alla voce. Il synth e i campionamenti vari rendono questa traccia molto sperimentale. La voce è quasi in pulito. L'ascoltatore viene trasportato in un viaggio spaziale. Il ritmo rallenta leggermente ma i blast beat di batteria fulminei e i rallentamenti repentini trasformano comunque la traccia in un laboratorio di sperimentazioni musicali. Le tastiere fanno il loro ingresso e sono ben amalgamate al resto degli strumenti e la traccia resta fluida dall’inizio alla fine.

La quarta traccia “Cipelők": intro di tutti gli strumenti in un ritmo lento e funebre con la voce in uno scream semi distorto e acido. L'ascoltatore è spaesato dal ritmo ambient e da una atmosfera che ti porta via. L'aumento di velocità in questa traccia lascia poco spazio alle sperimentazioni e all’elettronica pura ma le tastiere sono ben presenti. Un rallentamento successivo ti riporta al ritmo funebre dell’inizio con il campionamento delle risate isteriche. Il finale con un assolo di batteria e chitarra rende il ritmo marziale.

La terz’ultima traccia è “Mens dominium": intro di basso e siynth a un ritmo medio alto. La voce con il suo “scream" fa subito capolino nelle orecchie dell’ascoltatore e un aumento della velocità rende la canzone più gradevole. La parte elettronica sperimentale è stavolta appena accennata. L'assolo di chitarra e i blast beat di batteria rendono la canzone scorrevole. Lo scream poi si trasforma in un growl profondo e le tastiere entrano di prepotenza. Una parte finale elettronica e ben presente in fine si amalgama benissimo al ritmo lento.

La penultima canzone è “Dolgunk végeztével", la più lunga dell’album con i suoi 9 minuti e 57 secondi. Intro di chitarra e basso distorti, la voce è tombale e la batteria entra a una velocità più alta. Il ritmo è costante, con le urla del cantante di sottofondo. Un bridge di chitarra spezza la monotonia della batteria ma l'ascoltatore non capisce dove voglia arrivare la band. La velocità aumenta vertiginosamente, e l'elettronica entra in questo passaggio martellando note distorte. Un rallentamento radicale e funebre accenna la voce tombale, poi il ritmo aumenta di nuovo verso la parte finale della canzone ed il synth e le tastiere insieme a tutti gli altri strumenti si amalgamano in un vortice di note e la batteria con i blast beat sparati a velocità immane e gli effetti elettronici rendono tutto incomprensibile e sperimentale.

L'album si chiude con “Kolontár": intro di basso con effetto delay e feedback, chitarra appena accennata con la batteria che entra subito dopo. Il ritmo, molto lento, cadenzato e invariabile. La musica atmospheric e ambient trasporta l'ascoltatore in un vortice di malinconia e tristezza. Alla fine gli altri strumenti si interrompono e rimane solo la batteria a far compagnia all’ascoltatore fino alla fine.

Album molto godibile e scorrevole in tutte le sue tracce da quanto è veloce, l’ascolto è fluido e senza soste al punto da sembrare molto più breve dei suoi effettivi 45 minuti di durata. Le sperimentazioni sono amalgamate bene e senza forzature e la produzione è pulita e ben mixata con uno scream privo di sbavature. Da un album sperimentale come questo non mi aspettato niente di meno.

Consigliato a tutti gli amanti delle sperimentazioni e anche a chi vuole ascoltare un metal diverso dai canoni del genere perché, come ha scritto autore del progetto, per lui si tratta di un parco giochi dove può sperimentare e mischiare suoni e sound. Le ultime due tracce a mio parere erano un po' troppo sottotono rispetto alle tracce perdenti, ma va bene così

75/100

Daniele Blandino

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön




64. TALES OF THE MORBID BUTCHERS - ISSUE 5. 2017.

A csúszómászó emberiség poklot épít magának,
hol majd jéghideg testtel, egymásból zabálnak.
S a vigyort az arcukra önpengéjük festi,
mielőtt a fejüket a nyakukról lemetszi.

Ki építi meg a legmagasabb tornyot,
Fegyverré faragva az utolsó harangot?
Ki dagad zsírosabbra az éltető holtakból,
gyermekét is felfalva, ha a gyomor zsarol?

A valóság leple, elhullt húsból szövet.
Erősen tartják az emberi csontszögek.
S míg a világ fejet hajt imádott vesztének,
vérragacsos pénzért szól a végső ének.

A kapzsiság végtelen és édes gennyként fakad,
tűhegyes fogakkal szűz emlőre tapad.
Sárba taposva, megfojtva, savazva.
Fagyott leheletük az arcukra ragadva

A vérszag vezérel egy éhező falkában.
Áldozata nyaka, pénzkoszos markában.
Az, hörög még egyet élete holtjában,
vörös iszappal csordultig torkában.

Ó, isten gyermeke! Te önmagad imádó!
A szíved bölcsőként, férgeket ringató!
Fald hát fel magad az utolsó vacsorán!
Zsírod legyen sírod, s az emléked bűz csupán!

9

Size




63. METALEYES - 2017. AUGUSZTUS 30.

Eccoci al cospetto di un altro musicista connotato da una produttività apparente compulsiva: il suo nome é Nagaarum, proviene dall’Ungheria e Homo Maleficus è il suo quattordicesimo full length dal 2011.

Ho già detto la mia al riguardo, ma mi ripeto a scanso di equivoci: una certa iperattività è sempre benvenuta, specie viene asservita ad un talento cristallino, altrimenti è grande il rischio di disperdere il proprio potenziale in una forsennata iperattività. Il musicista magiaro, del quale malgrado tutto scopro l’esistenza solo in questa occasione, non pare essere afflitto più di tanto da certi problemi: la sua interpretazione del black metal è abbastanza personale senza essere cervellotica (se si eccettuano gli schizofrenici cambi di tempo di Vassal Nevelt) e si sviluppa in maniera nervosa, inquietante e priva sostanzialmente di paletti stilistici, pur mantenendo un’aura di costante oscurità.
In circa tre quarti d’ora Nagaarum esprime tramite la sua musica e in lingua madre il suo punto di vista sul disastro verificatosi nel 2010 in Ungheria, quando la rottura della diga di contenimento del materiale di scarto di una fabbrica di alluminio spinse una marea di fanghiglia rossa su 40 chilometri quadrati di terreni circostanti il villaggio di Kolontar, provocando diverse vittime, l’irrimediabile danno alle attività agricole locali e la sparizione di ogni forma di vita da almeno due corsi d’acqua facenti parte del bacino del Danubio.
La musica contenuta in Homo Maleficus è quindi cupa, priva di pulsioni melodiche e colma di una tensione che sovente si sfoga con violente sfuriate black (nella magnifica Dolgunk végeztével), ottundenti riffing post metal (Mens dominium) o di matrice doom (A befalazott) per stemperarsi nell’ambient della conclusiva Kolontar. Non mi resta quindi che fare ammenda per aver sottostimato inizialmente le potenzialità di questo bravo e prolifico musicista, capace di produrre un album dai contenuti piuttosto profondi svincolandosi dalla secche di una ordinarietà che, per uno abituato a pubblicare mediamente più di due full length all’anno, sarebbe stata anche comprensibile. Complimenti al bravo Nagaarum, del quale non resta che andare a riscoprire (nei limiti del possibile) la consistente discografia.

Voto: 7,3

Stefano Cavanna

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




62. RUMORS MAG - 2017. MÁJUS 21.

‘Nagaarum’ representa a formação de uma One Man Band da Hungria, o projeto antecessor do que iniciou a sua atividade em 2008 sob o nome de Pigbaloon.
Ele considera o projeto como um parque infantil para as suas experiências musicais, que ele estabeleceu depois de ter completado o primeiro álbum com GuilThee.
“Űrerdő” foi o título do primeiro disco lançado em 2011 sob o nome Nagaarum.
O projeto fez 13 álbuns e um split, dois dos quais foi lançado pela GS Productions, e um pela colaboração dos selos Endless Winter / GS Productions / Outer Line.
Tanto quanto a música está em evidência, o trabalho criativo no estúdio NGC do Nagaarum não se restringe a gêneros.
Em termos de estilo, os registos abrangem desde Ambient ao Post-Rock com Doom e Black Metal sendo notável outros estilos extremos.
Um critério é que toda a música tocada no álbum (instrumentos, vocais, mixagem e masterização), todas as letras, e design gráfico tem que ser autêntico.
“Homo Maleficus” é o 16º registro de Nagaarum, 14º álbum full-length.
Além disso, Nagaarum é um dos editores de Fémforgács, um webzine de Metal Húngaro cult com uma história significativa.
Ele também toca em outras duas bandas, GuilThee e In Vacuo.
“Homo Maleficus” foi composto à partir de início de 2016 à fevereiro de 2017.
Foi um grande desafio em termos de instrumentos, sons e harmônicos em vez de técnica.
Os temas líricos contêm dicas na natureza humana que são amplificados pelas fotos arte. Estas fotos foram tiradas na aldeia húngara Kolontár em outubro de 2010 após o acidente da lama vermelha.
“Homo Maleficus” é uma experiência difícil de explicar, é um turbilhão de experimentos de Black / Ambient / Post-Rock / Doom, uma viagem profunda ao interior do ser humano…

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




61. ROCKBOOK - 2017. JÚNIUS 25.

A legújabb Nagaarum lemez forog a lejátszóban, mely egy igazán húsbavágó (vagy lélekbemaró?) témát boncolgat: a helyszín a magyarországi Kolontár (és Devecser) mely leginkább a vörös-iszap katasztrófa által vált ismertté sokak számára. A súlyos természeti károkat okozó ipari baleset több emberáldozatot követelt (és rengeteg további megsérült), roncsoló ökológia hatása a földre az ajkai térségben máig tart. Szomorú és igaz pontjai történelmünknek, máig.

45 perc és 45 másodperc, azaz 7 új tétellel bővült a Nagaarum zenei univerzum, de ez a mostani dalcsokor valahogy másabb, formaibb, nem annyira kifacsart, mint az eddigiek. Többnyire doom és black elemek keverednek a korongon, de ami leginkább szembetűnik, hogy egy fura atmoszféra járja át a „Homo Maleficus”-st (jelentése, ha jól értelmezem: gonosz ember) ami miatt a koncept-album hatás jobban kidomborodik.

Keserűség s csekélynyi melankólia jelenik meg a lemez közepén, a jellegzetes Nagaarum-i frász is felüti a fejét. Amint kezünkbe vesszük a booklet-et, (a szövegek két nyelven, angolul és magyarul is benne vannak) rájövünk, hogy valójában nem a kolontári katasztrófa köré épül az album, hanem az ember természete és az abban rejlő gonosz „Én” köré. Szerkezetileg az első 5 nóta formájában kapjuk meg a „Homo Maleficus” lényegét, az utolsó 2 tétel egy elrugaszkodottabb/instrumentális darab, a „Dolgunk végezetével” különösen tetszik. Szívesen meghallgatnám nagyzenekarra vezényelt változatban is, mondjuk vonósokkal. Ez persze nyilván csak egy elképzelés részemről. Énekfoszlányok teszik teljessé a képet, de amit kapunk az az „encore”. A skarlát iszap eközben körbeölel bennünket, nem is akárhogyan, egy közel 10 perces tétel formájában. Vegyül a doom és a black metal, progresszív megközelítésben, plusz a fenyegetően dallamos főtéma dominálja a dalt. Ha jól tudom, videoklip készül majd rá. Zárásként pedig kapunk egy lassan lépkedő-mozgó, hangulatos levezetőt, mementó gyanánt.

Az emlékezetes Astru/Nagaarum split kazetta után, Nagaarum zenéje továbbra is az elemzés/boncolgatás/véleményalkotás skáláján mozog, a mostani kiadvány annyit változott, hogy még egységesebb képet mutat, könnyebben átjön a mondanivaló.

A „Homo Maleficus” CD-n jelent meg a Grimm Distribution, az NGC Prod, illetve a Satanath Records jóvoltából 500 példányban. Ebből 33db „die-hard edition”, amihez egy ampullányi, Kolontárról hozott igazi vörös iszap jár, az azt igazoló okmánnyal együtt. Nekem tetszik az elképzelés, bár azt hallottam, pár embernek nem nyerte el a tetszését 100 százalékosan.

Sebaj, a lemez értékén és üzenetén ez nem változtat.

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




60. ACIER DOUX - 2017. JÚNIUS 23.

Hungary’s Nagaarum have returned with his new full-length entitled “Homo Maleficus”. This is a Ambient Black Doom Metal One band. In this time he have honed his craft to become an undisputable Ambient Black Doom Metal wrecking machine. This is the type of release that has the potential to become legendary. Today Nagaarum need to sit up and take notes from this One band on how Metal is supposed to be played.

When it comes to the guitar work here, the riffs are quite and scathing with Doom influences, but still having strong roots in the style of Black Metal. The sound is just absolutely punishing and unrelenting, and it is sure to slowly and gloriously infect your auditory senses. Be ready for some of the best riffage of 2017 as far as Ambient Metal goes. The drums are definitely performed with a passion for things old school with no obvious triggering. All you have here is straight forward, menacing pounding that gives you an idea of what the pulse and very heartbeat of this genre sounds like. The bass level is at a nice volume and underlines the riffs nicely, almost melding with them in Metallic ecstasy. When you can hear and feel the bass, you know you have the mix right. Too many bands and producers drown out this aspect of the music and totally miss out something that can add so much volume to their efforts. There is a great pattern and style where the vocals are concerned. The range is minimal but there are a few wicked screams.

Med Manef Slama

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




59. THE PIT OF THE DAMNED - 2017. JÚNIUS 21.

Della serie one mand band crescono, trasferiamoci quest'oggi in Ungheria, a Veszprém per l'esattezza, dove vive tal Nagaarum, che negli ultimi sei anni ha fatto uscire una cosa come 14 album. Prolifico il ragazzo, soprattutto se stiamo parlando di produzioni di una certa rilevanza, almeno gli ultimi cinque lavori che ho avuto modo di ascoltare. E allora 'Homo Maleficus', che arriva a distanza di un anno dai due lavori usciti nel 2016, si fa notare per i suoi contenuti black sperimentali. Tralasciando il bruttissimo artwork di copertina che mal si adatta alle sonorità del mastermind magiaro, muoviamoci all'ascolto di questa release, che si apre con i suoni insani di "A Befalazott", una traccia che miscela un black mid-tempo con il suono in tremolo picking delle chitarre, che contribuiscono a generare un certo mood malinconico. Le harsh vocals si alternano alle voci pulite, mentre un'intrigante linea melodica di sottofondo può evocare quanto fatto recentemente da un'altra geniale band ungherese, i Thy Catafalque. Sebbene le chitarre mostrino una ruvidezza di fondo nel loro incedere, ciò che impreziosisce la performance del musicista è una continua ricercatezza di un effetto, un'atmosfera particolare che sappia essere un po' inquietante in taluni momenti (e penso a "Az Elvhű", song post black doom, meritevole soprattutto nella seconda metà), oppure che offra una melodia vincente che sovrasti la furia generata dal black ("Vassal Nevelt", vera top song del cd) o ancora che sappia creare delle atmosfere lugubri e psichedeliche al tempo stesso, quasi surreali ("Cipelők"). Aggiungerei poi che la peculiarità di Nagaarum sta anche nell'iniziare un brano in un modo e concluderlo in maniera totalmente diversa, generando pertanto la percezione di aver gustato in 5-6 minuti, tutte le catartiche suggestioni sonore dell'artista ungherese. A tal proposito penso anche agli sperimentalismi di "Mens Dominium" o al doom dronico iniziale di " Dolgunk Végeztével", una song irrequieta, irrazionale, tribale, con dei vocalizzi stralunati cosi come con la sua ritmica che si muove tra punk, thrash, psych, industrial, avantgarde, black, doom e quant'altro, sorprendendo ancora una volta per un eclettismo sonoro che trova pochi eguali nella scena odierna. Dieci minuti di questo tipo lasciano addosso la sensazione di trovarsi sotto l'effetto di una qualche sostanza psicotropa, di essere avvinghiati da un senso di paranoia, di vedere ragni mostruosi che si muovono sul soffitto o vedere ombre minacciose laddove non ve ne dovrebbe essere traccia. La complessità musicale di questo 'Homo Maleficus' ha un che di portentoso ed entusiasmante. Si giunge ahimè al capolinea con l'ultima "Kolontár", cinque minuti di sonorità al rallentatore capaci di produrre quell'ultimo stato di angoscia che via via si trasformerà in quiete. Gran bell'album (ma mezzo punto in meno per la cover), ora fate come me, andatevi a riscoprire i precedenti lavori.

Voto: 75

Francesco Scarci

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




59. TRANSCENDING OBSCURITY - 2017. MÁJUS 31.

Black metal as an ever-shifting landscape of experimentation will never cease to astound me. For every Abbath-worshipping riff-factory, there’s a Thy Catafalque who turns the weirdness up to high gear. Not that there’s anything wrong with the former, but it’s the visionary trailblazers who will always get my attention the quickest — which brings us to Hungary’s Nagaarum. I’d never heard Nagaarum’s music before, which I’d describe as a malevolent melting pot of black metal, doom, psychedelic, industrial, with a pinch of post-rock. Surprising, given that this prolific one-man project has been slugging it out since 2011, and this month’s “Homo Maleficus” marks his fourteenth (go ahead, count ’em!) full-length album. If you aren’t afraid to seek out black metal that’s off the beaten path, the kind you have to crawl through a hole in a rusty chain-link fence and wade through knee-deep pools of acid muck and bleached bones to get to, just wait ’til you hear this one.

Nagaarum swaps parts wherever it suits his fancy, but on the whole, “Homo Maleficus” feels more focused than a rampant, madness-fueled science project.

Hungary's Nagaarum standing before a vast ocean.The “experimental” tag is often an invitation to introduce a whole host of oddities into a base genre. Electronic, industrial, classical, doom, post-rock — the range of strange influences knows no limits, and these can be sprinkled throughout the course of an album in surprising, even jarring ways. “Homo Maleficus” certainly plays around with some of these, swapping parts wherever it suits Nagaarum’s fancy to craft a unique monster to terrorize us with — but on the whole, “Homo Maleficus” feels more focused than a rampant, madness-fueled science project. Each song shows enough variation in tempo, mood, and dynamics to be distinct from each other, but they’ve all got the same poisonous alchemy pumping through their veins. Sterile programmed drums pulse and pop while toxic guitar riffs rise like poison clouds. Disparate echoing leads drift through a haze of noxious fog like a bad trip amid a post-apocalypse. The vocals hark back to the phlegmy range of “Ordo Ad Chao”-era Mayhem, only far more manic than his countryman Attila Csihar. Nagaarum’s corrosive delivery morphs into babbling barks, double-tracked chants, and low, glottal growls that bubble and prick the back of the throat. The atmosphere Nagaarum creates with the instruments is potent, crafted with diabolical focus and spilling over with radiation. The album’s production doesn’t seem overly cared for — the guitars don’t have the full, layered effect many modern releases have, for example — but I feel that only enhances the overwhelming dreariness of “Homo Maleficus.”

Nagaarum doesn’t stop there; there’s head-nodding rockin’ to be had, too. Vassal nevelt is a tempo-twisting journey with a bombastic declaration of a chorus, while Dolgunk vegeztevel falls under heavy Rotting Christ hypnosis and then rips away with a furious, thrashy Immortal-esque riff (see, we got there eventually). Az elvhu follows a fairly strict motif of chunky, distorted riffing but bends it up and down the scales in a frankly unnerving fashion. All seven songs — even the instrumental Brian Eno hellscape that is Kolontar — see multiple stages of evolution that cycles through old parts and weaves new ones throughout. No single-celled simplicity here; song structures are complex and provoking organisms, earning themselves multiple listens to properly understand their DNA.

“Homo Maleficus” sounds like the slow entropy of an entire species — a decaying descent into schizophrenic chaos heralded by a single degenerate harbinger. I’ve only just accepted Nagaarum as my personal irradiated savior, but if there’s more like “Homo Maleficus” in our future, I’m more than willing to follow him for another fourteen albums. All I know is wherever we’re going, it’s going to be somewhere deep, dark, and primal.

Rating: excellent

Eric Seal

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




58. FÉMFORGÁCS - 2017. MÁJUS 7.

Abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy a szóban forgó Homo Maleficus lemezt már tavaly, még a split kiadása előtt hallhattam, ezért az Astruval megosztott kiadványon megjelent két, szokatlan elemeket is felvonultató dal kapcsán nem voltak spekulációim a jövőre nézve. Pontosan tudtam, hogy egy metalosabb megközelítésű lemez következik, nem pedig a spliten hallottak egyenes folytatása, bár a tetszésemet az a két szerzemény is elnyerte. Nagaarum ezúttal tehát olyan zenei anyagot készített, amely oda tehető a Rabies Lyssa és a D.I.M. mellé, azzal a különbséggel, hogy ezúttal sokkal riffcentrikusabb lett a végeredmény, mint bármikor korábban.

Már rögtön az elején kitérnék a külcsínre. Megérdemelten igényes gyári kiadást kapott a CD, ami az eddigi legszebb, legkidolgozottabb bookletet, szóval a legprofibb kivitelezést eredményezte, a NGC Prod és Grimm Distributionnek köszönhetően. A koncepció nem különben színvonalas és súlyos, a szövegek az ember gyarló és kártékony mivoltának különböző aspektusait dolgozzák fel, amelyre a bűnös koronát a kolontári vörösiszap-tragédia teszi fel, mintegy jelképezve az ember meggondolatlanságát, ostobaságát és az ezzel járó pusztító következményeket. A külső és belső borító is ezt a szomorú eseményt vázolja fel. És ha már a szövegeket említettem, talán e téren is most sikerült a legmélyebb és legkifejezőbb sorokat megfogalmazni, amelyekből ezúttal sem hiányzik a nagaarumi csavaros észjárás és a szavakkal való játszadozás. Amennyiben az ember képes a sorok között olvasni, elgondolkodtató értelmezésekre bukkanhat.

A lemez hangzása a Homo Meleficus kiadásával sem lett kevésbé jellegzetes, mint eddig volt. Korábban azt írtam, hogy egy kiforrottabb, acélosabb, vastagabb gitársoundnak jobban örülnék, mára már viszont annyira megszoktam ezt az azonnal felismerhető jellemvonást, hogy kár lenne megfosztani a lemezt az egyéniség ezen formájától, mondom ezt úgy, hogy a hangzás igazából vastagabb, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy a hangulat megteremtésére szolgáló magasabb fekvésű gitárharmóniák, amelyek be-bekúsznak a zenei alapra a szerző sajátos hangzásával domborodnak ki a leginkább. Érdekes, hogy bármennyire is metalosabb anyag született most, Nagaarum akkor sem tud kibújni saját bőréből, ami egyrészt azt jelenti, hogy a post és ambient elemek továbbra is nyilvánvalóak, metal szempontból továbbra is atipikussá téve a dalokat, másrészt pedig egyértelmű, hogy Nagaarum már egy ideje megtalálta a saját hangját, ami talán akaratán kívül is befolyásolja a dalszerzést. Magyarán, úgy lesz mindig más és más egy Nagaarum korong, hogy közben azonnal felismerhető marad az őt jellemző megközelítés.

A Cipelők című szerzeményt például nehezen lehetne más nyakába varrni, vagy letagadni, annyira egyértelműen nagaarumos. A pszichedeliát fokozó üveghangszerű vibrációk, a nyugtalanító atmoszféra, majd a post-black metalos sodrás, amelyre különböző féreglyukakból előkúszó hangok telepednek, de még a dal végén hallható riffelés is a feszültséget remekül zenébe foglaló Nagaarumot definiálja. Az album felépítése is dicséretet érdemel, nem követi egymást két egyforma tempójú dal, a lemez lendülete, változatossága szembeötlő. Míg a nyitó dal lassú, kimért, ugyanakkor fenyegető hangvételű, addig az Elvhű egyenesebb riffjeire azonnal bólogatni kezd az ember. Mondanom sem kell, ez a fémesebb darab az egyik kedvencem a lemezről, de a Mens dominiumban is elrejtett az alkotó egy kimondottan gyilkos, az agyban azonnal rögzülő riffet a rendkívül hangulatosan, szinte andalítóan kezdődő dal első harmadában. A kompozíció fő dallama fülbemászó, ugyanakkor világvégeszerűen melankolikus, minden érzelmi túlfűtöttség nélkül. Sokáig a fejemben motoszkált az említett dallam, tehát kimondottan fogós darab!

Rengeteg lemez úgy épül fel, hogy a legkomolyabb, legjobb tételt az album végére tartogatják, ami egy albumcentrikus zenei kiadvány esetében teljesen logikus döntés. Bár a Dolgunk végeztével nem az utolsó dal a lemezen (egy korábbi verzióban az volt), dramaturgiailag mégis a kibontakozás epicentruma, az album legdrámaibb momentuma. Nagaarum lemezein mindig fellelhető egy-egy dal, amelyik szélsőségesebb, betegebb a többinél, és ez jobbára a legerősebb tétel címet is elviszi. A Dolgunk végeztével megbomlott agyat sejtető vokáltémái zseniálisak, a riffeknek megvan az elementáris erejük, a hangulatért felelős különféle hangok pedig úgy kúsznak be minden oldalról, mint a vörösiszap a házak repedésein. Félelmetes! A borzalmas tragédia ismeretében, még ha a dalok külön-külön nem is arról szólnak, a témák, a melódiák, a súlyos döngölések sokkal megrendítőbbnek, végzetesebbnek tűnnek. Remekül kiválasztott koncepció erre a zenére! Egyedül azt sajnálom, hogy tiszta éneket nem hallunk a korongon, de hiányérzetről nem beszélhetek.

A korongot egy olyan dal zárja, amely utólag íródott a már meglévő anyaghoz. A Kolontár címet kapott dal (nagyon kellett ez a cím ide!) a postosabb, de nem kevésbé nyugtalanító szerzemények közé tartozik. A dalban érzek némi szomorúságot, ugyanakkor néma döbbenetet is, amelyhez nem kellenek szavak, hogy a lényegre ráérezzen az ember.

Azt kell mondanom, hogy a Homo Maleficus az eddigi legerősebb Nagaarum anyag. Ezúttal fogalmam sincs, mi a következő lépés, de ha T. G. Nagaarum ilyen jó formában van, remélem, egy új GuilThee lemezre is sor kerülhet hamarosan. Addig is itt az új album, amelyhez limitált példányban ampullákba gyűjtött vörösiszapot is kaphat, aki időben beszerzi a CD-t.

9/10

Farrrkas

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




57. OCCULTBLACKMETALZINE - 2017. MÁJUS 3.

Nagaarum are a solo project from Hungary that plays a mixture of post black metal, doom, dark ambient and experimental and this is a review of his 2017 album "Homo Maleficus" which was released as a joint effort by Grimm Distribution and NGC Productions..

Post rock style melodic guitar leads and experimental sounds start off the album along with some drum beats a few seconds later and the bass guitars also sound very powerful along with a few leads and after awhile heavy guitar riffing is added onto the recording along with some grim black metal s creams.

A great amount of doom metal elements can be heard in the guitar riffing along with most of the tracks being very long and epic in length and spoken word parts can also be heard at times along with a small amount of clean singing and when the music speeds up a decent amount of blast beats can be heard.

Clean guitars can be heard in certain sections of the recording and during the faster sections of the songs the riffs utilize a decent amount of tremolo picking which also gives the music a more raw black metal feeling while the songs also bring in a great mixture of slow, mid paced and fast parts and one track also brings in acoustic guitars and ethnic music elements as well as introducing traces of ambient into certain sections of the recording while a later song also adds in a more depressive edge to the vocals.

Nagaarum plays a musical style that takes black metal, doom and post metal a nd mixes it with some experimental and ambient elements to create something original, the production sounds very professional while the lyrics cover science, space and nature themes.

In my opinion Nagaarum are a very great sounding mixture of black metal, doom, post metal, experimental and d ark ambient and if you are a fan of those musical genres, you should check out this solo project. RECOMMENDED TRACKS INCLUDE "Vassal Nevelt" and "Kolantar". 8 out of 10.

8/10

Occultblackmetal

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




56. ROZSDAGYÁR - 2017. MÁJUS 1.

Ha a más alkotókkal közös megosztott kiadványokat (mint például az idén februárban Astruval készült split anyagot) is beleszámoljuk, akkor a május 3-án az NGC Prod és a fehérorosz GrimmDistribution koprodukciójában érkező "Homo Maleficus" a veszprémi Nagaarum immár tizenhatodik soralbuma. Ez hat év alatt bizony elképesztő tempót jelent: ha pedig hozzávesszük, hogy Nagaarum komolyan veszi az egyszemélyes projekt fogalmát és mindent maga intéz (a borító elkészítésétől egészen a forgalmazásig bezárólag), akkor valóban elcsodálkozhatunk azon, hogy honnan van minderre ideje az alkotónak.

Tavaly a "D.I.M." album (lemezkritika ITT) bekerült magazinunk 2016 legjobb magyar rock/metal kiadványait közzétevő listájára, aztán érkezett egy ambient-szinti anyag "Pulzár" címmel, mely a szerző sci-fi regényének mintegy aláfestőzenéjeként funkcionált, majd idén februárban egy Nagaarum szerint is inkább kísérletként felfogott split-korong Astruval és most itt van nekünk a "Gonosz ember" című sorlemez (alternatív jelentése boszorkány vagy varázslómester), mintegy háromnegyed órányi, sötéten gomolygó post-black/doom metal képében.

A "Homo Maleficus" egyértelműen a tavalyi "D.I.M." anyag zenei világát viszi tovább és számomra ez mindenképpen örömteli hír: Nagaarum (főleg korai) munkásságának jelentős részét tették ki az ambient/elektronikus korongok és bevallom, ezek sosem tudtak közel kerülni hozzám. Valahogy úgy érzem, hogy Nagaarum alapvetően rockzenész, mégpedig a hazai extrém/undeground metal olyan vonalát viszi, melynek tulajdonképpen ő az egyetlen magyar képviselője.

Mintha ez lenne az a zenei terület, ahol a leginkább otthon érzi magát, ahol a legkényelmesebben tud alkotni és valahogy ezek az anyagok hangzanak tőle a legtermészetesebbnek is. Az Astruval közösen kiadott februári "... a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései" című split kiadványon szereplő két tízperces, szimfonikus és filmzeneszerű betétekkel dúsított szerzeményét nem éreztem sikerültnek: kicsit olybá tűnt a számomra, mintha a két egyszemélyes projekt azon versengett volna egymással, hogy ki tud a másiknál is nyomorúságosabb és elvontabb hangulatú, mindennél befogadhatatlanabb produkciót létrehozni.

Nagaarum az új albumon visszatér ahhoz a post-metal és doom elegyhez, mely - lehet, hogy az alkotó vitatkozna velem a leginkább ebben - nekem a VHK zenei világát juttatja eszembe, de amolyan igazából elvetemült metal értelmezésben. Mintha a Nagaarumnál amúgy is inkább önálló hangszerként, semmint emberi kifejezőeszközként működő kántálások valami ősi, sámánisztikus rituálé részét képeznék, melynek célja egyfajta tudattalan vagy tudat alatti szellem- vagy létsík megidézése lenne.

A "Homo Maleficus" mögött egységes mondanivaló húzódik: az emberi faj, mint a Föld rosszindulatú daganata vagy kórokozója kerül bemutatásra. Szélsőséges értelmezés ez, szélsőséges, de korántsem befogadhatatlan zenével párosítva: az egyes tételek mintegy sorra veszik azokat az emberi tulajdonságokat vagy attitűdöket, melyek - mivel a faj veleszületett sajátként működnek - meghaladhatatlanok és így logikusan vezetnek el a szerző által elképzelt végkifejletig. A lemez tulajdonképpen a Dolgunk végeztével című tétellel ér véget: számvetés helyett inkább egyszerű ténymegállapítás ez az egész emberiség végzetéről.

A záró Kolontár című szerzemény később került rögzítésre és inkább értelmezhető egy felkiáltójelnek, mintsem az album szerves részét képező mondanivalónak. A települést 2010-ben érő vörösiszap-katasztrófa azonban a lemez mögöttes tartalmának plasztikus megjelenítésre is alkalmas eszköz, így a kiadvány első 33 vásárlója a CD mellé egy helyszíni vörösiszap-mintát tartalmazó ampullát is kap.

Nagaarumnak talán most sikerült a legtisztább, leglekerekítettebb megszólalást elérnie: egyedül bizonyos cinek, illetve a káva hangját éreztem túl élesnek és talán néha már zavaróan gyakran alkalmazottnak (lásd A vassal nevelt tétel első egy-két percét), de ezt leszámítva kifejezetten kerek a hangzás. A súlyos mondanivaló természetes módon igényli a szövegek értését és befogadását, de mivel az előadó eleve hátrakeverte az énekhangját, illetve a fentiekben már említettek szerint inkább hangszerként kezeli azt, így esélyünk sincs kihallani a szöveget. Ezt érdemesnek tartom átgondolni: kifejezetten érdekes és elgondolkodtató magyar nyelvű dalszövegek ezek, jó értelemben lógnak ki egyediségükkel a hazai színtérről, így akinek nincs birtokában a CD-füzet, az reménytelenül vakarhatja csak a fejét a mondanivaló után kutatva.

A "D.I.M." albumhoz képest a zene sokkal egységesebb, ami ismét pozitívum. Ólomsúlyú, brutálisan sötét dalok sorjáznak egymás után, de mindegyikben találunk olyan dallamokat kapaszkodóként, melyek megbontják a csontig hatolóan kemény atmoszférát (lásd A befalazott vagy a már említett A vassal nevelt melódiáit). Néhány szerzemény szinte a The Gathering-féle post-metal területére jut el (ilyen a Mens Dominium és a Cipelők kezdőrésze is), de a témához illően most nem (vagy alig) kapunk tiszta éneket: a legszikárabb, legkegyetlenebb pusztítás Az elvhű című tétel képében érkezik, mely szinte egy hagyományos death/thrash-durvulat.

A korong ékköve azonban a tulajdonképpeni záró, tízperces Dolgunk végeztével: bár instrumentális darabról van szó, melyben Nagaarum csak acsarkodásával, üvöltésével van jelen, olyan kegyetlen, majdhogynem militáns hangulat uralja az egész szerzeményt, hogy szinte fellélegzünk, amikor véget ér. Tökéletes érzelmi-tudati csúcspontra ér ezzel a lemez: az utána következő Kolontár már inkább csak lecsengése az egész produkciónak.

A "Homo Maleficus" kifejezetten hallgattatja magát és minden egyes alkalommal sokkal többet mutat meg magából: természetesen kell hozzá nyitottság, hiszen igazi underground - azaz a kreativitást minden fölé helyező, a fősodorbeli befogadásra pedig nagy ívben tevő - anyagról van szó, de ne féljünk tőle, mert bármennyire is szigorú a hangvétel, mégsem fogunk elveszni a dalokban. Egyáltalán nem szélsőségesen kísérletezős vagy befogadhatatlan ez a lemez, ettől nem kell tartanunk.

A lemez mondanivalójával azonban korántsem értek egyet: végletesen leegyszerűsítő megítélése ez az emberiségnek, mely nem veszi számba mindazt a rengeteg csodát és felemelő vívmányt, melyet fajunk létrehozott, továbbá egysíkúan csak a negatívumokra koncentrál. Mintha a szeretet és az elfogadás teljes mértékben hiányozna Nagaarum megközelítéséből: az élet nemcsak a gondokról és a szenvedésről szól, mert még a legszörnyűbb emberi sorsokban is ott vannak a boldogság, a mindennapi öröm és a reménykedés pillanatai.

9/10

Kovenant

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




55. NO CLEAN SINGING - 2017. ÁPRILIS 6.

Clear your head. Don’t attempt to focus on other activities for about 7 minutes. Do some exercises to get your neck loose. When the time comes to listen, close your eyes.

These are a few words of advice from your fiends friends here at NCS about how to prepare for the song we’re premiering in this post. The track is called “A befalazott” and it comes from Homo Maleficus, the new album by the one-man Hungarian band Nagaarum. The album will be released on May 3 by GrimmDistribution (Belarus) and NGC Productions (Hungary).

Nagaarum has been a prolific creator — this is his 14th album since 2011 — but the music has changed over time, moving from mostly ambient, electronic music to the hard-to-describe intersection of styles reflected on this new song. The shorthand description Nagaarum now uses is “Hungarian eclectic dark music”, which is accurate but not precise.

It’s possible to listen to the song and later tick off stylistic elements you might have noticed as you listened — post-metal, black metal, doom, ambient, and others. But making a mental checklist of this kind isn’t necessary, as interesting as the exercise might be, nor would it succeed in capturing the way in which Nagaarum has used these ingredients in the composition and performance of “A befalazott”.

Yes, it is eclectic and it is dark. It builds tension with pulsing tones, a febrile shimmering sound that rises and falls, and ominous bass notes. A compulsive drum rhythm enters the picture, one that will get your head nodding as the music continues to surf on astral planes — and dark, heavy riffs deepen the rhythmic push. When the jagged, strangled vocals and shrieks appear, they give the rough sheen of black metal to the experience.

The tension eases (but doesn’t completely disappear) as the song seamlessly morphs into a more expansive and entrancing melodic flow (though the sense of gliding on an unsettling cosmic journey persists). Through it all, the drum rhythm maintains its grip on your pulse, and your neck. This may not be a headbanger of a track, but it’s definitely a head-mover. The music won’t make you feel comfortable, but it’s mesmerizing nevertheless.

The album’s artwork consists of photographs by Nagaarum taken in the Hungarian village Kolontár in October 2010 after an industrial accident at an alumina plant released 35 million cubic feet of toxic red mud, flooding nearby communities.

Below we’ve included not only the song we’re premiering for you but also two previously released tracks — a video for “Vassal nevelt” and “Az elvhű“. For information about how to acquire Homo Maleficus, go here:

Islander

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A ...MIZANTRÓPIÁHOZ... (5)


54. TALES OF THE MORBID BUTCHERS - ISSUE 5. 2017.

Én azért elég büszke vagyok arra, hogy jelenleg elég sok kazetta kiadvány jelenik meg kis hazánkban. Az már más téma, hogy mekkora kereslete van, de értelemszerűen nem nagy példányszámokban kell gondolkodni, aki csak itthon akarja hirdetni az igét. Hazánkban pestis járványként terjednek az egyszemélyes projektek, aminek a létjogosultságát mindenki maga döntse el.

A jelen kazetta kiadványon szereplő „zenekarok” is egyszemélyes formációk, akiknek ha megnézzük a diszkográfiájukat, akkor láthatjuk, hogy nagyon ráérnek a magánéletükben és rengetek ötletük van arra, hogy zenei formába öntsék a mindennapokban tapasztalt bejövő ingereket. Az Astru neve csak ismerősen cseng, de a zenei anomáliájához mélyebben nem volt még szerencsém. Pár év alatt rengetek albumot adott ki, ami nem minden esetben pozitív dolog, de Mazarine, a zenei mindenes pont le is köpi ezt és csak a maga feje után megy. És hogy milyen formában tárja elénk az őt ért hatásokat? Modern, ipari, mindenféle határokat feszegető, improvizatív fekete fém formájában, tehát egyszerűbben fogalmazva industrial black metal, amit dark ambient ízekkel is megfűszerez. Ő nyolc tétellel mutatja meg aktuális lelki világát, ami elég nehezen emészthető és bizarr. Zeneszerzőt rengetek hatás éri ez egyértelmű és ezeket próbálja egységesíteni. Nem kevés önzőséget érzek az anyagon, de ez általában így is szokott lenni, ha valaki egyedül alkot.

10/7

A Nagaarum egy zenei maszturbáció és minden maszturbáció önző, de akad olyan közönség, aki erre gerjed és örömét leli más önkielégítésében. Nekem ez jutott eszembe a „B” oldalt elfoglaló Naggarum legfrissebb megnyilvánulásáról. Az Astrutól Ő még messzebbre megy el és az önkielégítést professzianális szintekre emeli. Nincs ezzel baj, ha valaki élvezi. Nálam hangulatfüggő, mint minden más dolog. Nála a nem metalos megoldások sokkal jobban előtérbe vannak helyezve és az improvizálás is főszerepet játszik nála. Zenei kísérlet az egész munkássága, ezzel mindenki tisztában van. Neki is rengeteg zenei anyaga van, amit így utólag bepótolni rengeteg idő lenne, főleg, hogy egyszer nem is elég meghallgatni. Művészetére konkrét hatásokat nem tudok említeni, nem is akarok és nem is lehet. Ami az Ő művére is jellemző a rideg, 21. századi gépies világ, az emberi lénytől való teljes eltávolodás, a nihilizmus formába öntése. Ő csak két számmal járult ehhez a szövetséghez, de időben ugyan annyi, mint az Astru és ugyan annyi minden történik nála is, mint a kollégájánál, ha nem több. Nagaarum bátran nyúl klasszikus zenei motívumokhoz is, amit csak üdvözölni tudok.

10/7

Összegezve egy érdekes, innovatív kiadvánnyal állunk szemben, ami alacsony példányszámban jelent meg gyári kazettán, de természetesen a világhálón is fenn van teljes egészében az ingyenélőknek. A zene, amit lefest, tökéletesen passzol a borító szín- és képi világához, teljesen összhangban van. Ortodox egyének kerüljék, csak a nyitott elmék tudják befogadni, de ők se minden helyzetben. Nagaarum saját kiadója alatt jelent meg kézzel sorszámozva.

Dr.A




53. ROCKBOOK - 2017. FEBRUÁR 27.

Mint említettem, kedvelem a megosztott kiadványokat, mivel így rengeteg érdekes zenét fedezhet fel az ember. A második split, ami most eljutott hozzám, két igen érdekes hazai formációt rejt. Úgy vélem Nagaarum-ot nem kell részletesebben bemutatni olvasóinknak, mivel több anyagáról is értekeztünk már az oldalon. A másik előadó az Astru nevet viseli, eddig még nem találkoztam vele, de sürgősen pótolni fogom eme hiányomat, ugyanis sajátos zenei univerzuma több, mint ígéretes.

A gyári csomagolású kazetta szép monokróm színekben pompázik, van hangulata, igényes. Nagyjából olvashatóak a szövegek belül, annyit hibádzik a dolog, hogy a számlista az 5. track-ig oké, utánna meg sutty, minden beleolvad a háttérbe. Ez eléggé idegesítő, mert még erős fénynél sem tudtam jól kivenni a dalcímeket. Sebaj, nézzük hát, mi van legbelül.

Astru oldalával kezdtem, ez az első találkozásom zenéjével ebben a formában. 8 track, kb. 20 percben, ami elég tág felfogásban értelmezett black metal, az a fajta, amit a norvégok szabadítottak a világra a Millennium után, lásd Thorns, DHG és társaik. Némi rokon-szellemet vélek még felfedezni a Spektr munkásságából is, hazai viszonylatban meg talán a Vortex volt ilyen kísérletezős cucc. Szóval nem sok hasonló magyar előadó van, mint az Astru, sőt szerintem az egyetlen, aki ebben a felfogásban alkot és bizony elég sajátos világ az övé. Nem tudom szétbontani, egyben van, rideg, látszólag élettelen képek sorozata, halálvágy jellemzi ezt a 8 kompozíciót. Mintha valahonnan előkerült volna valaminek a fekete doboza vagy egy háttértár, aminek aztán megnézzük, mi van a memóriájába vésve. Az indusztriális elemek, ipari zörejek vegyülnek a kétséget és zavart okozó, savas black metal témákkal, a károgós ének kellően torzított és néhol noise-ambient részek bontják meg a folyamatot. Beugrott egy-két helyen a Blut Aus Nord neve is, mint támpont, de az Astru még ennél is másabb spektrumban alkot, lásd és halld: „Spiritus In Machina”. Astru kiváló munkát végzett, mely a sötét, zenei experimentalizmus kedvelőinek igazi csemege lehet.

Nos, Nagaarum-mal mindig kicsit bajban vagyok, ugyanis ő szintén hasonlóan termékeny, mint a fentebb tárgyalt Astru, viszont sokkal bekategorizálhatatlanabb zenét játszik. Maradjunk egy ambient space metal „címkénél”, ami a mostani 2 új szerzeménynél sincs másképp. Maradt nagyjából az előző lemezen (D.I.M.) megismert sound, a gitárok felismerhetőek, és ahogy TG pengeti, van egyfajta karaktere az egésznek. A „Sarjadó” dal egy Mütiilation-re emlékeztető témával nyit, ami aztán egy Nekromantik-szerű filmzene-betéttel folytatódik, majd a harmadik perc után megérkezik Nagaarum személye. Elég kemény ez így, baljós hangulatot áraszt. A hangulatos gitártémákkal operáló „Erjedő” szintén érdekesre sikeredett, lassan építkezik, az első track-ben hallott vonósok (hegedű talán) színesítik, már amennyire lehet színes egy ilyen reménytelenséget sugárzó dal. A végére kiteljesedik a Káosz.

A hazai NGC Prod égisze alatt megjelent kazetta beszerezhető a kiadótól, illetve a zenészektől is.

Súlyos kiadvány!

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




52. ROCKSTATION interjú - 2017. FEBRUÁR 15.

Történt tehát, hogy a közelmúltban két teljesen öntörvényű, ráadásul sokrétűségében hasonló, de stílusát tekintve eltérő zenei megközelítésben alkotó, Astru (Mazarine) és Nagaarum …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… címen megjelentetett egy finoman szólva is ritkaságnak számító, összesen tíz tételt tartalmazó közös split kiadványt, méghozzá kazettán... Nos, ez az apropó már bőven elegendő egy alapos beszélgetéshez, ám az alább olvasható interjú az anyag hangról hangra történő boncolása helyett egy igen rendhagyó, néhol filozofikus hangulatú eszmecserébe fordult át.

Milyen tényezők hoznak össze két teljesen egyedi megközelítésben alkotó magányos farkast egy közös kiadvány publikálására?
Nagaarum: Ez elég egyszerűen alakult. Régóta figyeljük egymás ténykedését, és tavaly Mazarine megkért, hogy írjak az Aenigma című lemezéről. Pár nap hallgatás után nálam az az év lemeze lett. Korábban kilátásban volt egy In Vacuo - Astru split, csak mivel az In Vacuo most inaktív, úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle, hogy mehetne-ez a közös kiadvány a Nagaarummal.
Astru: A béke, a szeretet és az internet ilyen csodákra képes... Komolyabbra fordítva a szót: a generációs egyezések, a felfogás/hozzáállás sokat segítettek a dolgon. Az egész teljesen zökkenőmentesen és könnyedén zajlott le.

Felmerülhet a jövőben akár másfajta Mazarine / Nagaarum alkotói fúzió is?
N: Közös zenekarra gondolsz? Nem tudom... Projectezgetni mindketten szeretünk, de konkrétan kétszemélyes projectről nem volt még szó.
A: Ha valamelyikünk fejében pattan ilyen szikra, akkor lehet róla szó, de egyelőre elvagyunk magunk egyedül. Ezt mi választottuk, nem a kényszer vitt rá, szóval ráfeszülve szerintem egyikünk sincs ilyesmire.

Honnan az ismeretség és, a közös nevező?
N: Az In Vacuoból Emp hívta fel a figyelmemet az Astru projectre. Idehaza ez az industrial black metal nem annyira elterjedt, úgyhogy számomra elég üdítő élmény volt hallgatni a kiadványokat a Bandcamp oldalon. A közös nevező nem tudom mennyire illik ránk, mert a zenénk egyetlen hasonlósága a különcsége talán. Én nem tudok annyira elvetemülten nyomasztó és sötét lenni, mint Mazarine. Másrészt az Astru project sem köti magát semmi szabályhoz. Ha belehallgatsz a számos kiadványába, láthatod, hogy nála is előfordulnak olyan anyagok, amik még csak hírből sem hasonlítanak a metalra. Talán ez még egy közös pont...
A: Érdekességként hozzátenném, hogy személyesen még nem találkoztunk, ebben az értelemben nem ismerjük egymást. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy nekem nagy kedvencem lett az In Vacuo, aztán Naga is rendesen rákattant az Aenigma anyagomra - meglepően nagy, egyben kölcsönös a zenei tisztelet közöttünk, ami szerintem a közös nevező alapja volt.

Ha már említésre került a tisztelet, beszéljünk kicsit az emberi értékekről, vagy akár azok hiányáról. A mizantrópia kiváltó oka véleményetek szerint az általános kiábrándultság, vagy inkább a tömegek felé irányuló egyfajta kétségbeesett nevelőszándék mellékhatása? Vagy teljesen máshol keresendő a megfejtés?
N: Szerintem ez lesz az a pont, ahol végül is előjön a Mazarine világnézete és az enyém közötti nagy különbség. Felekezet nélküli kereszténynek tartom magam, vagyis nincs vallási elöljáróm, semmiféle liturgika nem érdekel, csak a Szentírás. Tulajdonképpen nem is lehetnék mizantróp, ez ellenkezik a hitemmel. Egyfajta sajnálatot érzek inkább a fajtársaim iránt. A mizantrópiából és az elidegenedésből inkább annyi marad, hogy egy szűk körön kívül nem óhajtok bensőséges kapcsolatot teremteni senkivel. A nevelő szándék részemről megvolt-megvan, de szerintem nem rendelkezem annyi intelligenciával, hogy képes lennék átadni fontos dolgokat. A keresztények feladata a térítés is, de eddig mindig kudarcot vallottam.
A: Az embergyűlöletet egyszerűen a tapasztalat váltja ki belőlem, a múlt és a jelen egyaránt. Az elidegenedést egyrészt a máshogy gondolkodás - másrészt rám is hatnak azok a mesterségesen generált hatások, amik ezt általánosan előidézik. De ahogy Naga is mondta: "egy szűk körön kívül nem óhajtok bensőséges kapcsolatot teremteni senkivel". Az igazi baj azzal a többséggel lehet, amelyik egyáltalán nem képes bensőséges kapcsolatot kialakítani.

Azt hiszem, hogy most jött el az a pillanat, amikor a kedves olvasónak homlokközépig csúszik fel a szemöldöke. Nagaarum személyében adott tehát egy sötét atmoszférájú zenéket alkotó művész, akit nagyban Black Metal zenekarok és zeneszerzők inspirálnak, és kiderül, hogy valójában keresztény értékrendek szerint él. Személy szerint nagy tisztelője vagyok az ellentmondásos karaktereknek, ám ezzel együtt is nagyon érdekel, hogy fér meg egymás mellett a vallásod és a vele ellentétes oldalt képviselő zenekaroktól származó ihletés?
N: Aki hisz Istenben, az hisz a sátánban is, és fordítva is. Aki önmagát sátánistának tartja, az elfogadta a kereszténységet. A kettő nincs meg egymás nélkül. Vagyis tulajdonképpen a sátánistákkal egy felekezetbe tartozon, csak a másik pólushoz vonzódom. Dante, Madách és Tolkien is keresztény volt, mégis írtak mindhárman a sötét oldalról, a pokolról, a mocsokról...
A: Kénytelen vagyok itt tisztázni pár dolgot, alapvetően csak a LaVey "féle" sátánizmus "sátánizmus". E nézet szerint a sátán nem egy létező dolog, hanem az ellenállás szimbóluma, és Istennek ezért nem is lehetne ellentéte. Istennek - mint egyfajta ősakaratnak - nincs ellentéte, alfa és omega egyben. Amit, az önmagukat sátánistának hirdető zenekarok képviselnek, általában merőben ellentmond magának a sátánizmusnak. Gyakorlatilag pont a kilenc sátáni bűn az, amit folyamatosan elkövetnek, ilyen megközelítésben közelebb állnak a dogmatikus kereszténységhez, mint a sátánizmushoz.
N: Igaz is. A Sátán Bibliájáról megfeledkeztem. LaVey individualista ateizmusáról. Hivatalosan a követőit szintén sátánistáknak hívják.

Az In Vacuo kapcsán mi az inaktivitás oka? Ideiglenes leállásról van szó?
N: Túl sok tervszerűséget nem kell keresni a bandáink működésével kapcsolatban. Őszintén szólva erre február 18-a után tudok válaszolni. Nagyon vicces helyzet állt most elő, nyilvánosban nem magyarázhatom el. A dátum NEM érinti az In Vacuo menetrendeket... annyira... csak kicsit. Mindenesetre az a project számomra nagyon fontos... Emp nagyon különlegesen tudott inspirálni a dobolásával. Tudni kell, hogy abban a projectben minden a dobból indul ki.

Bármennyire is furcsa szóhasználat egy ennyire súlyos underground kiadvánnyal kapcsolatban, mégis számomra üde színfoltot jelent, ha az alkotók figyelmen kívül hagyják a stíluskorlátokat. Kérdés, hogy az ínyenceken túl mennyire nyitott és befogadó a hallgatóság? Tapasztalataitok szerint idehaza is van „piaca” az egyedi és az átlagos hallgató számára nehezebben befogadható zenéknek, vagy a nemzetközi színtéren jóval jelentősebb az érdeklődés?
N: Egyáltalán nem nyitott és befogadó a hallgatóság, és én ennek őszintén örülök. A zenémet egyfajta szűrőnek tartom. Természetesen nem vetek meg senkit, akinek nem tetszik, pusztán úgy érzem, hogy velük nem kell, beszéljek a munkáimról. A közeli barátaim közül is sokan hallgathatatlannak tartják a zenéimet.
A: A nagy számok törvénye miatt nyilván nagyobb lehetne külföldön az érdeklődés, de ez országonként változhat. Egy olyan országban például, ahol a nemzeti operaházban lép fel az Ulver teltház előtt - bizonyára elfogadottabbak a kísérleti zenék. De összességében itthon és külföldön egyaránt hanyatlóban van a nem konvencionális dolgok befogadóképessége.'94-ben jött ki az Amon Hen G.L.A.S.S. demója, sokunknak meghatározó a mai napig - most, 2017-ben nem hiszem, hogy a többség tudna vele mit kezdeni, ez is egy apró, de egyértelműen visszafejlődésre utaló jel.

Mit érdemes tudnunk az anyagok megszületéséről? Mi volt a fő inspirációtok?
N: Astru koncepciója a téma. Nekem meg megtetszett. Az én inspirációm kb. az emberi hülyeség volt. Ahogy kisarjad, majd megerjed, aztán az egyedek elfogyasztják és bebasznak tőle.
A: Az a mindent átható és mindent irányító erő és technológia inspirált, amit az ember alkotott, de az irányítás észrevétlen kicsúszott a kezei közül.

A kontrol feletti elvesztés végül akár totális megsemmisüléshez is vezethet? Az is előfordulhat, hogy ezen a nyomtávon haladva a következő anyag posztapokaliptikus megközelítésben íródik?
A: elég sok minden vezethet akár a teljes megsemmisüléshez, sosem lehet tudni. Az ember a teljes megsemmisülésen a saját teljes megsemmisülését érti, pedig attól, mert esetleg az uralkodó faj kipusztul, még maga a szerves élet fennmaradhat. Maga a kontroll elvesztése meg sosem vezet jóra, semmilyen értelemben - mindig katasztrófával végződik. A következő anyag viszont a második világháborúról fog szólni, Budapest bombázásáról és arról, hogy milyen lehet ezt megélni - átélni, milyen maradandó hatása lehet egy ilyen traumának egy gyermeknél, és hasonlók.

Nagaarum, már az ismeretségünk hajnalán feltűnt, hogy komolyan vonzanak az egzakt tudományok. Honnan ez a nagyfokú érdeklődés?
N: Részben a szakmáim miatt van. egészségügyi iskolát végeztem, aztán végülis vegyész lettem Veszprémben az egyetemen. Ez megint csak elég tervszerűtlen tulajdonképpen. Úgyhogy az egészségügy és a kémia már adott némi rálátást az egzakt tudományokra. De sok minden más is foglalkoztat, és hajlamos vagyok darabjaimra is hullani időnként. Nálam megfér együtt a teremtéselmélet és az Ősrobbanás. Sőt, véleményem szerint a bibliai teremtés az ősrobbanás utáni másodpercek - évek - évmilliók spontánnak hitt folyamatát írja le.

Mivel régóta követem a munkásságod nagyjából sejtem, hogy a következő anyagod várható témájáról hiába is kérdeznélek, hisz ha nem egyenes ági folytatásról van szó, mint a Belaja Tajga 1-2. esetében, akkor szinte biztos, hogy valami teljesen kiszámíthatatlan témával leped meg a hallgatóságot. Honnan ez a rengeteg inspiráció?
N: Inspiráció bármi lehet. A világ zenél. Árposz

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




51. FÉMFORGÁCS - 2017. FEBRUÁR 5.

A zenei alvilág remetéi lakta egyszemélyes szigetek között néha megépül egy-egy ideiglenes lengőhíd, azaz nézetek és elképzelések találkoznak, és elkészül egy split anyag. Logikus lépésnek tűnt, hogy Nagaarum és az Astrut létrehozó és működtető Mazarine közös lemezt készítsen, hiszen mindketten kísérletező kedvű underground figurák, és mindketten szokatlan, nehezen beskatulyázható zenét játszanak, amely csak kevesek számára emészthető. További kapocs, hogy évente több lemezt is megjelentetnek, ezért diszkográfiájuk igen nagy léptékben bővül. Az már más kérdés, hogy lépést lehet-e tartani az ilyen gyakori megjelenésekkel, van-e ideje egy-egy lemeznek igazán megérni… de megítélésem szerint ezek a kérdések egyáltalán nem foglalkoztatják a szóban forgó alkotókat, hiszen továbbra sincs szándékukban az égvilágon senkit sem kiszolgálni.

…A mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… címen nyolc rövid Astru szerzeményt és két hosszabb Nagaarum tételt ismerhetünk meg 40 percben. Akik rendszeresen búvárkodnak az altalaj mélyebb rétegeiben, alig észrevehető kincsek után kutatva, azok minden bizonnyal már régóta fejtegetik, tanulmányozzák e két projekt rendhagyó viselkedését. Akik most olvasnak róluk először, azoknak javaslom, hogy hosszabb ideig ízlelgessék az itt hallható zenét, amelyet ennél szűkebb besorolásba nem is érdemes helyezni, sőt, itt-ott még ez a tág fogalom is magyarázatra szorul.

Az Astru név mögött álló egyén különös fenomén. Én még mindig úgy vagyok vele, mint a kiskutya, aki rácsodálkozik az orra előtt elhúzott mozgó tárgyra. Ha a Nagaarum anyagokról nehéz írni, akkor ez az Astru kiadványaira hatványozottan igaz. Mazarine magáról kialakított képe nem áll távol Csihar Attila személyétől és szélsőségességétől, de nem a külsőségekről beszélek. Van valami Mayhemes abban, amit csinál, van valami rettenetet keltő ridegség és groteszkség az iszonyúan embert próbáló lemezein, és a különc szerepe is Attilát juttatja eszembe. A hétköznapi társadalomba beilleszkedni nem tudó és nem akaró zenész körvonalait csak még inkább kihangsúlyozzák a dalokba foglalt hangok, amit nevezzünk zenének, jobb híján. Ezt korántsem pejoratív módon kell érteni, de szokatlansága okán óvatosan kell fogalmaznom, nehogy félrevezessem a gyanútlan zenehallgatót.

Mazarine mély, fojtott torokhangon szavalja el a sorait, ami indulásból megnehezíti az ismerkedést azok számára, akiknek az Astru ezzel a splittel mutatkozik be. Sejtettem, mire számíthatok, bár a tavalyi nyolc (!) Astru kiadvány (négy EP és négy nagylemez) közül csupán kettőt ismerek. Az egy álmaival kezdtem az ismerkedést, ami nekem annyira idegen volt és furcsa, hogy nem tudtam vele igazán megbarátkozni. Az Aenigma azonban teljesen mást váltott ki bennem, a nyitó 22 perces tételnél nyomasztóbbat és nehezebben befogadhatót keveset ismerek, mégis telitalálat. Az Aenigma kapcsán azt éreztem, hogy a kietlen, tüskés gonosz erdő fáinak idegtépő korgását, morgását, torz énekét hallgatom. A split anyagáról viszont teljesen más vízióim vannak.

Először is hadd emeljem ki a bőbeszédű számcímeket. Olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek lényegének felismerése máris a világtól való eltávolodással jár. Ez a gondolkodásmód vagy rálátás egyenes utat nyit a címben is szereplő mizantrópia felé, és minél távolabbról tekint vissza az ember, annál több undorral teszi ezt. Minderre a zenei aláfestés is reflektál, igencsak nyomatékosan. Nincs benne múltba révedés, nincs benne nosztalgia letűnt idők után, nincs benne romantikus elvágyódás, és megoldásokat sem kínál. Az eszképizmust a romlott, megtévesztett, elfajzott gondolkodás táplálja, és megnyilvánulása nem kevésbé torz a társadalom szemszögéből nézve, mint maga a társadalom az ellenkező nézőpontból. Hogy ez Astru zenéjében hogyan ölt testet, azt leginkább a David Lynch rendezte Radírfej című filmjével és Lars Von Trier A Birodalom című sorozatával tudnám szemléltetni. (Az utóbbi a legbetegebb sorozat, amelyet valaha láttam.) Egyébként érdemes elolvasni, hogyan vélekedik Mazarine a zenéről és a világról ezen a linken.

Torzított gitár riffek, disszonáns hangok, blackes tekerések, lassúbb, elvontabb részek, ipari zajok és egyéb nyugtalanító, gyötrő hangok mind szerepet kapnak a nyolc szerzeményben és felépítik ezt a post-apokaliptikus hangulatot, de az összkép leírásában ez semmit nem segít. Ahogy a Radírfej látszólag megmagyarázhatatlan eseményei, szimbolikus képeinek egymásutánja kiváltja az emberből azt, hogy ne a történetre, hanem a rá gyakorolt hatásra, az azok által kialakult érzésekre összpontosítson, ugyanúgy az Astru zenéjének is inkább az impulzusaira érdemes figyelni. Ez a nyolc tétel mindenkiben mást fog kiváltani, ha hagyja az ember, hogy hasson rá. Csak egy példát említek: a Spiritus in Machina kulcsszavainak ismétlése (pl.: transcendence), azok hangszíne, maga a gépies közeg engem az említett Lars Von Trier film félelmetes és lepusztult kórházának vízióktól terhes folyosóira száműz, ahol orvosi készülékek közé rekedt halott betegek szellemei tengődnek a tovahaladásra várva.

Nagaarum szereti időzíteni a szerzeményeit, a Rabies Lyssa-hoz hasonlóan 59 másodpercre végződik a két dal, aminek a szükségességét nem értem, hiszen így olyan érzése lehet az embernek, mintha az idő korlátokat szabna a kreativitásnak, bár az anyagot hallgatva erről aligha lehet szó. A többnyire lassú, de blackes tekerésektől sem mentes atmoszférikus post hangulatot nagyzenekari elemek csavarják különböző irányba, az első dal szimfonikus jellege különösen meglepő. Nem minden eleme illeszkedik organikusan a közegbe, de a dalszerzés atipikus megközelítése nem újdonság Nagaarumtól. Igazság szerint a hallgatótól is megkívánja a két dal, hogy amennyi ajtó és ablak létezik, azt mind nyissa tágra, és hagyja, hogy beáramoljon minden zugból valami. Egyik résen dongóraj, máshonnan filmzenébe illő zörejek, olykor hömpölygő, lassú torzított gitár, amely néha drone-os zajfalat állít az arról lepattanó, csilingelő, csillámló egyéb hangoknak, mindez sejtelmes, nyugtalan közegbe ágyazva. Nem biztos, hogy a dalokban felhasznált elemek helyükre kerülnek az idő elteltével, ahogy az sem, hogy eleve a „helyükről” kerültek ide, mert szinte biztosra veszem, hogy ösztönszerűen, magyarázatok nélkül, érzésből születtek a dalok. Éppen ugyanez az ösztönösség szükséges annak befogadásához is. Mintha nem fülre és agyra lenne szüksége a hallgatónak, hogy közelebb kerüljön az anyaghoz. Mintha csak hagyni kellene, hogy a vegyület beszivárogjon a gazdatestbe, hogy ott sarjadjon ki, erjedjen tovább, anélkül, hogy kérdések és válaszok merülnének fel.

Vokál terén újdonságokat is hallhatunk. Nagaarum néha megpróbálkozik az Astru-ra jellemző hangfoszlányokkal is, amelyek kevésbé acsarkodóak, inkább morbidak, félelmet keltőek. Ezt és a tiszta éneket (utóbbi itt csak egy-két szó erejéig érhető tetten) sokkal gyakrabban is elviselném.

A hagyományos elemzésnek nem látom értelmét, de az ennyiből is kiderül, hogy nem konvencionális zenét rejt a Nagaarum és az Astru közös kiadványa. A megismerés mértéke nagyban függ a zenét hallgató egyén hozzáállásától és fogékonyságától. A splitet kazettán lehet beszerezni, de a Nagaarum weboldaláról ingyen is letölthető.

Farrrkas

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




50. HANDS OF DOOM - 2017. JANUÁR 25.

Már maga a címében is érdekes csemegének ígérkezhet a napokban megjelent, hazai viszonylatban is meglehetősen egyedi, sajátságos és leginkább rendkívül öntörvényű zenei irányzatokat képviselő két alkotó, Astru és Nagaarum közös split albuma. Munkáikat ismerve mondhatnám, tudom, mire számíthatok tőlük. De azt is tudom, hogy mindig ott van bennük az alkotó sajátos én kihívása, aminek köszönhetően mindig tudnak egy kicsi újat, meglepőt, és vagy a tőlük megszokottól mást is mutatni. Ez a valami más tapasztalható a mostani, 10 dalos közös lemezükön is.

...a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései... Nagaarum két monumentális, összesen 20 percnyi játékidejű nyitótételeiben bizarr mód mossa össze a poszttraumatikus, idegleléses funeral doom, az avant-garde, ambient black metal és a neo-klasszikus kamarazene határait. A Sarjadó rövid nyitányú neurotikus sikálása után egy gyönyörűséges klasszikus zenei (zongora, hegedű, cselló, stb.) etűdöt kapunk. Amiből mély torok énekek kíséretében áriáznak ki a nehéz atmoszférákat hordozó, öngyilkos, temetői gyászmenetekkel és az előbb hallott klasszikus hangszerekkel tovább színezett post-black, valamint a hozzákapcsolódó Erjedő még fájdalmasabb, a sáros földig hajló doomos bánattal végig kísért kozmikus, álomszerű lebegései. A két meglehetősen merész megoldásokat tartalmazó dal testesíti meg az album nyugodtabb, egyben depressziósabb vonalát. Míg az album további részében Astru posztapokaliptikus ipari hatású, nyolc tételes ridegségének lehetünk fültanúi.

A legnyersebb formákat birtokló erő eretnekeinek üldöztetése című tétele a tőle klasszikus értelembe vett veszett módon száguldó black metal éráján indul pusztító útjára, majd válik egy dob-centrikus, vibráló riff-szálra, ami pulzáló jelenlétével folyamatos lüktetést biztosít az őt követő, a Feledés az idő hasadékában dalának hipnotikus zaj-ambient terápiájában. A meglehetősen hosszú címemmel ellátott A nyersesség reményéért örömeiket feláldozók tudatlanságától való fokozódó viszolygás elektronikus fémes vijjogásai, valamint elmét kínzó sikolyszerű, a rideg kiüresedés hangjait kongató futurisztikus monotóniája valami perverz koncepcióval kapcsolja magához az őt követő négy dal közel 8 perces, a G.G.F.H. és a hazai Amon Head egykori 64 bittes kísérletezős minimal-elektro-dark anti-harmonikus dallamait megidéző ciklusát. A záró, Árvák karácsonya című tétele Astru puritán, lecsupaszított, lassan vánszorgó tempóit hozzák. A vánszorgó doomos tempóiból viharszerűen kitörő post-black metalos váltásai egy belső depressziós én monológ megfogalmazás üzeneteit hordozzák, amiknek figyelemfelkeltő hangsúlyt adnak a drámai hatásként bevillanó nagyzenekari szólamok.

A diszharmónia és a szokatlan megoldások kedvelőjeként annyit mondanék, hogy egy bizarr, de egyben összetett és audiovizuálisan kifinomult, post-black elektro ambient zaj katarzisban lehet részünk. Bátran tegyetek próbát vele. vagy mondhatnám úgy is: Kíváncsi fületeket …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… nem mindennapi diszharmonikus hangjai felé fordítsátok.

Armand

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A PULZÁRHOZ (1)


49. FÉMFORGÁCS - 2016. SZEPTEMBER

Első találkozásom Nagaarum ötletgazdag, és nem utolsó sorban kreatív zenéjével egy véletlennek köszönhető. Zenebolondként folyamatosan keresem az új irányzatok, illetve bizonyos kedvenc stílusaim új képviselőit. Amikor Naga 2014-es Rabies Lyssa albumára ráakadtam, akkor is épp egy olyan stílus jelenlegi, hazai képviselőire vadásztam, ami a ’90-es években jóval nagyobb népszerűségnek örvendet, de mára sajnos inkább csak vegetál. De most nem erről szeretnék rekviemet írni. Szóval ezen kutatásom közbe találtam rá a fentebb említett anyagára, amelynek mély depresszióba hajló ambient témái, akár egy örvény ragadtak magukkal.

Utána néztem, ki is ő! És csak ekkor bizonyosodottam meg arról, hogy egy bőven termő egyedi zenei projekthez van szerencsém. Elkezdtem hát ismerkedni olyan korábbi anyagaival, mint például a monster csillagközi space-doomos utazást adó Oort album párosával (ami a mai napig nagy favoritom), vagy a piszchedelikus ködben úszó Gleccserek, a Belaja Tajga 1-2., Űrerdő, majd ez évben jött a legutóbbi D.I.M. albuma, ami egy zseniális experimental post-black metalos megemlékezés a híres orosz tudós, Dimitrij Ivanovics Mengyelejev tiszteletére.

Időközben virtuális világunk előnyeit kihasználva kapcsolatba kerültünk, beszélgettünk, eszmét cseréltünk, stb. Egy ilyen beszélgetésünk alkalmával említette, hogy készülő új albuma, a Pulzár, ami merőben más lesz, mint eddigi zenei anyagai. Tudós emberként továbbra is a tudomány, és a tudományos megközelítések állnak koncepciója középpontjában. De zeneileg elmegy a synthesizers, space ambient kozmikus világába, ahol is albuma tudományos zenei utazás során kísérhetjük figyelemmel, ahogy egy távoli csillag kialakul, betölti életét, terét, majd elpusztulva egy újabb csillagot teremt.

"A történetünkben szereplő csillag egy a Napnál mintegy 10-szer nehezebb óriás. Élete rövidnek mondható, és halálát látványos égi jelenség az úgynevezett szupernóva állapot fogja jelezni."

A kozmikus hullámokként egymásnak lökődő, és egymást generáló, ezáltal egységes hangulati atmoszférát teremtő Köd légies, de mégis sűrű textúrájú szintetizátor, és egyéb kütyük keltette pulzálása egyfajta magvázát adja az albumnak. Amire fúziós kapcsolatként épülnek fel az Utcaseprők ridegen vibráló rezonanciái. Miközben „A napszél a közeli régiókból kifújja a könnyű elemeket” hangulatilag is letisztítva, lecsupaszítva azokat a Stabilitás „Ezt hívhatjuk egy naprendszer fénykorának” biztonságos menedéket adó nyugalmi lebegésszerű kompozíciójáig.

Az óriás felfalja a gyermekeit üvegszerű pulzálásai alól recsegően kitüremkedő, zord hang-energiái egy olyan napkitörés képét sugározzák, amely pusztulása tudatában is kozmikus nyugalmat sugároz. Lassú súrlódásokkal generálják magukat „a szupernóva robbanást megelőző állapot”-ába, az Összeomlás elektronpályáin vibrálva végigfutó haragjátékok sikolyai, hogy az elkerülhetetlen robbanás bekövetkeztével Szülővé válva lökjenek ki magukból egy új élet lökéshullámaitól feltöltött, szelíden, de mégis energikus neutroncsillagot, vagy is pulzárt.

Megfoghatatlan az a 40 percnyi kozmikus töltés, bizsergés, és relaxációs nyugalom, amit a Pulzár hallgatása közben éreztem. Előkerülnek gyerekkorom futurisztikus béketábor, és USA sci-fi filmjei, filmklubos emlékei, valamint az egykor méltán kedvelt Robur újság történetei, s olvasásukkal töltött percei… és mindeközben rájövök, hogy az egykori nosztalgia és a XXI. század valósága már korántsem ugyanazon naiv-gyerekkori látomás ábrándképe.

"Észre sem vesszük, hogy a világ tele van boldog szürkeséggel."

És akkor a további ábrándozás helyett egy kis adalék:
Nagaarum - Pulzár című ambient, synthesizers űrutazás lemez mintegy exkluzív árucsatolásként jelent meg; NUT - A néma vendég című sci-fi könyvének második kiadása mellé (Underground Kiadó).

T.G. Nagaarum: NUT - A néma vendég (tartalom)

A XXI. század második felében fénylő pontot vesz észre egy űrszonda egy sötét hold felszínén, ami furcsa, néha zavaros, ellentmondásos eseményláncolatot indít el. Az egyik legijesztőbb dolog, amikor nem tudunk különbséget tenni képzelet és valóság között. Ilyenkor kiléphetünk testünkből, kívülről szemlélve az eseményeket, esetleg fordítva, más idegen jelenlétet érzünk bensőnkben. A fordulatokban gazdag, örvénylő, időnként filozofikus témákat súroló sci-fi fő kérdése, hogy mi a megismerés, mi annak a menete, valamint hol lehet az a pont, ahol az emberi mivoltunkat meghatározó kíváncsiság már beteges jellemrajzokat formál meg.

A Pulzár, valamint a könyv pdf. verziója szabadon letölthető a szerző web-oldaláról, illetve meg is vásárolható.

Armand

9/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A D.I.M-HEZ (14)


478. CONCRETEWEB - 2016.

Nagaarum is quite an active solo-project by Gábor Tóth, whom you might know from bands such as In Vacuo, GuilThee or Sunseth Sphere. This project started in 2008 as an Industrial / Ambient outfit, but Nagaarum permanently evolved. In the near future I will write and publish a review on Homo Maleficus, the 2017-album, but first I’ll write some words about 2016’s D.I.M.

D.I.M. was written, recorded, produced, mixed and mastered completely by sole member Gábor himself, and he took care of the artwork too. The album gets released on CD with an eight-page booklet via a Russian collaboration (Outer Line, GS Productions and Endless Winter), limited to 300 copies.

The album, which clocks forty minutes, starts off in a mostly devastating way: massive guitar riffs, intolerant drum salvos and devastating bass lines. Wow, what a skull-crushing start! And that heaviness is like a basic structure for the whole album, but I assure you: there is much more to experience. A first remarkable element, for instance, is the vocal appearance. I just mentioned the opening sequence of this album. Well, quite soon the vocals join the colossal outburst, and they are sort of dual: hoarse, shrieking screams at the one hand, and melodious clean voices at the other – both appearing in a symbiotic way. There is a lot of variation too, going for song structure, speed, atmosphere and the style being used – not the sound (see further). All those elements are related, of course, yet still it remarkable how easy it seems to add such differentiation, not only ‘in between’ the separated tracks, yet also ‘within’ each single composition. Fast eruptions interfere with psychedelic slow parts, being hypnotic, then again psychedelic or even psychotropic; melodious leads easily interchange with heavy riffs and even some chaotic excerpts; integer excerpts penetrate some violent and / or sinister chapters; psycho-cosmic aspects are naturally injected within pieces of Ambient-laden spheres; blackened eruptions easily follow or precede floating ambient soundwaves; and so on. It’s like a mélange of Post-Black, Doom Metal, Ambient, Progressive Rock, Dark Metal, Avant-Garde Folk, Psychedelica and so much more, mingling timeless elements with modernistic touches. For sure this stuff is experimental and quite heavy to digest.

Maybe less important, yet I want to mention it for it fits to the bizarre approach on D.I.M.: the song titles. These ones are the abbreviated and official Latin names for elements taken from the periodic table of Dmitry Mendeleev, like Rb (rubidium), Cl (chlorine), Hg (mercury) or H (hydrogen). The chemists amongst us might get aroused…

The sound quality is pretty powerful, with a well-balanced mixture in between the different instruments. At the same time it is enormously overpowering, and still every single player (read: instrument) has its role into the whole play. It makes the result, which surely is not that evident to get through, even more overwhelming, yet more acceptable too, I guess, for all ‘inferior’ details are not minimised towards ‘just supporting the lead parts’. It is clean, yet not of the clinically polished kind, and therefore a surplus on D.I.M.

This album, and this goes for most of the Nagaarum recordings, I guess, needs endurance and persuasion. But after some listens, the whole sonic picture shows its core, and then again not either – I mean that things get clearer each time you go through this record, but each time new elements will appear, confusing you, teasing you to continue. And hey, isn’t that a great experiment / experience? Indeed it is.

80/100

Ivan Tibos

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




47. SLOWLY WE ROT - ISSUE 10. 2017.

01. What does the band name means? Do you think it represents your music as good as it did 5-6 years ago?
Name means nothing at all... I was confused in the past - in 2001/2002 maybe. I read articles in a metal magazine about Borknagar and Arcturus and their names contacted and mixed in my mind. I didn't know them (their musics), only the names. After some days I sat down to play Diablo 2 and I had to create name for my new necromancer character. So Nagaarum was born as a necromancer... More years passed and when I decided that to start a solo project in 2008, first idea was the "Pigballoon". I am a huge Pink Floyd fan, and tried to create music which similar to early Pink Floyd sounding. But the solo project was changed musically - infected with black metal - and I needed a new name. Nagaarum rises from the past.

02. How come you chose to have your lyrics exclusivelly in Hungarian, and since we're here, how come the majority of Hungarian bands do the same? My English was not experienced enough (not even now) when I started to compose my first tracks. This was the main reason. But I feel that maybe I could write lyrics in English now, but I can express myself correctly in my mother language. Fans can find English versions of all the Nagaarum’s lyrics at the official site (www.nagaarum.com). My friend Roland Szabó translated them. Roland live in Oradea and he is an English teacher in the Partium Christian University. I don’t know how many percent of the Hungarian bands do the same. For example Thy Catafalque work with Hungarian lyrics but Sear Bliss doesn’t. Hungarian is a very sensitive language, we can tell especially fine emotions and differences between the things…

03. You have released 14 albums in less than 7 years. Do you think this approach is better than releasing less albums and featuring only the best of your creations? I doesn’t perform live shows, so I have more much time for composing. I love composing therefore I don’t feel that this timetable could run too fast. I have no hard financial aims, I don’t use to take selection from my creations :-). But the very important circumstances are the improvisation and the eternalization of a moment. The first musical theme what crosses my mind suddenly is not sure that the best theme but sincere and original. I don’t like planning. I have no themes set aside or trashed…

04. How do you think your music has evolved since 2011, what are the main personal targets you achieved in the meantime? This is a very interesting question… I feel that my sounding is clearer than before, but I lost a part of magic this way. Every musician who learn play and record the sounds with better quality lose its mystique a little. Because of this I don’t consider that my new works would be better than the first ones. Otherwise I am not free from trends, I fight with myself day by day, haha… My all time target is to compose an album which contains all of my favourite musical styles in perfect composition (psychedelic rock, ambient, black metal, gothic, pop, synthesizers-electronics etc…)

05. I love your music, and I love your videos, I find them extremely sinister, perfectly portraying the East European misery and madness also, do you agree? How important are videos for transmitting your ideas to the public? Thank you! We are living same areas (you and me). We know what was the communism, what this fucking regime did my parents and grandparents. The history of Romania and Hungary connect to each other, there are territories where live both nations, so what I pick up from the nature and life there, you pick up as well. I think this is the reasons what you comprehend the meaning of my videos for. We are similar. My videos are mix of visions, there are no complete stories in them. I don’t do anything according to a particular, pre-defined plan in the field of either composing or video cutting.

06. Ever thought of directing a movie and using your music as soundtrack? Yes of course! An american film producer asked me many times to compose some of soundtracks using his short trailers. But I would like to write soundtracks for a full-movie too with pleasure.

07. I usually don't ask this question, but now I'm personally interested: what movies, music, events, places, etc. inspired / inspires you to create such music and videos? There are many things… I like horrors, but not kind of which full of torture-gore-shit-blood-fucking… I like the psychological thrillers, haunted horrors, poltergeist movies. I like the sci-fi movies and books. I wrote a sci-fi novel about the fight between the science, philosophy and religion (ISBN 978-963-12-6185-1). Released only Hungarian originally by the multi label Novum Verlag. The second edition was manage by the Hungarian Underground Kiadó. My music heroes worked in 70s mainly. Pink Floyd albums between 1967-1977 are the most interesting musics for me. I met with metal late. I was 20-21 when I started to listen metal, and older than 30 when I heard the first black metal album from Mayhem. So I am not a metalhead, I must learn more much in this field. I like metal, but not deeper than 70s psychedelic rock musics. My inspirations besides this the nature, science (I am chemist), religion. I am religious person, but I don’t believe in churches. Churches causes more much pain and crying in the world and I think that Jesus Christ wouldn’t have wanted these horrors to happen.

08. How do you feel about the current state of the Hungarian underground? Any interesting names we should give a listen to? Any other innovative and/or strange projects like yours? Hungarian underground? There are more labels and fanzines which work hard and committed. Neverheard Distro (Balázs Káger’s label, he is the one of hughest underground person in this country I think), Fekete Terror Productions (Attila Dudás - Dr. Amputator’s mindblasting), Lost Horizon Productions, Metal ör Die Records, Old Skull Productions, Sigillvm Tenebrae Records, Terranis Productions and I hope that Rotten Crowz Prod would arise from his ashes. Some fanzines: Tales of the Morbid Butchers, Fekete Terror, Burning Sun, but these are only a part of the Hungarian REALLY UG. We have a mainstream metal journal Hammerworld, but there are no too many bands in this magazine which represent real values… They write about bands can generate some profit mainly. These bands would deserve more attention I think: Kolp, Veér, Pagan Megalith, P.F.A., Astru, Müon, Octobersun, Karst, Oaken.

Adrian




46. PEST WEBZINE - 2017. AUGUSZTUS 29.

From my point of view Nagaarum is one of the most promising new names in Hungarian Black Metal, and I don't really like this type of bands/projects that release countless full-length albums in short time (for example Nagaarum has 14 albums released in less than 6 years...), I feel that this one man project has a tremendous potential. At the moment it seem the topics Nagaarum (both the band and its sole member are called Nagaarum) touches in it's lyrics are more related to science and space, I'd see its music more adapted to topics about the human psyche, mental illness, maybe even touching the proverbial Hungarian predisposition to suicide. The music is, indeed, quite chaotic and psychotic, even schizophrenic I'd say, the combination of Hungarian Folk-like vocals with desperate, raspy shrieks, on multiple layers of atmospheric / spacey keyboards and synths, and all this on a structure of Black Metal mixed with an obvious Death Metal influence, make from D.I.M. a scarry, deeply unpredictable monster, one that if you'll take your time to explore and absorb, it will prove to be highly rewarding. The album has a few weak points, too, but overall is a tremendous new display of sick, ugly, experimental and expressive Black Metal, try it yourselves. Reviewed by Adrian Rating: 8/10

Adrian

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




45. NO OBLIGATION FANZINE - 2016. SZEPTEMBER

A veszprémi Nagaarum azon formációk sorát erősíti, melyek nem elégszenek meg a black metal nyújtotta hagyományos keretekkel, és egy egészen más megközelítést alkalmaznak a műfaj művelésekor. Jelen esetben az ambient, a dark, a doom és az experimentalis fémzene eszközei ugyancsak szerepet játszottak a komponálásban, nem is beszélve az elektronikus elemekről.

E mögött egyetlen személy, Tóth Gábor áll, aki többek között a GuilThee és az In Vacuo csapatokban érdekelt, de számos más kisebb projectben működött már közre, továbbá ő a Fémforgács metal webzine egyik szerkesztője, tehát igazi önmegvalósító. Nagaarum néven 2011-ben kezdett zenélni, mikor is úgy döntött, hogy a korábbi, Pigballonként működtetett formáció zenéjét kultikus black metal elemekkel is színesíti (vagy inkább feketíti).

Az új irányvonal termékenységét mutatja, hogy Gábor mindössze 5 év leforgása alatt nem kevesebb, mint 12 nagylemezt készített. A legfrissebb, D.I.M.-re keresztelt művet az orosz Endless Records adta ki 300 példányban, egyszerű mégis igényes külsőbe öltöztetve. (Itt jegyezném meg, hogy számomra rendkívül szimpatikus Nagarum csináld magad hozzáállása, mely ez esetben nemcsak az ének és az összes hangszerre, hanem a felvételekre továbbá a borítótervezésre is értendő.)

Az album címe a periódusos rendszert megalkotó orosz kémikus, Dmitrij Ivanovics Mengyelejev előtt tiszteleg, akárcsak a maguk a dalok, melyek egy-egy kémiai elemről szólnak, sokszor igen találó megfogalmazásban (pl. a Cl esetében a klórgáz, mint a vegyi hadviselés eszköze is megjelenik.) Sok esetben viszont nem árt utána olvasni a témának, hogy a művészi megfogalmazás ne csak úgy legyen érthető, ha történetesen vegyész végzettségű az emberfia. Ilyen ismeretekkel felvértezve már kevésbé tűnhetnek elvontnak Gábor szövegei, melyeket akár megzenésített versekként is fel lehet fogni.

De nézzük inkább magát a zenét, annál is inkább, mivel az album 40 percét túlnyomóan az instrumentális részek teszik ki. A D.I.M. igen eklektikus összképet mutat, bár a sötét pszihedelikus hangulat minden egyes tételben tetten érhető, hol merengő (Ar), hol feszesebb (Md), hol pedig fájdalmasan elnyújtott (H) formában. A lemez legerősebb dala a már fentebb említett Cl (klór), melyben egyszerre van jelen a primitívizmus és a progresszivitás, és mely dal a legnagyobb hangulati változáson megy keresztül. Bár a hangszeres játékban is megjelenik a kísérletezési kedv, a legszokatlanabb megoldások mégis inkább Gábor énekdallamaiban hallhatók, mikor épp nem a károgást vagy a narrációt választja gondolatainak tolmácsolására.

Amellett, hogy Nagaarum szándékosan kerüli a hagyományos dalszerkezeteket és zenei megoldásokat, egy nagyfokú spontaneitást is érzek művészetében. Mintha a D.I.M. tételei mind 1-1 pillanatnyi ihletett állapot megörökítései lennének. Ez a megközelítés hordozza magában egyben a lemez legfőbb erényeit és hátrányait. Egyfelől biztosítja az alkotás valódi természetességét és ösztönösségét, másrészt bizonyos részek így kidolgozatlannak tűnhetnek, amitől a dalok sem egységesen erősek. Mint ahogy azt fenti soraimmal is érzékeltetni próbáltam, a Nagaarum zenéje nagyon, de nagyon is rétegzene, mely kellő nyitottságot és többszöri újrahallgatást kíván majd a vele barátkozni vágyótól. Ennek ellenére remélem, hogy sokan lesznek, akik próbát tesznek majd vele.

Busó

7/10




44.ROCKSTATION - 2016. SZEPTEMBER 01.

Mi is, vagy pontosabban ki is az Nagaarum? Nagaarumról sok mindent állíthatunk, de azt semmiképp nem, hogy populáris. Nagaarum egy igen sokoldalú, mára már nemzetközi szinten is elismert alkotó jelenség, aki sokáig kínosan ügyelt arra, hogy véletlenül se értesüljön a nagy nyilvánosság arról, hogy polgári nevét tekintve ki is Ő valójában. Nagaarum nem egy kiszámítható alkotó, hisz lemezenként más és más arcát mutatja, kivéve persze, ha az adott album által felskiccelt „keretek” megtartása a koncepció szerves részét képezi, mint a Belaja Tajga 1-2. esetében. Az általa feldolgozott témák egy átlagos érdeklődésű hallgató – bár jelen esetben nem hiszem, hogy ők alkotnák a többségi halmazt – értelmezésében leginkább elvontnak nevezhetők, a nyitottabb egyének számára viszont határozottan érdekfeszítők.

Az Endless-Winter gondozásában megjelent D.I.M lemez egy mindannyiunk számára ismert, az Univerzum létének szerves és szervetlen alkotóelemeit rendszerező tudós alakjának állít igen rendhagyó emléket.

A koncepció adott, hisz minden egyes tételt egy-egy elem ihletett, zenei stílusok szerint kategorizálni ezt a lemezt elődjeihez hasonlóan igen hálátlan feladat lenne, hangulatát tekintve viszont leginkább az avant-garde felfogású black metallal rokon, súlyos, kaotikus és szállósabb hangulati elemekkel bőven ellátva.

Mindezekhez egy természettudományokért rajongó elme egyedi megközelítésében íródott dalszövegei társulnak, melyek a már említett kémiai elemeket felismerhető személyiséggel ruházzák fel. És ha már a kémiánál tartunk, ebben a kiadványban elmerülni, pont olyan akár egy savas fürdőben, hisz egyszerre nyújt a hallgatónak fájdalmat és feloldódást.

A D.I.M. nem egy könnyed hallgatnivaló, az elemekkel való küzdelem komoly összpontosítást igényel. Ha az ember képes áthallani a nyers, néhol kifejezetten sorjás zajfüggönyön és eljut hozzá a dalok összetett mondanivalója, igen érdekes tapasztalatokkal gazdagodhat. Néha az üzenet az alig érthető szövegfoszlányokban rejlik, így érdemes elmélyedni a hallott tartalmon túl a szövegkönyvben is.

Árposz

4,5/5

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





43. INTERJÚ A ROCKBOOKON - 2016. AUGUSZTUS 5.

Olvasóink előtt nem csenghet ismeretlenül a Nagaarum neve, viszont tudom, hogy más formációban is érdekelt vagy. Mióta tevékenykedsz aktívan a honi undergroundban?
Üdv mindenkinek! 1997-ben kezdtem el járni zeneiskolába Veszprémben dobolni, de abbahagytam pár hónap után. Sokat kiabált a dobtanár, meg mikor szólt, hogy hibázok, azt magamtól is észrevettem... Azóta mindent magamtól tanultam meg, vagy mástól lestem el.

Ha csak húsz évre nézünk vissza, akkor sem volt ennyi csapat, mint ma. Rengeteget próbáltunk, és két bandával nagyon sokat koncerteztünk a régióban, így viszonylag hamar elég sokan megismertek minket. A koncerthelyzet is más volt, mint ma. Jöttek nézők is szép számban időnként. Majd a tagok szétszéledtek, páran családot alapítottak, és az egész megmaradt iskolai emléknek. Azóta a GuilThee aktív, az In Vacuo szintén, és vannak az egyéb elfoglaltságaim, mint pl. a Nagaarum, aminél egyetlen szabály van, hogy a női éneken (ha éppen bejön a képbe) kívül mindent nekem kell benne csinálni.

Minek vagy kinek a hatására kezdtél el zenélni és honnan ered a Nagaarum név?
Nem volt konkrék „mi” vagy „ki”. Csak úgy akartam. A név meg egy nekromanta karakterem neve volt a Diablo 2-ben. Előtte egy Metal Hammerben olvastam a Borknagarról és az Arcturusról. Egyik csapatot sem ismertem még akkor, de a nevük valami torz kereszteződésként leképeződött az agyamban, amiből a rövid távú memóriát sikerült a teremtés zavarában eléggé kihagyni. Szóval a Nagaarum név tulajdonképpen nem jelent semmit.

A bandcamp oldalad alapján, tucatnál több saját kiadvánnyal rendelkezel, mind más és más témakört érint, szövegileg és koncepciók alapján is. A facebook oldaladon olvastam egy találó gondolatot: „psychedelia in a cosmic forest – pszichedelia a kozmikus erdőben”. Honnan szeded azt a sok inspirációt, ami a lemezeiden megjelenik?
Ez szerencsére sosem esett nehezemre. Az utcán mászkálva képes vagyok dalötleteket kitalálni, amiknek a nagyját természetesen hazaérve azonnal el is felejtem, az előbb már említett okból. A téma tehát mindenhol ott hever, és a világ rezdülései, illetve az engem ezekből elért rezdülések kerülnek a lemezekre. Szerencsére elég sok időm van anyaggyűjtésre, már ami a témát nem pedig a zenei részt illeti. A kiadványaimon tárgyalt dolgok egyben a szakmáim / hobbijaim is.

Melyik a dominánsabb és miért? Az Oort felhő, a fraktálhálózatok vagy a tudatalatti?
A fraktálok semmiképpen, mert a matematikus gondolkodás nagyon nem ment soha. A megérzéseim vezettek mindig, sosem a tudatos gondolkodásom. A fraktáloknak legfeljebb a vizuális megjelenése ejt rabul oly módon, ahogy egy impresszionista festmény, de ez szerintem mindenkinél így lehet. Amúgy pont az Oort című lemezem volt egy kiemelkedő élmény, már ahogyan készült. Két hét kellett hozzá, és én végig csak egy közvetítő közegnek éreztem magam. Mintha más írta volna meg, valami rajtam kívül álló entitás, és az ujjaim csak a fizikai átértelmezéshez kellettek volna. Egy ilyen dolog azért is nagy élmény, mert a munka végeztével a saját zenémet is kvázi ismeretlen füllel tudom élvezni. Az, ott tudatalatti kivetülés volt.

Legutóbbi anyagod „D.I.M.” címmel jelent meg 3 orosz kiadó jóvoltából. Kérlek, mesélj pár mondatban a lemez megszületéséről, illetve arról, hogy miért pont Mengyelejev és nem Nikola Tesla.
Na, ezt a lemezt meg 3 hét alatt vettem fel (a nulla pillanattól – vagyis az alapötlet kipattanásától számítva). Pirisi Ákos barátom (Octobersun, ex-To-Mera) küldött pár fotót a téli tanyájáról. Annyira vidéki, ködös, és egyszerű és mégis nagyszerű életképek voltak, hogy azonnal éreztem a black metal potenciálját bennük. Ahogy haladt a dalírás, akkor villantak be a kémiai elemek, és mivel Mengyelejev egy olyan tudós volt, aki kereste az egyszerű és vidéki emberek társaságát, eldöntöttem, hogy egy neki állított emlékmű lesz a D.I.M. Tesla is figyelemre méltót alkotott, ráadásul ő eléggé elfeledett volt egy ideig, és viszonylag szegényen is halt meg. Érdekes alapja lehetne ő is egy lemeznek. Meg az elektromosság közelebb is áll a hangkeltéshez, mint a vegyészet, valóban. :-)

Volt szerencsém beleolvasni a „D.I.M.” szövegeibe és nagyon érdekesek. A dalok mondhatni kémiai elemekként funkcionálnak minden tulajdonságukkal együtt. A Periódusos-rendszerből mi alapján és miért pont ezeket az elemeket választottad ki, hogy zenei formába öntsd?
Fontos volt, hogy eltérő fizikai és kémiai tulajdonságokat jelenítsek meg. A rubídium egy alkálifém, a levegőn azonnal lángra lobban, a vízzel robbanásszerűen egyesül. Ionvegyületeket képez, a természetben elemi formában nem jelenik meg. Ezzel szemben a klór az ő ellentéte. Elektronrabló, „fosztogató”, aki szívesen egyesül a fémekkel egyfajta „házasságban” él velük. Harcigázként szolgált az első világháborúban, innen a klip is a dalhoz. A szén az élők vázának építőköve... A legváltozatosabb kötéseket képes kialakítani más elemekkel, ehhez a dalhoz nem is írtam szöveget, mert hát a testünkben, egy csomó ásványban, a fehér törpék magjában a kipufogógázban, a kőolajban, műanyagokban is találkozunk vele. A szén egy teljes lemezt kívánna. Az arzén félfém, háromértékű vegyületei brutális mérgek, de kis mennyiségben testerősítő (roboráló) hatásuk van. A lemez névadója az egyik elem névadója is egyben, de ezt a természetben maximum nyomokban találhatjuk meg. A mendeléviumról van szó. Talán erről tudunk a hét közül a legkevesebbet, mégis ehhez írtam a leginkább összetett nótát (Md). A polóniumot tudtam már az elején, hogy nem fogom kihagyni. Egy veszedelmes radioaktív elem. Elvileg ilyennel ölték meg az orosz titkosügynököt Alexander Litvinyenkót. Ha valaki radongázt lélegez be, az alfa bomlással polóniummá alakul a tüdőben, ami újabb alfa részecske kipattanásával „ólomba öntetett”. Négyszeres dózis egy helyen, ugye?
A levegő egy százaléka argon, ami egy teljesen inert anyag. Nem reagál semmivel. Ő egy „készen van” elem. És végezetül ott a hidrogén, ami a legősibb, legnagyobb mennyiségű és legegyszerűbb elem a világon. Még a szénnél is több dologban található meg.

Ha már a szövegeknél tartunk, tudom, hogy írtál egy sci-fi könyvet még évekkel ezelőtt, „Nut – A néma vendég” címmel. Kérlek, mesélnél erről egy kicsit? Mennyi példányban jelent meg anno?
Igen, a Novum Verlag multikiadó adta ki, de nagyon nem tetszett a munkamódszerük, így mintegy egy éves együttműködés után eldöntöttem, hogy nem is hirdetem tovább, hanem kivárom a három éves szerződésünk lejártát, és az első adandó alkalommal keresek egy hazai kiadót. Nem jut eszembe a módszer neve, amivel készült a kiadás, de annyit gyártottak mindig, amennyit rendeltek. Ma már nagyon jó minőséget (mármint időt állóságot) tudnak villantani a digitális nyomdák is, egyre inkább elterjedt ez a módszer.
A történetről magáról nem nagyon tudok mondani semmit anélkül, hogy valamit ne kellene elárulnom belőle, így inkább azt ajánlom mindenkinek, akit érdekel, hogy töltse le az ingyenes .pdf verziót a honlapomról.

Mi indokolta az újrakiadást? Tervezed-e a folytatást vagy ez egy lezárt történet?
Nem tudom, talán a régisulis látásmód. Simán maradhatott volna az ingyenes .pdf, de ha valakinek kell fizikaiban, az Underground Kiadó hamarosan elérhetővé teszi. A folytatást írom, de nagyon lassan megy. A zeneírással teljesen ellentétesen írok prózát. Nagyon aprólékosan, nagyon sokszor átolvasva, sokat javítgatva. Sci-fi írók közül ki a kedvenced?
Több is van... A.C. Clarke gondolom, nem meglepő, hogy megemlítésre kerül. Az Űrodisszea-sorozat vagy a Gyermekkor vége nagyon maradandó élmény volt számomra. A kelet-európai szerzők közül Stanislaw Lem és Nemere István lehengerlő. Nemere mellesleg más stílusokban is írt, ott van például a Láz című könyve, ami egy krimi. Hernádi Gyula A nagy fogamzásgátló című rettenetén behaltam. Az már annyira perverz, hogy attól lesz varázslatos. Umberto Simonetta, Arthor Herzog, Asimov szintén sokat volt a kezemben. Mondjuk pont nem az Alapítvány. Az kifogott rajtam.
Végére hagytam az általam olvasott legpörgősebb, legeszementebb sci-fit, Alfred Bester remekművét a Tigris! Tigris!-t Nem azt mondom, hogy az volt az általam olvasottak közül a legjobb, de az tényleg egy adrenalinlöket. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Gyerekként engem mindig is érdekelt az asztrológia és a csillagászat. Mikrokozmosz és makrokozmosz. Csillagok születése és halála. Mire ide ér a csillag fénye a bolygóra, lehet, hogy már rég halott. Mit gondolsz erről?
Itt inkább egy Nemere idézettel élnék: "A természet még számtalan meglepetést, sőt kelepcét rejt, de legfőképpen az ismeretlen dolgok, jelenségek, hatások és képességek kozmikus méretű raktára, amelynek a jelek szerint még az ajtaját sem nyitottuk ki."
Teljesen egyetértek Nemerével, hiszen a tudományunk csak egy váz, egy séma, ami a Világegyetem működésének egy lehetséges verzióját írja le. Hiszem azt, hogy halálunk után, amikor remélhetőleg megkapjuk a tudást, óriási meglepetések fognak minket érni.
De értem, érzem azt, amit te. A Világegyetem anyagi része olyan szinten tud meglepni minket embereket, ami már pont az anyagi mivoltát cáfolja. Nemrég értettem meg például, hogy miért nem lehet soha rázuhanni egy fekete lyukra. A gyorsuló tágulást is ötletesen-elegánsan bizonyították. Pont felhasználták, amit mondtál az előbb, konkrétan a fény terjedési sebességét.

Olvastam nemrég egy könyvet Grandpierre Atillától – Az Élő Világegyetem Könyvét – és a rengeteg érdekfeszítő gondolatmenet mellett, egy nagyon fura megállapítást tett az Atilla, miszerint a Napunk az egy élőlény, saját frekvenciával, rezgéssel, belső áramlatokkal. Mintha élne, lélegezne. Sokkal több, mint gondolnánk. Mi a véleményed erről?
Ezt a könyvet nem olvastam, viszont pont anyukámnak adtam egyszer ajándékba.
Simán lehetségesnek tartom, hogy a természetben létezhetnek olyan élőlények, amiket nem észlelünk, vagy amiket élettelen tárgyaknak látunk. Ami folyamatos tévútra vezeti a nagy tudósokat az az, hogy nem valószínűségekkel, hanek „bizonyított” és „kizárt” tézisekkel dolgoznak. Stephen Hawking például azt vallja, hogy Isten nem létezhet, mert az idő az Ősrobbanással együtt született, így előtte Istennek nem volt ideje teremteni. Bravó... És ha Isten az idő felett is áll? Szeretem Hawkingot, nagy tudósnak tartom, de amikor ilyeneket mond visszaváltozik a materialista ember végpontjává.

Lehet kicsit elkanyarodtunk a témától, de úgy gondolom az ambient/drone zenék egyik szerves része a szürrealista zene-képfestés mellett, a Kozmosz és a Világűr. Van egy rituális, természet közeli változata is az ambient zenéknek, sőt több is, de érezhetően a Nagaarum az előzőbe sorolható. Magyarországon nem sok hozzád hasonló művész tevékenykedik, kikkel tartod a kapcsolatot? Most jelen esetben csak a Forest Silence, a Remete formáció és a Mare Frigoris neve ugrik be. Szerinted miért van ez, hogy idehaza ennyire kevesen ismerik és művelik ezt a műfajt?
A Remete szerző Madura Jani pont az egyik barátom. Korábban ő is a Fémforgácsnál írt cikkeket, illetve ő volt ott a fő korrektor. Neki nagyon mély és hatásos lemezei vannak. Az előbb említettem Pirisi Ákost is, aki szintén a barátom, és jelenleg a színvonalához képest nagyon alulértékelt Octobersunban dobol. Ez a banda tulajdonképpen a kedvenc ma is működő magyar együttesem. Pszichedelikus rockzenét játszanak. Szóval Ákos működteti a Müon nevű ambient / elektro / szintetizátor projectet. Aki igazán színvonalas és mesterien megírt elvont zenét keres, annak tudom ajánlani. A magam szerény módján úgy próbálok neki segíteni, hogy a Nanoverzum című lemezemhez a honlapról való letöltéskor csatolom az ő Hét ég című lemezét is.
A következő ambient szösszenetemet megjelentető Rotten Crowz UG distro-t és minikiadót üzemeltető Sápi Miki is alkot, de ő inkább a noise – drone vonalon mozog. Az ő projectje a Sachs Patera.

Kik most jelenlegi kedvenceid a hazai és külföldi dark-ambient, space-drone szcénából?
Lehet, hogy most meglepődsz, de tök ritkán hallgatok ambient lemezeket. Leginkább csak akkor, amikor promóban kapjuk a Fémforgácsnál őket.

Mik a jövőbeni terveid? Esetleg egy élő Nagaarum koncert megvalósítható lenne?
Tervem rengeteg van. Már egy jó ideje készen van a tizennegyedik Nagaarum lemez. Ez pont egy ambient mű, egy naprendszer, egy csillag evolúciója a történet benne. Tudod, ősköd, összehúzódás, kigyúlás, bolygók, felfúvódás, összeomlás, szupernóva, pulzár. Kazettakiadvány lesz, ingyenes mp3 letöltéssel.
Emellett írok egy blackened sludge anyagot is, pont az előbb küldtem a Satanath-hoz az első kész dalt. Ez lesz az eddigi legfémesebb, legkeményebb zeném.
A GuilThee ötödik kiadványának az eszmei alapjait már hónapokkal ezelőtt lefektettük, ott egyelőre az e-mailezés zajlott eddig. Az első hangokat holnapután fogjuk rögzíteni Mr. Match-csel nálam, aztán húzunk át a nagy vidéki házukba, ahol ez folytatódik.
Az In Vacuo most pihen, viszont Emp átküldött egy demót, amit az Endless River dalszerző Montag Viktorral vettek fel. Ott egy dalom lesz.
Veres Gábor a Watch My Dyingból hívott vagy fél éve, hogy szerepeljek a következő szólóanyagán.
Végezetül Martyr Lucifer lemezén fogok megjelenni még gitárosként, ahol az ő általa írt témákat játszom plusz néhány saját szólót. ML az olasz Hortus Animae énekese, és ők eléggé ismertek odahaza. Nemrég forgattak egy klipet Liv Kristine-nel például, aki énekel is a dalban. A szólólemezen egyébként Adrian Erlandsson dobolására kellett gitározzak, ami egy nagyon valószínűtlen élményként hatott eleinte. Jelenleg zajlik a keverés, legalábbis a Domination Stúdió augusztus végére ígérte a végeredményt.
Itt egy hír ezzel kapcsolatban, mert olyan régóta húzódik a dolog, hogy már kezdek félni tőle, hogy sokan azt hiszik, csak linkelek. Nem linkelek, inkább linkelek.
Koncertet jelenleg kizártnak tartom. A lemezeim nagy részén ugyanis már arra sem emlékszem, hogy mit játszok, így gyakorlatilag újra meg kéne őket tanuljam. Másrészt abszolút nem vágyok a színpadra sem, átadom a lehetőséget a fiatalabbaknak, és nálam tehetségesebb élő előadóknak.


Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





42. INTERJÚ A FÉMFORGÁCSNÁLnál - 2016. AUGUSZTUS 5.

Amikor Nagaarum új lemezét a lejátszódba teszed, melyet rejtélyes, ám mégis hívogató borító takar el, talán nem is sejted, de valójában egy jól körülhatárolható, költői köntösbe burkolt tudományos utazásra vállalkozol. Portálunk régóta aktív szerkesztője, lelkes underground művésze és zenei kísérleteiről (is) ismert tudósembere sötét légkörű dallamaival, filozófiájával igazán üde színfolt a hazai fémzene földalatti berkein belül. Az áprilisban D.I.M. címmel napvilágot látott új Nagaarum alkotás éppen elegendő okot szolgáltatott ennek az interjúnak az elkészítéséhez, amely ablakot nyit az interjúalanyom szellemi, filozófiai laboratóriumára. A képlet megfejtését ezúttal azonban nem a tankönyv utolsó lapjain, hanem az alább olvasható beszélgetésben találod...

Az elmúlt időszak egyáltalán nem volt eseménytelen számodra, hiszen volt olyan év, amikor több lemezed is megjelent. Mi az oka ennek a gyors tempónak?

Ez visszatérő kérdés szokott lenni, de én mindig csak annyit tudok erre mondani, hogy egyáltalán nem gyors ez a tempó. Ez egy természetes tempó számomra. Bár egyszer a Hammerben használták a sebességemmel kapcsolatban a „gyötrő kényszer” szókapcsolatot, de azt direkt bántásnak könyveltem el... Ilyent az mond, aki el sem tudja képzelni, hogy létezhet olyan zeneszerzés, amit nem menetrendek és menedzsmentek irányítanak, hanem a szerző puszta szabadsága. Minden lemezem és a könyvem is totális jókedvemben készült el. És pont akkor, amikor épp kedvem volt velük molyolni.

”Gyötrő kényszer”... Ez szerintem is sértő. Az egyik nagy kedvencem szintén ezt a munkatempót követi, de persze nem bánom egyáltalán! Haha! Mi az, ami ennyire megihlet konkrétan?
Amin mostanában dolgozom, ott egy naprendszer kialakulása és halála lesz a fókuszban. Az ősköd állapoton át az összehúzódás, kigyúlás, bolygók felépülése, vörös óriásság, összeomlás, szupernóva és pulzárig. Ezek lesznek a lemez témakörei. Ez így egy csillag egyedfejlődése illetve egy naprendszer evolúciója egyben. A tudomány mellett a vallásokból is sokat szoktam meríteni. Keresztény hitű vagyok, bár a templomok, a felekezetek és a liturgiák abszolút nem érdekelnek, az intézményesített vallás pedig nagyon sok népnek és embernek ártott már. Akár térített emberekről, akár leigázottakról legyen szó. Erről mondjuk nem hiszem, hogy fogok írni, inkább a hit szép és építő oldala érdekel, ihlet meg időnként.

Mint keresztény a kereszténynek, azt kell, hogy mondjam nagy szükségünk bátorításra, a hitünkben való megerősítésre. A zene erre kiváló eszköz. El tudod képzelni, hogy egy következő lemezed ezzel a témakörrel foglalkozzon? Természetesen mindenféle egyházi dogma nélkül!
Ez a téma gyakorlatilag folyamatosan jelen van a dalaimban, mivel nem tudom a világot nem a hiten keresztül szemlélni. A tudományos dolgok legtöbbjével is fedésbe hozhatók a Biblia történetei és a keresztény vallás alappillérei. Konkrétan viszont a témáról biztosan nem fogok lemezt írni. Nem vagyok hittérítő, vagyis úgy van, ahogy mondod. Csakis dogmák nélkül.

Alapvetően mi a véleményed azokról a metal bandákról, akik ilyen témákkal foglalkoznak a zenéjükben? A sátánista és az okkult szövegek teljesen magától értetődően jönnek mindenfelől…
Kicsit hasonlónak érzem őket a politikus szövegeket hozó csapatokhoz. Mellesleg a túl konkrét kinyilatkoztatást sem tartom szerencsésnek. Talán ezért szoktam átesni a ló túloldalára.

Idén új lemezzel jelentkeztél, ami a D.I.M. címet kapta. Miután ilyen dal nem szerepel az albumon, feltétlen meg kell kérdeznem, hogy mit is takar tulajdonképpen ez a cím? Mire utal?
Dimitrij Ivanovics Mengyelejevnek állítok emlékművet a lemezzel, aki egy XIX. századi orosz tudós volt. A dalok pedig egy-egy elemnek a vegyjelei. Mengyelejev alkotta meg a periódusos rendszer korai verzióit. Ami pedig különösen naggyá teszi számomra, hogy egész életét allűröktől mentesen, egyszerűen élte.

Te is ezt az életfilozófiát követed?
Hát én nem fedeztem még fel semmit :-) De az egyszerűséget üdvözlöm.

Ami késik, az nem múlik! Haha! Elég, ha a zenei kísérleteidre gondolok!
Zenében szerintem sok felfedeznivaló már nem nagyon van. De lehet, hogy csak én gondolkodom túlzottan a megszokott sablonokban.

Vissza a zenéhez! Az albumot leginkább a „blackened doom metal” jelzővel lehetne leírni. Mintha olvastam volna valami olyasmit korábban, hogy nálad a dalírás összefügg a felvételezéssel. Vagy tévednék? Erről mit kell tudni?
Igen, a dalokat azzal a módszerrel írom, hogy az első számnál belövök mindent, ami a hangzással kapcsolatos, utána meg, ahogy jön a többi tétel, azok egyből be is öntetnek a betonba. Vagyis nem demózok, nem ücsörgök a teraszon a gitárakkordokat kóstolgatva, hanem ami eszembe jut azt már fel is veszem. Egy-két díszítést, és a szintetizátorokat szoktam még utólag csinosítani, a gitárt nemigen. Igazából a gitárt tartom a legkevésbé fontos hangszernek a zenéimben. Sokkal inkább a basszus – dob – szintetizátor a mérvadó itt.

Ennek ellenére nem hallatszik elkapkodottnak semmi. Sokkal inkább egyenes, őszinte, érzelemdús. Gondolom ez a titka a zenédnek. Mondták már?
Inkább azt szokták kiemelni, hogy egyszerű. Szerintem is egyszerű, de mint mondtam, az egyszerűség általában szép.

Szerintem pont ebből fakad a nagyszerűsége, ettől van benne rengeteg érzelem. Nincs túlbonyolítva, nem mesterkélt. Te általában sok ilyen zenét hallgatsz?
Mindent hallgatok már mostanra, de ha éppen a fém megy, akkor igen, inkább az egyszerűbb, könnyebben befogadható dolgokra vadászok. Olyannyira, hogy a kedvenc bandáim hatása rendre meg is jelenik a lemezeimen. Nem áltatom magam azzal, hogy egyedi dolgot csinálok. Lopok rendesen, amennyit csak lehet. Ahogy majdnem mindenki.

Egyébként szerinted neked mik a legfőbb zenei hatásaid? Korábban beszéltük, hogy te viszonylag régen, 19 évesen kerültél bele a metal vérkeringésbe.
Igen, a black metallal meg 30 éves korom után találkoztam. A metal fűrészelős darabolós vonalát annyira nem éreztem soha, valószínű azért, mert a gitárt is akkor szeretem, ha inkább szőnyegezős-tremolós témákat játszik. Ha csak egy műfajt nevezhetnék meg kedvencként, akkor valószínű, hogy a korai pszichedelikus rock és a modern post rock jönne ki győztesnek, illetve egyetlenről volt szó: e kettőnek a keveréke. A metal műfajon belül meg egyértelműen a black metal és a post metal a befutó...

Míg a korábbi lemezeiden, mondjuk a Rabies Lyssa-n több black metalt véltem felfedezni, az új album határozottan doomosabb. Egyébként meg általánosan kijelenthető, hogy szeretsz kísérletezni, az összes alkotásodban van valami, amitől lényegesen más hangulata van, mint az előzőnek. Ezúttal miért pont a doom irányzathoz nyúltál?
Ez nem tudatos. Markos György mondta egyszer, hogy ha belekezd a színpadon egy mondatban, gyakran fogalma sincs, mi lesz a vége. Ezzel sokszor így vagyok én is. Egyetlen dolgot szoktam néha lefektetni előre, és azaz, hogy metal lemezt írjak-e vagy ambientet. Esetleg valami noise borzalmat, mint a Belaja Tajga és a második része.

Hogyan fér meg egy név alatt ennyi műfaj? Nem lenne esetleg célszerűbb több különböző nevű projektet futtatni?
A promóció során már sokszor kiderült, hogy de. Sokkal nehezebb így terjesztenem a műveimet, de így indult annak idején, úgyhogy most már nincs kedvem változtatni. Ugyebár van honlapom is, akkor abból is kellene megint egy új. Új Facebook, Bandcamp... Áhhh... Mellesleg, aki kíváncsi a kiadványaimra, az így összegyűjtve könnyebben meg is talál mindent.

Nekem eddig az említetted lemezed tetszett a legjobban, érdekes, hogy vannak benne folkos jellegű részek is. Az honnan jött?
Ezeket csak utólag veszem észre én is. Kiskoromban hallgattam sok Illést és Fonográfot, meg volt otthon pár népzenei lemezünk is. A pentaton elég hamar belém ivódott.

Miután vegyészmérnök vagy, előszeretettel nyúlsz a tudomány témaköréhez, így történhetett meg az, hogy mindegyik dalt valamely kémiai vegyjel után nevezted el… Érdekes gondolat! Nekem a kémia finoman szólva sem volt az erősségem de… azt hiszem, a dalszövegek mintha megszemélyesítenék ezeket a vegyjeleket és a „jellemükről” beszélnek. Igaz ez? Mi a helyzet a dalszövegekkel?
Helyesbítek, vegyész vagyok, ami úgy viszonyul a vegyészmérnökhöz, mint a villamos a villamosmérnökhöz. Á, nem ezzel csak a mérnökök ugrattak minket, mikor megtudták, hogy nem tanulunk technológiákat, meg géptant. Kutatóvegyész vagyok, nem mérnök. Ez azért jön vissza a dalaimban sokszor, mert a kémia az egyik legkedvesebb hobbim is. Viszont igazad van, itt tényleg az elemek megszemélyesítése történik, vagyis a jellemüket, jellegüket próbáltam kiemelni, de a szövegek őszintén szólva annyira burkoltak, hogy szerintem még egy vegyészetben jártas embernek sem esik le néha, hogy miről is próbáltam beszélni...

Közel négy hónap telt el a D.I.M. megjelenése óta. Elégedett vagy a visszajelzésekkel? Mi volt a legnegatívabb és a legpozitívabb, amit megjegyezted a lemez kapcsán?
A visszajelzések igazából indifferensek, már az a részük, hogy kinek hogy tetszettek. Persze nagyon örülök, mikor jó kritika születik, mert ez esetben tudom, hogy akinek elküldtem a CD-t, az jó kedvvel teszi be a gyűjteménye darabjai közé az „N” betűhöz. Konkrétumokat kiemelni nem tudok. Annak örülök, hogy a kiadóknál már egy darab sincs. Amit nem a rajongók vettek meg, azokat szétküldték egyéb helyekre, pl. megjelent a D.I.M. Az Epidemie és a Solitude webáruházában, de nemrég láttam egy japán kiadónál is belőle.

Szerintem az mindenképp téged igazol, hogy egy ilyen réteg zenének számító underground kiadvány viszonylag gyorsan elfogyott.
Most lehetnék kurvára karakán, és mondhatnám azt pökhendi módon, hogy nem érdekel az eladás, de ez természetesen nem igaz. Tényleg örülök neki, hogy nem égett be a kiadó miattam.

Egyébként itthon mennyire vették/veszik?
Egész jól. Ugyebár az oroszoknál (már, akikkel én kapcsolatban állok) bevált szokás, hogy bár nem fizetnek jogdíjat az eladások után, de a szerződéseik teljesen ingyenesek is. Nem is hinnéd, hogy ez mennyire egyedülálló. A legtöbb mai kiadó zenekarai fizetnek azért, hogy a lemezeik megjelenhessenek, ez így van idehaza is. Az Endless Winter, a GS Productions és a Frozen Light ehelyett a legyártott kiadvány egy részét átadja a szerzőnek, aztán ki-ki megy a maga útjára. Számomra ez a legkedvezőbb megoldás. Én hatvan darabot kaptam, aminek több, mint a fele már elment, és bőven kevesebbet küldtem promóra, mint amit megrendeltek. Mellesleg a D.I.M. kapcsán régebbi kiadványaimból is postáztam.

Hogyan jött össze a kapcsolatod az Endless Winter kiadóval?
A Satanath menedzsere ajánlotta. Mivel neki be volt telve az éves naptára kiadásokkal kapcsolatban, egyedül társkiadóval tudta volna megjelentetni, de nem akadt rá senki. Ő is és a Solitude is említette az Endless Winter-t, amin meglepődtem, mert ott azért eléggé szélsőségesen doom lemezek kerülnek kiadásra. De most már nem is nagyon foglalkozom azzal, hogy mi egy kiadó profilja. A jövőben minden lemezem menni fog mindenhová, és kész. Egyébként a kiadóknak csak mintegy 15-20 %-a válaszol. Viszont a Prophecy-vel konkrét levelezésem volt előtte, és még a Season of Mist is meghallgatta a promó dalt (Rb), válaszoltak is.

A GuilThee viszont utoljára 2013-ban jelentkezett lemezzel. Mi újság mostanában a zenekar háza táján?
Hárman maradtunk megint, vagyis VIII. és Mr.Match a tagság. Herr a családdal nyomul mostanában, és lassan készen van a háza is, amit évek óta nagy erővel épít. Pont három hét múlva jövünk össze komponálni a következő lemezhez. Nálam kezdjük Veszprémben, aztán leutazunk Celldömölk mellé, ahol Mr.Match családja él. Ők zenész família, és öten vannak testvérek. A családjukban mindenki zenél, és hangosítanak rendezvényeken is, az apukájuk épít erősítőket, hangfalakat. Szóval egy öt napos éteri alámerülés következik. Imádom ezt csinálni, ilyenkor egy másik tudatállapotba kerülök, és hosszú hetekig a hatása alatt szoktam állni a dolognak. Legutoljára az In Vacuo második lemezénél éreztem ezt. Az is mágikus élmény volt.

A bevezetőben már említetted, hogy könyvet is írsz. A NUT – A néma vendég címmel korábban már kiadott műved hamarosan ismét napvilágot lát az Underground kiadónál. Miért gondoltad úgy, hogy szükséges átdolgozni?
Nem lett átdolgozva. Szóról – szóra ugyan az, mint a korábbi, a Novum Verlag által megjelentetett mű. Csak mikor átolvastam a küldés előtt, vettem észre, hogy sok vesszőhiba maradt benne, azokat kijavítgattam. Sokan nem tartják lényegesnek a vesszőket, én viszont egy ideje nagyon, hiszen a magyar nyelvben nagyon pontosan körülírt, precíz vessző szabályok vannak. Nem kell őket elspórolni. Attól angolosan buta lesz egy mondat.

Még nem olvastam. Miről szól? Mi a fő mondanivaló?
Nem nagyon tudok róla úgy beszélni, hogy ne lőjek le semmi poént. Akik olvasták, azt mondták, hogy Nemere és A.C. Clarke stílusára emlékeztet, aminek nagyon örülök. Most megpróbáltam valami ajánlófélét összerakni, de tényleg, bárhol kezdeném el, már a történetből kellene megelőlegezzek valamit. Ebből már sejtheted, hogy afféle „kiderülős” sztori. A honlapomon, ahonnan letölthető a .pdf, ugyanaz az ajánlószöveg van, ami a könyv hátulján volt / lesz.

De azt írod róla, hogy filozofikus sci-fi. Ez mit takar? Netán a teremtéselmélet és a tudomány találkozik benne?
Tényleg nem szeretném boncolgatni, mert nagyon aprólékosan, és gondosan dolgoztam ki azt, hogy az olvasó először csak sejtsen dolgokat, aztán kiteljesedjen minden. Olvassátok el!

Naga, egy élmény volt! Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket az információkat! Legyen tiéd az utolsó szó!
Akasztják a hóhért... Szóval ilyen érzés. Köszönöm én is! SZÓ!

Pzoltan

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





41. DOOM-METAL:COM - 2016. AUGUSZTUS 11.

Nagaarum's latest is a dreamy sort of Stoner/Black Metal rather than Doom, but it's still a damn fine trip into what the underground has to offer.

Nah, I'm not even going to try to sell you Nagaarum as any sort of Doom project. It's one of those oddities that lives outside our particular world, sometimes flirting with it, sometimes taking elements of it, but generally doing its own thing. And still, we've had the Hungarian band on our books for a long old time, based perhaps, mainly, on the joint release with Funeral Doomsters Dreams After Death (before my time, to be fair, so I don't reallly know the motivation). But whatever else Nagaarum may be - or not be - it is, at least, consistently interesting to anyone with a passing interest in the underground. And so...

2014's 'Rabies Lyssa' gave us lengthy, cinematic Doom-infused soundtracks to a plague-ridden extinction event, and, true to the band's previous form, it's now been followed by something completely different. From a usual arc of influences that span everything from experimental Electronic/Ambient to full-on Black Metal, 'D.I.M.' is constructed more of the latter, but with a generous helping of psychedelic and post-rock textures along with some injections of dark ambience. You could almost call it Stoner/Black, if that's not a complete oxymoron: somewhat softer, dreamier and with more outright strangeness than other practitioners of prog/psych-influenced Black Metal, such as Nachtmystium.

Once again released through GSP - this time in conjunction with Endless Winter and Outer Line - it's still not an obvious attention-grabber. Trees silhouetted against different-coloured skies, a faded, almost-invisible, logo and title for the cover, and a booklet mostly printed in Hungarian make for an obscure and understated package. That extends to the track titles - obviously, chemical elements, but not an obvious list or combination, and with the lyrics being amongst the untranslated information, not easily decipherable as to meaning. I didn't want to guess (especially not incorrectly!), so I asked the band about their significance. So: the album is an homage to the 'D.I.M.' of the title - Dimitri Ivanovich Mendeleev, the Russian scientist who originally formulated the Periodic Table - and the tracks are representations of the different characteristics and qualities of various elements, representing each of the classic 8-period + transition metals model of the table. (Plus, of course, from the unstable Actinides block, 'Md' is Mendelevium). English translations of the lyrics are available on the Nagaarum website.

So, it's more of a loose-linked association than a full-blown concept, but one that certainly explains something of the "Stoner" idea - to be honest, if a musical exploration of chemical elements and their natures doesn't provoke memories of artificially-stimulated late-night existential musings, it's hard to think what would. Though, even then, it's not an entirely weird idea: there's clearly a certain correlation for each element, depending on how volatile, reactive and destructive it may be, that lends itself to a baseline for musical interpretation.

I don't say this very often, but, for my money this whole album would have been fine - possibly even better - as an instrumental. Not that the vocals, a pleasant enough mix of male clean and harsh voices, are bad. They're far from that, but - as ever - in native tongue, they simply add a layer of sound rather than meaning to non-Hungarian speakers. It's more that the real beauty of the album is in the surging dynamics of the music. Sure, it's best to know a bit of chemistry to get the best out of interpreting them, but if there's one thing Nagaarum does brilliantly, it's blend together their various diverse elements and instruments to create an eclectic, yet consistent, whole. The musicianship, as always, is top-notch - particularly the percussion: for a solo project, being an experienced drummer makes a huge difference to having to use programming. But there are also deft, spacy touches of keyboards steering the melodies, distinct basslines mingling with the layered and satisfyingly heavy lead guitar lines, and a crystal-clear mix bringing them all together, all of which turn the basic idea into a very solid and well-executed actuality.

At just over 40 minutes, 'D.I.M.' sticks very much to the point, wasting little time on build-up or fade-out, and transitioning quickly and smoothly between different passages within the longer tracks. There's a certain amount of doominess to be found on tracks like the solemn 'Ar', but the bulk of it steers a "Post-Black" path of ambience, atmosphere and aggression that actually deserves to have quite a wide appeal, sitting somewhere on the spectrum between Agalloch and Wolves In The Throne Room but without the long-windedness of either. Like all Nagaarum albums, though, it's a singular beast, once again occupying a very different niche to the rest of the discography - I recommend taking it entirely on its own merits, whether or not you've encountered other works by the band. It's not Doom, but - regardless of you want to call it - it's still a damn fine trip into what the underground has to offer.

Mike Liassides

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





40. ROCKBOOK - 2016. JÚNIUS 29.

Ha jól számolom, akkor ez már a 13. kiadványa a veszprémi Nagaarumnak, amely nemrég jelent meg a ruszki Outer Line, Endless Winter és GS Productions jóvoltából. Az egyszerűen csak „D.I.M.” névre keresztelt CD, 9 számot rejt közel 41 percben. Némi vizsgálódás után persze azonnal kideríthető mit, pontosabban kit rejt a korong: Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikusnak állít emléket, aki a Periódusos rendszer megalkotójaként vált leginkább ismertté.

In medias res módon kezd az első track (Rb): harmadik hullámos norvég black metal ridegsége keveredik az atmoszférikus, kísérleti területekre bátran átkalandozó Nagaarum dallamvilággal. A változatos énektémák miatt van egy érdekes space feelingje a dalnak, mely elsőre biztos furán hat egy idegen fül számára. A továbbiakban ez az érzés lesz jelen a lemezen, csak mindig kiegészül egy újabb gondolati elemmel, harmóniával. A beteg videoklippel rendelkező kettes nóta (Cl) is ezen a csapásvonalon menetel tovább.

Rövid elszállás-merengés a hármas (C), mely után a negyedik track (As) egy lassabb, doomosabb tétel és némi rituális íze is van a dolognak. A végén van egy olyan elgondolkodtató rész, amiért szerintem érdemes mindig megnyomni a repeat gombot. Jó a balansz, mint ahogy a következő dal (Hg) kezdése és úgy maga az egész, ahogy van. Ez szinte végig őrlés, nagyrészt grind elemek záporoznak, az ének a reszelős károgós fajta, melyben jellegzetes gitárriffek duruzsolnak. Az (Ar) a kedvenc nótám a lemezről, csipetnyi Neurosis van benne elrejtve, amolyan éteri repülés ismerős tájak felett. Eléggé elvont. (Md): ismét szerepet kap a gyorsaság grindok formájában, viszont valahogy azt kezdem érezni, hogy kezdi kiformálni magát az anyag és ez jó jel, mert valami történik… alakul. Létrejön. Az utolsó szám (H) egy lassú, hömpölygő zárás, itt hallatszik ki legjobban a magyar nyelven előadott ének mely által kiteljesedik a kép/let.

A D. I. M. egy ésszerűen felépített album, minden okkal történik rajta, nem esik szét, kémiai kohézió fogja össze, végig élvezhető és változatos. Az összes Nagaarum-i trademark megmutatja magát. Hangzásilag rendben van, minden témát kihallani. Ha lehet azt mondani idáig ez a legjobban sikerült kiadványa TG-nek, melynek külleme is végre szép lett és illik a zenéhez.

Beszerezhető és meghallgatható a zenekar oldalán, illetve a GSP-től és az Endless Winter, Outer Line kiadóktól.

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





39. INTERJÚ A FELVIDÉKI ROCKMAGAZINnál - 2016. ÁPRILIS 26.

A veszprémi Nagaarumot leginkább a négylemezes GuilThee alapító dobosaként/mindeneseként ismerhetjük, de a doom-blackes In Vacuo nevű formációjával is túl van már két soralbumon. Az utóbbi években viszont önállóan, saját nevén is alkot, mégpedig manapság elképesztőnek számító gyorsasággal és lendülettel: ennek eredménye friss, "D.I.M." című korongja (lemezkritika ITT). Ennek apropóján beszélgettem vele zenéről, a rockszíntérről, de az interjú végül rendkívül szerteágazóra sikeredett.
Szia Nagaarum! Köszöntelek a Felvidéki Rockmagazin olvasóinak nevében! Vágjunk a közepébe: most jelent meg tizenharmadik albumod, melyről recenziót is írtunk az oldalunkon. Szinte minden lemezed teljesen eltérő zenei és szövegvilágot képvisel, mely korántsem mondható szokványosnak. Mik inspirálnak a dalaid megírására?

Sziasztok, és üdv az olvasóknak is! A szövegek az a pontja a lemezeimnek, amivel a legtöbbet kínlódok. A Nagaarum projekt úgy indult 8 éve, hogy mindent nekem kell benne csinálni, beleértve a zenét, a szövegeket és a grafikai kivetülést, a honlapot. Hamar rájöttem, hogy a szövegelés megy legnehezebben. A zenei részek gyakorlatilag azonnal és szinte elsőre felvett ötletek, nálam nincs nagy agyalás meg tervezés. A szavak felett szoktam legtöbbet ülni. Nagyon szeretem az időmértékelést és a keresztrímeket. Van úgy, hogy egy órát is nézem a fehér lapot minden eredmény nélkül. Főként a tudományok mozgatnak, a vallás, a sci-fi dolgok. A hagyományosabb metal szövegeket meghagyom a ténylegesen metal csapatoknak. Ha olyasmivel próbálkoznék, még komédiának sem lehetne eladni.

A dalszövegek, illetve az albumaid koncepciója mindig egy adott tudományág (gleccserek-földrajz, Mengyelejev-kémia, adott kórokozó-orvostudomány, stb.) körül mozognak. Ez kapcsolódik esetleg a végzettségedhez, a szakmádhoz vagy egyszerűen ezek a témák érdekelnek?<
Részben kapcsolódik. Ápoló vagyok és vegyész. Aztán belekezdtem a PhD-be az MTA-n. Ott főként geológiával kellett volna foglalkozzak, de nagyon nem érdekelt, ezért otthagytam. A csillagászatba viszont nagyon beleástuk magammal pár jó barátommal. Csak én a matekhoz elég béna voltam mindig, ezért a kozmológia-elmélettel nyomultam, de volt, aki megértett pár dolgot az asztrofizikából is. Az "Oort" és "Oort II." lemezeim például a Naprendszert körülvevő 50-100 ezer CSE átmérőjű üstökösmag- felhőről szólnak.

A „D.I.M.” című új korongod borítófüzetében leírod, hogy az orosz kémikus, Mengyelejev az egyik személyes hősöd, példaképed. Mit gondolsz, szükség van még ma példaképekre egyáltalán? Létezik még a példakép fogalma és mit tud ez adni ma az embereknek?
Mengyelejev egy nagyon nagy tudós és egyszerű ember volt egy személyben. Képes volt arra, hogy amikor még semmit nem tudtunk a kémiai elemek periodicitásáról és az atomszerkezetről sem, már sorba rendezte őket (már amiket ismert akkor), és a hiányzó helyeket is bejelölte, valamint megjósolta az ott lévő elemek várható tulajdonságait. Példaképek ... Hát egy született géniusznak nincs szüksége szerintem példaképre, hiszen pontosan tudja, hogy milyenné szeretne válni. De ilyen géniuszok lehet, hogy csak történetekben léteznek. Persze, mindenképpen jó, ha tudatosan eldöntjük, hogy mivé akarunk válni, hiszen ez önfegyelemre tanít. Mellesleg érdekes dolog régen élt hírességek életét tanulmányozni. Ez a döntésben is segítségünkre lehet. Az iskolákból sajnos egyre inkább eltűnik az ilyen jellegű tanítás, az otthonokból meg az erre való nevelés.

Az új album három orosz kiadó összefogásával jelent meg. Mi az oka ennek és hogy találtál rájuk?
Mintegy 60 kiadónak lett elküldve a lejátszható verziója a lemeznek. Ebből olyan 15 válaszolt, és az orosz Satanath-tól kaptam egy nagyon jó ajánlatot. A Prophecy menedzserével, Stefannal is levelezésben voltam, de nekik nem ez az irány kell most (az lett volna a nagy fogás egyébként). Szóval Alexey a Satanath-tól kiadta volna, de csak egy másik kiadóval együtt, ami nem lehetett volna orosz. Gondban volt, mert tetszett is neki az anyag, ugyanakkor az idei tervei már kimerítették a költségvetését. Ekkor jött képbe az Endless Winter, akik a korábbi kiadómmal, a GS Productions-szel álltak össze, és sikerült még egy kis független céget, a Frozen Lightot is bevonniuk. Az Endless Wintert egyébként a Solitude-tól (szintén oroszok) ajánlották, és tudtam is róluk, csak azt gondoltam, hogy nem ez az irány fekszik nekik. Aztán mégis.

Igen, a Prophecy-nél talán a még inkább atmoszferikusabb meg a sima, nyers black cuccok mennek, a te zenéd viszont valahol félúton van a kettő között. Nehezen, de még a post-black vonalba is bele lehet szuszakolni a "D.I.M." korongot. Te minek neveznéd a zenei vonaladat vagy fontos ez még egyáltalán?
Ááá... nem.

Hihetetlen tempóban dolgozol, szinte átlagban félévente jönnek ki a Nagaarum-albumok, miközben több más bandában/projektben is érdekelt vagy. Ilyenkor éjjel-nappal ezzel foglalkozol vagy hogy képzeljük ezt el?
Néha még hamarabb is. De ennek a legfőbb oka csak az, hogy van otthon egy nagyon szolid kis stúdióm, dobom, gitárom, basszusgitárom, midi-billentyűzetem, mikrofonjaim, külső hangkártyám, hangfalaim. Meg jó tizenöt éve tanulgatom a keverést, a maszterelést, és hogy miként kell hangokat felvenni. Nem vagyok vagyonos ember, a cuccokra keményen spóroltam, a szabadidőm nagy részét meg fórumozgatással töltöttem egy időben, hogy megtudjam, mi micsoda az effektek, pluginok vagy a hangszerek világában. Meg pár barátom is segített ebben-abban, mikor már az következett volna, hogy átnyomom a monitort az ablakon.
Amúgy igen, ha belekezdek egy projektbe, az van, hogy akkor szinte csak azt csinálom pár héten át. Istennek hála, ihletválságom még sosem volt.

Valahogy az rajzolódik ki a dalszövegeid, témaválasztásaid nyomán, hogy nem vagy túl jó véleménnyel az emberekről, az ember által létrehozott világ mai állapotáról vagy tévedek?
Nem tévedsz. Az emberiség szerintem a saját megsemmisítésén dolgozik. Nagyon egyszerű dolgokkal meg lehetne állítani a folyamatot, de szerintem nem kell megállítani. A Föld utólag meg fogja köszönni azt, hogy ez a faj letűnt. Legalábbis letűnt abban a formában, ahogy most itt van. A Jelenések könyvének a beteljesedését várom.

Nem tudom, hallottad-e a Nadir friss, tavalyi albumát, igen hasonló állásponton vannak ők is.
Szerintem a tavalyi év egyik legjobb metal lemeze világviszonylatban is. A Fémforgácson én voltam az a szerencsés, aki írhatott róla. Maximális pontot adtam rá.

Nem titok, hogy nem pusztán zenészként, alkotóként vagy jelen a magyar rockszíntéren, hanem a Fémforgács underground webzine szerkesztőjeként is, ahogy most utaltál is rá. Valahol olvastam, hogy igen későn érkeztél a színtérre. Általában a rockrajongók elég korán megfertőződnek ezzel a zenével, szinte kölyökként, nálad ez hogy történt? Mi vonzott a metal/rockzenéhez?
A rockzenével nagyon hamar találkoztam, csak a metal jött későn. A szüleim nyomatták otthon az Uriah Heepet, a Pink Floydot, a Police-et, Supertrampet, Styxet, Illést, Fonográfot. Középiskolában jött a Depeche Mode láz, ami a mai napig az egyik kedvenc bandám. Majd a techno is elkapott. Az egyetem első két évében nagyon sok Deep Purple-t, Jimi Hendrixet hallgattam. Majd csak 20 éves korom után jöttek az olyanok, mint a Pantera, a Korn, a Dream Theater és effélék. Black metalt meg a jó ég tudja ... Szerintem 30 fölött voltam jócskán már, mire elért hozzám. Szóval, ha valaki megkérdezi, hogy mik a fő hatásaim, akkor egyértelműen a ’70-es évek zenéi. A Porcupine Tree nagyon lenyűgöz, mert ők nem nosztalgiagyárat üzemeltetnek, hanem megreformálják a pszichedelikus rockzenét. Vicces, hogy pont van egy Nostalgia Factory című daluk. Nagyon szeretem az "O.K. Computert" a Radioheadtől. Pár hete meg a Scooter második és harmadik lemezét pörgettem. Alapművek számomra.

Scooter? Ez elég meglepő azért, mert ennek nyomát sem találni a lemezeiden.
Majd egyszer talán …

Az FRM szerkesztőségének nevében reméljük, hogy erre nem kerül sor. Legalábbis a közeljövőben.
Ha sor is kerül rá, megígérem, hogy nem mutatom meg nektek.
Egyébként poplemezt szívesen csinálnék. Hallgatok sokszor Tears For Fearst, Duran Durant vagy Alphaville-t.

A Tears For Fears zenekart inkább rockzenének mondanám.
Lehet, hogy rockzene a Tears For Fears, igen. Nem vagyok túl jó stilizálásban.

Más: mind zenészként, mint pedig a Fémforgács stábtagjaként kifejezetten szereted/szeretitek megkülönböztetni magatokat az úgynevezett fősodorbeli iránytól, azaz felvállaljátok az underground jelzőt és színteret. Számodra mit jelent az underground mentalitás? Ki/mi az underground?
Az underground szerintem olyan, mint egy maja piramis. Lépcsőzetes. Bizonyos szempontból a hazai nyomtatott sajtó is az undergroundról ír, mivel azokat a bandákat egészen ritkán vagy pl. soha nem látni a tévében, vagy hallani a rádióban. Viszont azok a bandák általában már olyan kiadóknál publikálnak, ami miatt a szabad akaratuk valamilyen szinten el van törve. Így sérül az underground egyik fontos alappillére: "minden befolyástól mentesen". A Fémforgáccsal tudatosan többet foglalkozunk a nagyon ismeretlen csapatokkal, de vannak olyan szerkesztőink, akik simán lehoznak cikkeket, híreket médiabarát bandákkal kapcsolatosan is. A lényeg az egyensúlyon van. Egyetlen dolog zavar nagyon, mégpedig az, amikor egy médium (rockzenei vagy bármilyen más) szándékosan profittermelő magatartást tanúsít, sértve az objektivitás elvét. Ez az úgynevezett kapcsolati tőkére alapozott újságírás, aminek az alkalmazása erősen eltorzíthatja a képet egy színtérről. Az egyszeri olvasó előtt nem tárul fel az ország tényleges zenei palettája.

Szerinted a rockzenei újságírás nem lehet egy szakma, amiből meg lehet élni? Vagy csak Magyarországon nem?
Dehogynem, meg lehet belőle élni. Meg is él belőle világszerte sok magazin, meg idehaza is egy.

Úgy értem, hogy egy rockzenei tematikájú újságnál vagy webzinnél a piaci bevételek döntő többsége egyértelműen a zenei reklámokból érkezik (koncertekre, friss albumokra, stb. vonatkozóan). Ezek lehozása már sérti az objektivitást?
A reklámozással nincsen semmi baj. A profittermeléssel sem, hiszen egy újság működtetése nagyon nagy anyagi hátteret igényel. Mi a Fémforgácsnál könnyű helyzetben vagyunk ehhez képest, hiszen nonprofit az egész. A gond akkor kezdődik, amikor a versenyszellem sérül. Amikor egy országban van pár zenekar, akik kölcsönös szimbiózisban kell, hogy éljenek annak az adott országnak a rockzenei médiagyárával. Így az egész cirkusz átalakul egy házassággá, amiből nincs kilépési lehetőség. Rétegződés jön létre, melynek az eredménye az, hogy értékes formációk süllyednek el, mert képtelenek átugrani az eléjük húzott falat. Mondjuk, egyre inkább nem foglalkozom ezzel, mivel a rendszer megkerülhető a külföldi kiadók segítségével. Már az sem zavar, hogy sok-sok emberrel el van hitetve az, hogy a krém látható a hazai fesztiválokon. Ahogy öregszem, kezdek rájönni, hogy nekem nem ezzel kell foglalkoznom, mivel nincs anyagi kényszerem az alkotásra. Őszintén elkezdtem sajnálni egy ideje azokat az előadókat, akik muszájból írnak új meg új lemezeket, miközben talán már saját maguk is érzik, hogy nem megy a dolog... Ez szerintem groteszk.

A nonprofit jelleg azonban már nem csak az újságírást, hanem a zenekarok/előadók színterét is elérte. Mi a véleményed a zeneipar jelenlegi állapotával, főleg a magyar helyzettel kapcsolatban? Ma már a zenész fizet, hogy fellépjen, fizet, hogy megjelenjen egy kiadványa, stb. Ez hová vezet vajon? És te hová helyeznéd el Naagarumot?
Én nem is lépek fel. És bár ebben a világban előre determinálni dolgokat eléggé lehetetlen, de ha a helyzet így marad, nem is fogok. De nem csak anyagi megfontolásból, hanem azért, mert nem mozgat már a színpad. Rengeteg koncertet adtunk úgy '97 és 2008. között. Én úgy érzem, hogy negyvenévesen nem az a dolgom, hogy a színpadon bohóckodjak, mert van, aki jobban csinálja, mint én. Van, aki 50-60 évesen is otthon érzi ott magát, és vagány is a kiállása, de szerintem igen kevés az ilyen banda. Mindig is komponálásban voltam jó, a saját zenei elképzeléseimet papírra vetni, egy konkrét koncepciót kidolgozni zenével, és szöveggel. Mikor két éve megkérdezte tőlem az olasz Martyr Lucifer, hogy gitároznék-e a szólóalbumán (amin Adrian Erlandsson dobol), azzal kezdtem, hogy "hé, én nem vagyok gitáros". Ezt most azért meséltem el, mert a színpadhoz már a technikai tudásom is megkopott. Oké, nagyon gyorsan összeszedném magam dobon, vagy basszusgitáron, csak azt az energiát inkább egy új lemez megírására fordítom. A Martyr Lucifer lemezt viszont faszán felvettük, már a stúdióban vannak a sávok. Viszont színpadon nem tudnám most így hirtelen eljátszani azt, amit oda felgitároztam.
Szóval, hogy mi a véleményem a zeneiparról? Az, hogy kár, hogy iparrá vált. Én ebből az iparból szeretnék kimaradni, ki is tudok maradni, maximálisan elégedett vagyok a helyzetemmel.

Tehát a gondolatmenetedet folytatva: az általad említett '70-es évekbeli mesterművek mind-mind az adott kiadók által befolyásolt lemezek? A profit eleve kizárja a művészi értéket? Vagy fordítva: az ismeretlenség, az underground státusz garantálja a minőséget? Nem ellentmondás ez valahol?
Nem, ezt nem gondolom így. Az Uriah Heep meg tudta azt csinálni egy időben, hogy kb. félévente adtak ki lemezt, és közben nyomták a turnékat is ezerrel. Gyakorlatilag a turnék közben írták a dalokat. Ez egy végtelenül spontán folyamat volt, és a végeredmény bejött a kiadónak is. Érdekes, de a Pink Floydot eleinte utálta a kritika. Aztán mikor az EMI-hoz kerültek, akkor sem tálcán kínálták nekik a sikert. Waters, mikor egy koncerten a paravánról sörrel locsolták le őket, ennyit mondott: "Annyira nem utálhatták, mert a poharakat nem vágták hozzánk". Szóval akkoriban a kiadók még nem mertek mindent kiadni, de érezték azt is, hogy nyitniuk kell, és azt a bizonyos cérnát feszíteni. Az együttesek is máshogy próbáltak sokkolni, és az ő kísérletezésük irányította inkább a kiadókat, nem pedig fordítva. Harmadrészt meg technológiai fejlődés is végbement. Ez lehetett a rockzene mondjuk 1950-től számítható történelmének a legkreatívabb korszaka. Nem mondtam azt, hogy a profit tönkreteszi a minőséget. A kedvenc lemezeim között vannak jócskán szuperprodukciók is, melyek nagy pénzt hoztak a szerzőknek. Ezzel ellentétesen meg az underground magában hordoz egy rakás fos lemezt is, ezt kár lenne tagadni. Én csak azért tartom az undergroundot érdekesebbnek, mert nagyobb meglepetéseket tud okozni. A szuperprodukciók leggyakrabban unalmasak. Egyformák. Meg lehet mondani fül után, hogy ki volt a producer, a kiadó, stb...

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a GuilThee nevű zenekarod a lényeg, mert az csapatmunka, míg a Nagaarum egy szólóprojekt, ahol igazán kiélheted magad. Jövőre ígéritek az új albumot, mire számítsunk? Teljes váltás vagy folytatódik az „Eklektika” vagy még inkább a „Háromszögek” világa?
Nem titok, hogy nekem a „Szemantikai háromszögek” az eddigi kedvencem. Az egy nagyon misztikus hangulatban született lemez lett, ez hallatszik is. Akkor szállt be a munkába Mr. Match, aki rettentő sokat változtatott a zenénken. Előtte Roy volt a fő dalszerzőnk, aki nagyon értette a thrashes - lendületes dolgokat, csak éppen ezért őt sokszor fékezni kellett. A második album elkészülte után kiderült, hogy nem fogunk tudni együtt dolgozni hatékonyan. Mr. Match-csel viszont teljes az összhang. Szerintem megint váltás jön a GuilThee-vel. Éppen a fent vázolt okokból simán elmondhatom, hogy nagyon sokaknak nem fog ez a lemez tetszeni. Egy magunkfajta eklektikus banda megengedheti magának, hogy állandóan vált. Mindig a kedv és a hangulat határozza meg, hogy mi fog következni. A tervezés fontos, de nem ölheti meg a pillanat varázsát. A „Szemantikai háromszögek” esetében 100%-ban a pillanat lett belenyomva a viaszba. Most is erre készülünk.

Igen, nálam is a „Háromszögek” a favorit. Még egy kérdés, ami megfelelően klisés is, hogy az utolsó legyen: TOP3 magyar és külföldi album, kibicelni nem ér.
Ezzel az a baj, hogy lehet, hogy egy óra múlva is mást mondanék.

Pink Floyd: Ummagumma
Radiohead: O.K. Computer
Craft: Void
+1: Hipgnosis: Relusion

A magyarok pedig:

Európa Kiadó: És mindig csak képeket
Müon: Hét ég
Damned Spirit's Dance: Weird Constellations
+1: Fonográf: Jelenkor

Köszönöm a lehetőséget!

Mi köszönjük az átfogó interjút és sok sikert kívánunk mind a Nagaarum projekt, mind pedig a GuilThee zenekar kapcsán!

Kovenant

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





38. FELVIDÉKI ROCKMAGAZIN - 2016. ÁPRILIS 26.

A Nagaarum néven alkotó Tóth Gábor, akit leginkább a rendkívül egyedi, beskatulyázhatatlan GuilThee zenekarból lehet ismerni (mára ő maradt egyedül alapítótagja a 2006-ban létrejött csapatnak), még 2008-ban hozta létre egyszemélyes projektjét és hét- nyolc év alatt összesen tizenkét (!) albummal rukkolt elő. A tizenharmadik, "D.I.M." címre hallgató friss korong, mely fizikai formában mostanában jön ki három orosz kiadó összefogásával, de az Endless Winter szárnyai alatt, egy zeneileg letisztultabb elegye mindannak, amit eddig Nagaarumtól megismerhettünk. Ez természetesen önellentmondás: ezeknek a lemezeknek a spontaneitás, a szembenállás, a teremtő káosz, a zabolátlanság, a vállalt tökéletlenség a lényege és jellemzője, az egyediség érzete pedig pontosan ezek eredőjeként alakul ki a hallgatóban.

Manapság, amikor egy album felvétele egy laptoppal, a megfelelő programokkal, némi baráti segítséggel, no meg tettvággyal megspékelve tulajdonképpen a korábbi költségek töredékéért (ha nem ingyen és bérmentve) megoldható - főleg, ha egy személy felelős minden hangszer feljátszásáért, a feléneklésért, továbbá az anyag megírásáért és a kvázi-hangmérnöki feladatok ellátásáért, no meg a borítóért és az illusztrációkért is - és csak az alkotó időbeosztása szab határt ennek, akár rá is csodálkozhatunk, hogy miért telnek el hosszú-hosszú évek egy-egy lemez kiadása között számos zenekar esetében.

Nagaarum munkamódszere anakronisztikusnak tűnhet: valami megragadja a figyelmét, a fantáziáját (általában tudományközeli dolgok, természeti jelenségek), a pillanatnyi lendülettől hajtva nekiáll és szinte egy ültő helyében be is fejezi az aktuális anyagot. Mindeközben egy kézben tart mindent, a teljes művészi koncepciót. Hogy aztán ebből milyen zenei stílusú és témájú produktum kerekedik ki, az hallgatóként előre szinte megjósolhatatlan és egyedül tőle függ. A "D.I.M." album fenti alkotói folyamata mindösszesen három hetet vett igénybe, és jól illeszkedik abba a tempóba, amely már 2008 óta tart.

Kétféleképpen is kilóg ez a mai posztmodern esztétikából. Egyrészt ma már minden (élelmiszer, művészeti alkotás, iparcikk) elsősorban termék, mégpedig hosszas fogyasztói ízlésfelmérések és közvélemény-kutatások által alátámasztott, patikamérlegen kimért, gondosan megtervezett és kivitelezett, élcsiszolt, fogyasztásra előkészített, a végletekig tökéletesített termék. Nagaarum azonban mintegy hirtelen felindulásból, a pillanat megragadásának szándékából alkot: ami megfogja, azt nem ereszti addig, amíg ki nem írja magából. Ezt párhuzamba lehet állítani azokkal a reneszánsz vagy barokk alkotókkal, akik mai ésszel felfoghatatlan mennyiségű zeneművet, festményt, szobrot, színdarabot, verset vagy regényt (több száz vagy ezer művet) alkottak rövid életük során. Nagaarum felvállalja a tökéletlenséget, a hibákat, az esetleges feleslegességet is, mert fontosabb számára a megvalósítás ténye, mint a hibátlanság (ami egyébként tipikus emberi illúzió).

Másrészt pedig a XXI. század elejére megszűnt a polihisztorok, a reneszánsz emberek, a felfedezők szerepe és figurája: minden terület ezer részterületre bomlott, a tudományágak, az ipari folyamatok, az egyes munkakörök is oly mértékben specializálódtak, hogy mindenki csak az orra hegyén pár centire lát túl, a nagy egész felfogására vagy megértésére esélyünk sincs. Robert M. Pirsig írta A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című esszéregényében: "Most kezdte megérteni, mekkora volt az ember vesztesége, amikor hatalmat szerzett, hogy a világot dialektikus igazságai szerint kormányozza. Tudományos lehetőségek birodalmait építette, hogy a természetet hatalmi álmainak képére alakítsa - ezért azonban a megértés birodalmának éppen akkora hatalmát kellett cserébe adnia. Megértését annak, hogy része ő is a világnak, nem az ellensége." Ezzel az ipari forradalom óta tartó folyamattal, a technológia ördögének hatalmával szembefordulni csak tudatos döntés lehet: pontosan ezt teszi Nagaarum is, amikor mindent ő valósít meg a legkülönbözőbb stílusokban és tematikával megírt albumai készítése során.

A "D.I.M." korong Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, a periódusos rendszer megalkotója tiszteletére készült, a dalok pedig egy-egy kémiai elemről, azok tulajdonságairól, az ember által hozzájuk kötött mítoszokról, képzetekről szólnak olyan magyar nyelvű szövegvilággal, mellyel nem igazán találkozhattunk eddig, engem leginkább Tandori Dezsőnek Hc. G. S. Solenard álnéven írt A Stevenson-biazmagóra című fantasztikus agymenésére emlékeztetett játékosságával és szokatlanságával.

Zenei értelemben egy igen eklektikus elegyről beszélhetünk: a metal felől közelítve találunk itt death, thrash, post-black és hagyományosabb black elemeket, de Nagaarum gyakran hoz be noise/atmoszferikus/dark ambient összetevőket, hangulatokat, így egy rendkívül változatos anyagot kapunk negyven percben, ami pontosan az a játékhossz, amit ebből a nyers, szikár, sokszor igencsak barátságtalan, de mindenekelőtt különösségével mellbebökő zenéből egy ültő helyünkben be lehet fogadni.

Nem minden tételt érzek egységesen erősnek: a Hg című dalban például indokolatlan módon dominál a nyers black metal károgás, szinte egyedüliként a lemezen és egész egyszerűen már nem passzol ahhoz a hangulathoz, ami a korong sajátja. A Po című dalban pedig a hosszas narráció válik egy idő után öncélúvá.

A választott tematikából, zenei megközelítésből és az egész produkcióból azonnal kiderül, hogy Nagaarum szándéka nem a közönség áradó tömegeinek megnyerése, hiszen valljuk be, a post-black metal érdeklődésű, vegyész végzettségű, a XIX. századi orosz tudománytörténetben elmerülő zenehallgatók közös metszete igen szűk. Ez a zene az underground undergroundja, de pontosan létével bizonyítja, hogy ki lehet (sőt, kell) törni az egyenformák, a fröccsöntött késztermékek, a sablongondolkodás keretei közül, és igenis lehet művészi ambíciókkal (ha nem is hibátlanul) alkotni a rock/metal színtéren is.

8/10

Kovenant

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





37. HANDS OF DOOM - 2016. ÁPRILIS 14.

A veszprémi egyszemélyes projektként működő Nagaarum zenéjével először 2014-ben találkoztam. Akkori ˝Rabies Lyssa˝ albumának borongós depresszióval átitatott ambient black metal témái azonnal magukkal ragadtak. Elkezdem hát ismerkedni olyan korábbi anyagaival, mint például a csillagközi térbe utaztató 82 perc hosszú Oort és Oort II. post/space doom-jával, a Lombotómia, a Belaja Tajga 1-2., illetve a 70-es évek delejes, pszichedelikus hangulatát megidéző Gleccerek bámulatos zeneiségével. Nagaarum mindegyiknek albumának meg van a maga sajátságos arculata, hangulata, ami főként annak köszönhető, hogy albumainak főkoncepcióit, témáit általában a tudomány (csillagászat, természettudomány, stb.) oldaláról közelíti meg, ami alól nem kivétel a most megjelent 13. albuma sem. A D.I.M. ezúttal az experimental ˝avantgarde˝ post-black metal felé vette az irányt, amiről ő így beszél: "Zeneileg az eddigi anyagaim keresztmetszetére lehet számítani, csak sokkal letisztultabb hangzással. Túlcsiszolva természetesen nem lesz, a dohosság, és a nyers él megmaradt, csak minden jobban értelmezhető és érthető ezúttal. A szövegvilágban a szokásos tudományos témák jelennek meg, amiken keresztül a D.I.M. egy 19-ik századi nagy orosz tudósnak állít konkrét emlékművet. A lemez megírása és felvétele, keverése plusz a grafikai kivetülés kereken három hét munkát jelentett, és az eddigiekhez hasonlóan minden a saját műhelyemben készült."

Ahogy fentebb is említette a mostani lemezével egy orosz kémikusnak kíván emléket állítani. D.I.M., vagyis Dmitrij Ivanovics Mengyelejev, akinek a periódusos rendszerünket köszönhetjük. Ezért nem is csoda, hogy albumának számcímeit a periódusos rendszer egy-egy elemének vegyjele adja. Találhatóak itt alkálifémek, halogének, nemesgázok mondhatni egy komplett megzenésített post-black kémia óra az anyagok rájuk jellemző megszemélyesített tulajdonságaival, reakcióival, élettani és egyéb hatásaival. Ilyen elemi hatással robban arcunkban az album nyitó Rb heves redukcióktól fűtött sikálós post-black metal melódiái, vagy az őt követő Cl enyhén prog/thrash-t darálós, de egyben elszállós fojtogató lüktetése, ami után egy rövidke ideig alámerülünk a C rideg - instrumentális - mikrokozmoszában. A riffeivel lassan őrlő hipnotikusan tekergőző As egy igazi post doom eposz, a szóban forgó anyag gyógyító, és egyben gyilkoló tulajdonságaival csak úgy, mint az old-school black metal jellegű Hg toxikus, gyilkos kaszabolásai. Az ezüstösen csillogó kozmikus hangokat megszólaltató Ar egy hosszabb instrumentális suhanásra visz minket, amiből az Md rideg, agresszív meddősége szigorúsága tépnek ki. A zörejesen recsegő Po nehéz vákuumozott térbeli hangjaitól a szőr is feláll a hátamon, amin zárásként őserejét megmutatva emelkedik felül a legöregebb anyag, az életalapjait képviselő H depressziótól remegős doom vonaglása, s zajoktól keltett hangulati képe.

Az egyszemélyes, egyedi zenei projektekről már többször kifejtettem a véleménye. És továbbra is csak a legmélyebb tisztelettel tudok adózni azon alkotóknak, akik ötletgazdag, s egyben erősen öntevékeny emberként nem térnek ki az élet alkotásra ösztönző kihívásai elől. Ezek az emberek számomra - ha csak hétköznapi szinten is - mindig is olyan példaértékeket hordoznak, mint a hajdani korok nagy tudósai, feltalálói, vagy felfedezői. Így vagyok Nagaarum zenei alkotásaival is. Tiszteletem!

Befejezésül pedig álljanak itt az albumában található alkotását inspiráló, vagy épp összegző gondolatai: „A nagy felfedezések között van néhány, ahol a géniusz jelleme legalább olyan érdekes, mint maga a felfedezés. Sokféleképpen változhat az, aki nagy tetteket hajt végre. Vagy esetleg sehogyan sem változik. A lelki tartás az, ami közbeszólhat ilyenkor. Ez a kiadvány egy olyan embernek állít emléket, akire felnézek, akit becsülök, és egyik személyes példaképemnek tartok. Egy olyan korban tevékenykedett, amikor még a tudományterületek nem aprózódtak fel milliárdnyi kis szilánkra. Minden tudós értett még egy kicsit mindenhez. Nem tisztem becslésekbe bocsátkozni, inkább csak a véleményemet közlöm, amikor azt mondom, hogy a nagy felfedezések kora letűnt.”

Armand HOD

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





36. FÉMFORGÁCS - 2016. MÁRCIUS 26.

Nagaarum lemezről írni több szempontból is megmérettetés. Először is szeretném minél inkább elkerülni a Fémforgácsos kollégámmal szembeni részrehajlást, másodszor pedig Nagaarum zenei világa a művészi elme aktuális szeszélyeitől függ, nem ragaszkodva semmilyen bekategorizálható műfajhoz. Persze mindig van, amihez éppen közelebb áll az adott anyag, de annyira atipikus a végeredmény, hogy jobb, ha nem vesszük készpénznek a skatulyákat.

Ismerkedésem Nagaarum zenéjével a 2011-es GuilThee lemezzel kezdődött, és nem titok, hogy a Szemantikai Háromszögektől leesett az állam. Azt a korongot több tucatszor meghallgattam és máig nem tudom megunni. Az érdem nyílván többeké, de erről talán majd máskor. Később aztán megismerkedtem a saját művésznevén kiadott lemezeivel is, amelyek közül leginkább az Űrerdő, a két Belaja Tajga album, de mindenekfölött a 2014-es Rabies Lyssa nyerte el a tetszésem. A tavalyi Gleccserek viszont egy teljesen más Nagaarum arcot mutatott. A nagyszerűen sikerült előd után nekem személy szerint kicsit idegen volt a Gleccserek, de az is igaz, hogy a pszichedelikus 70-es évekkel nem mindenki tud és akar azonosulni. Ehhez képest a vadonatúj D.I.M. a black metallal rokon, és úgy érzem, ennek nagyobb visszhangja lesz, mint elődjének.

Aki ismeri Nagaarum korábbi lemezeit, az tudhatja, hogy a témaválasztás, a koncepció, maguk a szövegek messze elkerülik a közhelyeket, és legtöbbször valamilyen egzakt tudománnyal hozhatók kapcsolatba. A szóban forgó mű Dmitrij Ivanovics Mengyelejev (D.I.M.) orosz kémikusnak adózik tisztelettel, akinek a periódusos rendszert köszönhetjük. Meg is állnék egy pillanatra a szövegeknél, ugyanis szokatlanul ritka az, hogy az ember ennyire egyedi megközelítésű sorokkal találkozzon. Egy magamfajta laikusnak, és bárkinek, aki a természettudományok terén nem jeleskedik, nagyon nehéz megérteni, miről is szólnak pontosan a dalok. Én kaptam némi segítséget a megértésükhöz, utána is olvastam a számcímekben szereplő anyagok tulajdonságainak, így sikerült a tudomány ridegségét izgalmassá változtatni, és sokadjára rácsodálkozni a bennünket körülölelő matéria sokszínűségére. A szövegek gyakran megszemélyesítik ezeket az elemeket, így magányukkal, párkeresésükkel, elektronrablókkal éppúgy találkozunk, mint a vegyi hadviselés következményeivel, jelen esetben a klórgáz első világháborús szereplésével.

Nekem általában sok időre van szükségem, míg felfogok, átérzek egy lemezt, és addig nem is kezdek recenzióírásba, míg nem jutottam valamilyen meggyőződésre, legyen az bármilyen szubjektív. Nem kell feltétlenül valamilyen nehezen befogadható koncentrátum legyen, elég egy sajátos hangzás, mint jelen esetben, és csak keringek az anyag körül, mint valami elektronpályán, majd egyszer csak reakcióba lépek vele. Így történt ez most is. A Nagaarum lemezek nyers hangzását, ha tapintani lehetne, érdes, durva felületről beszélnénk. A gitár zsigeri, ráspolyos megszólalása révén azonnal felismerhetővé válik az elkövető, de én azért nem bánnám, ha vastagabban, teltebben szólna, mint ahogyan, például, a tavalyi In Vacuo lemez. Mivel nem vagyok zenész, a szakmai megközelítés előnyével nem élhetek, a fülem pedig nem azonosíthat be olyan beállításokat, megoldásokat, amelyeket nevén sem tudok nevezni. Megállapításaimat, tehát, a zenét kedvelő kívülálló hallásának írásos vallomásaként kell kezelni. Ebből kifolyólag, az album hatására kiváltott érzéseimet meg tudom osztani, a technikai paramétereket viszont meghagyom a hozzáértőknek.

A dalokat illetően viszont bátran elmondhatom, hogy ötletekért nem kell Nagának a szomszédba mennie. Az ambient, instrumentális lemezek hangulati molekulái remekül illeszkednek a vadabb témákkal, és a fekete (alkáli) fém részecskéivel. Az így keletkezett ötvözet katalizátora pedig a vokál, és annak dallamai. Rajtuk keresztül jut az ember igazán az anyag vonzáskörébe. A Rb kimondottan dúdolható melódiái csak a kezdet, a Cl már sokkal drámaibb hangvételű, nagyszerűen időzített sorokkal, rímekkel, de az Md vokáltémái is említésre méltóak. Az As című tételt azonban külön ki kell emelnem, mert a közepén hallható elnyújtott, beteg hangjáték az album csúcspontját jelenti. A felsoroltakhoz hasonlókból kellene több, úgy érzem. A tiszta énekre írt dallamvonalak annyira az erősségek közé sorolhatók, hogy nem is értem, mi szükség a Hg-ban hallható acsarkodó orgánumra, annak ellenére, hogy ez az album legvadabb és leggyorsabb szerzeménye. Narrációval több dalban is találkozunk, ami a Po esetében hozzátesz a drámaisághoz, megteremti a korábbi lemezeken domináló űrbéli atmoszférát, de a H zárótételnél már kicsit soknak érzem a szavalást, jót tett volna neki egy As-hoz hasonló megközelítés.

A black metal sodrások sosem tartanak túl sokáig, így amikor felzendülnek, az erejük sokkalta jobban érvényesül, főleg, hogy azok mögött is hangulati töltet található. Az azokat váltó űrben úszó dallamvilág rideg, sivár, és megőrizte a Rabies Lyssáról ismerős nyugtalan, világvége-érzetet. A Cl-ban, például, a végítélet-szerű zaklatottságot metalosabb, zakatoló riffek váltják, majd szép dallamok követik. Az As elején hallható vészharangkongatás-szerű gitár a Dead Congregation Promulgation of the Fall címadójához hasonlít, de ismerve az előadót, ez a pár másodpercnyi hasonlóság csupán a véletlen műve lehet.

Több átkötő elem is tarkítja a 40 perces albumot, amelyek közül az öt perc fölötti Ar sercegése kevésbé, a Po hangulata viszont sokkal meggyőzőbb. Az utóbbiban olyan hangokra is felfigyeltem, amelyek a régen vetített Delta című műsor zenéjére emlékeztettek. A lassan hömpölygő H zenei tartalma jellemzi talán leginkább az alkotót. Bizonyos szempontból az Inga című GuilThee dal ugrott be róla, nagyon hangulatos darab, öt perc ebből meglehetősen rövidnek tűnt.

Még mielőtt teljesen atomjaira bontanám az albumot, elmondanám, hogy a D.I.M. egy színfolt az általunk ismert és kedvelt zenei palettán, de csak az közelítsen hozzá, akit nem zavar, ha kizökkentik a komfortzónájából. Nagaarum nem azért zenél, hogy bárkit is kiszolgáljon, hanem azért, mert savként oldódik a vérében a kényszer, hogy hangszert ragadjon, és kiírja magából az ötleteit. Bár ez elvi kérdés is, de művészetről lévén szó, ez a hozzáállás mindennél előbbre való.

Farrrkas

8,5/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





35. GHGUMMAN INTERJÚ - 2016. JANUÁR 16.

What´s the name of your band?
Nagaarum, as me.

Can you tell something about your band?
This solo project was established in 2008. When we released our first album with my other band GuilThee, I felt that I hadn't issued some of my musical themes I wanted. So I started write musics on my own too.

Could you explain your music to someone that haven't heard you?
There is no preferred musical styles for me. I like a lot of bands from all the pallette. So I'm not thinking about the genre categories when I'm composing my themes. It is a big free flight...

Where was your first gig?
I don't perform live shows.

Who writes your songs?/ who writes the music who writes lyrics?
In the project Nagaarum I do everithing. All the themes from myself, and plays the instruments, vocals, album artwork etc...

Why did you pick that particular style?/What are your songs about?
My main influences are the nature, space, science, religions... I am a religious man, I can't believe that the trillion wonders what embrace us could came about from the nix. The science try to build a lot of frames to explain how the world works. These are good subjects for an album...

Do you write your own material or mainly covers?
I had never wrote covers. I will have never wrote covers.

Have you made any albums?/If yes what are they?
Yes, I released eleven albums in three-four years. Two of them were issued by the Russian label GS productions (Kuiper split with an other Hungarian one-man project Dreams After Death, and my last album Rabies Lyssa).

Do you have any clips on YouTube?
I made three clips so far. My first work was the Póküreg clip (póküreg means spider-hole in Hungarian). The idea was shot out from my mind and one day later the video was out on the YouTube. Afther that I worked hard on my second video for the rmWdtk track. This song tells a story about a man who live a sterilized world with citizens who have no brain. He is the only man who can re-use his mind, and when he recognize what happened commits suicide. And when I wrote my Lombotomia album, I decided that I would make a longer production... The video for Madarak a dolgozószobám párkányán suite (Birds on my work-room window sill) was bornt in the end of 2012. These clips are raw, unpolished performances, and this is so perfect.

At what age did you start playing?
I was 19 when I started to play the drums. And six years ago I decided I try to handle the guitars, bass and the manipulating songs by VSTi synthesizers.

Witch band is the best you´ve seen?
I am not really interested in concerts... In Hungary there isn't too vigorous scene for metal bands... The organizers of the festivals preferred the mainstream bands who can do big shows and party mood. And the little clubs are dying.

What are the plans for the rest of the year?
I'm going to rest.

What are your goals with your music?
Entertain myself... and some other person who are sensitive to this kind of psychedelia...

Is it easier to get your inspiration from older bands or from bands more modern?
I haven't got any standpoint in this context... I like the 70's music and I like 90's as well... But some of my favourites are from the contemporary bands.

What's the first step when making a new song?
I start to compose on the synthesizers as usuall. It's simpliest than everything method.

How do you feel about the downloading of music instead of buying albums?
I welcome this phenomenon. This thing helps the unknown projects like mine. I can spread my works to the audience easier.

What would be your dreams for the band?
I stand on my feets, I have no dreams really. You know... in my country is a weird place where the cances are cutted by the main and only metal magazine Hammerworld if you are not one of their favored money-maker bands.

What would be your greatest fears for the future?
I have no fears...

Have you been part of any other projects?
Yes. I am the only founder member of the eclectic metal band GuilThee. This band released four albums untill now. And I have an another project called In Vacuo. We are a two-man project. Emp - the another member of In Vacuo - is one of my good friends and one of my editor mates on the Fémforgács Metal Site (www.femforgacs.hu).

What would you do if there was no Music?
I have a lot of hobbies...

How often do you rehearse?
Never. I write all my albums without any rehearsals. I have a little studio in my room, so I can record all the sounds which fly out my instruments.

Name 2 of your own songs you like at the moment?
Uhhh... It's impossible.

What do you feel is the best live band you've seen?
Pink Floyd in the Live at Pompeii film.

Do you have any webpages?
Yes, and thank you for this question! You can find my webpage at the www.nagaarum.com address. You can download all of my albums free there. And I have Bandcamp, Facebook, YouTube page too. There are all the links on the www.nagaarum.com.

Any pearls of wisdom for all other bands out there?
I am not a wizard.

How do you view the music industry of today?
It is a big business... was in the past. Nowadays I would tell the "crumbling castle" phrase about it rather.

What are the biggest obstacles for a band?
The music industry.

How would you describe your sound in one sentence!
Dark, psychedelic, eclectic music. Thank you for the chance for this interview! And thank you for you help the underground!

Robex Lundgren

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






KRITIKÁK A RABIES LYSSA-RÓL (8)


34. HANDS OF DOOM - 2014. NOVEMBER 30.

A Nagaarum, Tóth Gábor (GuilThee, Pigballoon, Sunset Shpere, ex-Krampüs, ex-Éjfény, és még hosszasan lehetne sorolni zenekarjainak neveit) dobos, basszusgitáros, gitáros, zeneszerző, elektronikus kütyü programozó ˝zenei géniusz˝ egyedi hangulatú elektric-ambient, avantgard, experimentál művészi black/noise metál projektje. A Nagaarum 2011-es termékenyen működő fennállása óta 11 albumot jelentetett meg a maga jellegzetes, nem mindennapi főleg ambient zenei témákra épülő, néha egyszerű, monoton, nyers sikálós dohos témáival.

Az ez év júniusában, az Oroszországi GS Production gondozásában megjelenő legutolsó 11. albuma, a Rabies Lyssa is ezeket a stílus jegyeket hordozza magán. Az viszont kétségtelen, hogy a korábbi Nagaarum albumokat hallgatva a Rabies Lyssa dalaiból most még jobban előtűnnek a lenyűgöző, szinte már légies dallamok, és a csökkentett monotonitás. Helyettük több szerepet kapnak a természeti hangok, a zaklatottabb, elnyújtott, komplex ritmusszekciójú dallamok. Mint, ahogy az hallható az album nyitó Körkép (Kr. u. 2019.: mozi jelenet) 15 perces opusában. Ami egy zenei Bábel toronyként épít egymásra a figyelemfelkeltő, komplex zenei és zajhatásokkal összerakott futurisztikus dallamait. A dal, mint ahogy azt a címe is mondja, egy jövőbeli (ami nem is annyira távoli) mozi jelenetben kalauzol el minket. Egy olyan moziba, ahol a modernkori bábuélet pillanatait nekünk programozott agymosott szerepben láthatjuk.

Következő dala szintén egy 15 perces tétel Belépés (feléledés) címmel. Berobbanó dallamosan sodródó ritmusainak valóban van egy felélesztő hatása, amikre remekül épülnek a népdalszerű, regélős, kántálós tiszta kidolgozott énektémái. Ebben a dalba is ott van a bábeli zenei komplexitás. Ezek megtalálhatók a sikálós, hipersebességű riffek, az elhajló space delejezések és lírai elektronikus futamok kozmikus hang-képeiben. Amik darálódva futnak tovább az Emebertornádó (hatalomátvétel) apokaliptikus gyilkos futurisztikus 100%-os pure black metálos rombolásában. Gábor énekéből kiűzeti a lírai dallamokat és helyettük torz torokhangokkal, hörgésekkel fokozza a tempók feszességét. Egy őrült mozi, őrült futurisztikus üldözési jelenete elevenedik meg a dalban. Mint egy zavaros lázálom, amiben megelevenedik a káosz, a téboly.

A Kilépés (közös halál) monumentális, 12 perces tétele egy misztikus didergető hangoktól átszőtt klasszikus zongorás introval indít, amihez egyfajta gyászindulóként kapcsolódnak a már doom-osnak mondható vontatott mázsás riffek és beteg dallamok. Gábor változatos használja vokálisan lírai és hörgős dallam témáit, valamint a gitár témák lebegős nyújtásai és akusztikus hangulatai egyfajta különös nyugodtságot is kölcsönöznek a záró dalnak.

Mesteri ez az album! Egyedi, steril, kísérletező. Nincs benne semmi giccs, semmi erőltetés. Minden hangnak meg van a maga helye, zaklatott, komor, de mégis fülbemászó harmóniája. Párhuzamot vonni, hasonlítgatni fölösleges… lehet mondani Phan-Thy-Monium, This Mortal Coil, Arcturus, raison d’etre, Atrium Carceri, vagy a Kátai Tamás nevéhez fűzhető Thy Catafalgue. Ez egyedi.

Armand HOD

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





33. HAMMERWORLD - 2014. OKTÓBER

Egy dolog biztos: Tóth „Nagaarum” Gábor színfoltot jelent a honi underground palettáján, s néhány havonta igyekszik is előállni valamilyen anyaggal, hogy ez a „paletta” minél gyorsabban megteljen. Valami kényszeresség lehet a mennyiségi szempont ilyetén gyötrő sürgetése mögött, és ez a végeredményen sokszor hallatszik is. Végül is, a lényeg, hogy az alkotó elégedett legyen művével.
Míg Nagaarum előző lemezén, az Eventum Fatalin minden szám 1-1 természeti katasztrófához kötődött mint szerinte az emberhez egyedül méltó halálnemekhez, addig a Rabies Lyssa a veszettség vírusával foglalkozik. Gábor elárulja, hogy mindig is vonzották a betegségek, kórok, mely lelkesedésében én egyáltalán nem osztozom (engem a halál, a pusztulás, az ember(iség) végórája eszkatológiai, spirituális értelemben felettébb érdekel, azonban ennek orvosi, biológiai, kémiai stb., vagyis materiális vetülete már korántsem, sőt viszolygok ettől).
Maga a lemez szokás szerint egy kísérlet, amelyben ötletszerűen kavarognak a különféle elemek. Ezek lehetnek: black metal, ambient, zajok, zörejek, effektek. A negyedórás nyitó Körkép kifejezetten jó blackes témákat vonultat fel, ahol meglepetésemre Gábor még dallamos énekre is ragadtatja magát. Azután viszont, mintha megijedt volna a metal túlzott jelenlététől, hosszú percekig hangokat, zajokat hallhatunk, majd a Belépés második felében újra visszatér a metal, de egy bizarr, furcsa formában.
A problémám az, hogy a CD-n számos ötlet található, de szerkesztési elvnek nem sok nyomát leltem (az Embertornádó blackes részei is kifejezetten jók). A kidolgozatlanságnak ez a szeretete Nagaarum egyik fő zenei mozgatója. Ha az ötleteknek lenne némi idejük az érésre, kibontakozásra, akkor nagy valószínűséggel egy sokkal összefogottabb, átgondoltabb eredmény születne. Azonban csaknem kizárható, hogy ez valaha bekövetkezik, ismerve az alkotó mély averzióját épp a kidolgozottsággal és az összefogottsággal szemben. Mindenesetre nem kap rossz pontot a lemez, mivel magam is szeretem a kísérletezős zenéket, legalábbis ezek bizonyos százalékát – részint a metalhoz kapcsolódóakat –, és van az anyagnak egy borult hangulata, ami szintén bír egy különös vonzerővel.
A Rabies Lyssa meghallgatható a Nagaarum bandcamp-oldalán, de fizikai változat is beszerezhető az orosz GS Productions kiadásában.

Milán Péter

7/10





32. INTERJÚ: DOOM-METAL.COM - 2014. SZEPTEMBER 14.

Eclectic Hungarian solo project Nagaarum has a prolific output, some of which crosses into Doom territory. Following release of the doomy 'Rabies Lyssa', we wanted to find out a little more about this experimentalism.

Hi Mike! The pleasure is mine!

Nagaarum as a project was established in 2008, but the name changed two years later. After we released the debut GuilThee album Lustration I felt that I hadn't issued some of my musical themes I wanted. These themes were written only on the synthesizers... I couldn't play guitars and bass at that time. Then I had to go to the hospital to a treatment for my knees, so I was forced to learn handling other instruments as well. My main instrument was the drums, but I couldn't play on it with my injured knees.
No problem, I wanted to play my music - I thought this - and as the time flew, I moved on to play the axe and the bass. Since that time my knees healed, so I am a happy man.
It was God's hand I think. If I hadn't had knee illness I wouldn't have played these instruments.

(2) So, Nagaarum is the name you use both for yourself and for your solo band project. Does it have a literal meaning or translation? You changed the band name from its original 'Pigballoon': was that, by any chance, inspired by Pink Floyd's famous 'Animals' dirigibles?

There is not any meaning of the word "nagaarum". This word is an outcome of a mistake I made in the past. I read about two bands in a Hungarian metal magazine, Borknagar and Arcturus. The two bands' names merged in my mind (I forgot both of them and their names became "Nagaarum"). I didn't know the bands, I had heard nothing of their music (in the past)... But the non-existent word "nagaarum" burnt into my mind, and I started to use it. This was maybe in around 2000?!
The project name's was Pigballoon first because I had an idea to compose musics which are similar to early Pink Floyd... But I listened a lot of old-school black metal a year later and my mind was touched by this raw shit. I felt that the name Pigballoon would be to soft for a project which contains metal elements too, so I decided to change the name. Anyway, you are right. The name was inspired by the Animals album by the Pink Floyd.

(3) Aside from Nagaarum, you're also still an active member of GuilThee. Do you consider one to be a main band and the other a side-project, or do they both have equal weight?

It depends on the dates... When I work on my solo project, the Nagaarum becomes the focussed stuff... But when we start to make a GuilThee album, I feel that the work in the band is my real work in the music.

(4) I wouldn't describe Nagaarum as a Doom band, in all honesty, but rather one which sometimes crosses into Doom territory. It's covered plenty of other ground, too: from Dark Ambient and Experimental to Black Metal. Do you have a 'musical manifesto' that you are guided by?

Not really.
I wouldn't describe Nagaarum as a Doom band, either. I can't even enroll any genres for my works indeed, so it is not an intent. When I write music for an album I would like to move along only my instinct. For example... There was the Oort album. I can't tell so much about the working process, because I feel that the Oort composed by The Universe. I was only a tool, a hand, but not a mind. The mind was The Universe which shot the themes to my hands. That album was made over two weeks only from the zero to the stream.
What kind of music could be heard on next Nagaarum album? I have not the foggiest idea.

(5) What would you consider the essence of Doom? Can it be replicated in other forms of music?

Ohhh... I think my knowledge about Doom too incomplete for describing it. I have to learn much more before taking statements of the musical styles.

(6) You've released 11 albums as Nagaarum now, all since 2011. That's a lot of work in 3 years! Do you do it all yourself - composing, recording, mixing, mastering, packaging?

Yes. In the Nagaarum project I do everything except the female vocals in two songs - fortunately :-).

(7) And then you make it all available for free download. You're clearly not driven by commercial considerations: are you creating the music purely for your own satisfaction, or do you hope that it will find an appreciative audience?

All the musicians who say "I don't care for the appreciation", they lie. So all musicians are curious somewhat how the public think about their music. My main goal is self-amusement of course, but good criticism brings me pleasure as well.

(8) Of all your releases, there are two which could most easily be considered Doom - the split with Dreams After Death, 'Kuiper', and the latest full-length 'Rabies Lyssa'. Both of these have now had CD releases through GSP: was that an important step for you, to have a label behind them and a physical pressing?

I would like to add the Oort and Oort II. to my Doom-like albums too. I started to experiment with the dark- slow-loud sounds when I composed Oort.
But to answer to your question, yes, I was very happy when Vitaly sent me a mail from GSP. Previously GSP issued the Kuiper split, and when I put the Rabies Lyssa to my homepage, Vitaly downloaded it. GSP did a good job, maybe the cover art changed a little, but their version is not worse only different from the original.
Anyway I think there is not too much significance to physical releasing nowadays. The CDs, vinyls made for only the collectors and the magazines. I mustn't expect a review without physical promo. So If anybody works for me this obliges me to send physical promo. It is a gift as thanks.

(9) How did the 'Kuiper' project come about? Was it all jointly decided between you and Andras Illés?
To tell the truth I wouldn't have known the funeral doom genre If I hadn't met Andras' music. The first funeral doom music which I heard was the first Dreams After Death album. Maybe it is a weird story I think... After I wrote a review about this album on the Hungarian metal website Fémforgács, and I contacted Andras for an interview. His music is very impressive, loud and arcane. I found myself in another world, the funeral doom style was born for me.
Then we became friends.
Anyway I don't remember who had the idea-master of the split.

(10) What inspired the two bands to choose the Kuiper Belt as the subject matter? Is it related to your two Oort releases, presumably representing the Oort Cloud, with similar 'space' ambience and atmosphere?

Kuiper is not really related to Oort in subject. I'm interested in astronomy and sciences, and I felt that this atmospheric music similar to The Universe's flutters - vibrations... This is a common point in two productions (Oort - Oort II. and Kuiper), but only this is.

(11) In the end, the two halves of 'Kuiper' fitted together very well: it could be considered as a basically continuous work. Were you pleased with that result? How difficult was it to get to that point?

Haha! Very interesting opinion, but we feel the same. But we didn't expect that someone would agree with this. The two parts of the split fitted well despite that we didn't hear each others' work before the finish. I insisted with this method. It was a weird and gripping game and very inspirational.
When we worked about the track Kollidum, we dealt with which note collides interconnecting the end of Andras' part and the start of mine. This was the only coordinated moment on the Kuiper.

(12) Would you consider working together again? Have you any concrete plans to do so?

I told Andras that we could continue the joint work as a new split, but there are some point which should be solved before. Not a big deal but this plan would be delayed. But thank you for this question, this is a good reason to make a new pressure to Andras!

(13) So, after that, you did the two experimental 'Belaja Tajga' albums, and a Black Metal release ('Eventum Fatali'), before coming to 'Rabies Lyssa'. Where did the idea for that come from?
A thought that there are some styles which haven't presented in the palette by Nagaarum before, mainly the clear sounded and designed metal music. I very much like the raw sounds, the instinct-driven things, but not only those. No compulsion to conform or something... Maybe it seems that I would like to leave the raw sounds, but that isn't going to happen. There will be Nagaarum albums similar to Eventum Fatali in the future.

(14) We described it as "a work that offers a distinctly Doom atmosphere, without necessarily possessing a clear-cut Doom composition". Would you consider that a fair assessment, and was it what you intended for the album?

Usually I am in trouble, when somebody talk about musical styles, and I can't categorize my albums. I hear Doom elements when I listen to Rabies Lyssa, but as I said I need to gain more experience in the future for assessing such things.

(15) Is it in a style that you could consider pursuing further? Do you see Nagaarum as potentially covering more Doom territory in future?

No plans. Nagaarum is a free flight. No plans for the far future. Only that I drop out the themes from my mind and from my fingers... I am sure that I will compose new Doom albums, but please don't ask me when.

(16) At the same time, you were involved in the debut release of the 'In Vacuo' project. Is there anything you'd like to say about that work?

There is a good friend of mine at the Fémforgács metal site. Emp is one of my editor-mates, and he is a very talented drummer (educated musician, not like me), but his bands went on hold long ago. We both wanted to make some really heavy - aggressive black based album, and from this idea In Vacuo was started. We released our second shit called Experiment Today, which can be heard at our Bandcamp page. In this project Emp is drumming, singing, writing the lyrics, and managing the graphics. I pluck the strings, my vocal cords too, and one of our friends, Mr.Match (GuilThee), helped us with his saxophone when we recorded Experiment Today.

(17) As such an experimental and diverse musician, do you have any constant influences, musical or otherwise? And what inspires you to start composing a new set of works?

My main influences are Nature, Science and Space. I studied science in the Pannon University nonetheless I don't believe in evolution but Creation. I admire some of these tiny wonders day by day when I walk in the forest, under the sky, or if I only take a breath. These are unable to be self-created phenomenon I think...
Music? My favourite periods in music are the 70's psychedelic and the early 90' metal era. My greatest heroes are the Pink Floyd members maybe... I think what that five persons constituted between 67' and 77' is the high end of the (pop) rock music. In additional I listen a lot of Uriah Heep, Styx, Thin Lizzy and a Hungarian band Fonograf... In the contemporary field I would classify similar ones to these, for example the Porcupine Tree and the Australian band The Drones.
From early 90's came Darkthrone, Tiamat, Bathory... Or the young bands: Craft, Blut Aus Nord, Altar of Plagues, Valborg.
Sometimes I listen to softer music too, for instance Depeche Mode, Tears for Fears, Queen or some classicals like Beethoven.
And I would like to mention some of the brilliant Hungarian bands: Damned Spirits' Dance, Thy Catafalque, Mytra, Vad Fruttik, Burning Full Throttle, Remete, Velm, Kolp, Svoid, Müon, OctoberSun and Karst. Check them, If you have a little time!

(18) With such a busy release schedule over the past years, do you ever get time to relax? Are you considering any sort of break now, or have you more planned for the immediate and long-term future?

I don't really need to relax usually. I don't give live shows, so I have time to work on my albums. I have learnt what are essential for music productions, and I had experienced how I could work fast. Incidentally I don't like to polish an album too much... Maybe its originality gets lost by doing that...

(19) To close, I hope we've given you the chance to present a good picture of the band, but if there is anything you'd like to add, the last words are yours.

The band Nagaarum is equal to me. GuilThee consists four members. I am the last of the founders, but by the time we released our first album there was no founder members of the band, only me.
It is a hard burden to tell something about my bands... We are very very simple persons all four. So all that is interesting of us is the music only. :-)
This is a similar situation with In Vacuo, but there are two members in that band.
In Hungary it's nearly impossible to reach greater popularity, because the only metal magazine (Metal Hammer) puts forward the mainstream shit...
The exciting bands who look for the way of experimentation usually become better known abroad.

(20) Then allow me to thank you once again for your time and the opportunity to talk with you. It has been a pleasure, and I hope we'll be hearing more from you!
Oh, don't do this! I owe thanks to you! Salut to England!

Mike Liassides

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





31. DOOM-METAL.COM - 2014. SZEPTEMBER 14.

Hungarian project Nagaarum is a challenging one to define: in a comparatively short but prolific career (6 years, with 10 full-length albums released since 2011) it has covered a lot of quite eclectic ground, ranging from experimental Electronic/Ambient to full-on Black Metal. (Doom fans may be most familiar with the remaining album: the conceptual split 'Kuiper', with solo Funeral countryman Dreams After Death). And, as a founder member of GuilThee, In Vacuo, and a contributor to various other bands, multi-instrumentalist Nagaarum is actually no stranger to an even wider spectrum of Metal than that covered by this eponymous solo band.

So, is 'Rabies Lyssa' the album that finally marks a shift into outright Doom territory? Well, no, not exactly. In fact, it doesn't truly mark a shift into any definite genre: that isn't how Nagaarum works, each album melding together whatever elements seem to progress the mood best, irrespective of their origin. It's more analagous to the way Prog Rock unites diverse techniques and sounds from classical, jazz, folk and other sources - in this case, producing a work that offers a distinctly Doom atmosphere, without necessarily possessing a clear-cut Doom composition.

At times, it will seem the exact opposite, in fact, with prominent moments of Akira Yamaoka-esque ambient instrumentals, Black metal blastbeats, strains of melancholy Eastern European folk themes and off-beat, almost funky twists. Each lengthy track wends its way through several such progressions, unfolding the dark phases of the last days of a humanity infected with terminal rabies. A mixture of spoken-word, clean melodic and hoarser, snarled vocals narrate the tale in Nagaarum's native Hungarian. At the time of writing, a future full and contextual English translation has been promised, but is not yet available: nonetheless, the often-downbeat, melancholy tone and timbre of the voices - and accompanying samples - do a pretty good job of invoking the necessary imagery to carry that storyline.

As suggested by the opening track, 'Körkép', whose full title translates as Panorama (Movie Scene AD 2019), the album has plenty of parallels to a cinematic presentation. Not in resembling a score to an unseen movie, but in being the auditory equivalent: the different movements and passages within it functioning as changes of scene and camera to highlight and sweep between particular vignettes. And, for all the slickness of presentation and clarity of production, there's no hiding that it's a grim storyline. Whatever interludes of tranquility, or ambient softness, punctuate proceedings, they are never far from the relentless march of the guitar/bass/drum onslaught that comprises the backbone of the music. Somewhat reminiscent of The Fall Of Every Season in the way it slides into and out of these contrasting passages, they can carry more of a bassy, deliberate, blackened Death/Doom feel than anything else, but can also skip uptempo to a frantic Black metal standard (notably on 'Embertornádó'), or even take on a Post-Rock textural feel, as in 'Kilépés'.

Such disparate elements may sound awkward and ill-fitting on paper, but that's far from the case. Nagaarum's compositional palette has an excellent balance to it (even if there are moments when the ambient bridges could perhaps be a little briefer), and the execution of the work is equally good. Originally a drummer, his percussion is leagues above the traditional bedroom-drum-machine so often associated with solo projects, and provides a strong anchor for the riffs and leads - and flights of fancy - which weave through this opus. The overall mood is one of fatalism and inevitability, like a sombre shroud drawn slowly across a desolate landscape - and that, to me, is where its true Doom qualities lie.

This won't be for everyone, and the basic but acceptable CD package from GSP will neither leap out at you, nor add much to the experience (unless you can read Hungarian), but the plain presentation hides a complex and intriguing musical journey. Worth exploring, for those who want to invest some time and effort in absorbing the many and varied progressions within, and don't have a problem stepping into some very blurred genre boundaries.

Mike Liassides

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





30. ROCKBOOK - 2014. SZEPTEMBER 14.

NAGAARUM EDDIGI LEGERŐSEBB ANYAGA: RABIES LYSSA

Általában a legelső gondolatok a legjobbak. Veszprém levegőjében van valami. „Rabies Lyssa” – avagy lysszavírus - magyarul veszettség, jelen esetben a címe a soron következő Nagaarum anyagnak. A borítókép egy „lakatlan” kórházi ágyat ábrázol, az utca közepére helyezve, teljesen rendben van, kissé morbid. (Hol lehet ugyan a páciens? Tán elveszett?!?) Rövid internetes kutakodást követően részletes leírást kapunk a vírusról, annak tüneteiről, terjedéséről és gyógykezeléséről. Mindig halálos kimenetelű, többnyire az állatokat, de az embert is megtámadhatja, első körben gerinc- és agyvelő károsodást okoz. Az úgynevezett Milwaukee-protokoll kísérleti terápia segítségével az ember kigyógyítható belőle, ehhez az alábbi gyógyszerek hathatós kombinációja szükséges: amantadin, ketamin, fenobarbitál és midazolám.

A gyári nyomású lemez ismét a ruszki GSP Music égisze alatt jelent meg és szám szerint négy számot tartalmaz, 100 darab készült belőle, enyém a 29-es. Szokásos minimalista design, viszont most a szövegek viszonylag jól olvashatóan benne lapulnak a borítóban. A zene az ambient elemek mellett most sokkal inkább nagyzenekari képet mutat – a teljes hangszeres felépítést változatosan előadott énektémák színezik – a zene pedig valahol a szombathelyi Sear Bliss és a makói illetőségű Gire, illetve Thy Catafalque keverékeként írható le. Talán. Ezek inkább külső hatások, hangulati tényezők, nem pedig konkrét nyúlások. Ami mindegyik Nagaarum anyagon megfigyelhető az, az eredetiségre való törekvés, céltudatos progresszió. A lemez kettes dala különösképp jól megszerkesztett darab, van benne minden: szólószerű gitárharmóniák, tremolós (?) nyúzások, gyors/lassú/merengős részek, két-lábgép, kozmikus-űrfény hangulat, elszállós ének. Sőt még egy icipici grind is, a végén pszichedeliába torkolló billentyűfutamokkal. Kellemes kompozíció.

Hála a jó égnek s T.G. írói vénájának a 3 track „Embertornádó (hatalomátvétel)” - találó cím - is gyors témával indít, így nem fullad unalomba a lemez. Miközben az R.L.-t hallgatom, még két banda ugrik be valamilyen úton-módon, az egyik a Meshuggah (biztos vagyok benne, hogy T.G. művész úr kedveli az őrült svédek tekervényes fémagy-hálóját) a másik meg a mára már sajnos feloszlott kanadai Strapping Young Lad, amit ugyebár minden valamirevaló extrém metal rajongónak illik ismerni, már csak azért is mivel Devin Townsend zenekarvezető/dalszerző/énekes/gitáros/mágus/stb. nem akármilyen figura.

A „Rabies Lyssa” utolsó tétele, a „Kilépés (közös halál)” címet viseli és egyben méltó zárása a lemeznek, ha lehet azt mondanom, ebben a dalban még jobban kidomborodik az a vonal, ami a második, „Belépés (feléledés)” című trackben elkezdődött.

Úgy gondolom, ez idáig a legerősebb zenei alkotása a Nagaruum-nak, sőt azt vélem T.G. művész úr zenei tarsolyában sokkal több búvik meg, mint azt gondolnák, ezért kíváncsian várom a folytatást, hogy milyen irányba fog elmozdulni.

Lupus Canis

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





29. FÉMFORGÁCS - 2014. AUGUSZTUS 06.

Nem szeretném túlmisztifikálni a dolgot, de úgy érzem, egy csöppnyi szerepem volt abban, hogy Nagaarum kolléga "ittragadt” a Fémforgácson. Hiszen, amikor még nem volt kolléga, én voltam az, aki írt bemutatkozó szólólemezéről, majd be is ajánlottam az Űrerdőt a Hangpróbára. Aztán a folytatást is megkritizáltam. Közben persze elkezdtünk chatelni, ismerkedni, aminek eredményeképpen kezdett előttem körvonalazódni a zenész/ítész személyisége. Bár face to face csak egyszer találkoztunk eddig egymással, elég gyakran előfordul, hogy ráírunk a másikra. Ez alapján biztos úgy tűnik, hogy a személyes érintettség miatt elfogult vagyok Naga-ügyben. Pedig ez nincs így! Vagy legalábbis nem teljesen… :D

Az a helyzet ugyanis, hogy az első két korongot követően egy olyan irányt vett a Nagaarum Univerzum, amivel nem igazán tudtam/tudok mit kezdeni. Az ambient túltengésben szenvedő albumai, és a black metalos Eventvm Fatali is elment mellettem, pedig próbálkoztam velük tisztességgel. Ellenben a GuilThee anyagai rendre betaláltak.
Ezért igen megörültem, amikor kiderült, hogy a 10. önálló Naga kiadvány másabb, konkrétan giltisebb lesz az eddigieknél. Ráadásul a Rabies Lyssa az orosz GS Productions jóvoltából gyári CD-n is megjelent! Ők adták ki Nagaarum és a Dreams After Death Kuiper című splitjét is, és most már az ő nevükhöz fűződik az első önálló, gyári Naga korong. Amiből 30 darabot kapott a szerző. Én pedig tőle kaptam a 26-os sorszámú versenyzőt. A Nagaarum honlapjáról, ingyenesen letölthető pakkban található artworkhöz képest nem sokat variált a kiadó, egyedül a borító "színvilága” lett kicsit más. Egyes részei mintha negatívba fordultak volna… De ez semmit sem von le az élvezeti értékéből! Főleg, hogy a lényeg, mint mindig, belül keresendő. Kezdjük is el a keresgélést!

A lemez tematikáját a veszettség (tudományos nevén rabies lyssa) szolgáltatja. A szerző honlapján, az albumhoz fűzött megjegyzéséből kiderül, hogy miért választotta ezt a betegséget "múzsául”. A CD 4 szerzeményt tartalmaz, majd’ 51 percben. És talán az sem véletlen, hogy mindegyik tétel hosszánál a percek után 59 másodperc szerepel. Vagyis, épphogy nem ugrik át a játékidő a következő egész percbe.
A kezdő, negyed órás Körkép (Kr. u. 2019.: mozi jelenet) tengerzúgással és sirályok (?) hangjával nyit, amik kapcsán csak azoknak nem ugrik be Hitchcock klasszikus filmje, a Madarak, akik még sosem látták azt. Aztán átúszik a bevezető egy kis ambientbe, majd úgy 1 perccel később a rockhangszerek is beszállnak a buliba. Naga előzetesen azt nyilatkozta, hogy a Rabies Lyssa lesz az első kiművelt hangzású, kicsiszolt témákkal operáló műve. És valóban, érezhetően nagyobb figyelmet fordított ezúttal a hangzásra, a komponálásra. Régebben előfordult nála, hogy egyes helyeken túl lett vezérelve a sound, vagy épp nem hatott egységesnek. És a dobtémák is hallhatóan más módszer szerint lettek rögzítve, mint az Eventvm Fatalin. A Körkép kiválóan példázza a jelenlegi Nagaarumot. Fontos szerepe van a hangzásban a dob-basszusgitár kettősének, de úgy érzem gitáron sem volt még ennyire merész és meggyőző Naga, mint most. A leállós, pszichedelikus részeknél többször is felsejlik a Pink Floyd neve, a Körkép kb. 14. percénél beszúrt nevetős hangfoszlány különösen emlékeztet a brit Mesterek dolgaira. A Belépés egy tempósabb, metalosabb nóta, az ének, az időmértékes verselés miatt kap egy népdalos, mondhatni Kátais érzetet. Továbbá azt is sikerül a gigászi hosszúságú dalban bizonyítania, hogy nem kell ahhoz 7-8 húros gitár, hogy igazán mélyre hatoljunk. A hat húrt is lehet úgy hangolni, hogy brutál "zsék” szakadjanak ki a hangszerből!
Az Embertornádó, címéhez hűen még magasabb sebességre kapcsol, blackes témák uralják, és Naga is extrém vokalizálást prezentál. Ebből a szempontból is a GuilThee-re hajaz a Lyssa, ugyanis a károgástól, a dallamos éneken keresztül a narrációig, minden megtalálható rajta. Ha nem is olyan eklektikus, mint az anyabanda alkotásai, színesebb, több irányba terjeszkedő az eddigi Nagaarum lemezekhez képest.
Ami nálam mindenképp pozitívum!
Mint ahogy a Kilépés (közös halál) többszólamú éneke is.
A post rockos, lebegős középrész szintúgy finomra sikeredett! Majd az ebből kibontakozó végkifejlet hozza el a katarzist. Érdekes, de számomra valóban a lemez utolsó 5-6 perce jelenti a csúcspontot…
Erre mondják, hogy szép halál?
Vagy, hogy minden jó, ha jó (az emberiség) vége?
Nem tudom.
Mindenesetre Nagának sikerült egy kerek, hangulatos, emlékezetes albumot készítenie, ami saját értékítéletem szerint, művészi szempontból szólókarrierje csúcsalkotása. Hogy legközelebb mit húz elő a kalapból, meg nem tudnám mondani, de ha jól sejtem nem kell éveket várnunk arra, hogy megtudjuk. :)

Oldboy

8,5/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





28. ART MANIA - 2014. JÚLIUS 29.

Если говорить о Nagaarum, то далеко не сразу найдутся слова, чтобы описать это сумасшествие, которое то держит в напряжении, то удивляет своим мрачным спокойствием и перемены эти столь неожиданны, что скорее всего на протяжении "Rabies Lyssa" - нового альбома проекта, вы будете тщетно пытаться уловить гармонию, вас ждет мощнейший диссонанс. Невольно думается, уж не пытался ли этот загадочный субъект из венгерского подполья, скрывающийся под именем Nagaarum, изобразить симптомы бешенства таким нетривиальным образом? Беспощадно круша все клише, которые когда либо могли сложиться вокруг музыкальных жанров, он подчеркнул в этом своем безумном творении грань между dark ambient и эклектикой, хотя последнее явно превалирует.

Уже из первого трека становится очевидным, что альбом сам по себе сложен в своем построении, по мимо разнообразных музыкальных приемов, как вокальных, так и инструментальных, эмоциональное воздействие сего произведения искусства, если я могу так выразиться, не сравнится ни с чем. Как будто бы автор ставил себе первоцелью выбиться из общей музыкальной колеи, дабы с одной стороны его детище не имело аналогов в мире, а с другой стороны, - "не изобретать велосипед", если говорить о новых, кагбэ уникальных стилистиках, которые на деле совсем не есть таковыми.

Не хватит фантазии, чтобы описать это словами, так как и они вряд ли смогут выразить те невероятные горизонты, которые открывает перед нами "Rabies Lyssa". Слушая этот альбом несколько дней подряд, мне удалось разобраться в некоторых моментах, его характеризующих, например то, что песни построены на подобии матрешки (н-да....хорошее сравнение, ничего не скажешь! xD )... Kаждый трек будто бы разбит на несколько частей. Одна может заканчиваться не дожидаясь вступления другой, поэтому появляется такой эффект наложения одних звуков на совершенно другие. А иногда между ними есть небольшая пауза, капитально сбивающая с толку - где начало? Где конец? А стоит ли над этим задумываться вообще? По-моему, здесь гораздо больше, чем может быть оглашено треклистом альбома, просто это нужно послушать... и хотя все эти непредсказуемые повороты могут повергнуть слушателя в коллапс, эта работа имеет уникальную атмосферу и масштабы, а каждый звук проникает под кожу. В музыкальном плане здесь отсутствует какая-либо рациональность - если то, что состоит из звуков и есть музыка, то это явно не музыка, это не звуки – это полный хаос, водружающий в сознании свою полную и беззаговорочную власть.

P.S. Сложная, невоспринимаемая с первыми прослушиваниями, хаотическая структура песен, ввела меня в настоящее замешательство. Вроде бы встряска, после думовых ровных релизов капитальная, но в то же время слов никаких не шло на ум... наверно действительно есть такие вещи, о которых " не в сказке не сказать, ни пером описать ". Nagaarum это как раз тот случай. Мне стоило больших усилий вникнуть в этот материал, но всё равно, то что ты сейчас наверняка прочитал, это так, словесная диарея. Действительно, слишком сложная штука этот Rabies Lyssa!

Victoria Polshina

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





27. METAL ARCHIVES - 2014. JÚLIUS 24.

Nagaarum is among the most productive musicians I know of. Eleven records in only four years means we have to hurry up getting to know this album as another one might come up soon. Besides, there is his main band, Guilthee, and lately he has recorded a black metal album as well, under the name of In Vacuo. Despite being productive, Nagaarum does not seem to run out of good ideas when writing music.

With the previous record something changed. Being alone in the project, Nagaarum does as he pleases. Consequently, with Eventvm Fatali he left the ambient approach behind, and recorded a metal album. As much as I wanted to love that record, I couldn’t get passed the primitive sound and unwrought vocals. Although it contained some impressive rhythms, it lacked the professional approach, and so, my excitement eventually diminished.

When Nagaarum posted some information about Rabies Lyssa prior to its release, I knew this would be something different again. The brains behind the project managed to hit the nail on the head with this album. This time the record sounds professional and clear without the risk of becoming sterile and lifeless. I certainly did not expect the guitar to sound this thick and smashing. The atmosphere it projects is similar to Guilthee’s best moments, especially on Szemantikai Háromszögek, but Rabies Lyssa is clearer. Each instrument (including the bass!), noises, each melody in the background, the beautiful apocalyptic harmonies, and the tornado-like riffs can all be separately enjoyed.

My other huge surprise was the varied and well-worked vocals. Nagaarum's clear vocal style matches this music perfectly, but we have had access to that only in Guilthee so far. It was high time he had used it in his own project, too. There is something disconsolate about his voice that makes it so enjoyable. There is a tinge of fatality in his tunes, and you’ll find depth and character in his vocal performance, which give the songs authenticity. In the second song, Belépés, some vocal tunes remotely remind me of Hungarian traditional folk melodies. It’s a definite plus. Apart from that, Nagaarum uses his raspy, abrasive snarls as well, the way he does in Guilthee. There is the right amount of each style, and they are empowering each other. It is certainly one of the many virtues of this record.

There are four songs in roughly 50 minutes, and they tell the last days of mankind infected by the rabies virus. The lyrical concept is in balance with the atmosphere of the music. It is sinister and grim, but more fatalistic than depressing. As for the music, I must point out the ingenious, sombre guitar harmonies throughout the record. They are unsophisticated, unforced, and they set up a powerful mood, which is reinforced by breaking metal riffs and ruthless blackened strumming. The song Embertornádó is a proof of this congruent compound accomplished in a masterly way. The ominous piano intro of the last song, Kilépés, gradually develops into a brilliantly layered song, with moments of sick tunes and insanity.

The ambient past is evoked in every song, and in most cases it adds to the exterminative frame of the record, other times (the end of Belépés, for instance) it seems to serve as an interlude between two steps. Here and there I have the feeling that these parts are longer than they should be, but it’s quite insignificant since the album works wonderfully as a whole. It requires patience, attention and inclination for music that demands no other activity while listening to it. Once you are absorbed in it, you are in for a treat. This is Nagaarum at his best.

farrrkas9

90%

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK AZ EVENTVM FATALIRÓL (3)


26. FÉMFORGÁCS - 2014. MÁRCIUS 24.

Nem túl régen, amikor még csak lelkes olvasója voltam a Fémforgácsnak, feltűnt az a szakállas fazon a HP-n, aki általában védelmébe vette a meg nem értett, elmebaj zenéket, melyek nekem már csak hozzáállásuknál fogva is szimpatikusak voltak, de megosztó jellegüknél fogva nem arattak túl nagy sikert a többség körében. Aztán persze nem kellett sok időnek eltelnie és feltűnt, hogy ez az ember maga is nagy elszántsággal alkot, hasonlóan megosztó zenéket, melyeket ki is próbáltam nyomban. Akkoriban jóval kevésbé voltam vevő az ambient muzsikákra, mint mostanság, szóval ennek fényében nem meglepő, hogy az Oort lemezek által képviselt doomos-metalos hangulat jobban átjött, bár soha nem felejtem el A rovátkolt barmok végső győzelme dalcímet.

Jelen ismertető tárgya a 253-mas HP-n 7,1-es átlaggal negyedik helyen végző Eventvm Fatali, Nagaarum tízedik kiadványa, ami idei év február elején jelent meg, szerzői kiadásban. Mint az már a hangpróbán is feltűnhetett, kritikus pont a lemezzel kapcsolatban a stílus behatárolása. Ugyanis a szerző kommentje szerint mind szellemiségében, mind zenei elemeit tekintve színtiszta black metalt hallunk az albumon, de azt is olvashatjuk, hogy ezzel nem kötelező egyet érteni. Kihasználnám a dolgot: szerintem megtévesztő lehet ez, még ha nem is ortodox black metalként aposztrofált alkotás az Eventvm Fatali, de az én kategóriarendszeremben a true x országból származó black metal (temetőkkel, erdőkkel meg miegymással) azért kissé mást jelent. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt! Igazából szerintem Nagaarum van annyira tág látókörű, hogy egyszerűen képtelen egy adott műfaj szűk korlátai közé beszorítani műveit, még ha ezt is szeretné elérni alkalmasint. Az átlag black metal hallgató a hagyományos, vagy attól kevéssé eltérő, zenei és külsőségbeli klisékkel operáló zenéket tartja black metalnak. Én is ilyen vagyok. Sokkal inkább tekintek az anyagra egyfajta fúziós kísérleti zeneként, aminek alapja ugyan a fekete fém, de akarata ellenére is jóval túlmutat azon, hiszen van itt egyszerre black metal, punk, ambient, pszichedelia, stb. Ebben a megközelítésben hallgatva az Eventvm Fatali egy kiváló kísérleti anyag és hangulatában egészen egyedi. Sokszor előfordul szövegmondás az albumon, például az Utolsó korona-kidobódásban, vagy az azt követő Az utolsó vulkánban is, amely dal szerintem az egész anyag legblackerebb tétele, Darkthrone-t idéző hangulattal. Néha olyasmit éreztem, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején burjánzó alternatív-punk hullám egy itt felejtett képviselőjét hallom, black metal alapú zenével operálva. Fontos eleme a lemeznek, ami a borítón és a honlapon is szerepel, hogy az albumon hallható dobfelvétel gyakorlatilag improvizáció. Metronóm nem használható (hála Istennek és persze a Maestrónak), hiba esetén nem újravehető, nem lehet előre írott, stb. Ez igen szimpatikus hozzáállás és a végeredmény külön dicséretet érdemel, nagyon rendben van ez a fajta organikus dobjáték és ha időnként hiba is akad, hát kit érdekel, hisz a gépi dobbal pont az a gáz, hogy soha nem hibázik, ezért olyan embertelen és idegen sokszor a metalos füleknek. Valójában az egész lemezre jellemző egyfajta jóleső természetesség. Gitárok terén sincs ok panaszra, noha az már nem annyira kiemelkedő aspektusa a lemeznek, mint a fentebb tárgyalt dobjáték, de hát nem is vár Malmsteen féle maszturbálást az ember egy black metal anyagon. Gáz lenne. Az alapjában véve metalos hagvételű alkotás szerkezetét többször tarkítják pihentető ambient elemek, az utolsó járvány illetve az utolsó gamma-kitörés dalok teljes egészében ambient tételek, dalszöveggel megtámogatva.

Tematikáját tekintve az album, mint a címe is sugallja, természeti katasztrófák általi halálnemeket mutat be, szám szerint kilencet, háromnegyed órában. A szövegek szerintem teljesen rendben vannak, bár ez ízlés dolga, nyilván nem mindenkinek férnek bele az olyan részletek, mint pl. az első dalban hallható költészeti műremek: „A testem totálisan szétlapult, mikor a tíz tonna kőzet a táncmulatságban rám borult”. Ezek valóban nem segítik elő a téma és a zene sötét hangulatának elmélyítését, de szerintem nagyban hozzájárulnak az egészen egyedi íz kialakításához. Mert hát az egyediség jelen esetben elvitathatatlan és itt magam mögött is hagynám a kategóriák boncolgatását: átlag black metalból rengeteg van, Eventvm Fataliból csak egy. Mind szellemiségében, mind hangzásban, mind zeneileg, és a lemez fizikai megjelenésében. Pont.

Az Eventvm Fatali szokás szerint ingyen letölthető mp3 formátumban a projekt honlapjáról illetve a Bandcampen is fellelhető, én azonban mégis azt ajánlanám, hogy aki szereti az albumot és persze hallgat még hagyományos formátumokon zenét, szerezzen be egyet az igényesen elkészített, Kodak Gold Preservation lemezre írt, sorszámozott és pecsétes fizikai változatból, öt euró vagy more és 200 év múlva, a hibernációból felébredve is teljes pompájában hallgathatjuk az Eventvm Fatalit. Bár egy apokaliptikus méretű koronakidobódást még az sem élne túl. Vagy igen?

Mike666

9/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





25. MYMUSIC - 2014. MÁRCIUS 15.

A zene határán - Nagaarum

„A zene a hangok és a szünetek (csend) tudatos elrendezése, és az ez által kiváltott érzelmek művészete.” (Értelmező kéziszótár). Ez a definíciója, de ennek ellenére nehéz megállapítani, hogy pontosan mi is a zene, hogy hol a határa, mi a művészet utolsó bástyája. Ezek a kérdések már sokakat foglalkoztattak, több műfaj is született ennek a feltérképezésére, úgy, mint a progresszív rock, vagy az experimental metál. Utóbbi egyik legnagyobb hazai bandája a GuilThee. Ebben a cikkben nem róluk, hanem a dobosukról, Nagaarumról lesz szó, és az ő új lemezéről, az Eventum Fataliról.


Az első megdöbbenés a borító belsején ért, ahol az olvasható, hogy a dobnál nem volt előre írt téma, improvizáció az egész, valamint csak egyszer vették fel, nem volt több rögzítése az ütősnek. Itt már éreztem, hogy nem lesz egy egyszerű falat, nem hétköznapi lemezzel lesz dolgom. De ez még csak a jéghegy csúcsa.

A lemez berakása után a zene konkrétan a székembe szögezett: ilyen erőteljes, ugyanakkor szinte emészthetetlen anyagot nem hallottam még. Halottam már előtte is experimental számokat, de közel nem voltak ilyen jók, a maguk nemében. Az ember első érzése, hogy valami zajt hall, ami nem is zene. Aztán egy kicsit még hallgatja, és felfedez benne valamit. Egy belső utazás az agyunkba, legmélyebb betekintés önmagunkba. Ha sikerül találnunk egy fix pontot a zenében, akkor onnan már el tudunk indulni.

Az első szám, Az utolsó földrengés nagyon jó választás volt kezdésnek: 10-ből 6 ember itt ki fogja kapcsolni a CD-t, mondván ez borzalom. De a maradék 4-et a szám végére átjárja egyfajta pszichedelikus érzés, ami magával ragadja. Mintha tényleg egy illuminált állapot venné át a hatalmat a testünk felett, és megváltozna minden, ami körülöttünk van.

Az utolsó becsapódás már inkább az erőről szól: kemény riffek, erős dob, és a hörgés eszméletlen. Egyszerűen pislogni nem tudsz, és nem is érdemes, mert elveszi az időt az agytól, hogy szárnyaljon. Ez a noise/trash metál hangzás teljesen kiüríti az agyat, mintha ébren álmodnánk. Teljesen letörli az elmét, tiszta lappal tudunk továbbmenni.

A lemezre jellemző ez az éles váltakozás: hol nagyon kemény, gyaluló számok vannak, hol nagy lágy, letargikus dalok, a pszichedélia egy olyan formája, amely inkább a drog elmúlását idézi meg, mintsem a pörgését. Így az egész korong egy utazás lesz az illuminált érzésvilágok között: a meghallgatás után már nyitottabb szemmel tudjuk nézni a világot. Ez az egész hullámzás Az utolsó szökőár című számban jön leginkább elő, ahol magán a dalon belül nagyon erősek a váltások. A gitár torzítása egy alapérzést ad, amit követ a ritmus és minden más. Mégis a dob hallatszik ki a legjobban, érezni, hogy azon van a hangsúly. Ez ugyan ellentétes így, de az ambivalencia adja a szám eszenciáját.

Úgy gondolom, hogy erről a lemezről nem lehet mélyrehatóbb kritikát készíteni, mivel mindenkiben erős, nagyon különböző érzelmeket kelt, már aki be tudja fogadni. Aki nem, annak sajnos kimarad ez az élmény, de mindenkit ösztönzök arra, hogy próbálja meg: valószínűleg nem ez lesz a kedvenc albuma, sőt, lehet, hogy többször elő sem lesz véve, de az biztos, hogy el fog gondolkodtatni mindenkit. Arra a kérdésre pedig, hogy ez zene-e… magam se tudok válaszolni. Szerintem egy kicsit más: egy kísérlet, egy határképződmény a zene és a nem zene között. Ezt viszont a lehető legjobb értelemben mondom.

Stewie

7/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





24. METAL HAMMER - 2014. FEBRUÁR

Nyilvánvaló, hogy a black metal túl változatos műfaj ahhoz, hogy minden részletére kiterjedve körül tudjuk írni, de azért nem emberfeletti „dologról” van szó, hogy ne lehetne róla beszélni, ne lehetne meghatározni az ismérveit. Akárhogyan is, annyi bizonyos, hogy ha a befogadót egy black metalnak szánt anyag hallatán elfogja a nevetés, az nem a legjobb jel. Amikor az Eventum Fatali első dalában megszólalt Nagaarum éneke, elmosolyodtam a furcsa acsargáson.

Nagaarum G., aki a Guilthee-ben is játszik, már egy ideje tervez egy black metal anyagot (korábban ambient műveket jelentetett meg e név alatt), melyben az általa előzetesen lefektetett szabályok szerint nem lesznek előre megírt témák, csak improvizációk, és a feljátszás során elkövetett hibákat se korrigálja. Nos, ennek megértéséhez annyit érdemes tudni, és itt a magam tapasztalatait osztanám meg, hogy közel 30 évem alatt, mióta metallal és egyéb extrém/underground zenékkel foglalkozom, a metal műfajon belül bármilyen területen is ténykedő emberek között senkivel nem találkoztam még, aki ennyire furcsán, sőt, túlzás nélkül állíthatóan bizarrul állna a metal műfajhoz, s egyáltalán a zenéhez. S az Eventum Fatali tulajdonképpen e groteszk szemlélet kézzelfogható bizonyítéka.

Jómagam is számos penetráns hangzású demót kedvelek (Grimm, Bak De Syv Fjell, Carpathian Forest, Necromantia, Tormentor stb., stb.), de ez itt valami egészen más. Itt azt érzem, hogy nem csupán amatőr, amit hallok, hanem amatőr is akar lenni, mi több, az amatőrség (s itt nem pénztelenségről van szó) erénnyé magasztaltatik, az amatőrség vezérelvvé, követendő úttá, hovatovább minden más útnál hitelesebbé, autentikusabbá válik. Nos, ezzel a megközelítéssel kevéssé tudok mit kezdeni, de fentebb vázoltam, hogy nem a rossz hangzással van bajom.

A spontán jelleg átsüt az egész anyagon, amelyben vannak jó gitártémák, megoldások, de az eltúlzott ad hoc jelleg, a „lesz, ami lesz” átgondolatlansága ezeket nem engedi kellőképpen érvényesülni. Bármennyire is ragyogó egy aranyrög vagy egy termékeny, zsíros föld, ezeket előbb meg kell dolgozni, meg kell művelni, hogy értéket adjanak. A puszta nyersanyag önmagában nem ad táplálékot, se szellemit, se lelkit, se anyagit. Kell hozzá az ember átalakító tevékenysége, mely ha elégtelen, akkor az eredmény legalábbis visszatetsző.

Nagaarum G. eme nyersanyagán világosan látszik az alkotó zenei ars poeticája: s ez a kísérletezés, méghozzá kísérletezés a kísérletezés kedvéért. Ezt a szemléletet természetesen a metalba is bele lehet vinni, de egy ponton szétfeszíti a kereteket, s noha az se probléma, ha a végeredmény nem lesz metal, ám a veszély fennáll, hogy értékelhető sem lesz. Ide azért nem jut el ez az anyag, de a hányaveti kivitelezés erősen lerontja az összképet.

Ami a koncepciót illeti – a szerző szerint az ember számára az egyetlen elfogadható halálnem az, ha valamely természeti katasztrófa pusztítja el, s minden dal egy ilyen csapást beszél el, néha egészen vicces szófordulatokkal –, számomra teljesen abszurd, azonban kétségtelenül egyedi téma. Még hasonlóval se nagyon találkoztam (kivétel a Tornado a Voivodtól), és illik is egy szélsőséges zenéhez.

A bevezetőben már említettem az ének fogyatékosságát, ami szintén az improvizatív jelleg következménye. Extrém énekhang-kibocsátásoknál bizony vékony a határ, amelyen túl már parodisztikus lehet a végeredmény. Itt ez helyenként be is következett. Ugyanakkor hangulatos a 15 perces záró ambient tétel (Az utolsó gamma-kitörés).

Az elmondottakat úgy összegezném, hogy az Eventum Fatali egy érdekes kísérlet, s mint ilyen helye van az extrémitások világában, de értékei dolgában már bizonytalanabb vagyok.

Milán Péter

6/10



ÍRÁSOK HÁROM AMBIENT LEMEZRŐL EGYBEN (4)


23. ROCKBOOK - 2014. MÁRCIUS 12.

NAGAARUM – "AZ AMBIENT SZÉLES SPEKTRUMÁBAN SZABADON ALKOTVA”

A „Nagaarum” elnevezésű projekt még 2008-ban alakult, erőteljes pszichedelikus rock zenék hatására, s mint máig aktív egy személyes formáció, közel 10 anyagot tett le az asztalra. Ezen albumok összesége meghallgatható a www.nagaarum.bandcamp.com oldalon és egyben letölthető is.

Jelen cikkünk tárgya 3 lemez – a „Belaja Tajga”, „Belaja Tajga 2.” és a „Lombotómia”; mindhárom anyag fizikai formátumban is megjelent és megvásárolható.

Egy bizonyos koncepció köré épült „B.T.” hangjai néhol a norvég Burzum ambient vonalú zenéjének a hangulatát idézik, sajátos stílusban tálalva. Ez keveredik különböző magyar nyelvű narrációkkal, torzított, „lebegős” illetve „űrhangzású” gitárnyúzásokkal, miközben furcsa szintetizátor loop-ok kanyarognak folyamatosan a háttérben. Eközben az alkotó személyisége végig jelen van. A zenét egészben figyelve, van valami éteri és egyben „vészjósló” kisugárzása. Helyenként, akarva-akaratlanul egy Carpenter klasszikus: „A Dolog” ugrott be, aki nem tudja, melyik filmről beszélek, feltétlenül nézze meg.

A „B.T.2.” egyenes folytatása az elődjének – továbbra is egy érdekes koncepció – egy szibériai kutatócsoport „történetét” mutatja be lemez, nagyon sajnálom, hogy nem bírtam elolvasni a borítóban a kézzel írott mondatokat a kivitelezési és nyomdai hibák miatt, pedig érdekesnek tűnik. A zene nagyjából itt is több rétegből épül fel: nem evilági dallamokra, közelítő-távolító szintetizátor loop-okra, kísérteties narrációk, letisztult ambient-szőnyegek meg a „space-gitár” hangzás keresztmetszetére. Az atmoszféra egységesebb és koncentráltabb, letisztultabb képet mutat. Jó példa rá a „Spirál” a „Kitörés” vagy „342k”. Az utolsó dalban egy komor zongoratéma tovább borzolja a hallgató idegeit.

Valahogy a második részt erőteljesebbnek érzem, jobban is tetszik. Egyetlen negatívumként a külcsínt tudnám felhozni, egy ízléses és „kivehetőbb” kivitelezése a lemez csomagolásának sokat dobna az anyagom. Nem a kézzel ragasztott, készített ún. d.i.y. anyagok ellen vagyok (sőt!) , hanem ha már ennyi időt meg energiát fektet az ember a zenei anyag létrehozásába és felvételébe, akkor igenis szánjon időt a designra meg a kivitelezésre is!

Kritikánk harmadik részét a „Lombotómia” című lemez anyaga zárja. Ez kicsit korábban jelent meg, mint a „B.T.” és a„B.T.2.”, normális cd-tokban foglal helyet a kb. 45 perces lemez, ám annál érdekesebb hangulatú zenét rejt.

A lemez cím eredetije egy görög eredetű szó, magyarul koponyalékelést, roncsolást jelent; konkrétan a homloklebeny eltávolítását. Elsőre kicsit furcsán hat a lemezcím, de így ezzel a szójátékkal élve elképzelhető egy fajta párhuzam az emberi agy és a természet fái közt.

Az első három dal egy hosszú kompozíció szétdarabolva, madarakról szól; az első rész elég elvont, dark ambient stílusjegyeket mutat, míg a második egyfajta hídként funkcionál a harmadik dalhoz. Bizarr, kitekeredett dallamok és furcsa zajok borzolják a kedélyeket, a harmadik tételben kibontakozó zenei világ egy viszonylag kellemes, nyugodt tájat vizionál felénk. Lebegős fél-akusztikus gitártémák dominálnak nagyrészt, miközben folyamatos madár-éneknek lehetünk a fültanúi.

A lemez aztán a lecsapódó ásó hangjaival folytatódik, majd egy meditatív jellegű szintetizátor téma gabalyodik össze a morajló tenger hangjaival.

Ez két részből áll – a szirénekről szól, akik énekükkel rabul ejtik a gyanútlan hajóst a görög mitológia szerint– jelen esetben pedig a hallgatót. Külön kapcsolódási pontként említeném meg a szirének ábrázolását, amely félig madár és félig női test házassága, egyfajta kettőséget szimbolizál – a szépség, a vonzás ereje majd pedig a halál, a vég, mint elkerülhetetlen dolog. (Mellékesen megjegyzendő később, aztán haltestű, tengeri lényeknek festették le őket, a határtalan emberi fantáziának köszönhetően.)

Ezután két tétel zárja a lemezt – ezek intenzívebb alkotások – talán az „ambient drone noise” kategóriába illenek, viszont ha körül akarjuk határolni konkrétan a dolgokat– elvont zajokkal, dobokkal, el és szétnyúló emberhangra emlékeztető részekkel; hangulatos és egyben gépies megoldásokkal, illetve komor zongora futamokkal tarkítják a Nagaarum féle zenei világképet.

Az alkotó személyisége ezen az anyagon jobban kidomborodik, s inkább emlékeztet valami megrendezésre kerülő film vagy egy már megtörtént „álom” zenéjére, mint amit szimplán a lemez címe sugall nekem.

Érdekes és egyben nyomasztó világot kapunk a Nagaarum által létrehozott zenei dimenziókban, illik belefülelni az ilyen zenék iránt érdeklődőknek, ugyanis nem sok hozzá hasonló alkotó él kicsiny hazánkban.

Lupus Canis





22. PEST WEBZINE INTERJÚ - JANUARY 31st 2014.

Please tell us about the history of your band and its members.
The Nagaarum as a band is the successor of the Pigballoon formed in 2008. That project was started for an idea "fill-a-hiatus" in the Hungarian musical scene. There was no bands which compose songs in the old school analogue sounding mixed with the metal or ambient. I am the only member of the project and this will not change in the future. For the handling of female vocals in one track I asked Varga Betty because I can't present female voices.

How would you describe your style? Which bands influenced your music?
I compose in absolutely mixed style. I have (doom) metal albums (Oort, Oort II.), ambient releases (Lombotomia, Belaja Tajga 1-2.), but I had composed in experimental electronic for example Nanoverzum. I do not have clear stylized work. All of them are mixed. I use to use the "eclectic dark music" mark when I have to stylize myself. My main influences are from the 70's. My biggest heros are the members of the Pink Floyd. I love the analogue effects, oscillators and the raw rough sounding. I don't believe that the good music is only the flawless-structured compositions when the musicians don't make mistakes. So I like the early black metal hordes for instance Burzum, Bathory, Darkthrone, Mayhem and the contemporary ones 1349, Craft, Necrophobic. Anyvay I listen black and funeral doom music not for a long time. Maybe I don't know the ambient and dark ambient genre like other styles. But I think it is not a problem, because I can compose free and without any influences. From the less hard music I like such as Porcupine Tree, Tiamat (old and new), Depeche Mode, Tears For Fears, Police, Cream, and the classical music.

Why should a metalhead buy your demos/albums?
No need to buy as they can download all of my musics from my official page free :-). But I will be very grateful if somebody buy some of my work in the Bandcamp, or order some CD from my releases. I working on burned discs, but the tracks are burned in the very expensive Kodak Gold Preservation discs for the long life.

What have you released so far and how were your releases received by the public/media?
I have nine releases. Two of these was released as a split album, but these splits were longest than the regular splits. So I take them full-length albums too. My first and second albums are maybe my studies but I don't think that these albums have lesser worth than other ones. Oort and Oort II. are the two experimental doom releases. The theme comes from the space. This albums tell a tale about the Oort cloud which is embaces the Solar system. After the Oort I-II. we worked together with Illés András who is the only member of Dreams After Death. He is a very talented funeral doom composer (the only funeral doom composer in Hungary), and one of my friends. So we released a split called Kuiper. We would had made an album about the Kuiper belt. This area in the Solar system contains the trans neptunian objects (dwarf planets, some of the comets, asteroids). The making process was very exciting and we were very glad in the finish. Lombotomia was made the winter of 2012. I think that the technology revolution and the telecommunication war will kill our spirit and we continuously poisoning our living space. I studied science in the university and before I graduated I felt the big answers for the questions of the Universe would have been elsewhere... I try to express this intuition in my works. Releasing is running continuously in my official page. I had no publisher for the time being (now I am signing with a russian label, but this story will run to the finish later), so if I want to publish some of my albums physically I burn Kodak CD-s and make cover by manufacturing.

Do you play live as well? How's your live activity so far?
No. There is no live shows. The atmosphere and spirituality of this music would be broken in a stage, and I would have a lot of problems to realize the special effects. So I am not interested in gigs. This project is a nameless concept without face. Nagaarum's main aim is for the music to be the absolute focus, the music should be in the limelight. Everything else is irrelevant.

What should labels/zines/promoters know about your band? Why should they be interested in it?
Because I feel that I make something unique. Maybe it seems an overacted self-confidence, but I think it is necessary for a music composer. Without the self-confidence it isn't worth to do this.

What plans do you have for the near future as a band?
I would like to find a label / publisher to release Oort and Oort II. These albums my main works in my metal side I think. Kuiper will release in a Russian label, as I mentioned. I would like to make more much albums, because I have a lot of musical idea which didn't born yet..

Where can we listen to your band and where can we buy your stuff?
I have a youtube channel: www.youtube.com/nagaarumhungary. In the Bandcamp all the Nagaarum matter could be listened in audio quality: nagaarum.bandcamp.com You can follow me in my Facebook site: www.facebook.com/nagaarumband And this is my official page for the .mp3 downloads, media (reviews, interviews, photos, videoclips), story, lyrics: www.nagaarum.com If somebody would like to order Nagaarum CD-s (only three of them released physically - Lombotómia, Belaja Tajga and Belaja Tajga 2.) please send an e-mail to nagaarum@gmail.com. Kuiper is coming soon in manufactured CD format! Follow us for the news! Thank you for the support!

Original article: here.





21. INTERJÚ a Blackbirden - 2013. AUGUSZTUS 20.

Nagaarum/GuilThee ~ "Nem szokásunk visszanyúlogatni régi dolgainkhoz..."

Még annak idején, lassan két éve, amikor elkezdtem a blogot, T. G. avagy Nagaarum volt az egyik első interjú vendégem. Azóta nem egyszer olvashattatok interjúkat az új anyagaival vagy a zenevilág viszontagságaival kapcsolatban. Lássuk mi újság a Nagaarummal és a Guiltheevel.

Üdvözöllek kedves Nagaarum itt a Blackbird Music Blogon sokadjára is. Elég sok minden történt veled mióta nem beszéltünk... Hogyan foglalnád össze az elmúlt egy évedet?

Hahó Len!
Egy év az nálam bőven rengeteg... Hol is kezdjem. Mi van most? Augusztus? Nos az utóbbi egy évet mondjuk tavaly júliustól számítjuk, akkor azóta megjelent négy szólóanyagom, egy split közreműködésem a Dreams After Death-tel, ami terjedelme alapján akár egy egész lemez is lehet, és javában készül az új GuilThee lemez is. Mellesleg a Washington államban élő Daniel Steven Oles is felkért, hogy a kisfilmjéhez írjak zenét. Ahhoz még csak egy promo video van, jelenleg az anyagi hátterét teremti elő a forgatásnak és színészeket próbál.

Leginkább a Dreams After Death split hátterére vagyok kíváncsi. Milyen volt együtt dolgozni Andrással?
Régóta készültem rá és volt pár akadályozó tényező, de nagyon élveztük. Leginkább azért, mert a splitünk két része úgy készült, hogy csak a legvégén mutattuk meg egymásnak, mikor már teljesen készen volt vele mindkettőnk. Az ő 35 perce nyitja, majd a negyedik dal közepénél van egy átfedés, ahol már én zenélek.

Na és mi a helyzet a másik négy szóló anyaggal? Volt köztük néhány érdekes darab. Ha jól emlékszem volt szó egy készülő improvizatív, élődobos anyagról is.
A másik négy szólólemezből kettő az Oort és az Oort II. Az Oort során éreztem életem eddigi legdurvább ihletét. Az a lemez két hét alatt készült el a nulláról a netes megjelenésig. Egyik nap úgy keltem fel, hogy az Oort felhő jutott az eszembe, ami ugye a Naprendszert körülölelő egy-két fényév átmérőjű üstökösmag - búra.
Fingon nincs, mi vezérelte akkor az ujjaimat, de leültem, és csak jöttek a témák a gitárból, aztán a szintetizátorból és már rajzoltam is meg a dobot. Utána jött az Oort második része, ahol egy kicsit időztem, főleg a Sedna dallal. Az egy nagy ötlet nagyon nehéz megvalósítása.
Utána két dark ambient cucc jött, amiket szintén nagyon élveztem csinálni, mivel nem kötöttek zenei szabályok. Az Oort-okat ugyebár eleve doomosra akartam, viszont a Lombotómián és a Belaja Tajgán irgalmatlanul elengedtem magam.
Az improvizatív, reccsent black anyag egyelőre várat magára, mert most a GuilThee-vel kell foglalkozzak. De ahhoz már fel van ütve a dob. A GuilThee-hez is, csak ez utóbbit profi stúdióban vettük, és kiművelt hangzása lesz, a nekroblack Nagaarum anyag meg nemhogy keveretlen lesz, de pontatlan is. Ugyanis nem fogom a hibáimat javítgatni rajta.

No igen, a Guilthee anyagot szerintem már sokan várják. Múltkor beszélgettünk a zenekarról és említetted, hogy a Lustration-t tartják az eddigi legjobb lemezeteknek. Visszanyúltok majd az ottani dolgaitokhoz, vagy valami egészen újat próbáltok hozni?
Nem szokásunk visszanyúlogatni régi dolgainkhoz, viszont valószínű, hogy akaratlanul is megjelennek korábbi jellemző dolgaink, hiszen ezt lehetetlen irányítani. Illetve lehet. Mondjuk producerrel, de a produceres lemezkészítés abszolút távol áll tőlünk. Nem sok dolgot jelenthetek ki előre, de ha valaha a GuilThee ismertebb banda lesz, akkor sem fogunk ilyent csinálni.
Szóval ez megint egy olyan lemez lesz, amilyent még nem csináltunk. Már eleve az élő dobok miatt is. Bár a mai dobszemplerek már olyanok, amiken nem hallod meg, hogy nem élő, és mi a GuilThee-vel nagyjából ezt meg is tudtuk így csinálni, mégis úgy érzem, hogy csak most tudtam ténylegesen megvalósítani azt a dobstílust, amit mindig is vissza szerettem volna hallani a banda anyagairól.

Koncertezni továbbra sem tudtok/akartok?
Nekem semmi kedvem. De hogy mit hoz a jövő, azt ezzel kapcsolatban nem tudnám előre megmondani. Bár gitározom és basszerozok is, és minden GuilThee anyagon énekeltem is többet - keveset, a hangszeres technikám egyedül a dobbal van olyan szinten, ami a színpadon is működik, így nekem jutna a dobos szerep. Imádok dobolni, de a dob pakolás a hisztériát hozza belőlem elő. Ezen kívül utálok szar helyen aludni, szarul kajálni, utálom azt érezni, hogy csak arra kellünk, hogy jöjjön valami közönség, és utálok a saját koncertemen pénzért inni a sört, mivel a csaposnak fingja sincs, hogy én lennék az a pöcs, aki az előbb a színpadon izzadt.
Tehát kösz, de erre nincs szükségem. A zenével kapcsolatban a kreatív rész érdekel. A színpadi bemutatás egy cseppet sem. Egyedül a GuilThee többi tagja tud rábeszélni.

Ez az a hozzáállás ami miatt szeretlek rendszeresen meghívni egy-egy interjúra. Kimondod azt, ami valószínűleg az összes zenész fejében ott motoszkál időről időre. Mert hát a zenélés sajnos nem csak az alkotás öröméről szól és nem mindig kapják meg a zenészek azt a figyelmet, amit megérdemelnének a sok gyakorlás, próba és munka után.
Talán másfél éve lehet, hogy készítettünk egy interjút a magyar zenevilágról. Mit gondolsz, azóta javult a helyzet?

Az egyetlen talpon maradt lap, a Hammer sem csinál semmit, csak tolja előre az évtizedes biztos befutók halál unalmas anyagait. No meg azokat a balek bandákat, akik belemennek a lappal együtt megjelenő CD-k kiadásába valamelyik kiadójukkal. Az egész lapnál néhány embert tudok tisztelni. Milán Pétert, mert van egy értékraedje és bár nem értek vele teljesen egyet ideológiai dolgokban, de azt kétségkívül tudja, hogy mi az érték a zenében. Lénárd Lászlót, mert működteti a hammerworld.hu-t ahol azért futtat kis bandákat is és fura zenei kísérleteket meglépni merészelőeket is. Ugyanez egyébként él Milánra és Uzsekára is, akik a Sokkoló Extrában rólunk is írtak már nem egyszer. De az olyan szintű baromságokat, mint a Hammergirl vagy mi a rák volt, egyszerűen nem tudom hová tenni. Valamint, hogy minden lapszámban a pofámba röhög valamilyen rovatból Paksi Endre. Köszmá...

Az előbb említettél egy filmzenés projektet. Egészen pontosan miről van szó?
Egy, a Seattle University-n filmezést tanult amerikai fazon ír és rendez egy rövidke kis filmet angyal/démon témában, és már egy ideje figyeli a Nagaarummal leművelt zenei kísérleteimet. Megkeresett, én meg örömmel elvállaltam a dolgot. (itt megtalálod a film trailerét: http://nagaarum.com/hirek.html)

Csak hogy a hangszermaszturbátor olvasók is kielégülhessenek... Készül neked egy nagyon különleges, egyedi gitár Sanyibácsinál. Mesélnél egy kicsit róla?
Haha! Nem bírod ki. :)
Hát legyen.
Nemrég kitaláltam, hogy érdekes kísérlet lenne, ha ötvöznénk a mélyre hangolt hangszerek orgánumát a világ legegyszerűbb felépítésével, a legósdibb hathúrossal.
Ezért felkerestem Papkeszin Kovács Sanyi bácsit, aki számos jó nevű zenésznek gyártott már speckó hangszereket. Pl Temesi Bercinek basszust vagy Bóta Balázsnak a Stonehenge-ből gitárokat.
Szóval szóltam neki, hogy kérnék egy Fender Telecaster kópiát, de olyant, amit H-ra lehet hangolni. Ehhez speckó szubszonik nyakat csinál. A test és a nyak ugyanabból az anygból lesz, mint az eredeti Telecasterek, annyi különbséggel, hogy nála a fa legalább 10 éve szárad, így azokat le is körözi hangban. Természetesen az elektronikája, a húrláb, a potik, kulcsok, mintden eredeti gyári Fender lesz rajta. Egyediségét növeli viszont a dolognak, hogy a stratókhoz hasonlóan hajlatokat kértem rá, hogy kényelmesebb legyen játszani rajta hosszú távon. Lassan el is készül. Már láttam a nyers kivágott fát és a kész nyakat.

Köszönöm ismét a válaszokat és jó munkát kívánok az új Guilthee és Nagaarum lemezekhez. :)
Mi köszönjük! Én meg jó fülezést hozzájuk! Meg kellő óvatosságot!

Kulutácz "Len" Lenhárd

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





20. INTERJÚ a Zenevilágon - 2013. MÁJUS 2.

GuilThee, Nagaarum: legyünk olyan banda, ahol a tagok kilétét totál homály fedi - interjú Té Gé-vel

Rég terveztem egy villáminterjút a veszprémi illetőségű GuilThee zenekar dobosával, Nagaarummal, ami a mai nap folyamán össze is jött. Volt miről témázni, hiszen egy újabb albumon dolgozik a brigád és mindemellett Nagaarum, Daniel Steven Oles újabb filmjéhez ír zenét.

Szia Nagaarum! Akkor kezdjük a legaktuálisabbal. A minap kaptuk a hírt, hogy egy amerikai filmes szakember, Daniel Steven Oles kért fel arra, hogy készíts zenét a filmjéhez. Mesélj, honnan az ismeretség? Mit tudhatunk a filmről?
A szokásos történet. Daniel hallotta pár zenémet, és úgy érezte, hogy ez kell neki. Ő trailereket készít, a Seattle Egyetemen tanulta a filmezést. Nem messze a lakóhelyétől forgatták annak idején a Twin Peaks sorozatokat, amiknek egyébként nagy rajongója vagyok. Kb. 10 perces kis történet lesz egy angyalról, aki eltéved valahol, valamikor. Harc egy démonnal... Mivel szeretem a vallási vonatkozású dolgokat, így nem sokat gondolkodtam...

Érdekesen hangzik. A Nagaarum videókért is te vagy a felelős? Értem ezalatt, hogy teljesen magad készíted őket?
Igen. A nyersanyagot magam veszem fel, és a vágást az effektezést is én csinálom. Értelemszerűen azon ritka pillanatokban, ahol látszódom valamennyire, ott barátok kezelték a felvevőeszközt. Nos, a legutóbbi Nagaarum album novemberben jelent meg -de javíts ki kérlek, ha tévedek... Készülnek újabb szerzemények? Igen, az a Lombotómia volt. Egy dark ambient anyag. Azóta a Dreams After Death-tel készült egy split. Illetve tekinthetjük a terjedelme alapján inkább két teljes anyagnak, mivel Andris és én is 35 percet zenéltünk még. Ez február tizedikén, Andris születésnapján jelent meg digitálisan. Most, hogy a térdeim rendbe jöttek a doboláshoz, tervben van egy dobra épülő black anyag elkészítése. Nulla zenei ötlettel indítva, a dobot véve először, megírt témák nélkül élesben. De általában eléggé heurisztikusan szoktak születni az anyagaim, tehát lehet, hogy beelőzi valami egészen más.

Így pontosabban mikorra tervezed a következő anyag megjelenését?
Ez most nagyon képlékeny, mivel a GuilThee-vel már elkezdtük a negyedik lemez megírását. Valószínű, hogy annak a befejezése nyárra tolódik, így az sem kizárt, hogy saját magamat is meglepem vele olyannyira mindjárt. Viszont a dobot élőben fogom rögzíteni, mint ahogy fentebb említettem, de arra meg még nincs módszer. Tervben volt ugyan, hogy meglátogatom Pallagi Atesz barátomat az Amp Stúdióban, ez ügyben, de akkor valamelyest ugrott a sufnituning összkép. Szóval teszek egy kísérletet arra, hogy két térmikrofonnal veszem fel. Ha annyira moslék lesz a végeredmény, amit még az én idegrendszerem sem tűr el, akkor jön Atesz.

Értem.:) A Lombotómia fizikai formában is kapható. Sokan éltek a megrendelés lehetőségével?
Huszon-egynéhányan rendelték meg... Szóval nem mondanám, hogy nagy lett volna a fizikaira a kereslet. Viszont a honlapomon a letöltésszámláló 320-on áll. Plusz megjelent egy rakás torrent oldalon, és direkt letöltős helyen is. Az első három tétele által alkotott szvithez készült videót meg már több mint 10 ezren megnézték a YouTube-on.

Azért ezek szép számok...:) A fentiekben szóba került, hogy készül a negyedik Guilthee lemez. Mire számíthatunk, esetleg egy újabb koncept albumra?
Most azt találtuk ki, hogy előbb lesznek szövegek, amiket megzenésítünk. Ez eléggé jól meg is valósult az anyag egy részére. Viszont a GuilThee-re is jellemző a nagyfokú rugalmasság, már ami a lemezeink megvalósulását illeti. Úgyhogy Mr Match-et valamelyik nap épp arról kérdeztem, hogy lenne-e kedve jamelni egyet, csak úgy... Amit kifőzünk, azt meg akár fel is vehetjük később... Most belegondolva hihetetlen, hogy mára már ez a módszer tűnik furának. Az meg, hogy koncept album lesz-e szerintem majd akkor dől el, ha VIII. jobban látja már az összképet. Neki mindig nagy szüksége volt arra, hogy a gyakorlatilag kész lemezt hallja még, mielőtt a szövegeket véglegesíti. Nekünk meg izgalmas azt figyelni, hogy a teljesen szöveg nélküli dalokat hogy változtatja teljesen meg az éneke. Ez különösen a Szemantikai háromszögek esetében jött elő. De most ugyebár szövegek már vannak. Némelyik még az eddigieknél is sötétebb...

Sötétebb?! Az nagyon jó! Nos, konkrétan miről szólnak?:)
Hogy miről szólnak? A jó ég tudja, mert VIII. nem magyarázta el mindet... Egy-kettő persze kibogozható. De az egyiket sikerült annyira megtekernie, hogy bár cselekményről szól, az sem derül ki, hogy egyes szám hányadik személyben zajlik az a bizonyos cselekmény, illetve, hogy a főhős az "én" vagy a "te".... Totál káosz.

Szerintem imádni fogom!:)
Efelől kétség nincs!:)

Tehát, a megjelenést kb. mikorra tervezitek? Szerzőiben gondolkodtok?
Ez attól függ, hogy mennyi időt cseszünk el a dobfelvételekkel. Mivel analóg dobokkal még csak egyszer dolgoztunk (analóg dobok - megőrülök, hogy a 21-ik század milyen baromságokat termel már ki kifejezések szempontjából...), így rendesen fogunk a hangzással szenvedni. Mr. Match eléggé ad a hangzásra velem ellentétben, aminek kimondottan örülök. Aztán a többi már gyorsabban fog menni szerintem. Herr meg második babájának a megszületését ünnepli pár nap múlva. Így az is kérdéses, hogy ő mikor tud pengetni. Azért még mindig ő az egyetlen valódi gitáros a csapatban. Match és én csalók vagyunk. Az, hogy szerzői lesz-e vagy kiadós, majd kiderül, de mostanra sikerült előkerítenünk pénzt egy szerzői gyári formátumra is. De ezzel kapcsolatban inkább nem mondok semmit, mert még az sem biztos, hogy akarjuk-e a kézzel fogható CD-ket. Vagy ez inkább attól függ, hogy rajtunk kívül is elég sokan akarják-e.

Persze, hogy akarjuk!:) Herrnek pedig gratulálunk!
Köszönjük!

Vannak tervek a negyedik album borítómunkáit illetően?
Aha. Ezt meg VIII. kérte most. Egy barátja festeget, és egy régebbi verse már megihlette egyszer. A Szemantikai háromszögeket az unokatestvérem festette, úgy érzem, hogy nagyon jól el lett találva a zenéhez. Egyébként nincs bajom a fotó alapú borítókkal sem. Köles Misi barátunk csinálta pl. a fotókat a Homunculus Paradoxonhoz, amit szintén telitalálatnak érzek. Viszont ha VIII most megint festetni akar, hát tegye. Általában nem szokott kijönni rossz végeredmény az ötleteiből.

És gondolom, majd az új lemezhez új promó fotók is fognak készülni. Azok is széteffektelt, felismerhetetlen formában kerülnek majd nyilvánosságra?
Természetesen. Szeretem a vizuális káoszt. Szerintem ehhez a zenéhez nem nagyon menne eleve a beállított csoportkép. A csoportképek valamilyen szempontból mindig viccesek. Nem a jó értelembe. Ha mosolyog a banda, azt mondják rájuk, hogy gügyék. Ha befeszülnek, akkor pózolnak. Ha semleges pofát vágnak, akkor meg elvontkodnak. Egy jól belőtt effektelés meg roppant izgalmas lehet. Legalább is a mi halálosan hétköznapi fejeinknél mindenképpen.

Értem, illetve próbálom megérteni…:) Már rég meg szerettem volna kérdezni, hogy miért volt szükség az álnevekre?
Még nekem volt egy olyan öletem régebben, hogy legyünk olyan banda, ahol a tagok kilétét totál homály fedi. Ez persze már el lett rontva, hiszen a két első lemezen még a saját neveinken nyomultunk. Aztán igazából annyi előnye maradt a dolognak, hogy mivel a szólóanyagaim is Nagaarum néven vannak, így könnyű a két projectet összekapcsolni. Nincs emögött semmi több, semmi misztikum.

Az újonnan érkezett érdeklődőnek van...:)
Neki talán, valóban.

Már talán kérdeztem valamikor, hogy tervezitek-e színpadra vinni, megmutatni a dalaitokat élőben is a közönségnek? Van rá esély, hogy majd egyszer legyen egy GuilThee koncert?
Hát ez pont most nagyon aktuális, mert Roy, aki Az Animid Effect főnöke és az Éjfény basszerosa vetette fel, hogy lehetne esetleg évente egy koncertet adni. Ő ugye az első két lemezen gitáros/énekes volt nálunk, és én afféle örökös tagként tekintek rá. Iszonyú sokat hozzátett a GuilThee-hez az első két lemezen, és ha koncertre kerül sor, ő mindenképp velünk lesz a színpadon. Viszont, ahogy számbavettem a megoldandó problémákat, kisült, hogy szinte csak problémákból áll az egész dolog. Tehát egyelőre biztosan nem lesz GuilThee koncert. A legkisebb probléma még csak az arctalanság. Ezen felül csak nagyobbak vannak. Én például lusta vagyok koncertezni. Ez azt hiszem nagyon sokat elmond.

Én azért bízom benne, hogy egyszer összejön! Tudom, hogy sietsz, de még végezetül annyit árulj el, hogy a GuilThee-vel lemezmegjelenés előtt ízelítőként nem terveztek esetleg egy klipet?
VIII felvetette az ötletet, viszont én nem szeretek dalokat kiszabadítani az éterbe megjelenés előtt. Így az csak akkor lesz, ha a többiek megszavazzák. Ez esetben fejet hajtok, pár percig utálom az egész világot, majd megvonom a vállam, és mehet a klip legyártása. Klipet már én is szeretnék egyébként a GuilThee valamelyik dalához. Kíváncsi vagyok, hogy mit főznénk ki együtt a többiekkel. Ezzel nem vagy egyedül…:) Köszönöm a válaszokat, további sok sikert a bandának! Én köszönöm az érdeklődést!

Pál Andi "Andóca"

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK ÉS INTERJÚK A KUIPERHEZ (6)


19. FÉMFORGÁCS - 2016. JÚNIUS 29.

Hajnali fél három. Olyan helyen lakom, ahol ebben az órában egy pisszenés sem hallatszik. Szinte űrbéli csend van. Kiváló alkalom, hogy a Kuiper-övről olvasgassak, és ideális időpont eme ismertető megírására is. Illés András (Dreams After Death) és Tóth Gábor (Nagaarum) közös splitjének megismeréséhez egyébként sem ajánlanék nappali időpontot.

2013-as anyagról van szó, szóval alighanem sokan megismerkedtek már vele, de hátha akadnak olyanok, akiknek ez eddig elkerülte a figyelmét. Két remete-projekt közös érdeklődése talál egymásra ebben a bő 70 percben, ami nem más, mint a hatalmasságában felfoghatatlan, és minden alkalommal ámulatba ejtő űr; pontosabban a Neptunuszon túl található, tőlünk 30 csillagászati egységnyire lévő kisbolygóöv (1 CsE = kb. 150 millió km). Ami a zenét illeti, a Dreams After Death a funeral doom oldaláról, Nagaarum pedig inkább a dark ambient felől közelíti meg a Kuiper-övben keringő égitesteket, de kisebb-nagyobb arányban mindkét alkotó él a két műfaj által felkínált lehetőségekkel. Atmoszférikus zenével van tehát dolgunk, amelynek befogadása nagymértékben függ a körülményektől és a hangulattól. Talán nem is érdemes a szokott módon közelíteni hozzá, még kritikaírás szempontjából sem, hiszen aki képes kiszállni a mindennapi rohanásból, hogy fülére tegye a Kuiper lemezt, annak úgyis kialakulnak majd saját érzései, gondolatai, és az itt hallható zene által kivetített képeket az egyéni képzelőerő határozza majd meg.

Közhely utazásként jellemezni egy zenei művet, a Kuipernél azonban kénytelen vagyok ezt akár ki is hangsúlyozni, hiszen nem akármilyen odüsszeiát foglal zenébe jelképesen a két zenész. Aki ismeri a 2001 Űrodüsszeia című filmet (abszolút kedvenc!), az pontosan tudja, miféle embert próbáló, jellemet és életfilozófiát újradefiniáló útról beszélek.

Dramaturgiai szempontból nagyszerűen felépített anyagnak érzem a Kuipert. Hangulat és érzések szempontjából szerencsés, hogy a Dreams After Death kezd és Nagaarum fejezi be a lemezt, de ezt igyekszem meg is magyarázni. Illés András zenéjében a kozmoszra való rácsodálkozás érzése mellett van még valami emberi, valami földi. Én ezt úgy tudom elképzelni, hogy ahol a Beyond the Planets-szel bekapcsolódunk a végtelen felé tartó útba, ott bár régen elhagytuk a Földet, mégis tapintható a hozzá való kötődés. Az ultralassú vaskos riffekben nyilvánul meg a Földtől mindörökre elszakadt, a saját világát az új megismerése érdekében feláldozó űrutas minden belső szenvedése. Az űrben töltött idő első néhány hónapja, amikor még minden az újdonság erejével hat, már a hátunk mögött van. Évek telnek el úgy, hogy az ingerszegény környezet, a monotónia és a vérfagyasztó csend az őrület peremére, a belső marcangolás kínjai közé sodorja az embert. Utasunk küzd a honvágy és a tehetetlenség érzésével, a lemez pedig ezzel a lelki agóniával indít. András hörgése az űrben bolyongó és a tudásszomj vezérelte asztronauta magányát fordítja le a hangok nyelvére. Időnként eltompulnak kínjai, elgondolkodik kivételes sorsán, rádöbben a kozmosz egyedülálló szépségére, de ugyanakkor ridegségétől megborzong.

A szemem elé kivetített képekben újabb évek telnek el, égitesteket hagy maga mögött, amikorra eltompul a szülőbolygó iránt érzett ragaszkodása, és lassan képes elfogadni misszióját. A Frozen Lightnál fogja fel először, amit lát. Olyan érzések rohanják meg, amelyekről ő maga sem tudott korábban. Ekkor eszmél rá igazán az űr valódi szépségére, a hatalmasságára, önnön helyzetére és szenvedésének hiábavalóságára. Szinte magába szippantja a végtelen, és ez euforikusan hat rá. Megtapasztalja az elengedés mámorító érzését és nem kapaszkodik többé a múltba. A fordulópontként is felfogható Kollidum dalnál járunk, amelyet a két zenész közösen írt. Ez képezi számára azt az átmenetet, ami visszafordíthatatlan folyamatokat visz véghez benne. Az új szemlélet teljesen alkalmatlanná tenné őt a földi életre, ha fel is merülne a visszatérés lehetősége, ezért abbéli vágyai és hiányérzete megszűnik. Bár az Impakt, amely már Nagaarum szerzeménye, még magán hordozza az elszenvedett sebeket és mellékhatásait, mégis, annak a világnak már semmi köze nincs a Földhöz. Talán betegséggel küzd, talán a közelről megtapasztalt Jupiter és Szaturnusz látványa okozta révület tör ki rajta, mindenesetre az űr újra igazi rögeszméjévé válik, erősebben, mint valaha, hiszen azzal ajándékozta meg őt, ami csak nagyon kevés földinek adatik meg, a valódi tisztánlátással.

Amikor azt hittük, a semmibe tartunk, tévedtünk, hiszen itt csak feléledtünk. (...)

Most világlott csak fel végre, a vaksötét semmibe érve, hogy hol voltunk, s mi végre. Ki kellett ezért jönni a végre.

(narráció a Peremnél című dalból)

Több mint egy évtizedes utazás után eléri a kezdeti célt, a Kuiper-öv törpebolygóit, a porladó fagyott égitestek ködét, az igazi cél azonban ekkorra már a Napnál is világosabb. A Null-dimenziónál című tétel már egy megbékélt, megvilágosodást elért, spirituális ember képét fedi fel, akinek az élete beteljesedett, aki már színről színre lát. Az ismétlődő „otthon vagyok” sor ezt a fajta boldogságot sugallja. A dal mély hangon előadott, nagyon szép énekkel is szolgál a hallgatójának, amelyből én sokkal többet is el tudtam volna viselni, de értem, hogy ezen a lemezen nem a vokálé a főszerep. Hangzás szempontjából pedig nem ártott volna még mélyebbre, még vastagabbra venni a torzított gitár lassan vánszorgó témáit, hogy fokozza a kívánt hatást, de majd legközelebb.

Pontszámnak itt semmi értelmét nem látom. Bár egyik projekt sem tett le korszakalkotót az asztalra a Kuiper című split anyaggal, már ami a funeral doom és az ambient zenéket illeti, a teljesítmény mégis átlagon felüli, és talán a témaválasztás okán is, de nagyszerűen érzik, mit kell sugallnia egy ilyen műnek. A megfelelő pillanat kiválasztásán és a kedélyállapoton sok múlik, a zajos hétköznapoktól kimondottan távol tartandó.

A magányos űrutas 2013-ban lépte túl a Kuiper-öv peremét. Vajon hol járhat most?

Farrrkas

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





18. ARTMANIA (Oroszország) - 2014. OKTÓBER 5.

Nagaarum is the individual project of Gabor Totam who is the multinstrumentalist and the generator of mad musical ideas by origin from the small Hungarian town the Tortel. Despite the modest the place in the European discharge Hungary doesn't cease to please with musical openings in the form of little-known performers who work on the underground stage day and night. And here one from them now will tell for us about own creative achievements and about the latest album is named the "Rabies Lisa" which became recent reveletion for the Moscow label the GSProd.

Hi, Nagaarum, I have for you one tempting offer - at me appeared a desire to talk with you concerning that you are engaging within the your "child" named is Nagaarum and to acquaint with your music our readers.

Hi, thanks for the interest!

I will begin with the general question - how was making this project? Do you participate in any collateral projects?
The Nagaarum as a project was established in 2008. But it's name was "Pigballoon", because in that time I would have liked to make a one-man band which composes music is similar to 70's of the Pink Floyd. But I was contacted an illness called black metal, and I decided to change the name. Pigballon sounded too soft for a harsch and raw musical concept. Anyway I have two other bands beside the Nagaarum. GuilThee is an eclectic/avant-garde metal band with four members founded in 2006. And the other formation is the In Vacuo which established 2013, and we are collaborating with my editor matein the Femforgacs Hungarian Metal Website . In Vacuo plays abstract/atmospheric black/death metal.

Within stage of your creative activity you have pretty extensive discography. 11 albums! To think only! I consider that for 6 years, in which current you work with Nagaarum, it is very much decently. Tell how may you work so fruitfully? Have you a good muse or simply have you a lot old materials, which you decided to realize in the albums?
Due to I don't give live shows I have more much time to compose new themes. Composing is in progress continuously in my musical lab. It is not a burden but a hard work. I have spent time in the past to learn how the electronic stuffs work, and I had to study the secrets of the mixing/mastering. And of course I practiced hard playing on different instruments. I haven't got a precise or very fast techniques nevertheless. I try to use simply ways to make mood.

Maybe have you a good muse or simply have you a lot old materials, which you decided to realize in the albums?
Both and neither. I don't really work with old materials. Generally all the Nagaarum albums contains new themes except in a few parts... And the muse of mine is the nature, and space. When I come home from the forest I am full of impressions...

And what about split the "Kuiper" with the Dreams After Death? As you got acquainted with Andras Illes and why you decided to show oneself with him on one opus?
Andras is a very talented young guy who has definite opinion about the music and the world. I am not really in the funeral doom genre before I met him. So despite the fact that he is younger than me, I think I learnt from him a lot of. So after I write the "Oort" and "Oort II". Albums the idea was born to do something together with him. I don't remember who shot out the idea anyway...

"Ambient, Noise, Electronic, Experimental Doom, Dark Ambient, Black Metal" - such tags i met on musical sites where there are links to your music. Everyone calls Nagaarum's style in own way, but in what direction do you relate your creativity?
Hmmm... It is a problematic question because I can't move away far enough emotionally from my songs to measure them. I use to say: my songs represent some of eclectic musical style.

Is it somewhere possible to find lyrics of your songs? It would allow to understand completely sense and to like your musical paradigm.
Yes, I will finish the upload the song lyrics to my website soon, and I aimed to translate them in English.

Now lets talk about your last release. As far the "Rabies Lyssa" differs from the previous albums in the conceptual plan, doesn't? And why you christened this work such name which designates the viral disease called by rage?
Maybe differs but there are some similar moments to the former ones. I very like to read about natural disasters, and I think the disasters as the category include the epidemics as well. My former album the "Eventvm Fataly" tells a short stories about nine natural disasters (hurricane, tornado, volcano, gamma-ray flash, earthquake, epidemic, tsunami, impact, sun crown eruption). I feel that the epidemic is a good subject for a concept story.

Album's design is interesting and unusual. I say about a horrible picture on cover, with the represented bed which has been thrown out on the middle of the street any gloomy small towns...maybe such cover has to inform something for listeners, supporting his imagination specifical image of any chaos or something like that?
The empty bed symbols the despondency which people feel when a rabies epidemic eradicates the mankind. The humanity disappears in the last days and this extinction is inevitably. The first track is an outlook - how does people live in the modern society day by day... In the second one I would like to show, how does the infected human feel itself when start the first symptoms of the rabies disease. The third part ("Embertornado hatalomatvetel" = Human-tornado) is the rage in the second stage of the rabies. The rabies is a fatal illness no one survives. And the final song on the album is the big close - the physical death. The death of an individual person and the death of the human race. Extinction.

As far as I know, split "Kuiper" and a latest album of "Rabies Lyssa" were not so long ago are published in Russia. What brought you on GS Production label?
I have some conditions when I look for a label: 1. I need that the mp3 versions of my songs can be downloadable because of the spreading and promotion. 2. If I offer the product of my mind to a label, I will expect the releasing on manufactured CDs, not on the burned discs. I have no problem with the burned CD-s but I can burn them in my PC so I don't need a label for this. 3. And of course the GS Production work with private budget. GS doesn't exploit the bands, the method is very correct, the fulfillment is precise.

Maybe these works were published earlier? If it so, that their re-releases differ from initial versions?
No. The "Kuiper" and the "Rabies Lyssa" have never released before the GS releasing. My albums use to release in electronic format first but as an author's edition. Both of this albums' first physical releasing managed by GS.

On your official page there are links for downloading of all your 11 albums. It that - such way of advance of your art?
I think that in the 21st century no one buys physical format but the collectors only. So I will increase my audience easier if I offer my albums free in mp3 format. Enhanced audience = more collector = more CDs sold.

Are you excited by sales of your releases and in general, what do you think of commercial aspect in creativity?
Commercial aspect in nowadays? Are you kidding me? :-) So I will be happy if I don't make deficit to my label...

Do you involve in record of the albums sessional musicians or you prefer to work independently?
I work unaccompanied. I do everything in the Nagaarum project (composing, recording, vocals, artworks, videos, homepage) and it will not change. Nagaarum is my lonely journey.

Are there any personal moments or have you any other sources inspiration in your music?
It is various, but not too specific. So I don't really share about anything of my personal struggles or problems. Nature, space and the science are more interesting.

Why Nagaarum created such mysterious image?
Because I would like to emphasize my music mainly and not the surface... My face or my personality is irrelevant and less interesting than you think.

Thanx!!!!
The pleasure is mine!

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.




17. ROCKBOOK - 2014. AUGUSZTUS

Egy furcsa split, azaz megosztott lemez lesz a mostani recenzió tárgya, melyen két előadó művész, név szerint – a veszprémi illetőségű Nagaarum, illetve Illés András (ki egymagában alkotja a D.A.D.-t) mutatja be sajátos értelmezésben zenei elképzeléseit. A hazai underground körökben jártas emberek számára nem csenghet ismeretlenül a Nagaarum név, aki egyben a szintén veszprémi, pszichedelikus extrém metálban utazó GuilThee zenekar tagja is. Illés András munkásságával ez idáig még nem találkoztam, így hát, Nagaarumhoz hasonlóan (ahogy ezt a cd borítójából megtudtam) Ő is egymaga írta/szerkesztette és játszotta fel a részeit ehhez a közös anyaghoz.

A lemez első három dalát a Dreams After Death képviseli egészen a „Kollidum” című szerzeményig, ami egy közös zenei darab, de erről majd később. Lassú, málházós léptekkel indul meg a D.A.D. zenéje, atmoszférikus doom metálhoz közel álló hangulatokat megfestve. Néhol a My Dying Bride ugrott be, mint hatás, de közel sem annyira mélyen apokaliptikus, depresszív, mint a britek zenéje, a kísérletezős jellegen van inkább a nagyobb „nyomaték”.

A „Gate To The Unknown” hosszan elnyújtott, szinte drone-ba hajló gitár-morajlásai egyfajta furcsa transzba juttatják a hallgatót, miközben egy emelkedett hangulattal bíró szintetizátor téma visz egyre messzebb a kiindulási pontunktól. Nem a gyorsaságé a főszerep. Azért hozzáteszem, csak úgy, mint a Nagaarum, úgy a Dreams After Death zenéjének is szerves részét képzi az ambient és a drone stílus, tehát itt senki ne számítson szélvészgyors tempókra meg feszes tukatukára, mert inkább a merengésen - befelé figyelésen – meditáción van a fő hangsúly.

A fentebb említett „Kollidum” című szám egyik érdekessége, amellett, hogy zárja/nyitja a következő zenei szekciót (amit majd Nagaarum jegyez) ez egyfajta kollaborációs track, amelyben a két zenész által megírt ötletek olvadnak egybe egy furcsa történetté. Érdekes hangulata van.

Nagaarum az „Impakt” című dallal kezd, nem a tőle megszokott módon, viszont annál hatásosabban. Előtérben a teljes hangszerelés, dob-gitár-basszusgitár-ének, illetve szintetizátor összjátékára épülnek fel a nóták, melyek közé szépen integrálódnak a jellegzetes „nagaarumi” életérzést hordozó dallamok.

A lemez második szerkezeti részét teljes egészében Nagaruum dalai alkotják, ami érdekes az eddig általam hallott anyagai és e között, hogy itt sokkal kevesebb ambient-es merengés, filmzeneszerű zaj-szőnyeg van benne, több a „mozgás”, ha lehet ezt mondani. Gondolom szándékosan történt így minden, egy bizonyos zenei koncepció szerint és úgy, hogy kohézióban legyenek a lemez dalai egymással. Apropó zenei koncepció, a mű címe Gerard Peter Kuiper holland származású csillagász nevéhez fűződik, róla egy kisbolygók alkotta övet is elneveztek, az ún. „Kuiper-öv” -et, amely a Naprendszerünkben a Neptunuszon túl levő égitestek kozmikus gyűrűjének is mondható.

A kiadvány minimalista design-ja is ezt hivatott tükrözni, aminek nagyon örültem viszont, az egy kisebbfajta csillagászati „térkép” a belső borítóban. Kár, hogy ilyen kicsiny helyre kellett bepakolni ennyire sok és érdekes információt, szívesen elmerültem volna egy részletesebb és több oldalon szétterülő grafikon rendszernek, ami egyben „vizuális eleségként” szolgál a szemnek miközben a „Kuiper”-t hallgatjuk.

Maga a cd, kézzel számozott, 100 darab jelent meg belőle az orosz GSP-Music jóvoltából, beszerezhető a kiadó honlapjáról, illetve meghallgatható/letölthető a Nagaarum bandcamp oldaláról. Ambient és atmoszférikus doom metál rajongóknak ajánlott az anyag.

Lupus Canis





16. HAMMERWORLD - 2013. ÁPRILIS

Két egyedül dolgozó hazai underground zenész egyesítette erőit ezen a megosztott anyagon. Eredetileg EP-nek indult a kiadávány, de aztán, ahogyan mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, és végül 70 perc fölé kúszott a terjedelem. Ez bizony nagy türelmet igényel a hallgatótól, de az irányzat, amelyben az alkotók mozognak, ritkán tűri az időbeli korlátokat, s valójában ennek a zenének a jellegétől sem áll távol az extrém hossz.

A Dreams After Death mögött Illés András játszik funeral doom metalt, amelyet már két saját albumán is hallhattunk. Mindkét lemez alapján világos, hogy ez a zene egészen közel áll hozzá, ismerője a műfajnak, értékeinek, és a színvonal is magasan felette áll sok kinti produkciónak. A funeral doom András esetében úgy értendő, hogy a sokszor a metalra sem hagyományos értelemben tekint – maga a funeral doom is a metal legszélén helyezkedik el –, hanem a gitár is egy eszköz egy vízió, hangulat lefestésében. A másik fontos, sokszor a gitárnál is fontosabb eszköz pedig a szintetizátor, amellyel András ambient hangképek, hangtájképek megfestését végzi. Aki ismer ilyen zenéket, tudja miről van szó. Ugyanakkor az ezen az albumon hallható első két tétel (Beyond The Planets, Gate To The Unknown) mindenképpen metal szerzemény, s mint ilyenek, az eddigi legnehezebbek a Dreams After Death-től. A Gate To The Unknown nagyon lassú és komor funeral doom kompozíció, amely már olyan formációkat juttatott eszembe, mint az Until Death Overtakes Me. Itt már dobok sincsenek, hanem a vaskos doom riffek elnyúló kúszását, vánszorgását véljük szinte látni, nem „csupán” hallani.

A három DAD-szám után Kollidum címmel jön egy közös tétel, amely András témájával kezdődik, majd Tóth „Nagaarum” G. (lásd még: GuilThee) fejezi be. Innentől kezdődik a lemez Nagaarum része, ami hasonlóan érdekes. G. Andrásnál is messzebbről tekint a metalra, ugyanis nála a szintetizátor a főszereplő, s a gitár ennek témáit csak kiegészíti. Ugyanakkor a két eltérő hangszer megoldásait sikerült egy nagyon jó hangulati egységbe kovácsolni, s ennek alátámasztására A peremnél című dal jó példa lehet. Itt doomos riffeket hallhatunk, de még gitárszólókat is, amelyekre nem számítana az ember egy ilyen jellegű anyagban. Doomos riffelés egyébként az Impaktban is hallható, ez súlyosabb, sötétebb szám az előbb említettnél, akár funeral doomként is aposztrofálható. Minden részét nem vesézem ki az albumnak; hosszasan megnyíló, sok hallgatást igénylő kiadvány ez olyanoknak, akik szeretnek belemerülni egy lemezbe.

Ami e közös anyag témáját illeti, az a világűr, mindkettejük szenvedélye, s erről elolvashatjuk gondolataikat a Nagaarum honlapján. Aki kedveli a súlyos gitárokat is felvonultató kísérletező ambient/metal zenéket, keresse ezt az anyagot, amely letölthető az említett honlapról. Tervbe volt véve a fizikai CD kiadása is, de ez végül nem valósult meg.

Milán Péter

8/10





15. ZWARE METALEN - 2012. MÁRCIUS 24.

Een dubbele opgave uit Hongarije van het eenmansproject Dreams After Death van András Illés, die atmosferische funeral doom maakt en Nagaarum, wiens gedeelte meer metal vertoont dan het vorig jaar besproken Lombotómia dat toch vooral in de ambientsferen geplaatst moest worden.

De eerste vier lange nummers zijn van Dreams After Death. Atmosferische doom metal met kosmische trekjes, lang uitgerekt met krakende scream/grunts. Het klinkt als een mix tussen traditionele funeral doom à la Krief de Soli en Esoteric, maar dan zonder de wazige hypnotica. Geen verrassingen hier.

Nagaarum brengt een gelijksoortige vorm van doom, zelfs nog instrumentaler. Het is minder dreigend dan Dream After Death en maakt een nog slomere indruk door het lagere gehalte aan actieve bestanddelen. Het ontbreek Nagaarum bewust of onbewust aan scripts en daardoor is het eerder geschikt als achtergrondmuziek met een slaperig relaxatie-effect dan een dromerig effect. Blijkbaar was dat ook bij het ambient werk ook wat het geval.

Voor de funeral doom liefhebbers is dit een kleine tip, met een beetje zoekwerk kun je deze ook gratis afhalen van het net (via onderstaande bandlinks). Geen dagelijkse kost maar wel een aangenaam tussendoortje.

Reager

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





14. DARK-WORLD - 2012. DECEMBER 12.

Не знаю, какие моменты побудили Dreams After Death и Nagaarum сыграть вместе, но то, что получилось, все-таки заслуживает своей отдельной рецензии. Вышло как-то два в одном, совместное творчество двух проектов немного разного уровня атмосферности. Хотя то, что получилось в итоге, угодит большему числу любителей, нежели выйди что-то одно и определенного жанра. Альбом состоит из трех частей. Выступления первого проекта, потом совместная композиция с переходом к музыке второго проекта. Явление нечастое, но и не редкое.

Так, Dreams After Death не изменяет своим традициям повествования в тягучих и мрачных тонах, основы музыки зиждутся на сплошном мрачном гуле, которая не обделена своего очарования, даже в злобном рыке и рвущих душу мелодий. Не обходится и без набивших оскомину болячек жанра, природной однотонности, когда никто не утруждает себя принести что-то свежее в этот мрак, еще что-то более темное. В любом случае, все композиции исполнены довольно качественно, с подобающей жанру манерой и вызывают восхищение слушателя, если тот осмелится погрузиться в эту пучину депрессивной реальности.

Ближе к середине, мы подходим к поворотному месту альбома, а именно совместно записанной песней Dreams After Death и Nagaarum, которая является ключевым фактором в изменении всего хода повествования. Плоды общих усилий выступают пограничным состоянием между двумя проектами и вбирают в себя частичку и первого и второго, что идет только на пользу исполнению. Лирика, смешанная с упадком и кризисом окружающего... ох, что не говорите, а слушать такое все-таки интересно. Не всем, но кому надо - послушают.

Другое дело, что последующая часть, которой владеет Nagaarum, как-то слишком резко меняет темп повествования, заменяя мрачность на более спокойные и гладкие тона. Определенная манера нагнетания страстей здесь имеет свою четкую структуру, но поначалу даже как-то настораживает слишком лайтовая лиричность. Как мне кажется, все-таки немного уступает этот проект своему предыдущему товарищу. В любом случае, кому не понравится, может вернуться к первой части и наоборот. В это хороший плюс альбома, тем, что спектр, кому понравится, здесь немного выше, чем у проектов, выпущенных в одном стиле, одной группой, например. Но это все интересно с точки зрения ценителя такого разнообразия. Кто хотел интересной музыки, не получит частичку оной из-за таких вот экспериментов.

Что сказать. Вышел хороший альбом, получилось довольно неплохое смешения жанров, позволяющий ознакомится с творчеством двух таких интересных проектов и их потенциалом. По моей субъективной оценке – это весьма неплохой альбом. Он имеет свои плюсы в разнообразии, в открытости новым веяниям, мрачности и доли лиричности. Имеет и свои недостатки в слишком большой упрощенности, медлительности и резкого перепада настроения, в принципе, всего тона рассказываемого здесь музыкой. С этим нужно быть осторожней и правильно расставить приоритеты. Но, считаю, что "Kuiper (Split)", выпущенный в этом году, хорошо справляется со своей задачей по навеванию различных дум и поглощению вашего внимания к себе. Пусть ненадолго и на чуть-чуть, но и этого хватит для начала.

Изгнанник

4/4

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK A LOMBOTÓMIÁRÓL (1)


13. ZWARE METALEN - 2012. DECEMBER 12.

Vroeger ging het project door het leven als Pigballoon, maar misschien is het niet slecht dat de man achter dit project gewoon zijn eigen nickname gebruikt heeft om deze ambient nu te benoemen. Nagaarum krijgt het kind als naam mee vandaag en vanuit de erg onduidelijke website van de band blijkt wel dat de man in kwestie al eerder wat materiaal vrij gaf, al blijft het wat vragen oproepen of dit nu zijn eerste of tweede album is.

Nou ja, album. Nagaarum brengt naar eigen zeggen iets dat te situeren is tussen dark ambient en eclectica, wat dat laatste dan ook mag betekenen. Verwacht hier zeker geen rillingen op je lijf van de grillen en de diepgang, deze Hongaar blijft behoorlijk op de oppervlakte met zijn geluiden. Hier en daar durft er even een lichtjes dreigende golf op te treden, en op de tweede song trippelt de man bijvoorbeeld weg met zijn oceaangeluiden. Zulke zaken kunnen voor extra sfeer zorgen, maar uitgezonderd de momenten dat Nagaarum echt de iets dreigendere, duistere kant opgaat, wordt echt teveel klemtoon gelegd op nutteloze zaken die het zaakje gewoon maar doen verwateren. Erg veel vogelzang en oerwoudgeluiden en over het algemeen ook niet teveel diversiteit in de effecten.

Een project dat goed staat als sfeerschepper op de achtergrond, al moet je dan eerder in oerwoudstemming zijn met hier en daar misschien een lichtjes spannender moment. Die momenten worden echter totaal niet opgebouwd naar climaxen binnen Nagaarum en op die manier blijf ik met een erg leeg en verward gevoel achter. Een te mager concept waar dus ook geen echte richting mee opgegaan wordt. Teveel rust en teveel vraagtekens, maar al bij al niet ondraaglijk.

Reageer

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK A NUT - A NÉMA VENDÉG CÍMŰ KÖNYVRŐL (3)


12. FÉMFORGÁCS - 2012. SZEPTEMBER 1.

„Miért kell mindig a dolgok miértjét kutatni? Miért nem tudjuk azt megtenni mi emberek, hogy lemondunk a tudásról, és az életet választjuk?”

Ezek a sorok lehetnének akár az elsőkönyves szerző, T.G. Nagaarum művének tételmondatai is. Természetesen onnan valók, egész pontosan a 198. oldalon, a lap tetején találhatók. De ha elárulom, hogy a Nut – A néma vendég egy sci-fi, akkor elég szokatlannak hat egy ilyen kijelentés, kérdésfelvetés, ami gyakorlatilag a tudomány, az empíria mindenhatóságát vonja kétségbe, kérdőjelezi meg. Hiszen a science fiction, azaz tudományos fantasztikus irodalom, ahogy a neve is jelzi, erősen támaszkodik a tudományra. Legalább akkora teret kapnak a sci-fi regényekben a tudományos vívmányok, mint a fikció, a képzelet.
Nincs ez másként a Nut esetében sem.
Csak éppen a történet végére a tudomány emberei a hit embereivé válnak, vagy legalábbis a nem minden áron való tudás "igéjét hirdetik”.
No de kezdjük az elején!
A történet 2075-ben, tehát a már nem annyira távoli jövőben játszódik, amikor is az emberiség már elkezdte a Mars és a Hold gyarmatosítását, de folyamatosan zajlik a Naprendszer összes bolygójának és azok holdjainak feltérképezése, vizsgálata. Egy ilyen rutinfeladat végzése közben a Dolbe IV jelzésű űrszonda, és a Tolvaj nevű kis holdjárója még 2069-ben váratlan felfedezést tesz a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon. Egy hatalmas méretű, földönkívüli jármű roncsaira bukkannak. De mielőtt elkezdenék a szerkezetek a tudományos elemzést, az érdemi munkát, a szonda aksijai lemerülnek.

Így nincs más hátra, mint előre, embereket kell küldeni a Titánra! Meg is kezdik hét asztronauta kiképzését, a Majory testvérek irányítása, felügyelete alatt. Igen ám, de az ikerpár egyik tagja, Andy egy ideje furcsa, megmagyarázhatatlan "jelenlétet” érez. Képzelődik? Vagy valaki, esetleg valami tényleg kapcsolatba próbál lépni a tudatával, az elméjével? És jó ötlet egy ilyen emberre bízni az űrhajósokkal való kapcsolattartást? Kérdések, amikre választ vár az olvasó, ha belekezd a Nutba.
Hogy kap-e rájuk?
Nem feltétlenül.
De nem is ez a lényeg!
A Nut-II fedélzetén megkezdi a hét asztronauta az 5 hónapig tartó útját a Titánra, és ahogy közelednek, egyre érdekesebb, fantasztikusabb eseményekben lesz részük. A csapat egyébként 7, különböző nemzetiségű szakemberből áll, akik közül a két kulcsfigura a kapitány Stanley Scott és első tisztje, a magyar származású Tímár Bertalan. Ők érzésem szerint párhuzamba állíthatók a Majory testvérekkel. Bár mindannyian tudós emberek, mégis Andy, az ikrek egyik "fele”, aki a "jelenlétet” tapasztalja, fogékonyabb az ösztönvilágra, míg testvére, Murty vaskalapos empirista. Stanley ugyancsak a tudomány embere, míg első tisztje Berci, egyre inkább a hit felé fordul, amiben a Nut-II útja során bekövetkező események komoly szerepet játszanak. Több időt tölt a Bibliája társaságában, mint társai körében… Utazásuk alatt fölszednek egy tárgyat, amit Harmincnégyesnek neveznek el, és nem kevés fejtörést okoz számukra, de a Titánra való érkezésük és ott tartózkodásuk sem nevezhető zökkenőmentesnek.

Ennyit a sztoriról, aki kedveli a rendhagyó, filozofikus sci-fiket, az feltétlenül szerezze be az eddig zenészként ismert T.G. Nagaarum könyvét!
Arthur C. Clarke fanok biztos díjazni fogják, de nekem olyan művek is beugrottak olvasása közben (inkább hangulati szempontból), mint Stanislaw Lem: Solaris és Éden című regényei. Filmek közül pedig (valószínűleg a Harmincnégyes miatt) a Gömb című alkotás.
A szerző ügyesen variálja a sztori sebességét, hol felgyorsul, hol lelassul, és ahogy közeledünk a végéhez, sőt a könyv második felétől, teljesen beszippantja az olvasót, aki már annyira kíváncsi a végkifejletre, hogy alig bír magával. Ha valakiben elsőre nem tudatosul, hogy az író magyar, akkor az utolsó lapon lévő ajánlásra vessen egy pillantást, vagy írja be a böngészőbe a feltüntetett linkek egyikét. De Berci se véletlenül lett ám Berci! Úgy gondolom ez egy nagyon szép gesztus a mi asztronautánk, Farkas Bertalan irányába! De Nagaarum nem lenne Nagaarum, ha nem építené be a Nutba kedvenc filmjét, a Donnie Darko-t is.

A regényt a Novum Publishing adta ki, 2012. június 12-én jelent meg. Azóta a kiadó nevet váltott, united p. c. néven működnek tovább, de megtartották azt a jó szokásukat, hogy az arra érdemesnek talált kéziratokat ingyen jelentetik meg könyv formájában!
A Nut is ilyen formában jelent meg, de engedtessék meg egy kis kukacoskodás: értem én, hogy nem egy multi kiadóról van szó és nem tízezres példányszámban gyártják le a könyveket, de a 4870 HUF így is elég irreális. Természetesen a belbecs "felbecsülhetetlen”, de egy 278 oldalas, puha borítású, fűzött könyv ritkán szokott ennyibe kerülni. És még egy anomália: a lapok jó minőségűek, szép fehérek, viszont az első és hátsó borítófedél alig vastagabb a lapoknál. Ezt sem tudom hová tenni…

Bár lehet, hogy ezzel is csak rá akartak erősíteni Naga könyvének mondanivalójára, azaz: nem kell mindig, mindent, minden áron tudnunk, megértenünk!
A Nut – A néma vendég megrendelhető INNEN!

Oldboy

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





11. EKULTURA - 2012. AUGUSZTUS 17.

A XXI. század második felében a rutinfeladatokat végző Dolbe IV jelzésű űrszonda váratlan és megdöbbentő felfedezést tesz a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon. A kicsiny, automatizált szerkezet leszállás közben egy hatalmas, minden kétséget kizáróan földönkívüli eredetű űrjármű roncsaira bukkan a fagyott hold felszínén. Azonban a szonda akkumulátorai lemerülnek, mielőtt még érdemben meg tudna valamit a titokzatos járműről.

Természetesen a világ űrnagyhatalmai nem hagyhatják ennyiben ezt a korszakalkotó felfedezést, rohamtempóban építenek egy addig soha nem látott méretű űrhajót, hogy fedélzetén hét asztronautával a Naprendszer egyik legtávolabb zugába küldhessék, ahova ember még soha nem merészkedett. Ekkor a Hold és a Mars gyarmatosítása még gyerekcipőben jár, így a leggyorsabb hajtóművekkel is öt hónapig tartó út minden fenntartás nélkül nevezhető forradalminak. Azonban már a Nut-II startja előtt baljós előjelek jelentkeznek. A program egyik magas beosztású vezetőjét egy furcsa, vissza-visszatérő láthatatlan „jelenlét” zaklatja, melyet leginkább ahhoz az érzéshez hasonlíthatunk, amit akkor érzünk, amikor egy lidércnyomásos álomból felriadva meg tudnánk esküdni rá, hogy valaki áll az ágyunk lábánál a sötét szobában. Ennél az idegen és titokzatos jelenlétnél csupán annyi a különbség, hogy nem tudjuk feloltani az ágyunk melletti kislámpát.

Azonban az emberiség történetének egyik legfontosabb küldetését semmi sem hátráltathatja, a Nut-II késedelem nélkül elindul a Titán felé. Bár a szupermodern űrhajó fedélzetén eleinte minden terv szerint halad, a Mars és a Jupiter között lévő aszteroidamezőt elhagyva – amit ekkor joggal tekinthetünk az emberi civilizáció határmezsgyéjének – megszaporodnak a furcsa incidensek. A legénység különböző tagjai szokatlanul kezdenek viselkedni, élen a magyar származású első tiszttel, Tímár Bertalannal, aki a minden asztronautában csillapíthatatlanul égő tudásvágyat és kíváncsiságot sutba dobva a legénység többi tagjától elzárkózva a Bibliába és a vallásba menekül. De az űrhajón utazókban annyira erős a küldetés teljesítésének vágya, hogy még maguknak sem hajlandók bevallani, hogy valami nincs rendben, nemhogy a földi irányítószemélyzetnek.

A küldetés ötödik hónapjában a széthulló legénység már csak abba a szalmaszálba kapaszkodhat, hogy a Titán fagyott és sötét felszínén majd választ kapnak millió kérdésükre. De mi történik, hogyha a XVIII. század óta bálványozott tudományos módszer csődöt mond a narancsosan derengő jéghideg metántavak partján? Mihez kezdhet a XXI. századi racionális elme Pandora szelencéjével, hogyha megfosztják a természettudományok arzenáljától?

T. G. Nagaarum regényére gondolkodás nélkül mondhatom, hogy nem tartozik a megszokott sci-fi regények közé. Igaz, nagyon sok tudományos fantasztikus történet született, melyben olyan idegenek szerepelnek, akiknek a technológiája annyira fejlett, hogy Arthur C. Clarke szavaival megkülönböztethetetlen a varázslattól. Azonban ezekben a könyvekben az emberek technológiája mond csődöt, és a történet végén az olvasó mindig kap egy kielégítő racionális magyarázatot, még akkor is, hogyha kérdéseinek egy része megválaszolatlan marad. Azonban T. G. Nagaarum írásában nem a technológia, hanem a racionális, empirikus megismerés teljes kudarcáról beszélhetünk. De akkor mi marad a vakon botorkáló emberi elmének a természetfeletti szférában? Hit? Tagadás? Bezárkózás? Téboly? Az író erre a filozofikus kérdésre keresi a választ Nut II fedélzetén a legénység különböző tagjainak reakcióiban.

A regény tempója zaklatott, hol felgyorsul, máshol lelassul, a párbeszédek rövidek és lényegre törőek, ugyanakkor gördülékenyek, a narrátor sokszor egy-egy tőmondattal löki tovább a cselekményt. Mindez egyre csak gyűlő feszültséget kelt az olvasóban, aki egyre nagyobb sebességgel rója a sorokat, hogy végre kielégíthesse felcsigázott kíváncsiságát. De persze a regény azért van így megírva, hogy az olvasó azonosulni tudjon a Nut-II fedélzetén utazó asztronautákkal, akik egyre őrültebb tempóban, egyre több szabályt és előírást felrúgva rohannak a Titán felé, hogy megkaphassák hőn áhított válaszaikat.

Azoknak ajánlom ezt, a magyar szerző tollából származó párját ritkító regényt, akiknek van idejük és kapacitásuk arra, hogy a könyv elolvasása után végiggondolják a sorok mögött rejlő üzenetet, mert ha nem emésztjük meg ennek a filozofikus történetnek a mondanivalóját, akkor értetlenül fintorogva fogjuk csóválni a fejünket.

Veres Kristóf György

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





10. AUTODAFE - 2012. JÚLIUS 9.

Volt már testen kívüli élményed? És azon belüli? Van halál az élet előtt? És végighallgatott már bárki is egy teljes Nanocyborg Uberholocaust-számot? Ezekre a fontos kérdésekre is válaszolhatna Thomas Gabriel Nagaarum új sci-fi regénye, ha akarna, de a mű sokkal fontosabb eszmeiséget tűzött zászlajára: azt igyekszik az olvasó diónyi agyába vésni, hogy ha egy sötét hold felszínén furcsán fénylő foltra bukkan valaki, ekkor élete hamar tébolyba fordulhat át – főleg, ha nem a Mézga Aladár Különös Kalandjait nézve fedez fel ilyen ismeretlen jelenségeket.

Nagi már volt bűnös basszeros egy veszprémi progresszivató dalárdában, adott ki saját álneve alatt zörgő-morgó lemezeket havonta, de amit Nagi még sosem csinált tudomásunk szerint, az a könyvírás! Legalábbis eddig az volt, mert most publikációra adta a fejét, és Kjell Månsson mintájára adott ki szerzői néven egy műalkotást: hogy vajon ebben aztán mekkora hatása érződik az elvakult Burzum-rajongásnak, azt nem tudjuk, de félünk, ha egyszer fény derül a nagy titokra, azt kívánjuk majd: bár sose jöttünk volna rá a szörnyű igazságra. Arra, hogy mi rejtőzik a tartalomjegyzék előtt.

A könyv már kapható a legjobb újpesti utcai könyvkiárusító helyeken (Moldova György és Paul Trent legújabb remekművei mellett), illetve szerkesztőségünk címére is várjuk a dedikált ajándékpéldányt, melyről aztán fantasztikus, agyondicsérő, színes-szagos criticát írhatunk.

Holden

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK AZ OORTRÓL (2)


9. MAGICORE BLOG - 2012. DECEMBER 10.

Over the last year or so I've really noticed a lot of black metal and related sounds coming out of the peculiar land known as Hungary. It seems, at least from a distance, like an unlikely place for a thriving black metal scene. Nevertheless, there is quite a bit of it going on. Additionally, the black metal scene in Hungary seems to be largely dominated by artists working with their interpretation of the blueprint for this sound, often coloring well outside the lines and liberally cross pollinating black metal with other genres and sounds - often more experimental things.

Nagaarum is one such band from Hungary. Psychedelic and doom laden black metal, a one man outfit it seems, Nagaarum crafts a pretty complex and in depth imagining of the black metal sound. Sticking its fingers in sort of gothic and post rock pies at times, there is a lot of genuine musicality going on here while keeping true to the finer points of black metal. I guess you could call it a sort of psychedelic post space black metal, if you wanted to. There's a lot of progression and ebb & flow through out the album, and the songs on their own. A whole listening experience, "Oort" is definitely an album that will either speak to you very directly and intimately or leave you scratching your chin wondering what the hell you just heard.

Oldschool style website that's still cool to experience, go cop this one from the "releases" page.

DCKR

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





8. BLACKBIRD MUSIC - 2012. AUGUSZTUS 8.

Úgy látszik tetszik nektek ez a lemezkritikás dolog, hiszen meglepően sokan olvastátok el a The Contortionist új albumáról szóló kis irományt is, úgyhogy most jön a folytatás. :)
A második választásom a GuilThee veszprémi mindenese által vitt Nagaarum új anyaga, ne hagyjátok ki! :) Akik régebb óta olvassák a blogot, azok valószínűleg ismerik már Nagaarum munkásságát, úgyhogy ők talán nem lepődtek meg rajta hogy ismét új anyagot kaptunk tőle. Alig egy év telt el azóta hogy megjelent első alkotása, de már a negyedik lemezről beszélhetünk. Ritka termékeny művészről beszélhetünk. :)
Az ember először csodálkozhat hogy milyen kevés nóta van az albumon, de első végigpörgetés után egy csöpp hiányérzetünk sem lehet. Hasonlóan előző kritika alanyomhoz, ez a lemez is egy utazás, viszont ez sokkal célirányosabb. Most a világűrbe tartunk, az Oort-ködbe, egy üstökös hátán.
Hogy Nagaarum miért választotta ezt a témát?
"Hogy miért megint a Világűr? Hát mi más legyen? Az mindenhol ott van. És mindig ott van. A "hosszú" életünk során szinte semmit nem változik, fagyos és végtelen, de izgalmas és változatos."
Pont mint az album maga. Hallgatás közben úgy érzed, hogy örökké szólhatna, megállás nélkül és akkor sem unnád meg. Magával ragad és beszív az űrbe.
Az előző anyaghoz képest sokkal többet hallhatunk gitárt is. A monoton doomost, néhol black-metalos riffek közt sok a gyönyörű fülbemászó harmónia, és megfordul néhány ambientes téma is. Érezhető hogy mostanság némi post-rock is megfordult a mester konyhájában. De természetesen a már megszokott, lebegős, atmoszférikus szintetizátor dallamok sem maradhattak el. Sejtelmes üveghangok, hátborzongató fémes zajok, vibrálás....
Nagyon magával ragadtak a dobtémák is. Ugyan, csak gépi dobokról van szó, nagyon kreatív, lüktető beateket hallhatunk a lemezen. Nekem nagyon tetszett.
Vokál nem igazán hallható a korongon. Néhol meg-megszólal néhány eltorzított, atrikukálatlan hang, de inkább hangszerszerepe van, mint mondanivalója. Mint egy üvöltés a távolból.
Így összességében érdekes, súlyos stílus született. Annak ellenére hogy két hét alatt készült el az album, roppant átgondolt és kiforrott munka lett.
A hangzás... mint ha Pink Floydot hallgatnék, pozitív értelemben. Talán mást nem is kell mondanom...

Len

9,3/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK A NANOVERZUMRÓL (1)


7. SHOCKMAGAZIN - 2012. január 9.

Sokat panaszkodunk mi itt a Shockon (de az is lehet, hogy csak én), hogy mostanában micsoda irtózatos lemezdömping ömlik az ember nyakába, és mennyire sok a megjelenő alkotások között a fércmunka. Ennek több oka is van, ám szerintem a legfontosabb mind közül az, amit talán a legkellemetlenebb bevallani: a rock, mint olyan, kifulladt. A fémzene már jó ideje nem tesz mást, mint önmagát ismételgeti újra és újra. Új, addig járatlan ösvényeket már képtelen vágni maga előtt, hiszen ebben a műfajban mára már mindent megtettek, amit csak a gitár-basszus-dob-billentyű szabta lehetőségek megengedtek. Itt már nincs új a nap alatt, a frissesség varázsa pedig nem egyéb, mint illúzió, amelyet a rajongói lelkesedés tart még életben.

Az igazság az, hogy a puszta szórakoztatáson túl a rock már aligha fog bárkit is ledöbbenteni, aki nem épp tegnap kezdett el ilyesféle muzsikákat hallgatni. A rajongó persze bennem is ott leledzik kitörölhetetlenül, s olykor egy-egy új lemezért csak azért lelkesedem, mert épp az egyik kedvenc zenekarom neve szerepel a borítón. De ha brutálisan őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam: rockzenében igazán innovatívat, vagy csak eredetit rég hallottam utoljára. Ezzel a gondolattal valószínűleg nem vagyok egyedül, hiszen itt van mindjárt két olyan zenész hazánk zaklatott berkeiből, akik a metal szűk kereteit fullasztónak találva olyan terepre tévedtek, amely véleményem szerint egyelőre az egyetlen megoldást jelenti az önmaga farkába harapó kígyóként vergődő zene számára.

Az elektronikus, ambient zene nem új keletű, ám a benne rejlő lehetőségek korlátlanoknak tűnnek. Valójában bűn ezt az irányzatot névvel illetni (mint ahogy mindegyiket, a primitívebbeket kivéve), a megnevezéssel ugyanis akaratlanul is alakot, ezzel pedig korlátokat szabunk neki. A Müon agya, a leginkább talán a To-Merából ismert Pirisi Ákos valószínűleg felismerhette ugyanezt, a Hét ég ugyanis maga az alkotói szabadság. Az album koncepciózus mű, mely ősmagyar teremtéstörténetet dolgoz fel hét tételben. Ennek ellenére a téma előzetes ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető az anyag. Magyaros motívumok egyébként a záró, csodálatos citerajátékot tartalmazó Teremburát leszámítva inkább csak elvétve bukkannak fel.

Ákos ezen az albumon annak mindenfajta kísérletezősége ellenére is a dallamok oldaláról közelíti meg a zeneszerzést, ami sokat könnyít a Hét Ég befogadhatóságán. Ilyen például az Ata-Isis, mely olyanoknak is ajánlott, akik máskülönben ódzkodnak az elvont zenéktől. A hagyományosabb megközelítés hívei pedig nyugodtan kezdhetnek akár a Szellemek Ege I. részével, ahol Ákos kellemesen eljammelget önmagával gitáron és dobon. A Tórem-trilógia ezekkel szemben már komolyabb odafigyelést igényel. Ezek jelentik a lemez igazán experimentalista oldalát, ahol hangulat és technika izgalmas fúziójának lehetünk fültanúi.

A dupla album második darabja attól a T.G-től született, akit eddig a GuilThee főnökeként ismerhettünk, az utóbbi időben azonban Nagaarum néven masszív szólómunkába fogott. A Nanoverzum G. harmadik szólóműve, és eddig ez a legnehezebb is egyben. Míg Ákos albumának témája a külső világ, addig G-nél a belső univerzum kerül terítékre. A Nanoverzum ennek megfelelően nehezebb anyag, mint a Hét ég. Dallamokat itt nemigen találni, melyek lámpásokként szolgálhatnának ebben a sötét, zaklatott világban. A Szem mondjuk hosszúsága ellenére is talán a legkönnyebben feldolgozható tétel, melyet tökéletesen ellenpontoz az Alvás, ami már-már dark ambientnek is tekinthető. Érdekes még a hangzás is, ami a Nanoverzum esetében kissé zajos, torzult, nem olyan tiszta, mint amilyet a hasonló stílusú lemezeknél megszokhattunk.

Bár a két albumban sok a különbség, az azonban mindkettőről elmondható, hogy csakis teljes odafigyeléssel érdemes hallgatni őket. Egyszerre a kettő talán túlságosan tömény, külön-külön viszont élvezetes és érdekes utazást nyújtanak. Tisztában vagyok azzal, hogy ez itt az undergroundon belül is az undergroundot jelenti, de talán épp emiatt juthat el minél több zenehallgatóhoz. A jövő pulzál ott ezekben a zenékben.

Oravecz Zoltán

9/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





KRITIKÁK, INTERJÚK AZ ŰRKERTRŐL (3)


6. FÉMFORGÁCS - 2011. október 1.

Napra pontosan két hónapja írtam a T.G.Nagaarum GuilThee-guru által életre hívott Nagaarum debütáló lemezéről, az Űrerdőről és máris itt a folytatás, ami már címében is jelzi a folytonosságot.
És ha minden igaz (márpedig az, mert magától G-től tudhatjuk) már a harmadik lemez zenei anyaga is elkészült, csak időzít ogre mágusunk!

Szóval úgy tűnik, hogy G. esetében még csak véletlenül sem beszélhetünk alkotói válságról, ami nagyon örvendetes!
A space-es, elektronikus, kísérleti zenék hívei számára legalábbis mindenképp.
De az Űrkert talán még azoknál is betalálhat, akik az előző opuszt túlságosan gitármentesnek tartották, hisz már a kezdő nóta a Gásatszit (Tisztaság) is egy gitárcentrikusabb, riffelősebb darab.
Még azt is mondhatnám rá, hogy post-rockos…
Egyébként a lemez egészére elmondható, hogy hallhatóan bátrabb, színesebb anyag lett a debütnél.
Ott sokkal nagyobb teret kapott az analóg szinti, míg ezúttal több rockos/metalos szerzemény került a korongra. De nem csak a gitárhasználat bátrabb, de az ének is!
Erre talán a rmWdtk a legjobb példa, ami a zenét, szövegvilágot, éneket tekintve is WMD-rokon. Az Oravecz Zoltán novellája ihlette dalszöveg is emlékeztet Gaobr dolgaira, de a ritmizálás is.

A Manipulált című dalban a GuilThee lemezen már bizonyított Varga Betty hangját is megcsodálhatjuk, és a dal első fele kimondottan populáris, de összességében is ez a legslágeresebb nóta a lemezen.
Az Űrerdőhöz képest azt érzem a legnagyobb különbségnek, hogy az nem dalokból állt, hanem témákból, hangulatokból, míg az Űrkerten vannak konkrét dalok is.
A szövegeket olvasgatva pedig úgy tűnik, hogy ezúttal mintha lenne valami koncepció. És valóban, G. a honlapján le is írja, hogy a debüt lemezzel ellentétben most van konkrét téma, ami nem más, mint a tudományos világ elfajulása.
A Manipuláló című tételben G. szavalása is hallható, aminek kapcsán kedvenc Black-Out lemezem a V.V.V. ugrott be, amihez anno csatolták Kowa egyik novelláját és a dalokban is többször hallható narráció.
Egyedül a záró, Tundra című szerzeménynél érzem azt, hogy bár építkezik, építkezik, de nem elég tartalmas ahhoz, hogy majd 10 percen keresztül csordogáljon a hallójáratokba.
Talán föl lehetett volna dobni némi itt-ott beúszó lebegős gitárjátékkal, a la David Gilmour…

Mindent összevetve elmondható, hogy az Űrkerten kb. hasonló arányban találhatók meg, váltogatják egymást a rockos/metalos éneklős dalok, és az ambientes, analóg szintis instrumentális szerzemények.
Amiket természetesen bárki letesztelhet, ugyanis G. jó szokásához híven ez a lemez is letölthető a honlapjáról!

Oldboy

8,2/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





5. BLACKBIRD MUSIC - 2011. december 29.

T.G.Nagaarumot a Guiltheeből és a Nagaarumból ismerhetitek már, hiszen még ősszel vele is készült egy interjú. Ha még emlékeztek, az előző kérdezz-felelek az Űrkert című lemezének megjelenése után egy nappal készült. G. nem volt rest és egy újabb albumot is elkészített azóta Nanoverzum címmel amely közösen jelent meg Müon Hét ég című lemezével. Most viszont újabb klip látott napvilágot, az őszi kiadvány harmadik dalához a rmWdtk-hoz. Erről kérdeztem az alkotót!

Üdvözöllek itt kedves G. újra! :) Miért pont ezt a nótát választottad a klipforgatásra?

Mert a második lemezről ez az a dal, amibe a legtöbb stíluselemet pakoltam bele, így szinte összefoglalja azt.

Valóban elég sokszínű a dal... Milyen elemekkel dolgoztál?
Tűz - víz - föld - levegő.
Stíluselemeket nem mondanék, mert túlságosan tisztelek egy-két úttörő bandát. Maradjonak csak a stílusok rájuk jellemzőek. Én a lábukig nem érek fel.

Mesélnél egy kicsit a klip koncepciójáról, történetéről?
Egy jó barátom, Oravecz Zoli, aki a Shockmagazinnál szerkesztő írt egy novellát. (Ez elolvasható a Nagaarum hivatalos honlapján a lemezeknél). A címe az, hogy Primitív jövő. Megérintett az orwelli hangulata. Érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek.

Milyen technikával dolgoztatok?
Mármint a forgatáskor? Egy nagyon egyszerű, és nagyon olcsó fényképezőgéppel vettünk fel mindent hozzá. Kimentünk az erdőbe Ákossal, és jöttek a videódarabkák. Előtte pár héttel már gyűjtögettem én is ezt-azt, így volt nyersanyag rendesen. Az egyedüli profi részek a videóban Kátai Tamás fotói. Tőle direkt olyan felvételeket kértem, amiket még sehol nem láthatott senki.

Milyen helyszíneken forgattatok?
A lesiklós részt Balatonfűzfőn csináltuk a bobpályán. A helyzet szülte abszolút. Afféle - majd jó lesz még valamire - felvételnek indult. A harmadik lesiklásnál már meg mertem csinálni, hogy nem használom a féket. Az utolsó kanyarban majd elhagytam az agyamat oldalirányba... A többi a Gulyadombon készült Veszprémben.

Te végezted az utómunkát?
Igen, az itthon készült.

Eléggé hangulatosra sikerült az effektelés. :)
Örülök, hogy így gondolod. Mivel nincsen semmiféle tapasztalatom a dologban, és nincsenek profi körülmények, csak arra hagyakozhattam, amit a természet ad. Igazából nem én vagyok a lényeg a videóban, hanem az erdő. A levelek, a gyökerek.

Köszönöm hogy itt voltál! Most lássuk a klipet! :)
Lássuk! :D Szívesen voltam itt.

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





4. BLACKBIRD MUSIC - 2011. szeptember 28.

G. tagja, pontosabban ősattya a már korábban említett GuilThee (http://blackbirdmusicblog.blogspot.com/2011/09/guilthee.html) zenekarnak. Tegnap adta ki második szólólemezét, ezért úgy döntöttem elkapom egy interjúra. A kora délutáni beszélgetésünket olvashatjátok.

Mióta vagy tagja a GuilThee zenekarnak?

2006 júniusa körül alakult a banda, én is az alapítók között vagyok, illetve mostanra csak én maradtam közülük.

Óhh...
Igen, vicces, hogy a dobos maradt egyedül, és talpra tudta állítani a bandát. :D

Eleinte kissé core-os zenét játszottatok, mi volt az oka a NAGY változásnak?
Igazából furcsa ez az egész, mert amikor megalakult a GuilThee, nagyjából Márton Péter gitáros (Without Face, Sunseth Sphere) volt a zenei arculat tervezője. Neki voltak korábbról megírt gitár témái egyben, egész számokká összeszerkesztve, és én a dobot csináltam meg rá zeneszerkeszővel, majd a próbateremben addig dolgoztunk, míg azok a témák pontosan le nem lettek játszva. Így akkoriban az ő dallamvilága dominált, de sosem zárkózott el a kísérletezéstől. Az, hogy az első demó eléggé hardcore-esre sikeredett, inkább Horváth Ádám énekesen múlt, hiszen az ő hangja miatt lett igazából HC, ritmikailag több volt az annál, gondolj csak a Seven Faces c. dalra. Tehát a változás oka részben az volt, hogy lecserélődött a teljes tagság, másrészt az, hogy erőteljesen rákattantam a kultikus zenekarokra. A harmadik ok pedig pontosan a Nagaarum 2008-as megszületése. Így hatott át a GuilThee-re.

Milyen elemeket használtatok az utóbbi két lemezen?
Igazából a gitárt hárman pakoltuk össze, Károly volt a legtermékenyebb ezen a hangszeren, neki a göteborgi és a klasszikus death fekszik. Balázs és én is írtunk két számot gitárilag, nekünk itt és most a doom és a trashes-rockosabb témák estek kezünkre. A következő GuilThee lemezre én csak blacket tervezek saját részről gitárra, majd meglátjuk mennyire sikerül. :D A szintin javarészt én dolgoztam, és nagy kedvenceimet a hetvenes évek hard rock bandáit és hangzásait próbáltam ötvözni a modernebb atmoszférikus megszólalással. Emil és a banda egyik barátja Gregorich Bálint rakták össze az Introitus Tragoediae-t. A szöveget négyen írták meg összesen. Varga Betty, Károly és Emil, meg a banda egy másik barátja, Pataki Zoltán.

A Homonculus Paradoxon lett legjobb lemezetek szerintem. Ti melyikre vagytok inkább büszkék?
Huhh... Ezt képtelen vagyok eldönteni, de szerintem mondhatom a többiek helyett is. Mindet szeretem, mindet másért. Inkább számokat tudnék kiemelni. Az első demóról a címadó, és a Seven Facest hallgatom jó kedvvel, de játszani a Cremation nagyon állat. A második demón csak két szám van, és nehéz lenne dönteni. A Lustration lemezen nagyon hatásos az Embarrassment of the... dal végén az akusztikus lecsengés, és Karcsi szólója. Nagyon szeretem az Enuma Elist. Vagy a keretes mű kereteit (az első tételnek ugyebár ugyan az a gitáralapja, mint az utolsónak). A Homunculus lemezről a legjobb dal a zúzdák közül talán a Chorion. A lágyabbak közül meg Betty dala, a Red-Hand Succubi Theory. Meg a lemezzáró Útban délnek.

Terveztek koncertezni a közel jövőben?
Nem, ez egyelőre nem megoldható. Sokfelé vagyunk az országban, és eléggé leterheltek.

Esetleg újabb lemez?
Az újabb lemez kb. egyharmada hangszeresen meg van írva, és jelenleg is dolgozunk rajta. Lesz egy-két körülmény, ami az előzetes terveinket be fogja lassítani (én szerettem volna már tavasszal kijönni vele), hiszen Balázséknál megszületik napokon belül az első GuilThee baba, ami miatt eléggé izgulunk mindannyian, és biztosra veszem, hogy pár hónapig ő kézbe sem veszi majd a gitárt, ha meg megpróbálja, elveszem tőle. Emil vajdasági magyar srác, jelenleg az állampolgárságot intézi, Roy pedig a másik bandájával (Animid Effect) turnézik rövidesen, hiszen új lemezt jelentetnek meg napokon belül.

Mióta megy a szólóprojekted?
A Nagaarum?:D 2008 óta, bár akkor még Pigballoon néven futott, mert nem gondoltam, hogy metál is lesz benne... hehehe...

Mit jelent a Nagaarum szó? :P
Semmit. Én találtam ki egy tévedés kapcsán. Létezik ugyan valami kígyóméreg összetevő, amit nagarumnak neveznek (egy a-val), de ezen kívül nem találtam rá semmit a neten. A tévedést a Borknagar és az Arcturus bandák nevének összemosódása eredményezte az agyamban.

Mesélj erről a projektről!
Amikor elkezdtem csinálni, akkor még alig-alig tudtam gitározni (tulajdonképpen most is csak annyira tudok, hogy feljátszom a saját cuccaim), viszont rájöttem, hogy a szintetizátor szimulátorok erősen lekötnek, akárcsak a dobgép, így valamelyest ki tudtam lőni a kreatív energiáimat. Aztán kiújult egy gyerekkori térdsérülésem, ami miatt valamelyest unalmamban (meg a GuilThee basszerhiánnyal küzdött) elővettem a basszusgitárt. Aztán onnan csak egy lépés volt a gitár is, és itt vagyunk, ahol vagyunk. Nagyon szeretem a Pink Floyd korai dolgait úgy 67 és 77 között. Talán az a banda inspirált leginkább eddigi zenei dolgaimban.

Ezzel a projekttel csináltál egy videót is. Tervezel újat?
Persze. Izgalmas dolognak tartom a videózást, bár szinte semmit nem tudok róla. A Póküreg videó az első munkám.

Szövegileg mi inspirál?
A GuilThee-ben semmi, mert ott nálam sokkal ügyesebb szövegelők vannak ugyebár. Emil a filozófikus, Károly a dramaturg beállítottság, Betty (mondjuk ő nem tagja a zenekarnak) meg a kettő keveréke. A Nagaarumban pedig pillanatképeket próbálok elkapni, és hogy a végén leíró lesz-e a dolog, vagy filozofikus, azt a helyzet és a zenei környezet határozza meg. Pillanatképeket, hangulatokat. Ütődott helyzeteket kb...

Milyen visszajelzéseket kapsz a projektekre?
A GuilThee az ami számít igazán, mivel itt egy csapat munkája a tét. Eddig pontosan 33 kritika jelent meg a bandáról különböző helyeken, és mondhatom, hogy eléggé pozitívak. Leginkább a sokszínűséget és a kísérletezést szokták az erősségek között megemlíteni. A gyengéit a csapatnak meg inkább a hangzás jelenti a kritikusok szemébe. Ami engem személy szerint egy cseppet sem ráz meg.:) A Nagaarumra meg nagyon vegyes, de ez a project nem olyan célból készült, ami a siker felé visz.:D Mondjuk a GuilThee sem. :D

Van valami egyéb amit szeretnél elmondani? :D
Ja. Amikor valami zenekart bálványozunk, kutatgassunk egy kicsit, hogy nincs-e jobb nála a műfajban! Mondjuk egy olyan banda, ami nem lett annyira sikeres, mert kevesebb pénzt adtak a menedzsernek. Ez egy bújtatott célzás pár embernek, érteni fogják, akiknek szól... :D

Köszönöm a lehetőséget! :)
Nagyon szívesen.

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.







KRITIKÁK AZ ŰRERDŐRŐL (3)


3. AUTODAFE - 2011. július 17.

Halálcsillag születik

2011 szeszélyes nyara Prince mellett egyéb sötétséggel is szolgált az arra éhes szittya harcosok számára: megérkezett a Nagaarum első nagylemeze, amely Űrerdő címre hallgatva igyekszik elvarázsolni a misztikus hangulatok iránt fogékony hallgatóságot, főképp azokat, akiknek még nincs elegük a galaxis éjsötét és fagyos világából. (Szegény szerencsétlen Palika most nem játszik.)

Pigballoon névre hallgatott T.G.Nagaarum ivadéka, azonban ő helyes döntésnek vélte ennek Nagaruumra változtatását, mert mint a világhálón azt kifejtette: beleszeretett a norvég black metalba, és mindenképpen olyan becenevet akart találni együttesének (illetve önmagának FémForgácson), ami -UM-ra végződik. Ezáltal is igyekezett hű maradni az általa ápolt zenekari hagyományokhoz (legyen a névben valami italmegnevezés, lásd: BűnösTea), illetve igyekezett kísérteties külsőt is kölcsönöznie progresszívra hajazó személyiségének, lássuk be, fölöttébb sikeresen. Így lett a rumos EGYüttesből (merthogy egymaga játszik minden hangszeren, mint például Johann Sebastian Bach) egy megátalkodott ambient projekt, melynek keretében GAOBR GABOR minél sötétebb és hidegebb atmoszférájú gépi zenét kívánt megteremteni, amolyan Thy Catafalque Junior-ként elfoglalva dicstelen helyét a honi palettán.

Az itt hallható számok közül a legrégebbi még 2004-ben készült el, a legújabb pedig idén májusban, úgyhogy a kettőt összehasonlítva bármely földi halandó könnyed összehasonlítást végezhet az akkori szocialista és a mostani nemzeti kormányzás között, helyes képet kapva egyúttal arról, hogy G. rosszabbul él-e, mint hét éve. És míg az első szám (Körtér) szomorkás és merengő dallamokkal operál (G. érzékeny lelke akkoriban nagyon szenvedett a kapitalizmus és a veszprémi Balaton Plaza kiépülése okán), addig az 1068 bar hörgést és metálos zúzást vonultat fel: G. dühös és elkeseredett, mert Veszprémben egy épeszű koncerthelyszín sincs, és Budapesten még a ZP-t is be akarják zárni.

A politikai vetület után nézzük, mit tartalmaz még a Zűr az Űrerdőben: megismerhetjük a világítótorony tetején szorongó lemmingek vészkiáltását a Tériszonyban; hallhatjuk egy harangtoronyba zárt téesz-elnök sanyarú hattyúdalát a Termelési szünetben; de még az esőerdők világába is elkalauzol minket G. a Gamma keretében. Ezen kívül minimálra vett zúgás- búgás, a végső határokig elvitt ijesztegetés és depresszív pókháló-szövögetés jellemzi a majd’ egy órás, ingyenesen letölthető anyagot.

Ugyan az Űrbögrében zavaróan hat az elszavalt galaktikus bölcsesség, és egyes helyeken feleslegesen sok a metal, de összességében elégedettek lehetnénk. Ha a borítóban nem fejezné ki a Zenész köszönetét Istennek is.

Legközelebb remélhetőleg már Sátán nevével találkozhatunk a hálarovatban is – G-vel pedig az érdeklődő a FémForgács hasábjain tehet így, ahol nemrégiben előléptették ördögi (isteni?) pontozónak és cikkírónak. Sok sikolyt, sok sikert!

Holden

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.





2. SHOCKMAGAZIN - 2011. július 17.

Valószínűleg a GuilThee agya, T.G. megirigyelhette Devin Townsend hírhedt munkamániáját, mert az anyabandájának nem oly rég megjelent lemeze után máris itt van a veszprémi muzsikus/dalszerző szóló projektjének, vagy inkább stílusosan szólva agymenésének első fejezete. Aki ismeri a GuilThee-t, az tudhatja, hogy a veszprémi zenekar egy elég nehezen behatárolható, sajátságosan bizarr világban barangol már évek óta. Hasonló a helyzet a Nagaarummal is, ám az Űrerdő mégis egészen másként elborult.
Amolyan elektronikus / pszichedelikus / kísérleti zene ez, vagyis slágerességre, vagy hagyományos dalokra itt még véletlenül se számítsunk. A mintegy 56 perces anyagon található 11 tétel alapjai az elmúlt hét év során születtek meg, s ezeket az ötletkezdeményeket, nyers verziókat rántotta később gatyába G. Mindez érződik is a dalok többségén, vagyis, hogy születésüket elsősorban nem a hagyományos dalszerzői folyamatok ihlették.

Ennek megfelelően a dalok nagy részében egy-egy témára hallhatunk variációkat, játszadozásokat különféle hangeffektekkel, s bizony emiatt nem is lehet az Űrerdőt úgy hallgatni, mint egy szokványos zenei albumot. Utazás ez inkább az elektronika nyújtotta lehetőségek világában, ahol csak az egyén kreativitása szabhatja a határokat. Azért akadnak itt egész formás, kerek dalok is, mint például a Tériszony, amelynek spirális, Vangelist idéző futamaitól valóban olyan érzése támadhat az embernek, mintha egy felhők fölé nyúló torony tetejéről tekintene alá, miközben forogna vele a világ. A Póküreg is ígéretes, ám itt túl sok minden történik egyszerre, s kissé kaotikussá is válik a végeredmény. Ennek ellentettje a Termelési Szünet, amely egy szintetizátoros tétel, s bár az egész kissé céltalannak tűnik, a második fele már egészen hatásos ambientbe úszik át.

Másik kiemelkedő darab a Mjölnir, egyszerre kísérteties és pszichedelikus, mint valami bizarr számítógépes játék zenéje. Azért G. mégse hazudtolja meg önmagát, s a végére bekerült némi gitárzúzás is 1068 bar címmel. Ebben a 10 perces darabban még vokálozik is a szerző, s talán ez a leginkább „giltis" dal a lemezről, a dobgép hangzása pedig meglepően élőre sikerült.

A néhány kiemelkedő, vagy inkább rendes dalt leszámítva az Űrerdő inkább megfelel mondjuk egy Pink Floyd könyv háttérzenéjének, mint szokványos zenének. Hallhatóan G. kellőképp kitapasztalta az elektronika és az effektek nyújtotta lehetőségeket, így egy esetleges következő Nagaarum lemezre már mindehhez csak az arányok megfelelő betartása, és kerek dalok szükségeltetnek, amivel a GuilThee-t alapul véve nem lesz gond.

- Oravecz Zoltán -

-/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.






1. FÉMFORGÁCS - 2011. augusztus 1.

A GuilThee neve valószínűleg a legtöbb rendszeres ’forgácsra látogató számára mond valamit, lévén az eddig megjelent kiadványaikról vannak ismertetők az oldalon, sőt a második nagylemezük úgy 2 hónapja a Hangpróbán is megmérettetett. Ezek után ha azt mondom, hogy a Nagaarum a GuilThee dalszerző/bőgősének, T.G.Nagaarumnak a szólóprojectje, akkor a legtöbben úgy gondolom valamiféle metal muzsikára számítanának.

Na ők nagyot tévednének! Ugyanis kb. az a helyzet a Nagaarum esetében, mint a Watch My Dying gitáros/dalszerző Bori Sanyi Innersightjánál. Vagyis az anyazenekar stílusától merőben különböző zenét rejt az Űrerdő. Mondjuk a cím viszont nagyon árulkodó! Ugyanis G. eme debüt albumán az utóbbi hét évben összegyűlt ötleteit tárja a hallgatók elé, a stílus pedig leginkább valami space-es, ambientes, kísérleti elektronikus zeneként írható le. Bár azért akadnak olyan nóták, ahol kapunk némi torzított gitárt (Póküreg, Gamma), sőt a záró, 10 perces 1068 bar egy riffelős/metalos dal, mégis alapvetően az elektronikáé a főszerep.

Tehát közelebb áll az Űrerdő zenei anyaga az olyan előadók dolgaihoz, mint pl. Vangelis, Jean-Michel Jarre, Mike Oldfield, vagy a Pink Floyd egyes dalai, mint bármelyik metal hordáéhoz. De akár megemlíthetném a kanadai őrült zseni, HevyDevy barátunkat is, aki a metal lemezei mellett csak elkövetett olyan agymenéseket is, mint a Devlab, vagy a The Hummer…

Az Űrerdő nem dalokból áll, hanem inkább témák, hangulatok folyama. Szinte végig instrumentális, bár az Űrbögrében mintha valami sci-fi novellából, regényből felolvasott részlet hangzana el, a záró tételben pedig G. effektezett hörgése hallható. Egyébként én folyamatosan olyan könyvekre és filmekre asszociálok a lemez hallgatása közben, mint pl. Asimov (Alapítvány, Birodalom, Robot történetek), Lem (a Solaris nagyon adja magát), de Tarkovszkij filmjeihez is nagyon illene ez a hangulati töltet, sőt a 2009-es, szerintem zseniális Hold című sci-fibe is simán el tudnék képzelni egy-két részletet!

De hogy Ti hová tudnátok elképzelni az Űrerdőt? Pl. a szobátokba! Ugyanis G. honlapjáról ingyenesen letölthető a lemez! A végére még egy jó tanács: ez tipikusan az a fajta zene, ami sötétben, fejhallgatóval fülelve tárja fel igazán értékeit! Szóval: just relax!

- Oldboy -

8/10

Az eredeti cikket itt olvashatja Ön.